Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Ketteske és a tenger-tetova


  

Mondtam én, hogy a tegnapom ihaj, de sûrû lett. Most próbálom karakterekbe önteni a történetét annak a napnak, de közben meg valami egészen mást kell rögzítenem.

Tudtam, hogy Fanni, azaz Ketteske ezen a hétvégén csak idõnként jelenik meg itthon, mert barátjával -Jeloval- valami versenyre mennek pestre. Mondjuk száznegyvenhatodik alkalommal, mikor elmondták, hogy hová is és mire, kezdett gyökeret verni agyam helyén ez az infó, úgyhogy már csak megerõsítés miatt kérdeztem rá ismét, mert tudtam, hogy a Lurdy Házban van valami tetováló verseny, ahol indul Jelo is.
Én drukkomról biztosítottam gyermekemet is és fõleg az alkotó fiatalembert, s tegnap telefonon beszéltünk is párszor, akkor is, mikor sajna már kiesett az egyik forduló után. De megkérték, hogy maradjon ott a verseny végéig és varrjon addig is, ez kapóra is jött nekik, mert Ketteske hátára most van növõben maga a tenger. Válogatott lakóival egyetemben.

A tetoválás és Fanni párhuzamnak, mint minden másnak megvan a maga története. Az elsõ darab Ketteskén, egy jin-jang szimbólom, egy dátummal. Majd egy kérdõjel s utána egy cipzár.
Most pedig a fél hátát elfoglaló tengeri életkép.

Valószínûleg nem írtam volna le ezt itt, ... ha nagyi sárga lett volna, ugye... de mikor az imént ideültem, kaptam egy emilt, melyben Botika egy linket s egy már-már mérges hangú kérdést küldött. Katt a  linkre, s az index címoldala ugrott elém, ahol is ma a vezércikk errõl szól, s a képen Fanni szerepel.  (Az egész cikk innen érhetõ el, ott a többi kép is, érdekes egy szubkultúra ez, nem kérdés.)

A képen pedig éppen Ketteske kapaszkodik a szék háttámlájába, amint Jelo dolgozik szépen, türelmesen, odaadóan a tengeri életképen.



A gyerekem címlaplány lett. S mindenkitõl azt kérdezte most, hogy szép-e.
Nekem ez nem kérdés. De ugye ez objektív mérce szerint sem az, hiszen nagyon is egyértelmû. Csakúgy, mint a teljes sorozat ebbõl az eresztésbõl, mindhárman szépek, erõsek, okosak és nagyon határozottak. Szerencsére tõlem csak az utóbbit örökölték, a többihez nincs közöm. S ez így van jól. :)


Kiegészítés 03. 22.én, mert kaptam egy képet amin a tenger sokkal jobban látszik.



Így már jobba látszanak a medúzákok, tán.


  2010-03-21
  ~~DISCUSSION~~
fanni talema tetoválás

ketteske_es_a_tengertetova

Szabad szombat - II.Sokkoló ez is