...és még egy kicsit

Tegnap, aztán ma.
A vezérhangya fedezte fel, de elém tárta a témát, majd, mint aki jól végezte dolgát, ment érdekesebb ügyekkel foglalkozni, engem meg itt hagyott, hogy rágódjak ezen.

S azóta mást sem csinálok, szakadatlanul.
Mert mi is van?
Inkább ott kezdem, ahol leesett az a bizonyos tantusz.
Abban a pillanatban még csak a gyökere vert tanyát agyam igen sekélyes talaján, s ma kellett szárba szökkennie, de tény, hogy ott kezdett körvonalazódni a probléma. Bundáskenyeret készítettem, de most biztonságos körülmények között tettem ezt, s ahogy sóztam a tojáskatyvaszt, egy pillanat-töredékre megállt a kezem és megkérdeztem magamtól, hogy vajon miért teszek egy teli kanál só után még egy iciri-piciri adagnyit az egészhez.
De akkor csak átsuhant ez a kép, és csinálta tovább a dolgaim, majd ma, mikor az ebédet készítettem, újra életre kelt.
Só, bazsalikom, oregánó... paradicsomlé... ennyi kell. Tudom.
...és még egy kicsi....



Csak egy gondolattal több kell. De az nem elhagyható.

Például a muffin-sütésnél a receptben van egy teáskanálnyi fahéj. Belerakom. Aztán még néhány fikarcnyit hozzá, mert nem állom meg.
Vagy a receptben 20 dkg liszt a követelmény. Szedem szépen, pontosan a mérleg serpenyõjébe, s elégedetten látom, hogy igen, már ott van a jelnél a nyíl (nem digitális, hanem kedves, régi -na nem antik, csak ócska- mérleg), úgyhogy lisztes zsacsi letesz, kanál is mellé... ám mielõtt kikerülne a kezembõl még vissza egy mozdulat és egy piciny adag, amolyan láthatatlan lisztfuvallat mennyiségnyi még megy a már ellenõrzött adaghoz.

Még.



Van aki nem szereti hallani, ha valami nem elég. Még. Még. Még.
Ha másból nem is, de só, bors, oregánó, bazsalikom mindenképpen egy picivel több kell mindenbe. Az én koromban ez már egyértelmû.

es_meg_egy_kicsit