Elsõ

Ennek is el kellett jönnie.

Hiszen a roki-evolúcióban -nagy-nagy segédlettel- mocitulajjá lettem, s már eljött az ideje a magányos túrának is, mert átestem a gárdedámos FEJEZETEN, s ma értem a magányos úthoz.
Hajnali negyed 9 elõtt indultam, s kezdtem a laborban, majd torna és EKG -errõl késõbb reményeim szerint-, majd délután 1 felé battyogtam hazafelé s éhesen, fáradtan azon törtem a fejem, hogy mit kellene ennem majd. Mire a bejárathoz értem, egyértelmûvé lett bennem az elhatározás, hogy mikor máskor lenne ideje az elsõnek, ha nem most!?
Tehát begyöttem, elõször is megnéztem ledsort van-e nafta -nem röhög, még sose volt ilyenem, oké?!!-, aztán jól körülnéztem -egyrészt, hogy lát-e valaki, mert akkor nem is vagyok ott, másrészt, hogy legendásan jó szemmértékem alapján vajh ki tudok-e fordulni mocival a szûk folyosóról-,majd mikor úgy döntöttem, ahogy, irány kifele!
Na, nem ment egy mozdulattal, de zûr nélkül kikanyarogtam és irány a Spar!!

Eseménytelen felfelé út után kellemes bevásárlás -persze a csirkemell számomra elérhetetlen magasságban van a polcon, de ezt leszámítva maga a tökély-, és kellemes hazaút, majd itthon kis igazgatás ellenére sem túl sikeres parkolás -de Kálmán szomszéd ezt készséggel orvosolta, s megnyugtatott, elsõre a saját erõs eredményem is elsõrangú- végeztével rá kellett jönnöm, hogy mocim kosara épp annyi cumót bír el, amennyivel én magam is fel tudok mászni az emeletre. S ezen bizonyosság birtokában ültem neki a hozott kajának, s a magamnak jutalmul vett Balaton szeletnek is, mely hivatott biztosítani magam afelõl, hogy nem vagyok annyira béna, hogy ugyan járástávolságon kívül, de mocimenõn belül lévõ élelemforrás mellett halnék éhen. 

Szóval, Easy Rider, Öcsém!!!

Avagy Jack Nicholson az talemául. Hiszen nekem Õ... Õ.

elso_2