Demonstráció a r-e-f-i jogaiért - 5/a

Felfelé ívelõ nap.
És volt honnan, hisz az elõzõ nap záróakkordja, a „parlamenti asszó” Rétvárival nem sok jót ígért, pontosabban nem sok jó lenyomatot hagyott bennem legalábbis, de a hangulat összességében sem volt túl derítõ.
Rekkenõ hõség, az FKF megyényi távolságra vezényelte a locsolóautókat a tértõl -hátha majd hüje  nyomorékok, mielõtt megfõnének csak megrendelik végre a locsolást- és mi vártunk. Rendületlenül.
Törve kicsit de fogyva nem, vagy hogy mondják? Fogyva kicsit de törve nem? Vagy fogyva is meg törve is, de basszus, mégis kitartva?
Én folytattam az éhségsztrájkot, ahogy tette Gyõzõ is és még két másik lelkes, érintett –akiktõl most rögvest elnézést is kérek, de elfelejtettem a nevüket-, és jól éreztem magam. Úgy értem, hogy aszta de hõség volt, aszta de már-már elviselhetetlen a klíma, de éhes kicsit sem voltam, itattak, néha kaptam egy ilyen izotóniás mütymütyöt ami kapucsínó ízben leledzett, úgyhogy még finom is volt, tehát én kösz szépen, jól elvoltam… Néha mértek nekünk –nagyon nemnormiknak- vérnyomást, nem volt gond, nekem mindig a klasszikus 120/80 körüli érték szokott lenni, ez itt sem volt másképp, ám aznap, egyszer csak Ibolya –aki külön megjegyzendõ köszönömöt érdemel, hiszen kiderült semmilyen szinten nem érintett, nem kötõdik sem a rokkantakhoz, sem a Szolidaritáshoz, sem ismeretség útján ott bárkihez, csak egyszerûen ott éjjel nappal segített az egészségügyi felügyeletet tartani-, tehát Ibolya egyszer csak azt mondja nekem:
- Márti, gyere csak ide! Mérjünk neked lázat!
38,9°
No, akkor hûtés…
Zsolt, a másik nagyon lelkes és ha lehet –nem sorrendet állítva, csak fokozva a fokozhatatlant- még lelkiismeretesebb eü-s, aki mellesleg mentõs s még melleslegebb Mónika, a fõeü-s és az én szállásadóm, (mosogatógépes…) barátja, hozta nekem a vérnyomásmérõt.
179/ nemtommennyi, de az is 100 fölött volt…
Tébetûs szopogatós cucc, és hûtés, ezerrel, nincs mese, lefeküdni… majd kontrollmérés, már el sem merte árulni, hogy mennyi az érték amit mutat a mûszer –késõbb megtudtam, hogy átlépte a bûvös 200-as álomhatárt, úgyhogy gyõztem!!-, parancsba adta, hogy fel ne keljek, mert ihaj van, gondosan cserélték homlokomon, csuklóimon és bokámon a vizes gézt, itattak ezerrel és beszélgettünk. Ám nem sokáig tehettük, mert jött hozzám Dorka, hozta otthonról a telefonom adatkábelét, hogy majd a képeket amiket csinálok, fel tudjam tenni ide, ni a gépre –közben meg valahol azt elhagytam, jelentem, de kicsire nem adunk, ugye-, megnézte anyáját, aláírattam vele a petíciót, majd lépett is, én pedig pihegtem tovább.
Ibolya és Zsolt szorgosan cserélgette a vizes borogatást alkatrészeimen, mérték a lázam, s a vérnyomásom, de jelentem, még éltem –s a frászba is, de nekem a világon semmi bajom nem volt…-, aztán egyszer csak valaki bevigyorgott az eü sátor ponyvája mellett… nos, László, a battai DK szervezõje.
Csak szaladt valahová, de benézett hozzánk s ezzel erõsítette bennem a szimpátiámat felé s a DK felé is egyben. Beszélgettünk kicsit, én pedig szégyen gyalázat, de a teljes idõtartamból pont abban az egy órában bírtam összenyaklani és „karanténban” lenni, mikor Dorka aztán Õ jöttek.
Mikor éppen nem jött senki, megérkeztek a szociális bizottság aznapra invitált tagjai közül azok, akiket érdekelt az meghívásunk. Egy -azaz 1 darab- képviselõ, Bálint Gergely és két fiatal gyakornok kollégája.


/Ehunnan e/

Én ebbõl sajna kimaradtam. Mert mikor engedélyt kaptam a felülésre, majd a székembe való kiköltözésre, megérkezett Midore, akivel hosszas beszélgetésbe kezdtünk, oly annyira, hogy egy kukkot sem hallottam a sátrak másik szélén zajló beszélgetésbõl, majd egy idõ után a szükség el is szólított –hiszen hála meosz, mobil wc, melyekbõl egy tucatnyit rendelt drága meosz az elsõ napra, mikor édes meosz fényezte kicsit magát ott a még három nappal a kezdet elõtt általuk halálra ítélt demó nyitónapján, majd este gondoskodó és mozgikért tevõ meosz mind egy szálig azt el is vitette a padokkal együtt-, szóval ilyenkor a Széchenyi fürdõt kellett célul kitûznünk, s akkor is elindultunk Évával az említett objektum felé. Persze nálam volt a telefon, de persze, hogy nem hallottam, mikor Marianna és Ibolya kétségbeesve keresnek, mert elfelejtettem szólni nekik, de ez már egy mártis közjáték csak, na…
Elbattyogtunk a Ligetig, ott kerestünk egy árnyas padot, ahol aztán letáborozva megbeszéltünk sok-sok érdekes dolgot.
Például azt, hogy vannak organizmusok, melyek hosszú-hosszú megvonás után sem szabadulnak addikcióiktól, s melyek nyomorúságos életében még mindig én jelentem a fénypontot. Siralmas és egyben valamiképp önigazoló is. Hiszen tudom, mindig is tudtam, de 11 éve egészen kézzelfogható: azért kerülnek szembe velem idióták, hogy tudhassam, én bizony normális vagyok. De ennyit ezekrõl a gyilkos organizmusokról, hiszen ezen csokor karakter is több már annál, amit megérdemelnek.
Aztán visszabattyogtunk a Hõség terére, ahol a beszélgetés záróakkordjai zajlottak éppen, megkaptam fejmosásom az illetékesektõl, hogy eltûntem –ami jjogos is volt, hiszen valóban szólnom kellett volna… mea culpa, mea maxima culpa-, aztán már lassan este is lett.

Eddig terjed képességem, hogy vért izzadva jegyezzem ekkora távolságból a dolgokat, így ha valami még dokumentációra érett, amiatt feltétlenül szóljon rám, aki képben van!

demonstracio_a_refi_jogaiert_5a