Mert így akarom!

Persze,volt már ilyen, de ennél jobb mottót nem tudtam adni ennek a majd' két napnak, amin túl vagyok.

Tegnap, hirtelen felindulásból nekilódultam egy esztergomi túrának. (Tudom, mindig tudom, hogy necces az ilyen, de nem tanulok... hisz az ember, mint olyan, nem változik, tehát nálam ez pölö, egzakt marad...) A háló nem mûködött, pontosabban a volán.hu, így fészbúkos segítséget kellett kérnem, s kaptam is, hogy menetrendet rakjak össze magamnak. Köszönettel vettem. :)
Egy hatalmas batyu a kezemben, melyben Apu XXXXXXXXL-es méretû vadi új köntöse belezanzásítva, amennyire csak lehet, s ez a szatyor "felakasztva" a bal kezemben tartott, így a jobboldalamat segítõ mankómra, vállamon táskám -általvetve ugye, a jobbomra kanyarítva-, hogy járás közben ne zavarja a jobb kezemben tartott, baloldalt segítõ mankót. S persze tömegközlekedve. Fülemben -egészen Bogdányig ezerrel üvölt a rádió, hol mr2, hol MusicFm, mikor méken megyen nékem jobban teccõ hangözön- füles, és ádáz tekintet orcámon.
Minden, most már túlzás nélkül mondhatom, minden alkalommal ellenõrrel találkozom, s ennek kapcsán épp ma hallottam is a fennemlített kettõ adó valamelyikén -gondolom mr2-, hogy mennyivel kevesebben bliccelnek így, és mennyivel több pénz kerül a költségvetésbe .. éljen a népgazda... de ezt csak bekotty..., tényleg ne bliccelj! de akkor esetleg elvárható lenne, hogy ne az történjen amit én e két nap alatt is megtapasztaltam.
Szóval, ellenõr, oké, beérek Etelére, villamossal át a Deákra, ahol is felszállok a metróra, mely kivisz Újpestre a másik Volán járathoz.
Áhá... metró, sajna lerobbant, szerencsére nem alattam -az ugyanis velem élõ parám, hogy mi van, ha egyszer az alagútban benne mondja be az unalmast a metró én meg azt épp rendeltetésszerûen használnám...


/Metróalagút-paraok, ehunnan ni/


...hát nincs az a darus-alagútjáró berendezkedés, mely engem onnan leemelni képes csípõprotézis-kiakadás nélkül... arról nem beszélve, hogy a SÍNFUTÁS nem az én sportom...tehát nem kerülök ilyen lélekemelõtlen helyzetbe, ezt eldöntöttem, s eleddig ez az ezen helyzethez legközelebbi állapot....-, így csak meg kellett várni míg másik szerelvény -ellenkezõ irányból-, üresen begördüljön értünk, s visz a cél felé. Nekem csak kicsit gyanús volt, de ösmerem magam, így nem hittem el, ám egy úr, odajött hozzám s meg is kérdezte: "Ez megy az Árpád híd felé? Mert rossz irányból érkezett...", csak annyiban tudtam megnyugtatni, hogy ha nem, akkor együtt megyünk rossz felé, mert én is arra mennék... de nem volt gond. A szerelvényen aztán megbeszéltük a március 15-ei kötelezõ diáktapsot, majd elmondta, õ megérti a sokakat, akik nem mentek el szavazni tavaly... hát, több se kellett nekem, azonmód kifejtettem kissé szabatosabban fogalmazva VÉLEMÉNYEM, s kínáltam alternatívát is, valamint elmondtam az autóvásárlós analógiát is a választások kapcsán -ha venned kell, mert szükség van rá, de egyik se tökéletes... de kocsiból sem a VOLVO legújabbat veszed, igaz? hanem ami megfelel és meg tudod fizetni... - majd jó utat kívánva egymásnak elváltak útjaink.
Pont lekéstem a buszt, úgyhogy kénytelen voltam ülni vagy félórát a megállóban, s már mikor beállt a busz, gondoltam, ez nem kerek, hiszen -az ott szokottól eltérõen nem alacsonypadlós volt-, de gondoltam a mára kimért macerán már túljutottam, így felmásztam és vártam a legjobbakat. Fülembe visszaköltöztettem a rádiókat, és nyugodtan be is gubóztam... egészen nemtommeddig... de még ment a 94.8, tehát nem lehettem megyehatáron túl, mikor azt veszem észre, túl sokat vár a busz a megállóban, legyünk akárhol is...
Kiderült, hisz a következõ mondat nekünk szólt: mindenki szálljon le!
Ennyi infót kaptunk, majd késõbb kiderült, ez is mentesítõ volt, mert a soros lerobbant.
Én utolsóként kászálódtam le, s perceket tanakodtunk a busz mellett a megállóban -sofõr fenn a buszon-, mikor én odamentem a nyitott ajtóhoz s megkérdeztem, mégis most mi a retek van... a helyzet az volt, hogy hibajelet látott a sofõr -ékszíj túlmelegedésrõl- s nem kockáztatta meg, hogy az menet közben besüljön, így itt e szent helyütt várjuk be a mentesítõt, mely elõreláthatólag cirka 10 percen belül itt is lesz.
Én megosztottam utazóközönség kényszerûen lecövekelt tagjaival ezen infót s vártunk. A buszmegállóban volt egy pad, de arra nem tudtam leülni, így támasztottam pakkommal mankóimat... egy hölgy azt mondja egyszer csak mellettem: "Kellene a jármûparkra is fordítani egy kicsit!"... némmámondom!!!! Nem bírtam ki, s rögvest szajkóm elõ is bukkant:
"Jaj már, de elégedetlen!!! Hát van egy csomó új stadion!!!"
Esküszöm nem volt rajtam egy árva Szoli-kitûzõ sem, szintúgy esküszöm nem is kacsintottam, ám hölgy értette... azonmód válaszolt is: "Azért nem kellene mindenért Orbán Viktort hibáztatni!"
Nem bírtam ki: "Nem is! Azt a szentembert!! ... Gondolom tegnap -utólag szúrom közbe: márc. 15-én- a Múzeumkertben tapsikolt egy sort könnyek között!"....s vigyorogtam ehhez -leginkább mert kiabált az összes csípõm, jobb bokám és összes térdem-, de õ meg nem..., ellenben többet nem társalogtunk, így egymagam álltam tovább.
Mígnem odakeveredett mellém egy úr, s nekem szegezte a kérdést:
"Eltört a lába?"
"Nem -válaszoltam- illetve nemcsak, rokkant vagyok."
"És jó ez így magának? Nem is akar meggyógyulni?" Öööö.... és hatványozottan...
"Nem vagyok beteg. És kösz, jól vagyok." Próbáltam itt lezárni...
"Vagyis nem akar meggyógyulni, ez így magának kényelmes, és tökéletesen megfelelõ? Akkor ne is csináljon semmit!"
"Amit lehet javítanak az állapotomon..." s folytattam volna, én naiv, de eddigre odaért a neje is -gondolom- és kórusban:
"Ha magának így jó, ne is gondolkodjon semmiben ami segíthetne!!!"
Na, itt szakadt el a cérnám... lépni sem bírtam, tökömtele volt mindennel, fájt a térdem-bokám-csípõm és egy faszfej ilyen hangnemben próbál valami csodaszert rám tukmálni!
"Tudja mit?! Mert így akarom! Akár érdekelhetne is, de ezt a hangnemet kikérem magamnak, semmit, de tényleg semmit nem tud rólam, csak látott bennem egy potenciális palimadarat, ez undorító és tenyérbemászó, takarodjon a közelembõl!"
Hát, köpni-nyelni nem tudott -valamit gagyogott a keleti orvoslás misztikumáról és vastagon kikent nejével arrébb kotródtak... én meg aszittem fájdalmamban utánuk hányok... bocsánat.. de nem tettem, csak vigyorogtam.
Kisvártatva -nekem több napnak tûnõ idõ után- megérkezett a mentesítõ -szintén nem alacsonypadlós, de még pláne csuklósse-, melyre egy önként jelentkezõ úr -az iménti csevej kényszerû hallgatósága- segítségével felküzdöttem magam -elõbb persze le a járdaszigetrõl, mert az úttesten állt meg a busz- és igyekeztem nem saját dugámba dõlni... ennek örömére egy hölggyel beszélgetni kezdtünk, s volt közös témánk, a nagyiság, melyet ki is veséztünk, majd célt érvén, ismét segítséggel, lejutottam a buszról. Onnan már csak az egomi tankcsapdás járdákkal kellett megbirkóznom, hogy eljussak Apuig.
Este még kis politizálás, köntöspróba, aztán alvás. Reggel pedig vissza. Köntössel együtt, mert le kell vágni belõle, de ez mellékszál, hiszen az út maga ami miatt most klaviatúrát ragadtam.
Kacifánt járda megint, aztán végre busz, mely szerencsére most alacsonypadlós, leültem, elhelyezkedtem, s hallom, nem indulunk, hanem sofõr fennhangon telefonál... valami hibajel... de meggyõzte központ, hogy megyünk... már meg sem lepõdtem. Tehát kis késéssel -melynek következménye egy órás ücsörgés lett az Etelén, de itt még nem tartok- indultam is. Pesten metró, mely most eseménytelen volt, aztán villamos, mely szintén nem alacsonypadlós, de ez csak kekec... leültem a babakocsi jelzés mellé a szóló ülésre, s egy fiatalember beállt a szabad helyre így, elém. Épp a hídon mentünk át, én voltam háttal a menetiránynak, mikor villamos fickós féket vágott be, melynek következménye az lett, hogy snájdig fiatalember azonmód nekem is lódult,ott, azon szent helyütt...én meg egyik kezemmel tartottam két mankóm s egyben nagy batyum, másikat pedig önkéntelenül felkapva, s mintegy védve magam megálljt parancsoltam neki, halovány dunsztom senincs mely testrészét érintve ezen akcióm során, de gyakorlatilag álla a koponyámon csattant. De nem esett ki egy foga se, nekem meg nem szakadt be kobakom, így lefejtette magát rólam, elnézést kértünk egymástól zavartan mosolyogva, majd villamos ment tovább, mi meg ketten kétfelé néztünk a továbbiakban...
Leszálltam a végen, s sovány malac vágtában rongyoltam elébb lift, majd jegyautomata, majd busz felé, mely sajna addigra légies könnyedséggel húzott el. Így épp egy órát ülhettem a buszvégen, mire végre hazafelé indulhattam.

Szóval, mit nekem sínfutás! Kalandos az életem, mert így akarom!

mert_igy_akarom