Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


Amper, kinek bár két füle van, mégsem szatyor!


  

Bárhogy is képzeltem.

Úgy látszik kitartásom abban sem mutat lanyhulást, hogy töretlenül haladok az eddigi úton, miszerint például bírok boldog elégedettséggel tusfürdõvel hajat mosni, s ezt tejes mellszélességgel kiállva a térre, vállalom is! (Már mikor rögzítettem azt az eseményt, kértem, hogy inkább hazudjátok azt, hogy normális vagyok, na. Lehet úgy is, ahogy Laár András mondja: nooooooormális. Mindent érteni fogok!:)

Ugyanis, ma ismét tettem egy lapáttal a magam besorolására. (Létezik ilyen formáben mondat? Illetve létezni persze, hisz itten van, ni, de értelmezhetõ ez vajh? Hmmm... ájvé!)

Történt, hogy este olyan fél 11 felé elaludtam, majdan akármikor felébredtem és ahogy ránéztem a dekóder kijelzõjére, azon nyomban görcsöt is kaptam. Merthogy ott, öntelten villogva nem más állt, mint 23:43. Aszta! Mondottam volt magamban, de mentõ ötletként eszembe (czahh..) jutott élemedett korom, s érzékszerveim igen beszûkült mûködési tere, s mindezek kapcsán a szemüvegem! Háhá!!!!
Elegáns mozdulattal kitapogattam mellettem az ágyban (csak néhány rejtvényt, meg a táskámat és mindösszesen egy könyvet /Pi az, hallja akit érint?!/ kellett arrébb kotorásznom), s azon nyomban nyugalmat lelt háborgó lelkem, mert az idõ már kicsit elõrébb járt az éjszakában, 2:13 volt ugyanis. Ez egyrészt jó, hiszen akkor mégsem csak uszkve egy órát aludtam, viszont így tudatosult, hogy egy világ választ el a reggeltõl, s bizony a gyakorlat azt mutatja, hogy -amolyan láttam én mán karón varjút!- nem mindig sikerül megtalálnom ilyenkor a visszautat az alvás felé, hanem kénytelen-kelletlen a sötétben számolgatva a sarkokat (mely nekem igenis munka, ennyi aggyal mire a végére érek a négy saroknak, új felfedezés ismét nekikezdeni!:) telik el az éjszaka, s reggelre igen elnyûtt formát öltve kezdhetem a nap érdemi részét.
Szóval, igyekeztem visszaaludni. Nos, ebben nem segített, hogy elkezdett fájni a fogam. Ezzel önmagában még nem lenne nagy baj, hisz ez "csak" fájdalom, de ettõl még nem jó, ráadásul most ehhez csatlakozott az is, hogy az általam ilyenkor nézett rengetegséges dokumentumfilm (melyek a sok-sok csatorna némelyikén jönnek be, s az éjszakai órák a legjobb lelõhelyük, tapasztalataim szerint) ma valahogy mintha összesküdtek volna idõvel-foggal-mindennel, hisz ez utóbbi kivétel nélkül olyan volt, amit már láttam korábban. (Na, erre varrjon gombot aki akar! A sarkok a szobámban, mindig új szórakozást jelentenek, de némely dokumentumfilmre emléxem, és nincs kedvem újra nézni azokat. Na, hogy van ez? Parajelenség ez is.)

Ottan vártam, hogy egyszer majdcsak reggel lesz és nem lesz ekkora teher a vállamon, hogy aludnom kéne, amikor tudatosult bennem, hogy az a zaj, amit szinte folyamatosan hallok, nem valami zenei aláfestés, hanem Amper diszkét jelzése arra vonatkozóan, hogy "Hé, te tyúk, ott benn! Emeld mán föl becses altested, oszt öncsé vizet a tálkámba, mert lassan szomjan halok!" Ezt úgy mondja el a kéthülyekutyákok esszenciája, hogy a kövön, orrával finoman tologatja a fém tálkáit. Édes!!!
Vagyis, amikor ez már nevesítve jegyzékbe került az agyam helyén, el is indultam, hogy könnyebbé tegyem Am/ életét egy adag vízzel. Csak az én kislámpámat kapcsoltam fel, mert minek más, jó a szemem, és különben is, itthon úgy tájékozódom, mint egy denevér!!!
Ahhhhhaaaa...
Nyugodt, de határozott léptekkel mentem a célom felé. A félhomályban a világos kövön megláttam egy papírzsepit s nem messze onnan egy szatyrot. Amolyan texos -már pénzbe kerülõ, bakker- nyájlonszatyrot. Gondoltam eme korai órán nem fogok lehajolni s felszedni ezeket, tekintve még be nem járatott alkatrészeim, mely részletekre az én koromban már nem árt figyelni, megvárnak ezek reggelig. Persze mérgelõdtem kicsit, hogy Am/ megint talált valami feltétlenül megszemlélendõ, szétcincálandó okosságot, s ezen tevékenységnek végterméke van ott elõttem. Azt találtam üdvözítõ megoldásnak, hogy a mankómmal arrébb taszigálom kicsit, hogy ne legyen útban, s majd nappal összeszedem azokat. Megálltam s megemeltem a mankót, közelítettem vele a szatyorhoz....
...amely abban a minutumban felkelt és rám nézett.

Bakker!

Ott helyben szívszélhûdést (mit már tegnap tisztáztam, hogy halovány fogalmam sincs róla, hogy mi is az) kaptam. Hihetõ?

És hogy mûködik az emberi agy, pláne ha 10% kénytelen dolgozni a néhai egész helyett, ott álltam, remegõ tagokkal, frászt kapva és hirtelen hangosan elkezdtem röhögni, hisz ez ugrott be: végre megtaláltam egy mondás tárgyi alapját:

"Két füle van, mégsem szatyor!"

Immáron ez, megcáfolhatatlan alapigazság. Höhö... Kalandosak az éjszakáim, mi? :)

 


  2008-11-26
  ~~DISCUSSION~~
10 am talema

amper_kinek_bar_ket_fule_van_megsem_szatyor

Jut eszembe!Márta vagyok, neked Márti