Kutat ások - I.

Pontosabban jó -vagy csak jobb- napjaimon szeretném ezt hinni. 

A mai napom még tegnap kezdõdött.
Délután Hármaska és barátnõje, kettesben -leginkább utóbbi, de magzatom is segédkezett, tekintve loboncom mennyiségét- levágták a hajam, mert ezt a negyven fokot elég nehezen viselem, oroszlánsörényemmel.
Ez a tortúra nem volt kellemes -és nagyon finoman fogalmaztam- bizonyos részeimnek, jelesül évekkel ezelõtt ugyan, de egyik meg másik oldali, kevésbé s jobban szétrobbant csípõcsontjaimnak, úgyhogy mikor széppé lettem, egyben elcsigázottá is, ergo irány az ágyam és próbáltam használhatóvá hipnotizálni tagjaimat, mert tudtam, ma kávézási küldetésem leszen, nem beszélve tornás és fogorvosi jövés-menésemrõl, s ezért muszáj voltam nyugalomba helyezkedni.
Szokás szerint néztem kis nyomozást -felháborító, hogy nemesztergomban mennyivel kevesebb nyomozást lehet tévén nézni!!!-, doktorcsontot meg erre-arra helyszínelõket, majd 11 körül úgy éreztem már talán el tudnék aludni, így éjszakát csináltam.
Vaksötét.
Nyugi.
Álomvárás.

Kopogás.

- He??

Hármaska motoz a kinyíló ajtónál és halkan mondja:

- Nem alszol? Bejöhetek kicsit?
- Persze, nem alszom még, gyere nyugodtan!
Leült az ágyam szélére.
- Meg akartuk várni az éjfélt, de látom, öregnéni vagy és már alszol. Úgyhogy várj egy kicsit!
És kiszaladt, majd fél perc múlva jött is vissza, kezében ezzel:



Szavam szakadt....

Ott, helyben kaptam is egy szeletet belõle, fantasztikusan finom.
Extra (én vadmalacnak mondanám, de ez tán a dolog ünnepélyességébõl kissé elvenne) csokis piskóta, tejszínes túrókrémmel és nektarinnal.
Míg ettem, ott ült mellettem és mesélt. Gyertyát akartak a tetejére de formásat nem kaptak, 41 darab meg nem fért volna el a tortán... micsoda kifogás... cöcöcö...ezért lett nektarin a felirat, helyettesítendõ azt, amit persze rögvest le is ettem róla (vagyis mindkét számjegybõl egy-egy tsíkot Õ).

Igen. Sütnek, fõznek. Berta és Szamy. Hármaska és barátnõje. Egyszerûen, zsigerbõl, õsi tudásként élve ezzel a dologgal és pedig élvezem az ebbõl adódó napi örömöket.
Köszönöm, én az öregnéni. :)

Ma reggel meg ugye, kaptam egy szatyornyi üzenetet, képeslapot -melyek legfontosabbika talán Lucilyányom ígérete egy pillangós és hortenziális kávézás lehetõségének libbentése, amit órákon belül számon is kérek rajta-, telefont -pl Aputól, ki azzal kezdte, hogy mért nem vagyok fenn a fészen, mikor ezren köszöntenek ott... (mert még nem jutottam odáig!!:) és egy levelet a gmail-en.
Egy novella van benne, amit én nem ismertem.

Mert én ásom. 10 éve ásom. Illetve már elõtte is, de alõtte azt hiszem arra ástam, amerre szokás.

És igen, volt 3 hónapom, míg csak feküdtem naphosszat, s bár karom nem emelkedett a tarkóm alá, de csak néztem, ám nem láttam. 10 éve felkeltem, és arra ások, amerre nekem lehet mert amerre kell.
Köszönöm.

kutat_asok_i