A muffin teszt elsõ epizódja.
Elindultam, hogy megveszem a sütés hozzávalóit, ám már a boltnál jártam, mire eszembe ötlött, hogy tán elhozhattam volna a papírt, mert emlékezetbõl még a tojásrántotta alkatrészeit sem tudom felsorolni. Csakhogy ugye, ez nem történt meg, visszafordulni meg nem akartam, így mentõ ötletként írtam egy rövid szöveges üzenetet messzehonban leledzõ lyányomnak -kitõl származik a megsütendõ süti receptje-, hogy ugyan árulja már el nekem miket kell vennem. Õ a három, általa lediktált muffin-recept közül a karamellás-banánost választotta -gondolom azért, mert ennek fértek el a részei egy üziben.
Tehát megkaptam az elektromos kezelésem, majd a lábtekerészetemet az sztk-ban, és irány a bolt. Illetve boltok, mert zöldséges is kellett, meg élelmiszer üzlet is.
Azt hittem macerás lesz, de nem volt az. Elkészült, azon melegében adtam is kettõt Timinek, aki az önkitõl hozza nekem a kaját, mert az egész házat átjárta az a nagyon kellemes karamella illat, és ezt õ is megjegyezte.
A recept szerint meg kellett volna kenni a tetejét mézzel, de én a gondolattól azonnal cukorbeteg lettem, tehát ezt mellõztem, bár tény, hogy szép lett volna maga a süti a csillogó mázzal.
Egy teszt tehát lement, holnap -terveim szerint- egy gyömbérest fogok kipróbálni.
← Muffin! | Ja nem is, elnézést! → |