A lényeg

Itt még nem tudtam, csak sejtettem. Hogy mi is a lényeg.

Mostanra pedig már egy legyezõtúltengéses dáma is tisztában van vele. Mi több, a könyökén jön ki.

Reggel, mit reggel? Hajnalban, a 8:17-kor induló busszal indultunk Egyeskével a -lánykori nevén- Honvédkórház, Plasztikai Sebészeti Ambulancia irányába.
Majd' megfagytam, és persze Dorka is, de ez nem hátráltatott minket, s ugyan nem hitte el hálátlan gyerek egyetlen anyjának, hogy 5 percnyire van az ÁEK a metrótól, de ettõl még rohanva megtettük ezt a gigászi túrát, s idõben meg is érkeztünk a magasföldszint 38. Plasztikai Sebészeti Vizsgáló elé.
Én már ismertem a járást!! Memória ide, agylágyula oda, simán odataláltam a nem egészen 30 méternyi távolságra lévõ folyosóhoz. Hö.
Letáboroztunk, s vártunk. Dorkának legkésõbb 11 elõtt indulnia kellett, mert várták a suliban, de türelmesek voltunk. Én mert megérdemlem (hö), õ mert nem volt jobbdolga. Hülyeségekkel ütöttük el az idõt, az egyik legégbekiáltóbb az a mentõszolgálat nevének megfejtése volt.
Éppen az ablak (mellesleg UFOépület az AEK, csak üres folyosók, telis-teli folyosók és ablakok alkotják) elõtt ment egy mentõ, melynek hátsó szélvédõjén ez a logó volt látható:



/Innen van, ni/

Próbáltunk rájönni, hogy mi is lehet ez. Minden tudásunk -tehát gyakorlatilag a végtelent ostromoltuk- beletettük, s rá is jöttünk az egyetlen kézenfekvõ, nemzetközileg is elfogadható s nyilván valós eredményre.
Embjülensz Mentõ Szörvisz*. Csakis ez lehet.
Ezen jót vidultunk, majd vártunk tovább, s igen jól szórakoztunk... leginkább magunkon.
/* A megfejtés: AIRPORT MEDICAL SERVICE/

Telt-múlt az idõ, Dorka elténfergett kávéért, s mikor visszatért már készülõdött is, hogy ha megitta, indul. Ekkor kinyílt az ajtó és kiviharzott a fõorvos akire vártam az asszisztensével együtt. Én ugye nem  a gyorsaságomról vagyok híres, úgyhogy csak az utóbbit csíphettem el, de õ is rohant, s csak odavetette nekem (nagyon kedvesen, de mégis sietve), hogy menniük kell az osztályra, menjek fel én is utánuk.
Jó.
Dorka el, kávé utolsó kortyai helyre, táska, kabát, mankó kézbe, rohanás utánuk.
Ja. A láthatáron sem voltak már. Így kénytelen voltam egy biztonságiõr segítségét kérni, hogy ugyan navigáljon már el a plasztikai sebészet felé, készségesen -de azért megjegyezte, hogy ez nem az õ dolga, én meg mondtam, hogy ha ragaszkodik hozzá lemegyek egy félemeletet az információs pulthoz, de örülnék, ha kedves lenne és elárulná- elõkapta a takója zsebében lévõ listát, hogy mely osztályok melyik épület, mely emeletén vannak, s közölte, hogy a negyedikre kell mennem. Kérdésemre, hogy melyik lifttel, azt felelte, hogy véviv a folyosón, majd balra érek a felvonókhoz. Gyalogtúra.
Liftek csak kulccsal mûködnek. Fasza.
Nõvérke; egy lukkal visszább, de valóban balra. Fel a negyedikre, ahol is az Égési Plasztikai Sebészet van. Üres folyosók, rejtelmes sarkokkal, sehol egy lélek. Úgyhogy bátorságom inamban õrizve -miután tudtam, ha egy lépést is megyek bármerre, még jövõ húsvétkor is ott bolyonghatok-, visszaoldalogtam a liftbe, majd a vizsgáló elé, ahonnan indultam. Újabb óra.
Majd 12:33-kor hívott az asszisztensnõ -ki tegnapelõtt megadta a számát, onnan tudtam, õ az-, hogy még az épületben vagyok-e, mert azóta is várnak. MOndtam, hogy én ezzel meg ezzel a lifttel felmentem a negyedikre, de ott nem voltak bolyongani meg nem akartam. Hát, biztiõr... 5. emelet, nem az a lift. :)
De odataláltam (bár az emeleten megint nem jó felõl közelítettem -ez már az én saram- de ott elkaptam egy nõvért és kettesben gyalogtúráztunk a cél felé), s ahogy beléptem, meg is láttam a fõorvost. Ahogy észrevett, elmosolyodott odasietett és szinte átölelt: "De jó, hogy megvan! Üljön le, rögtön jövök!"
Leültem. Vártam. De már legalább jó helyen.
Viszont a laborvizsgálatokra beállított alkatrészeimnek nem tetszett ez a néhány órás csúszás, s tekintve elõéletemben az 5 hónap katétert, hát nem tudtam tovább várni, leszólítottam újra egy nõvért, hogy adjon egy poharat, vagy nagy bajok elé nézünk. (Furi, de pontosan tudta ki vagyok, s mire várok, késõbb kiderült, hogy miért.) Megkaptam, intézkedtem, majd újra nyugodtan vártam.
Jött a fõorvos, bementünk a vizsgálóba és tövirõl hegyire átbeszéltünk mindent. El kellett sorolnom a sérüléseim (bal térdemben összes szalag szakadása, bal csípõm három helyen törött, vesém, májam zúzódott, 4 bordám 6 helyen törött, jobb csípõm szilánkokra törött, csomóvá gubancolódott, vitte magával a combcsontom, jobb térdemben minden szalag szakadt, a térdkalácsom eltörött, jobb szárkapocscsontom 7darabba törött (az most is úgy van, nem illesztették helyre, mert nem lehetett), sípcsontomból 25 cm csont kiszakadt, a lábszáram lágyrészébõl 40% eltûnt, jobb bokám eltörött, s az aprócsontok több helyen törtek; valamint három halál, vér különlegessége, szívkatéter), gyógyszerérzékenység, s a bõröm egy speciális teszt szerinti besorolása.
Íme, ez utóbbi (csomót  kötöttem az összes agyi idegemre, hogy el ne felejtsem a nevet, s lám, annyira ügyes vagyok!!)

Dr. Thomas Fitzpatrick a bõrt 6 photo-típusra osztotta:

I. -es típus: mindig leég, soha nem barnul le, általában vörös haj és zöld vagy kék    szemek társulnak hozzá.
II. -es bõrtípus: mindig leég, de idõnként lebarnul, általában szõke haj és kék    szemek társulnak hozzá.
III. -as bõrtípus: idõnként leég, de mindig lebarnul. Barna haj és barna szemek    társulnak hozzá.
IV. -es bõrtípus: nehezen ég le és mindig lebarnul, barnás fekete haj és szemek    társulnak hozzá.
V. -ös bõrtípus: mindig barna, általában nem ég le, könnyen barnul le, fekete haj    és szem társul hozzá.
VI. -os bõrtípus: mindig sötét(fekete), soha nem ég meg, fekete haj és szem    társul hozzá.

/Fitzpatrick teszt innen/ 

Naná, hogy az I. csoportba tartozom. Ki hitte volna!?
Itt rákérdeztem egy nagyon fontos pontra: mennyit taksál ez a dolog. Fõorvos nem kertelt: "Márta! Ez magának jár, ezek után!"
És ezt mosolyogva mondta. Megnyugodtam s már hittem a dologban, nemcsak áhítottam.
Ezután fotó készült a kiválasztott hegrõl, mely a jobb csípõmön, a TEP beültetés után maradt, pontosabban annak csak egy 9 cm-es darabjáról. (Mely az egész ~23 cm-es hossz alsó, sima felületre esõ szakasza, mert nem mehet át a heg izület fölött.) Fõorvos átadta a terepet a közben behívott fõnõvérnek, aki az a nõvérke akitõl én poharat tarháltam kis idõnek elõtte a folyosón, de mielõtt futott volna a dolgára, még kezemet a kezébe fogta s elmondta: tegnap gyors konzíliumot hívott össze, ahol a mikrosebéssel megbeszélte, hogy megmûtik a lábam, ehhez az kell, hogy decemberben kivizsgáljanak, érfestés és miegymás, hogy biztos legyen a terület honnan közelíthetõ, majd januárban megmûtenek.
S többé nem kell aggódnom a fekélyek miatt! (Tudom, ép testtel, ép lélekkel rossz ezt még olvasni is. Amolyan illetlenségnek tûnhet, hogy leírtam ezt, de látni a jellegzetes fekélyes, makacs, múlhatatlan sebet, mely csak nõ s magában hordozza az amputáció egyre közeledõ s elkerülhetetlen voltát, az sokkal-sokkal szörnyûbb.) És mellékes pozitívum, hogy nem áll meg a növésben több, a lábamra tévedt tekintetû kisgyerek a jövõben!
Nem tudom elmondani, mit váltott ki belõlem ez. Eufória? Közel jár...

Még vérnyomás-, súly-, magasságmérés, vérvétel és tetoválás. :) Ez utóbbi szolgál majd a mûtendõ terület megjelölésére, hogy akkor is látható legyen a mettõl-meddig, ha már igazából nem lesz heg, ám most csak a felkaromra került egy pötty, ami most az allergia vizsgálat része.
Összeszedtem magam, s felhívtam az addig már vagy százszor csörgõ legyezõgazdag barátnémat, hogy vajon merre van. Közben elindultam.
Mondtam ismét -ahogy már korábban is-, hogy 'H' épület 5. emelet, Plasztikai Sebészet, mondta ott van õ is. Hol? Hát egy folyosón... ja, Némó meg a zócejánba', mi?.... úgyhogy baktattam tovább, egy ajtón kiérve, szembejött velem Luci', fülére tapasztott telefonnal.

Persze, a lényeggel fogadtam: "Megmûtik a lábam!"
A hír fontosságának megfelelõen örült is.
Majd közöltem vele, hogy éhes vagyok, tekintve, hogy pontosan 15:00 volt, s a reggeli kv meg a 11 körül mellérakott másik az egyedüli táplálék, ami ma az éhhalál elkertülésére szolgál, s ez így elég karcsúnak mutatkozik (velem ellentétben... de sebaj... és különben is: MEGMÛTIK A LÁBAM!!)
Tehát, irány valami hely, ahol van kv és valamit enni is lehet. Remek ötlet a Gödör. Én azt a helyet utoljára olyannak láttam, mint egy roncstelep, mikor még tényleg gödör volt, s nem tulajdonnév, hanem a minõségét tekintve, igen futurisztikus látványt nyújtva a négyzetméterenként több tucat ágaskodó betonvassal és összevissza likakkal. Úgyhogy nagyon örülök Luci' ötletének.
Bementünk, csíkoskv, csokitorta, víz, pihi. Nem sokan voltak, mikor megérkeztünk, mire indultunk már gyülekeztek. Olyan egy órája ücsörögtünk, mikor éles szememmel és tenger eszemmel kiszúrtam egy celebet. (Persze nem az, ahogy pontosan kifejtette barátném, hiszen õ le is tesz az asztalra produktumot s nem pusztán azért híres, mert õ õ...) Persze elsõre nem ismertem fel, de tudtam, hogy õ valami olyanban van, ami nekem fontos. Quimby? Nem, ha név szerint nem is (pedig de), arcra hibátlanul beégtek a memóriám helyére; HS7? Talán. Kispál? Talán.
Ahogy egyre csak rágtam magamban, már tudtam, hogy õ bizony a HS7 egyik gitárosa. Jaj, de okos vagyok! (Na, annyira azért nem, hogy a nevét is tudjam, de felsimertem!) Õ:



/HS7 innen/

Szûcs Krisztiántól jobbra. Én pedig öregségemre felismertem!

Majd vacsora beszerzése porontyaimnak, s iramodni hazafelé. 20:00-kor itthon is voltam.

.........................................................
Kieg.

5. Luciferina

: Várjunk most végig kell gondolnom. Robot, nem szervezek még neked sem több bb-t, ezért gonosz vagyok... Nem írtad meg, hogy zálogba maradtál! :)

Nos, akkor likas agyam megsegítése után -mely áldásos tevékenység Luci' kontójára írható- le is jegyzem, részleteiben azokat.

Robot:
Míg kedves legyezõtulajdonos barátném engem keresett az ufobázis emeletein, egy óvatlan pillanatban szembetalálta magát egy robottal. (Mikor mondta, nem egészen hittem neki, azt gondoltam, hogy ez valami izé... metafóra szösz, vagymi...) De még hosszú perceken át ecsetelte, hogy erre fordult meg amarra és volt rajta nyíl, de nem is arra ment és különben is... Szóval ÁEK tényleg a cyber-világ alappillére elmaradott közép-európai hazánkban, mert még a szemüveges takarítónénik is robotizálva lettek. :)

BB:
Én kitaláltam, hogy megünneplendõ a lényeget (el ne feledd: MEGMÛTIK A LÁBAM!), kellene egy BB-t, na nem nagybátyámat, hanem blogter-bulit szervezni, s ezen szónál igyekeztem minél szebb szemeket mereszteni narancssárga harisnyás barátnémra. De tudtam én, hogy nem szép a szemem... közölte, hogy még a kedvemért se szervez mégegyet. Egyértelmû volt a reakcióm, köntörfalazás nélkül közöltem vele, hogy õ bizony igen gonosz teremtés. Na.

Zálog:
Kedden, én bátor, erõs, okos roki, egyedül mentem metróval a cél felé. Mert megérdemlem. Tegnap pedig odafelé Egyeske jött velem, vissza pedig a szerencsésen megtalált és nem robotizált Luci'. Lementünk a -nem emlékszem melyik- metró megállóhoz, ahol is -mint mostanában mindegyiknél- lelkiismeretes egyenruhás bácsik õrozték a rendet, s nálam nem lévén jegy, ott akartunk venni, mielõtt belépnénk, még a jegykezelõ cucc elõtti kalitkában. Csakhogy kalit zárva volt (s nem úgy, ahogy az igazi kalitnál szokott, hogy zárva, de bévül ül a bennlakó, nem, ez zárva volt és pont. Üresen, haszontalankalitul. Hö.), így nem jutottam jeyghez. Luci', bátor hõs kísérõm, elõkapota bérletét -mert neki van olyan, cö- és felmutatta szolgibácsinak, majd engem ott hagyva átment a kapun s eltûnt szemem elõl. Reményvesztetten ácsorogtam magamban, s csak néztem ki fejembõl. Tanultam, semmi sem véletlen. Ugye.
Jött egy huszas fiatalember, jegyet betaszigálta, ahogy kell a gépbe, az kattant, berregett, fiatalember kivette belõle a már bélyegzõvel, likkal ellátott papírt, majd megfordította azt a kezében és a már korábban lyuggatott számos felével -úgy tartotta, hogy a másikat tenyerével eltakarta- mutatta bácsinak. Bácsi ránézett, bólintott, fickó utazhatott.
Ekkor legyezõs visszatért, hozta a jegyem, így nem volt idõm pánikba esni, mert a bliccelõ ficakot néztem. Persze ezt csak akkor lehet megcsinálni, ha nagyon sokan vannak a metrón -mint akkor, jé, tényleg, ez már este volt, a Deák térnél, mikor a Gödörbõl indultunk  a Népliget felé-, mert különben megnézik az utolsó betûig. Szóval, nem javaslom ezt a technikát, csak, mint akalandom részét meséltem el.

Luci'! Még mindig van, ami kihullott memóriám likain keresztül?

...............................................................................

S mi a lényeg?

Hát, hogy januárban megmûtik a lábam, s ezzel stabilizálják a hatalmas felületen átültetett bõrt!

Bárki megkérdezheti Luci'-tól, õ ha felébresztik a legmélyebb álmából, akor is betûrõl betûre tudja ezt, annyiszor hallott a ma délután!

a_lenyeg