Upload failed. Maybe wrong permissions?
Úgyhogy most folytatom, de még mindig az elsõ napnál maradva.
Szóval, leszálltam a géprõl, összeszedtem a csomagom -a vízilovas, fekete bõröndöm-, majd összeszedett engem Ditte és Gerda, a reptéren.
Mentünk az autóhoz, majd nekiindultunk a számomra tökéletesen ismeretlen Írországnak. (Na, jó. Csak Corknak. De akkor is!)
Némi városnézés után oda is értünk. A család többi tagjával is összeismerkedtem, jelesül Péterrel, aki mint Medve már kommentelt is a hitetlenkedõs írásomhoz, és DorkaZoé, aki egy sárga hintában ücsörögve, arcán széles mosollyal fogadott minket.
Lezuhantam az asztal mellé egy székre, megitattak, megetettek aztán még beszélgettünk egy sort.
Medve el dolgozni.
Aztán, mikor én már a végét jártam erõmnek, akkor felfedeztem a számomra kijelölt szobát, egészen pontosan benne az ágyat és aludtam egyet. Ditte szerint nem volt sok, de az biztos, hogy nekem életmentõ volt az az idõ. Mikor újra felkeltem, megittunk egy kávét (illetve én kávéztam, Ditte pedig nézte, mert õ sem tejet sem kávét nem ihat), aztán mentünk Éváékhoz. Õk egy magyar család, akik szintén itt élnek s eredetileg ennek okán, mármint az idegenbe -s épp egy helyre- szakadás miatt, ismerkedtek, majd barátkoztak össze. Kimondottan kellemeset beszélgettünk, ott is kávéztunk, majd az idõközben eleredt esõvel dacolva elindultunk a nem is olyan messzi tengerparthoz.
Gyönyörû úton autózva jutottunk el a célig, közben láttunk egy folyó torkolatot, ahol éppen nem volt víz hiszen épp az apály idején jártunk arra, s így térdig a sárban gázoló sirályokat láttunk csak., de azt nagyon sokat és annyira szürreáélis volt az egész kép, hogy nem tudtam levenni a szemem róla. Le akartam fényképezni, de nem jutott eszenbe, hogy akár meg is örökíthetném. De sebaj, Ditte azt ondja, hogy még megyünk arra, míg itt vagyok, s akkor majd!!!!!!
Kanyar ide, meg kanyar oda le és fel (inkább le, de azért... na) és már ott is voltunk.
Ezt szánom, mint elsõ pillantást, de ezt igazából már a visszaútra készülve csináltam, hogy legyen egy ilyen is, mintha épp kiszálltam volna az autóból. (Most sem kiröhögni!!)
Itt is látszik, hogy én ugyan majd megfagytam, de "a zírek" szerint meleg nyár uralkodik ott. (Hehe... akarom most mondani ITT!!!!!)
Azért a helyiek között is akad olyan, akinek ez nem elég hõség. Vagy lehet, hogy õk sem született írek?
Ezek kérem, pedig itt lekopott sziklák. Mögöttük, bár az nem látszik itt a képen, olyan tíz-húsz (vagy mennyi??) méter magas szirtek vannak. Csak azért kerültek ide ezek, mert rákéredeztem Ditténél, hogy ugyan miképp lettek, vagy kerültek ide ezek a furi alakzatok.
Közel is akartam menni a vízhez, de miután a kövezett rész igen hamar véget ér s utána elõbb homok, aztán meg föld van, hát nem kockáztattam meg egy felborulást, mert a mankót nem homokfutónak tervezték.
Mikor szálltam ki az autóból, Ditte mondta, hogy imádjha a tenger illatát. Én meg elhittem neki ezt készséggel, hisz fogalmam a víz illatáról van, hiszen Apu dunai hajós lévén, ilyenek nem ismeretlenek számomra, ám most meg kellett gyõzõdnöm róla, hogy a tenger illata intenzitásában egészen más dimenzió a Dunáéhoz képest. A só, vagy pusztán a "tömeg" az oka ennek? Tudom én?!
Már este volt -az én mércémen, mert fáradtságilag mindenképpen a végén jártam erõimnek- úgyhogy "csak" egy vacsi, aztán kis gép (néhány emil, meg az RSJ! ellenõrzése:), majd egy notesz kíséretében visszavonultam.
Két dolog még mindenképpen melítésre méltó. Éspedig az elsõ a vacsora. Itt meg kell melítenem a kenyérkémet. Igen. Hehe... Ha ettél már igazán finom kenyeret, akkor talán el tudod képzelni ezt, illetve ezeket. Mert idõrõl idõre van ilyen is meg olyan is. Ma elkészült az én kenyerem is, ami rozmaringos-áfonyás... lenne, ha nem marad ki belõle orvul az elõbbi, így meg kellett elégednünk az áfonyával benne. Nagyon meg is vagyok, vagyunk vele elégedve! (Holnap is ilyen lesz, s már rozmaring is van az éppen kelõ tésztában. Majd lefotózom.)
A notesz, amivel aludni tértem azért kellett, mert már nem volt erõm ideülni ám nem akartam hagyni elfelejtõdni a nap eseményeit. Bebújtam az ágyba, fogtam a tollam és megírtam az elsõ nap vázlatát.
Potom hat oldal lett, amibõl a két utolsó már csak címszavas vázlat, mert már szavakat értelmes mondatokká fûzni nem volt erõm. Majd mikor ezzel elsészültem, ahelyett, hogy azon nyomban aludtam volna még vagy két fejezetet elolvastam a délután felfedezett sajtlexikonból, de mikor már sokadszorra emeltem fel a fejem, hogy hol is tartottam, végre feladtam.
Ez volt este fél 10 felé, s reggel nyolckor arra ébredtem, hogy Ditte kopog, mert lassan indultak Gerdával az oviba.
De ez már ugye "ez" a nap, amit most persze már nincs erõm dokumentálni, pedig ma igazán nem is csináltam semmit. De jó. Ez most jó.
..................................................
A második nap.
2008-07-25
~~DISCUSSION~~
1. nap /b
Az elsõ nap ugye. Most jön akkor a már ír földön töltött idõm elsõ délutánjának krónikája.
Jaj, de izgulok!! :)
Úgyhogy most folytatom, de még mindig az elsõ napnál maradva.
Szóval, leszálltam a géprõl, összeszedtem a csomagom -a vízilovas, fekete bõröndöm-, majd összeszedett engem Ditte és Gerda, a reptéren.
Mentünk az autóhoz, majd nekiindultunk a számomra tökéletesen ismeretlen Írországnak. (Na, jó. Csak Corknak. De akkor is!)
Némi városnézés után oda is értünk. A család többi tagjával is összeismerkedtem, jelesül Péterrel, aki mint Medve már kommentelt is a hitetlenkedõs írásomhoz, és DorkaZoé, aki egy sárga hintában ücsörögve, arcán széles mosollyal fogadott minket.
Lezuhantam az asztal mellé egy székre, megitattak, megetettek aztán még beszélgettünk egy sort.
Medve el dolgozni.
Aztán, mikor én már a végét jártam erõmnek, akkor felfedeztem a számomra kijelölt szobát, egészen pontosan benne az ágyat és aludtam egyet. Ditte szerint nem volt sok, de az biztos, hogy nekem életmentõ volt az az idõ. Mikor újra felkeltem, megittunk egy kávét (illetve én kávéztam, Ditte pedig nézte, mert õ sem tejet sem kávét nem ihat), aztán mentünk Éváékhoz. Õk egy magyar család, akik szintén itt élnek s eredetileg ennek okán, mármint az idegenbe -s épp egy helyre- szakadás miatt, ismerkedtek, majd barátkoztak össze. Kimondottan kellemeset beszélgettünk, ott is kávéztunk, majd az idõközben eleredt esõvel dacolva elindultunk a nem is olyan messzi tengerparthoz.
Gyönyörû úton autózva jutottunk el a célig, közben láttunk egy folyó torkolatot, ahol éppen nem volt víz hiszen épp az apály idején jártunk arra, s így térdig a sárban gázoló sirályokat láttunk csak., de azt nagyon sokat és annyira szürreáélis volt az egész kép, hogy nem tudtam levenni a szemem róla. Le akartam fényképezni, de nem jutott eszenbe, hogy akár meg is örökíthetném. De sebaj, Ditte azt ondja, hogy még megyünk arra, míg itt vagyok, s akkor majd!!!!!!
Kanyar ide, meg kanyar oda le és fel (inkább le, de azért... na) és már ott is voltunk.
Ezt szánom, mint elsõ pillantást, de ezt igazából már a visszaútra készülve csináltam, hogy legyen egy ilyen is, mintha épp kiszálltam volna az autóból. (Most sem kiröhögni!!)
Itt is látszik, hogy én ugyan majd megfagytam, de "a zírek" szerint meleg nyár uralkodik ott. (Hehe... akarom most mondani ITT!!!!!)
Azért a helyiek között is akad olyan, akinek ez nem elég hõség. Vagy lehet, hogy õk sem született írek?
Ezek kérem, pedig itt lekopott sziklák. Mögöttük, bár az nem látszik itt a képen, olyan tíz-húsz (vagy mennyi??) méter magas szirtek vannak. Csak azért kerültek ide ezek, mert rákéredeztem Ditténél, hogy ugyan miképp lettek, vagy kerültek ide ezek a furi alakzatok.
Közel is akartam menni a vízhez, de miután a kövezett rész igen hamar véget ér s utána elõbb homok, aztán meg föld van, hát nem kockáztattam meg egy felborulást, mert a mankót nem homokfutónak tervezték.
Mikor szálltam ki az autóból, Ditte mondta, hogy imádjha a tenger illatát. Én meg elhittem neki ezt készséggel, hisz fogalmam a víz illatáról van, hiszen Apu dunai hajós lévén, ilyenek nem ismeretlenek számomra, ám most meg kellett gyõzõdnöm róla, hogy a tenger illata intenzitásában egészen más dimenzió a Dunáéhoz képest. A só, vagy pusztán a "tömeg" az oka ennek? Tudom én?!
Már este volt -az én mércémen, mert fáradtságilag mindenképpen a végén jártam erõimnek- úgyhogy "csak" egy vacsi, aztán kis gép (néhány emil, meg az RSJ! ellenõrzése:), majd egy notesz kíséretében visszavonultam.
Két dolog még mindenképpen melítésre méltó. Éspedig az elsõ a vacsora. Itt meg kell melítenem a kenyérkémet. Igen. Hehe... Ha ettél már igazán finom kenyeret, akkor talán el tudod képzelni ezt, illetve ezeket. Mert idõrõl idõre van ilyen is meg olyan is. Ma elkészült az én kenyerem is, ami rozmaringos-áfonyás... lenne, ha nem marad ki belõle orvul az elõbbi, így meg kellett elégednünk az áfonyával benne. Nagyon meg is vagyok, vagyunk vele elégedve! (Holnap is ilyen lesz, s már rozmaring is van az éppen kelõ tésztában. Majd lefotózom.)
A notesz, amivel aludni tértem azért kellett, mert már nem volt erõm ideülni ám nem akartam hagyni elfelejtõdni a nap eseményeit. Bebújtam az ágyba, fogtam a tollam és megírtam az elsõ nap vázlatát.
Potom hat oldal lett, amibõl a két utolsó már csak címszavas vázlat, mert már szavakat értelmes mondatokká fûzni nem volt erõm. Majd mikor ezzel elsészültem, ahelyett, hogy azon nyomban aludtam volna még vagy két fejezetet elolvastam a délután felfedezett sajtlexikonból, de mikor már sokadszorra emeltem fel a fejem, hogy hol is tartottam, végre feladtam.
Ez volt este fél 10 felé, s reggel nyolckor arra ébredtem, hogy Ditte kopog, mert lassan indultak Gerdával az oviba.
De ez már ugye "ez" a nap, amit most persze már nincs erõm dokumentálni, pedig ma igazán nem is csináltam semmit. De jó. Ez most jó.
..................................................
A második nap.
2008-07-25
~~DISCUSSION~~
| ← Mindjárt! | 1. nap /a → |