Megvadítom, még a...

...kutyákat is. (Vagy csak azokat?)
Menjek inkább a túloldalon?

Dokumentáció. Reggel, idõben mentem a dolgomra, jelesül a heti három gyógytornám sorában az elsõre, a szokásos útvonalamon.
Ott Edit -gyógytornászok gyöngye- megtekergette a megtekergetnivalóm, majd evickéltem haza, vettem kenyeret is, mert így nem kell újra megtennem ezt a sétát.
Nincs messze tõlünk az sztk épülete, még nekem is csak egy kellemes séta -pedig igen behatároltak a lehetõségeim. Szóval, az utcánk végén, majd a legutolsó ház kertjében lakik néhány jól megtermett kutya, szépek, hatalmasak és igen lelkesen õrzik a házukat, amiben történetesen emberek laknak (de hiába, azt akkor is a sajátjuknak érzik, a kutya már csak ilyen...), s ennek hangot is adnak idõnként.
Én bottal járok, pontosabban könyökmankóval, de ez most jelenleg nem releváns különbség, hiszen csak az számít, hogy kopog az aszfalton -gondolom, ezt nehezményezik a négylábúak. Minden alkalommal, mikor elvisz az utam a kerítés elõtt, ahol õk laknak, égtelen ugatással adják tudtomra, hogy szerintük bizony semmi keresnivalóm nincs ott.

Elindult a vezérhangya. Ha nem lenne botom, tán még szeretnének is... ha nem lenne nyomorult a lábam, nem kéne bot... ha nem lenne lábam (amire igen jó esély adódott egy alkalommal), akkor talán kerekesszékkel közlekednék, s akkor nem kopogna a botom... ha nem élnék.... nem irritálnám a kutyát se...
Hú, de messzire vezet ez. Tudom én ezt, ha Nagyi sárga lett volna és csilingelt volna, akkor nem a nagymamám lett volna, henem õ lett volna a villamos a körúton.
Tehát maradok a megszokott útvonalnál és üdvözlöm minden alkalommal a dolgos-gondos-lelkiismeretes ebeket. S így én is teszem a dolgom, s õk is a magukét, a kerítés pedig amiért õ felelõs: biztosítja, hogy ne zavarjuk egymás köreit.





/kép innen/

megvaditom_meg_a