A "kín" bezár magadba, a markában tart, nem ereszt.
De amíg ilyen szemmel nézed a falat, az esélyed megvan rá, hogy elõbb-utóbb leomlik. A kín nem múlik el valószínûleg, de el lehet csomagolni. El kell csomagolni, vagy a beletörõdés következik, az pedig egyenlõ a megadással: lehunyt szemmel, beletörõdve a vereségbe, el kell engedni az utolsó szalmaszálat is.... akkor is, ha az mindig is csak neked létezett... hisz a falat sem látta más, akkor a szalmaszálat miért vette volna észre bárki rajtad kívül?
Gondolom, nem érthetõ ez. Nem tudom leírni, hogy nekem mit mond az a szem... Jobb is így, ne lássa benne más, amit mesél.
← Mostanság a kedvencem | Blablabla után → |