Lisztérzékeny lettem

Igenis. És már úúúúútálom az egészet.

Történt, hogy limfizém miatt, nem ehetek cukrot, de még sütit-csokit-üdítõt-miegyebet se. Persze fehérkenyeret se ehetek, de a muffinba olyan kevés liszt kell, hogy nehogy már elvegyék tõlem ezt is!!

Mert arra már megvan a megoldás, hogy cukor nélkül süssek finom, gyönyörûséges, illatos muffint, hiszen van nekem gyógyszertári nemcukor-cukrom, s azzal valami fantasztikus lesz a sütike.



/Ezen muff ehunnan van, ni, mer nekem nincs fényképizém, na/


Most is nekikészültem, hogy egy adag, azaz egy tucatnyi muffot csinálok. Gondoltam, fahéjas, némi csokival az nagyon kackiás lesz a mai naphoz. Elõ is vettem a mérleget, bazi tálat, tepsit, kapszlikat, nemcukor-cukrot, receptet, miegymást...

Aztán ért a sokk.
Bakker. A lisztes kübli -mely egy IKEA üveg, ami még az elsõ magyar ikeás szériából való, már nem ilyenek ezek, hiába, na, vagy én öregedtem meg, vagy nem tudom...- alján lézeng csak nyomokban némi fehét por. Hö.
Oh, nem estem kétségbe. Szokott itthon lenni -teljesen logikátlan helyeken, egyesek szerint, de szerintem tökéletesen követhetõ a polcok, fiókok funkcióinak logikája- tartalék ez meg az. Sokszor még liszt is!

Ám nem így most. Bakker.
És ezt én zokon veszem.
Vgayis nagyon de nagyon lisztérzékeny lettem. Na, nem így, hanem úgy, hogy a liszt hiányának gondolatától ökölbe szorul a talpam. Mely dolog a jobb lábam (mely ugye nagyon nem jobb, csak a jobb oldalon nõtt) esetében szinte állandósult állapot, de a másiknál nem az, csak ha ilyen trauma ér. Mint például most, hogy nem tudok muffint sütni. Hüpp...

Úgyhogy marad mára sütött élménynek a kenyér. Mely rozskenyér, mindenféle magokkal keverve és kreativitásom kiélve tettem hozzá egy kis simalisztet (akkor még volt... grrrr...), hogy tán kicsit magasabb, lazább legyen. S lõn!
Most szedtem ki a gépbõl és valami elképesztõen szép! Jaj, de éhes vagyok. Na.

liszterzekeny_lettem