Hideg

Tél van.

Hiába még -azt mondják az idõjósok- néhány napig marad az évszakot meghazudtoló kellemes idõ, be kell látnom, itt a tél. 
A lábam egy viszonylag pontos berendezés, mely az ilyesmit remekül jelzi. A meleget, a kitavaszodást nem -illetve biztos, de azt nem veszem észre-, ellenben a kitartó hideget nagyon is. Ilyenkor az amúgy -az év minden napján- egy zoknit, mely éjjelente hívatott az állapot megõrzésre jobblábilag -mármint ott, amely jobb oldalon nõtt, mert minõségileg ezt inkább nevezem kitartóbbnak, erõsebbnek.. és nyomorultnak, ugye- kettõre cserélem. Vagyis úgy alszom, hogy egyik lábamon egy, másikon pedig kettõ csinos, csíkos frottírzokni van, ám még így is gyakorta arra ébredek, hogy annyira fázik kedves-okos-erõs lábam, hogy már fáj. (Ilyenkor nem sok teendõ van, egy pléd, melyet bevethetek, mindig kéznél van, csak olyankor aztán már mozdulni sem tudok.)
Szóval hideg van. Egyre jobban, és egyre kitartóbban. Egyre nõ a hideg áramlat -mely deklaráltan s félreértést nem megengedve, hangsúlyozottan nem_meleg-, de az is lehet, hogy csak az én hõérzetem lesz egyre kevésbé átverhetõ és azt érzékeli, ami a valóság.


/Kinek mi a szívmelengetõ, példa erre innen/




Most itt ülök és próbálok magamhoz térni, aludtam vagy másfél órát összesen. Mindjárt öltözöm és megyek Csabához, mert halottak napján nem volt aki levigyen hozzá, 18-án pedig nem tudok lemenni.
Kinyílt a szemem, vagyis még mindig folyamatosan eszmélek rá egy-egy esemény kapcsán, hogy mennyire hideg is ez az évszak, és mindegyre nagyobb teret foglal a világból. 
  

hideg