Upload failed. Maybe wrong permissions?
Be kell látnom, már csak emlék.
Pille.
Ott dolgoztam egy ideig, elõtte éveket töltöttem ott feszt betérõ lelkes, 'potyakávélesõ' mindig valami remek anyagot találó törzsvásárlóként.
Battai üzlet elsõ képei úgy élnek bennem, mint egy barlang. Kicsi, szûk, talán sötétebb is, mint kellene, de telis-tele olyan anyagokkal, varrási segédeszközökkel, amik nekem, éppen kezdõ varrásmániás tyúknak a nirvánát jelentették. Mindez olyan eladókkal, amitõl a hely maga, több lett, mint egy bolt az Ifjúság úton a többi között. Jó volt betérni oda. Aztán idõvel a kicsi, kincsekkel csurig töltött zugból, majd' kétszer akkora, jól kitalált, klasszisokkal tágasabb de arányaiban nem kevesebb áruval dugig pakolt, barátságos hely lett.
Mindig is azt képzeltem magamról, hogy tudok varrni. Porrongyból varrtam kézzel kistáskát (ez volt az elsõ remekmûvem, lehettem vagy 12 éves), majd ugyancsak kézzel szoknyát, aztán blúzt, késõbb Csabának parasztinget.
Majd megvettük elsõ varrógépem (menyasszonytánc:). Lucznik volt a drágám. Nagyon szerettem. Sokáig használtam is, éjjel-nappal ment; aztán egyszercsak gyorsabb lettem, mint õ, ergo ki kellett cserélnem. Nem volt kérdés, hogy mit veszek: az egyetlen varrógép, amit mindig is 'A VARRÓGÉP'-nek gondoltam, a SINGER volt. Nagyinak (anyai nagymamám) volt egy régi taposós masinája, de én azt még látni sem láttam használat közben, nemhogy kipróbálhattam volna, csak virágállványként funkcionált. (Legalábbis így él az emlékeimben, tény, hogy Nagyi gyakran használta, csak ez nekem nem jelent meg konkrét információként. Csak annyi, hogy a varrógép az Singer. És pont.)
Tehát, mikor arra került a sor, megvettem elsõ Singeremet. Aztán a másodikat (lecseréltem egy sokkal jobb, több programos, még gyorsabb gépre), meg egy ultralockot is, hogy teljes legyen a kép és bármit meg tudjak csinálni itthon. És én meg is csináltam. Csaba készített nekem varróasztalt, sarokba, hogy csak át kelljen fordulnom a székkel az egyik géptõl a másikig. Millió cérna, gomb, kapocs, gombostû, pausztekercs, gumi, danúbia-szalag... és Burdák mindenhol...
Fõállású anyaként megvarrtam mindent. Imádtam.
Rengeteg anyag gyûlt össze. Amit elterveztem, megcsináltam a szabásmintát, megvettem az anyagot, megvarrtam. Amit a Pillében maradék gyanánt leáraztak és megtetszett (mondván: "biztos jó lesz még valamire!"), azt megvettem és elraktam varrásban szûkösebb idõkre. Úgyhogy csak teltek a polcok. Persze tekintélyes mennyiséget dolgoztam fel ezekbõl a rejtett kincsekbõl, de sosem értem még a kupac aljának közelébe sem. Így van ez jól, igaz?
Szóval, szépen kibõvült a battai bolt, én elkezdtem ott dolgozni (mert úgyis ott evett a fene s akkor már miért ne?!), mikor megnyitott az érdi Pille is. Amolyan itt-is-ott-is emberke voltam, Érden kisebb, de sokkal világosabb volt, de mindenképpen megmaradt 'A PILLE' a battai bolt.
Néhány héttel ezelõtt kaptam egy telefont, hogy leárazás van a battai üzletben, Végkiárusítás címen. Tudok-e a dologról valamit?!
Nem, nem tudtam. Zsuzsa, a tulajdonos, egykori fõnököm (akit ezen titulussal sohasem illettem, pedig minden megmozdulásával a bolt, az ott dolgozók, nomeg saját, jól felfogott érdekeit képviselte, mindezt úgy, hogy a munkaidõ továbbra sem tûnt sokkal másabbnak az azelõtt éveken át megszokott traccspartinál, valahogy minden olyan igazán flottul ment, tiszta, egyértelmû szabályok között, remek hangulatban, mindenki tudta a dolgát, és azt tette is) korábban mondta, hogy felcserélõdtek egy ideje a szerepek. Érdi bolt korábban "csak" második volt a sorban, bevételileg mindenképpen. De egy ideje, valószínûleg a gombamód szaporodó, remek áruval tömött kínai áruházak miatt, egyre kevesebben adják varrásra a fejüket. Érden talán kevesebb a bolthoz közeli kínai, vagy nem tudom mi lehet az oka, de tény, hogy az a bolt kezdett felfejlõdni, miközben a battai hanyatlásnak indult.
Végkiárusítás? A Pillében??????
Hogyhogy?
Nem tudok napirendre térni a dolog fölött.
Mindenesetre beküzdöttem magam valamelyik nap, hogy legalább most, utoljára benézhessek oda.
A torkom szorongatja a sírás. De ez biztos azért van, mert szentimenhtális hülye vagyok. Búcsúzóul vettem 12 méter anyagot és lecserélem a nappali-konyha függönyét.
Hogy meddig fog ez a mutatvány tartani? Nos, gõzöm sincs. Ma elkezdtem és körbeszegtem a maradékból szabott két terítõt. Röpke másfél óra volt és felállni alig bírtam. (A jobb -vagyis a baloldalon nõtt- lábammal nem tudom nyomni a pedált, mert hiányzik az ehhez való koordinációs képesség. A jobb -vagyis a nyomorult de a jobboldalon nõtt- lábammal pedig iszonyú összpontosítással megy csak, hisz a bokám nem hajlik, térdem a megerõltetéstõl ódákat zeng, a csípõm pedig folyamatosan jelez, hogy õ nem erre a mutatványra van kalibrálva, nehogymár 2 másodpercenként kelljen emelgetnie az egész súlyát a nyomorult lábamnak. Ja, és a combcsontomban határozottan érzem a protézis oda beépített végét. Nagyszerû!)
Mikorra lesz ebbõl kész a függöny?
Ja, hogy milyen lesz, az már nem is kérdés. Ha egyszer meg tudom csinálni és késznek nyilvánítom, nos, onnantól már olyan mindegy, hogy a világ rajtam kívül esõ része hogy értékeli: ha nekem megfelel, csak az számít, hisz meg tudtam csinálni!
Ui.
A battai Pille emlékére
2007-04-23
~~DISCUSSION~~
A varrás
Be kell látnom, már csak emlék.
Pille.
Ott dolgoztam egy ideig, elõtte éveket töltöttem ott feszt betérõ lelkes, 'potyakávélesõ' mindig valami remek anyagot találó törzsvásárlóként.
Battai üzlet elsõ képei úgy élnek bennem, mint egy barlang. Kicsi, szûk, talán sötétebb is, mint kellene, de telis-tele olyan anyagokkal, varrási segédeszközökkel, amik nekem, éppen kezdõ varrásmániás tyúknak a nirvánát jelentették. Mindez olyan eladókkal, amitõl a hely maga, több lett, mint egy bolt az Ifjúság úton a többi között. Jó volt betérni oda. Aztán idõvel a kicsi, kincsekkel csurig töltött zugból, majd' kétszer akkora, jól kitalált, klasszisokkal tágasabb de arányaiban nem kevesebb áruval dugig pakolt, barátságos hely lett.
Mindig is azt képzeltem magamról, hogy tudok varrni. Porrongyból varrtam kézzel kistáskát (ez volt az elsõ remekmûvem, lehettem vagy 12 éves), majd ugyancsak kézzel szoknyát, aztán blúzt, késõbb Csabának parasztinget.
Majd megvettük elsõ varrógépem (menyasszonytánc:). Lucznik volt a drágám. Nagyon szerettem. Sokáig használtam is, éjjel-nappal ment; aztán egyszercsak gyorsabb lettem, mint õ, ergo ki kellett cserélnem. Nem volt kérdés, hogy mit veszek: az egyetlen varrógép, amit mindig is 'A VARRÓGÉP'-nek gondoltam, a SINGER volt. Nagyinak (anyai nagymamám) volt egy régi taposós masinája, de én azt még látni sem láttam használat közben, nemhogy kipróbálhattam volna, csak virágállványként funkcionált. (Legalábbis így él az emlékeimben, tény, hogy Nagyi gyakran használta, csak ez nekem nem jelent meg konkrét információként. Csak annyi, hogy a varrógép az Singer. És pont.)
Tehát, mikor arra került a sor, megvettem elsõ Singeremet. Aztán a másodikat (lecseréltem egy sokkal jobb, több programos, még gyorsabb gépre), meg egy ultralockot is, hogy teljes legyen a kép és bármit meg tudjak csinálni itthon. És én meg is csináltam. Csaba készített nekem varróasztalt, sarokba, hogy csak át kelljen fordulnom a székkel az egyik géptõl a másikig. Millió cérna, gomb, kapocs, gombostû, pausztekercs, gumi, danúbia-szalag... és Burdák mindenhol...
Fõállású anyaként megvarrtam mindent. Imádtam.
Rengeteg anyag gyûlt össze. Amit elterveztem, megcsináltam a szabásmintát, megvettem az anyagot, megvarrtam. Amit a Pillében maradék gyanánt leáraztak és megtetszett (mondván: "biztos jó lesz még valamire!"), azt megvettem és elraktam varrásban szûkösebb idõkre. Úgyhogy csak teltek a polcok. Persze tekintélyes mennyiséget dolgoztam fel ezekbõl a rejtett kincsekbõl, de sosem értem még a kupac aljának közelébe sem. Így van ez jól, igaz?
Szóval, szépen kibõvült a battai bolt, én elkezdtem ott dolgozni (mert úgyis ott evett a fene s akkor már miért ne?!), mikor megnyitott az érdi Pille is. Amolyan itt-is-ott-is emberke voltam, Érden kisebb, de sokkal világosabb volt, de mindenképpen megmaradt 'A PILLE' a battai bolt.
Néhány héttel ezelõtt kaptam egy telefont, hogy leárazás van a battai üzletben, Végkiárusítás címen. Tudok-e a dologról valamit?!
Nem, nem tudtam. Zsuzsa, a tulajdonos, egykori fõnököm (akit ezen titulussal sohasem illettem, pedig minden megmozdulásával a bolt, az ott dolgozók, nomeg saját, jól felfogott érdekeit képviselte, mindezt úgy, hogy a munkaidõ továbbra sem tûnt sokkal másabbnak az azelõtt éveken át megszokott traccspartinál, valahogy minden olyan igazán flottul ment, tiszta, egyértelmû szabályok között, remek hangulatban, mindenki tudta a dolgát, és azt tette is) korábban mondta, hogy felcserélõdtek egy ideje a szerepek. Érdi bolt korábban "csak" második volt a sorban, bevételileg mindenképpen. De egy ideje, valószínûleg a gombamód szaporodó, remek áruval tömött kínai áruházak miatt, egyre kevesebben adják varrásra a fejüket. Érden talán kevesebb a bolthoz közeli kínai, vagy nem tudom mi lehet az oka, de tény, hogy az a bolt kezdett felfejlõdni, miközben a battai hanyatlásnak indult.
Végkiárusítás? A Pillében??????
Hogyhogy?
Nem tudok napirendre térni a dolog fölött.
Mindenesetre beküzdöttem magam valamelyik nap, hogy legalább most, utoljára benézhessek oda.
A torkom szorongatja a sírás. De ez biztos azért van, mert szentimenhtális hülye vagyok. Búcsúzóul vettem 12 méter anyagot és lecserélem a nappali-konyha függönyét.
Hogy meddig fog ez a mutatvány tartani? Nos, gõzöm sincs. Ma elkezdtem és körbeszegtem a maradékból szabott két terítõt. Röpke másfél óra volt és felállni alig bírtam. (A jobb -vagyis a baloldalon nõtt- lábammal nem tudom nyomni a pedált, mert hiányzik az ehhez való koordinációs képesség. A jobb -vagyis a nyomorult de a jobboldalon nõtt- lábammal pedig iszonyú összpontosítással megy csak, hisz a bokám nem hajlik, térdem a megerõltetéstõl ódákat zeng, a csípõm pedig folyamatosan jelez, hogy õ nem erre a mutatványra van kalibrálva, nehogymár 2 másodpercenként kelljen emelgetnie az egész súlyát a nyomorult lábamnak. Ja, és a combcsontomban határozottan érzem a protézis oda beépített végét. Nagyszerû!)
Mikorra lesz ebbõl kész a függöny?
Ja, hogy milyen lesz, az már nem is kérdés. Ha egyszer meg tudom csinálni és késznek nyilvánítom, nos, onnantól már olyan mindegy, hogy a világ rajtam kívül esõ része hogy értékeli: ha nekem megfelel, csak az számít, hisz meg tudtam csinálni!
Ui.
A battai Pille emlékére
2007-04-23
~~DISCUSSION~~
| ← Moziklip | Álszent → |