Pihenni, a tagjaimnak éppúgy, mint az agyam maradékának. De pörgök, csak pörgök és így sehová sem jutok.
Az éjjel kettõt, hármat kéne kivenni az idõbõl, akkor tán végig tudnám aludni az éjszakát, s reggel felébredhetnék, mint a normális emberek. Nem görcsösen várnám a pillanatot, mikor reggellé nyilváníthatom az idõt.
Tehát általában alszom vagy 2-3 órát, azután intenzíven szenvedek. Már nem az "intenzíven szenvedek", ahogy tettem volt azt egy idõben, hanem csak szimplán, intenzíven szenvedek... éééérted??
Reggel meg indulok neki a napnak, ésélem fel egyre szûkösebb erõtartalékaimat.
Olyan vagyok, mint egy hatalmas, cizellált mintát mutató, több tízezer darabból álló puzzle, amibõl már tetemes részek maradtak el. S így talán már az egész nem is más, mint egy teljesen ad hoc jelleggel készült, értelmetlen irka-firka; egy katyvasz, nem más.
Már senki sem látja a mintát.
Azt hiszem, ha ki tudnám aludni végre magam, akkor legalább én megtalálnám a vezérfonalat.
← Kalandtúra rokiknak | Lépj be úgy, mintha bent volna! → |