A pestis, vagy kolera - csakis szakmailag, ugye

 Hát, idén van.

Tavaly is hasonlóképp kezdtem az évet.
Most is Esztergom, láblógatás -vagy inkább lábfeltevés- és alvás, nyomozás-, pókerezés-nézés rogyásig, majd egy egész héten át, aztán szilveszter napján délután egy telefon: húsz perc múlva ott van értem a taxi, mehetek a Nap utcába.
Miután Apu nem szereti a pezsgõt, így azt a kezembe nyomta, hogy vigyem magammal. Mást úgysem tudtam vinni, hisz a remek, illatos kiflit talán kettõ híján már sajna megettük -esküszöm, hogy nem egyedül én, de tényleg!-, így valóban magamhoz vettem azt s kiszobroztam a kapu elé. (Mondjuk ahogy mentem ki, nem néztem meg, hogy Apu melyik kulccsal nyitja a kaput, így mikor idén jöttem vissza, persze, mint egy tolvaj, úgy kellett a karika összes kulcsát végigpróbálnom, mire bejuthattam. De ez már nem a naphoz, hanem az eszem helyéhez tartozó mozzanat.:)
Fájó búcsút vettem szülémtõl és vártam az autót.
Bakker, nagyon hideg lett! De nagyon! Míg én csináltam a semmit a vendégágyon, itt kitört a jégkorszak, vagy mi??
Mikor aztán szálltam be a kocsiba, akkor jutott eszembe, hogy ja, én a címet nem tudom. Öööö... de mint kiderült, nem elõször találkoztunk szakival, képben volt agyi teljesítményemet illetõen, ráadásul Kokit -Zsuzska párja, a házigazda- ismeri, úgyhogy tán nem fogok elveszni. Így is lett. 
A féllábszárig érõ és itt-ott letaposott hóban igen nehéz volt közlekednem, de segítettek, így csak börleszk voltam, nem elesett... (Jaj, micsoda szóvicc, mi??)
Ismét tízen voltunk, ismét kaja rogyásig, itóka nem kevesebb, így remekül telt az idõ.
Most korábban mentem, mint egy éve, tehát volt aki csak utánam ért oda. S bakker! Hoztam a formám, meg az egész éjszakán át kitartó humorforrást az egész csapatnak. Egy deli legény, amint belép a nappaliba s meglát engem, felvirul az arca, s felém nyújtja kezét és örömmel lép elém. Én meg -udvarias öreg banyaképp, ahogy kell- mondom:
-Márti vagyok. Találkoztunk már?
Némileg megfagyott a levegõ. Mikor kimondtam, már éreztem, hogy ez nem az amit nekem most mondanom kéne, mert pillanat töredékrõl töredékre lett hidegebb körülöttem, de mit volt mit tenni, ha belekezdtem...
Okos néneségemnek azonnal -amint felvilágosított a felzúduló tömeg- nyilvánvaló lett, hogy a tavalyi lovag, akinek a nyakán lógtam egész éjjel, és aki oly megbízható gárdedámnak bizonyult, nem más, mint ez a kedves, igen férfias és megnyerõ jelenség ott éppen elõttem. Én meg nem ismertem fel. Bakker.
(Egész éjjel rajtam röhögtek. Bakker. Teljesen jogosan. Bakker. ... Én is magamon. Bakker.)
Nem volt mentes a beszélgetés a politikától sem, amit ma nem ecsetelhetek, mert ma már ma van és utána kell néznem a mi_tetszik_a_nagybátyámnak ügyben, tehát ezt a témát nem fejtem ki, hasonlóképpen visszafogom a másik jellemzõ témát, mely csíkos hátizsákokkal áll közvetlen kapcsolatban, így csak azt fejtem ki, hogy átbeszéltük megint Zsoltit, tisztáztuk az adomák életbentartó hatását, függetlenül az adoma kicsengésétõl, órákat dumáltunk az adókról, szóba kerültek az ókori kínaiak is, és mindeközben éjfélig én bírtam akkurátusan elfogyasztani tisztán egy teljes üveg -meg egy másik éppen felbontott elejét is- Martinit. Mindig szigorúan a virágig töltve azt a pohárba, ugye. (Nem hiszem, hogy magyaráznom kell bármit is, de akkor is: a pohár, egy oldalára színes virágokkal festett vizespohár volt, melybe Vöri töltögette nekem a nedût, mindig, mikor az üressé vált, ugye.)
Megkoccoltuk az éjfélt, azt természetesen pezsgõvel. Pezsgõspohár nem akadt, így mindenki abból ivott, ami volt. Bögrék, stampedlik, vizespoharak elõ, jutott mindenkinek, nekem egy csinos, égig érõ lábakon álló pöttyös malaccal díszített bögrébe került az óévbúcsúztató pezsim. Úgyhogy, még malackodtam is. :)
Aztán tovább beszéltük az éppen aktuális témát, majd kis tanakodás és egyeztetés után felkerekedtünk és 

a_pestis_vagy_kolera_csakis_szakmailag_ugye