TEGNAP ideköltöztem, egész nap kérdezgettem a nõvéreket a magasítóról, de elhajtottak, aztán estefelé a sokadszor ismételt érdeklõdésemre közölték, a takarítónõk elvitték a kulcsot, majd reggel tõlük kérjem.
Reggel lett.
Takarítónõt kérdeztem, válasz:
-Nem az én dolgom, majd a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-, ez az övé!
-Oké, mikor jön a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-?
-Nem tudom, nem az én dolgom.
Jah, szívem. jah.
Reggelit kaptam, de az asztalhoz nem tudok leülni, ágyasztalt meg nem hoznak be –de mondjuk folyadékot sem, tea-kávé-kakaó-, így ezen meg sem lepõdöm, úgyhogy ismét az ágyban ettem. de nem is tudtam befejezni, mert el kellett rohannom tornára. Cili ma, ötvenre emelte bizonyos gyakorlatoknál a limitet… öööö…. elmondtam neki a kapaszkodóhiányt, hümmögött majd azt mondta, megerõsítjük a lábam és nem is  lesz rá szükségem… jaja, és addig??? Oké, na…
Visszatértem, megreggeliztem, és hallottam a folyosón a másik takarítónõ –Manyi –vagymittudoménhogyhíjják- hangját és uccu neki…
-Jó reggelt, a másik takarítónõ azt mondta, Öntõl kell elkérnem a zárt helyiségbõl az ott lévõ egyetlen wc-magasítót.
-Tõlem??? –és nem túlzok, kiabált- Nekem ahhoz semmi közöm, ez a nõvérek dolga, kérje azoktól!
-Én napok óta hajtom ezt és tegnap azt mondták utoljára, hogy az a kulcs kell, ami Önnél van.
-Nálam? Semmi közöm a maga magasítójához, menjen a nõvérekhez!
-Igen? Oké, ezen ne múljon! –mondám s végignéztem azonmód a folyosón, olyan 10 méterrel odébb a nõvérszoba ajtajában állt egy nõvér s figyelte ezt a párbeszédet, mikor pedig elindultam felé, becsukta az ajtót belülrõl. :)
Némmá mondom… úgyse vele akartam beszélni, hanem a fõnõvérrel már, hiszen ezennel a kör bezárult, ezen a szinten nincs tovább, eggyel feljebb kell lépni.
Bekopogtam az ajtón, s csak kiszóltak: „Mindjárt!”
Én pedig vártam. Ez volt 9 elõtt 5 perccel.
Kinézett az imént kukker nõvér, zsigerbõl azt kérdezte, hogy a fõnõvérrel akarok-e beszélni, majd mikor ezt megerõsítettem, türelmet kért és bement.
Én álltam tovább.
Ki-be a szobából, nõvérek majd a fõnõvér is és 9:10-envalahánykor hozzám jött már ki. Elmondtam neki, hogy egy hete vagyok itt, egy hete várok az átköltöztetésemre, mely tegnap meg is történt, tehát egy hete lehet tudni az állapotom, és tegnap óta óránként kérek mindenkit, hogy biztosítsák az alapvetõ akadálymentesítési szintet. Melyre már nem egy hete, hanem egy hónapja, mikor felmértem az intézményt, ígéretet kaptam.
Most figyelj!
-De a szobatársai nem akarják!!


??????????????????????????????????????????????????????????
WTF????

Agylob egy tizedmásodperc alatt átváltott sztoikus nyugalommá és sátáni vigyorrá, majd kimért hangon feleltem:
-Egyrészt, megbeszéltem a_szobatársakkal, másrészt meg irreleváns, hogy ki mit akar akadálymentesítési kérdésben, pláne egy rehabilitációs intézményben, harmadrészt, a nõvérek a takarítónõkhöz, õk pedig visszaküldözgetnek, ezért jöttem Önhöz, remélem, nem kell továbbmennem!

-Miért ideges?
-Nem vagyok ideges, de nehezményezem –nagyon nehezményezem- ezt az eljárást és negyedórája állok itt egy helyben, tehát már fájok is.

Éééééérdekesmód, fõnéni egy perc alatt megkereste, s feltette a helyére a kellõ alkalmatosságot.
Hmmm… és most csak ennyit mondanék…

134