Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools





  



19. AZ AUTÓ

Eine Mäusemutter geht mit ihren Kindern durch die nächtlichen Straßen der Stadt. Eine Katze nähert sich. Die Mutter macht laut „Wau”, die Katze verschwindet. Daraufhin sagt die Mutter zu ihren Kinder: „Jetzt wisst Ihr, wozu eine Fremdsprache gut ist.”

Kissy tűnődve olvasgatta az üzenetet. A Jerry rendszerén jött, mint minden üzenet, és piros színnel volt jelölve, bár a küldő személye enélkül se volt kétséges. De mihez kezdjen vele fordítás nélkül? Pár szót értett csak, Mäusemutter az persze egérmama, gehen az menni, a gyerekeivel… durch die nächtlichen? Ki tudja. Straßen der Stadt, utcák a város… a macska világos, nähert sich az nem. Macht laut, csinál hangosat, verschwindet… a ver az valami olyasmi, hogy el. Daraufhin, azt se tudja. Sagt, mondja a gyerekeinek. Jetzt… most… wisst… Wissenschaft az tudomány, akkor alighanem most tudjátok… Fremdsprache, most már tudjátok, mire jó egy idegen nyelv.
  Nevetve olvasta újra. Persze, verschwindet, a macska elmenekült, ja, és a nächtlichen az a Nachtból van, éjszaka mászkálnak az utcán és jön a macska, akkor mondja az egérmama hangosan, hogy „Wau”!
  Eltette a telefont. Arrébb, a bárpultnál anya éppen kiitta a narancslevet és megköszönte, a férfiak már erre tartottak.
  – No – állt meg anya mellett apa –, csomagok elintézve. Kissy nem vert meg közben senkit?
  Anya megnyugtatta, hogy nem.
  – Nem – felelte Kissy is –, de legyetek nyugodtak, sor kerül rá.
  – Shindy három óránál – jegyezte meg Martin.
  Kissy a jelzett irányban legalább nyolcvan embert látott, egy részük az asztaloknál ült, mások jöttek-mentek.
  – Melyik az? – susogta.
  – Te választhatsz – felelte az egere lovagiasan.
  – Elég legyen – mondta anya szigorúan. – Egy perc nyugtom sincs négy éve, de eddig legalább a közelben voltunk, ha megvernének titeket vagy letartóztatnának. De a világ másik oldaláról nem tudunk rohanni.
  – Egy Jerryt nem lehet megverni – szögezte le Kissy. – Ha pedig letartóztatnak, annyi baj legyen. Amerikában nem ismertünk senkit, mégis egy óra alatt kint voltunk. Itthon a fogdaőrök versengenének, kinek a kezéből fogadjuk el a sajtot.
  Ez nem volt igaz, és Kissy is jól tudta. Az őrszemélyzetnek tilos benyúlkálni az őrizetesek terráriumába, biztonsági okokból. De meg kellett nyugtatnia a szüleit.
  Miután föltették őket a gépre és megvigasztalták magukat egy-egy fagyival, elindultak hazafelé.

Különböző sorrendben és változó összetételben Kissy legalább tízszer elmondta anyáéknak a megnyugtató litániát. Nem kell arra hazajönniük Amerikából, hogy nekik shindy kapta el a farkincájukat, letartóztatták őket egy shindy teteme fölött, összeverették magukat, egy tucat cincogó kisunokával ajándékozták meg őket, rájuk léptek az utcán, sajtkocka akadt a torkukon, belefulladtak a tengerbe, leestek a motorról, fölbosszantották Macskát vagy nem nevelték kellő tiszteletre a Kismacskákat. Ilyesmik. Meg elmondta, hogy ha ő megbetegedne, itt van Martin, ha ő is elkapná tőle, akkor jön Vanessa vagy az összes többi egér és kisfülű, és kiápolják bármiből. És nem esnek le a létráról és az állványokról, nem gyújtják föl a házat, nem hagyják nyitva a vízcsapot, sem a kaput, amikor elmennek, nem engednek be biztosítási ügynököt, jehovatanút és baltás gyilkost, és soha, de soha nem próbálnak otthon Jumanjit játszani. Sem Zathurát. Kissy jól emlékezett a strasbourg-i Hiltonra, amely az övéknél sokkal nagyobb és masszívabb ház volt, és az sem bírta volna ki. És természetesen körülnéznek és megvárják a zöldet, mielőtt lelépnek a járdáról.
  Soha nem gondolta volna, hogy éppen ezt az utóbbi tételt fogja megszegni, alig két nap múlva, méghozzá nem is figyelmetlenségből. Az már előfordult vele, négyéves korában, az volt az egyik ritka eset, amikor kapott anyától egy pofont, nem csoda, majdnem kivasaltatta magát.
  A barkácsáruház előtt történt. Ketten voltak, de Martin előrement, hogy kerítsen egy bevásárlókocsit. Kissy letette a motort, elrakta a sisakot és átment az úttesten, amikor megdermedt. Döbbenten nézte a parkolóból kihúzó piros Fiatot, egy másodpercig se talán, de teljesen mindegy is volt, a kocsinak legalább húsz méter előnye volt, amikor meglátta, és nem is lépésben haladt már.
  Kissy tudta, hogy mire visszaugrik a motorra és beindítja, régen késő lesz. Ráadásul van köztük egy járdacsík, ami lelassítja. Rohanni kezdett a kocsi után, utol nem érheti ugyan, de a sofőr talán meglátja a tükörből. Átvágott a járdacsíkon és rohant, mint az őrült. A Fiat zavartalanul haladt tovább.
  Megvan! A kocsinak most kerülnie kell, hogy kijusson a parkolóból, ő pedig egyenesen átvág. Élesen elkanyarodott, úgy érezte, soha nem futott még ilyen gyorsan életében, és a parkoló kocsik közötti ösvényen száguldott. Aztán a következő soron és a harmadikon, ahol hirtelen kinyílt előtte egy kocsiajtó. Kissy lassítás nélkül felrohant a kocsi motorházára, a méltatlankodó kiáltásra oda se figyelve végigrobogott a járművön, aztán átugrott a következőre, azon is végig és a másik végén le. Háta mögött felhangzott a riasztó jajgatása, de ő csak rohant. A Fiat most bal kéz felől közeledik, és neki meg kell előznie, különben kiér a főútra. És ha még nem késő, akkor elébe kell ugrani. A sofőr akkor is éleset fog fékezni, ha tíz vagy húsz méterrel maga előtt látja meg őt, és pontosan az éles fékezés lesz a legrosszabb. Neki legfeljebb egy méterre szabad lennie a kocsitól, amikor fékez, de inkább még közelebb. Majd visznek neki sajtot a kórházba…
  Ahogy kiugrott a sarkon a keresztutcába, azonnal ott volt a piros Fiat. Kissy szemberohant vele, a fékek felvisítottak, Kissy felugrott a motorházra, óriási ütést kapott a még mozgó kocsitól, aztán a testének vágódott a mózeskosár, benne a csecsemővel.

– Kislány… kislány, jól van? Hall engem?…
  Kissy pislogott. Férfiarcot látott maga fölött… kopasz… szemüveges… akkor ez Greene doktor, és viszik a műtőbe. Most már minden rendben lesz.
  Greene doktor a vállára tette a kezét, ő pedig most már kinyitotta a szemét rendesen. Az arc, amit látott, nem is hasonlított a dokiéra, és különben is, Mark már meghalt…
  – Mkhpsz – mondta –, hol vagyok?
  – A kocsimon – felelte a doki mérgesen. – Maga megőrült?
  Kissy körülnézett. Az égboltot látta, és a szélvédőt a feje alatt.
  – A kisbaba…
  – Bömböl, de semmi baja. Remélem, maga nem a bébiszitter, mert akkor lesz mit hallgatnia. Az anyja?
  Kissy felült, de nem jól tette, mert hirtelen forogni kezdett vele a világ. Elkapták és visszafektették.
  – Hé, el ne ájuljon itt nekem!
  – Jól vagyok…
  – Hívom a mentőket.
  – Miket beszél… hogyhogy az anyja…
  Hallotta, ahogy a férfi a mentőkkel beszél, de a szavak nem jutottak el a tudatáig. A feje zúgott, és egyáltalán nem volt jól. Ösztönös mozdulattal a derekához nyúlt, kitapintotta a telefont és megnyomta a gombot.
  A Jerry-vészjel még soha nem működött ilyen gyorsan: egy másodperc múlva Martin hajolt fölé.
  – Hogy vagy, egérke? – suttogta.
  – Jól…
  – Ne beszélj sokat, agyrázkódásod van. De úgy néz ki, más bajod nincsen. Mindjárt a kórházba érünk.
  – A kisbaba…
  – Megmentetted, te bolond. A rendőrök…
  De Kissy már aludt.

Amikor felébredt, Vanessáé volt az első arc, amit meglátott.
  – Szia – lehelte a mikró.
  Kissy pislogott.
  – Hol vagyok…
  – Kórházban, egérke. Fáj valamid?
  – Nem…
  – Mire emlékszel?
  – A kisbaba…
  – És még?
  – A kocsi…
  – Mi van vele?
  – Piros Fiat… a tetején volt a mózeskosár… rohantam utána…
  – És aztán?
  – Nekiugrottam… meg kellett menteni a gyereket… a pasi… a pasi azt kérdezte, az anyja vagyok vagy a szittere… hülye volt vagy részeg…
  Vanessa akkorát sóhajtott, mint még soha.
  – Akkor nincsen amnéziád, egérke. Kicsit tartottunk tőle. Nem, a pasinak semmi baja nem volt, csak olyan gyorsan bukkantál föl, hogy azt hitte, a gyerek is veled volt.
  – Hülye vagy, egérke – szögezte le Kissy. – Az a…
  – Várj csak – Vanessa fölemelte az ujját. – Az nem az ő gyereke volt. Amíg a mentők elláttak téged, Martin és a fiatos tisztázta a rendőrséggel, és a rendőrök megkeresték az anyát. Annak is piros kocsija van. Kijött az áruházból, a gyereket lerakta a kocsira, aztán rájött, hogy a táskáját a csomagmegőrzőbe tette. Visszament, nem vette észre, hogy az nem az ő kocsija, és benne is ül a tulaj. Az meg őt nem vette észre.
  Kissy kétszer is pislogott, de ez nem segített, Vanessa ugyanazzal az arckifejezéssel nézett rá.
  – Ugratsz, egérke.
  – Szó sincs róla. Amikor kijött, sikítozni kezdett, hogy elrabolták a gyerekét, a járókelők hívták a rendőrséget, így találták meg aztán a rendőrök a gyerekkel. Amikor megtudta, mi történt, sokkot kapott, őhozzá is hívni kellett egy mentőt.
  Kissynek ekkor esett le, hogy mi nem stimmel itt az egészben.
  – De hiszen… de te Beaulieu-ben vagy…
  – Csodákat, szamár. Az első géppel jöttünk, az egész Jerry kint ül a folyosón. Félóránként váltottuk egymást az ágyadnál.
  – Mennyi idő…
  – Majdnem tizenkét órát aludtál, most hajnali fél hat van.
  Kissy döbbenten nézett a barátnőjére, de mielőtt kigondolta volna, mit feleljen, elaludt megint.

Másnap is egész nap aludt, csak néhányszor neszelt föl, és mindig talált valakit az ágyánál. Anyát többször is, pedig ő hétfőn elutazott, de szerda reggel már indult is vissza, hogy az egere mellett legyen, akit szerda délután elütött egy autó. Anya érkezése után néhány órával már az egész kórház kívülről fújta, hogy Kissy negyvennyolc órát bírt ki a szülei távozása után, és már ugrott is az autó elé. Ráadásul még meg is kell érte dicsérni. A gyerek anyja maga is rosszul van, de az apja szerdán már átadott egy virágcsokrot a Kissy szobája előtt strázsáló egereknek, és Greene doktor is hozott már. Csak a szerencsén múlt, hogy a mózeskosár nem zuhant le korábban, meg azon, hogy ő ráérősen vezetett a parkolóban és a kanyart is elég simán vette. Ötven méterrel később kifordult volna a főútra, és ott élesebben kell kanyarodni, hogy besorolhasson a forgalomba.
  Csütörtökön az apa új virágcsokrot hozott, Greene doktor pedig telefonált valahonnan vidékről, az egerek megadták neki a Jerry publikus számát. Hármas-négyes csoportokban ültek odakint, egy pedig mindig Kissy ágya mellett volt, félórás váltásban.
  Elke a többiekkel együtt kapta meg a vészjelet, és egy üvegpohár lelte halálát a konyhakövön, amikor Anne megtudta, hogy Kissyt elütötték. Azonnal indultak. Blanche-ék a lányaikkal együtt jöttek, a többi kisfülű átlag óránként hívta a Jerryt, hogy van-e változás Kissy állapotában. Ő még a CT-ben volt, amikor Nimby átvette az irányítást, a telefonokat rezgőre állította, a Jerry üzenetküldőjének hangjelzését is átállította, rövidebb rezgésre. De aki bement Kissyhez, az mindig odaadta a telefonját egy másik egérnek, nehogy a készülék megzavarja a monitort. Nimby lekapcsolta a Cumulust is. Az alapítvány egyelőre nem fogad shindyriasztásokat.
  A CT negatív volt, Kissynek nem volt agysérülése, aminek mindenki nagyon örült, anya kétszeresen, mert végre kiderült, hogy a lányának van agya. Őbenne évek óta erős volt a kétség. A suzukis kapunyitás gondolkodtatta el a leginkább.
  Csütörtök este történt először, hogy Kissy mást is látott a sajátjain kívül; addig még mindig aludt, amikor a kórháziak bejöttek. Most pár perce volt ébren, amikor egy nővérke érkezett és közölte, hogy leveszik a monitorról és átviszik az osztályra.
  – Különszobába – jegyezte meg Niala.
  – Úgy tudom, rendes kórterembe kerül – felelte a nővérke.
  – Különszobába kerül. Már megbeszéltem Gensac doktorral.
  A nővérke nem felelt, levett Kissyről egy csomó drótot és a berendezésekkel matatott. Kissy megint elaludt, és amikor felébredt, valahol máshol volt, de eddig se sokat törődött a környezetével. Csak jóval később tudta meg, hogy Niala akkor kinyitotta az ajtót, pár szót beszélt Nimbyvel, és mire megjött a beteghordó, hogy áttolja Kissyt az intenzívről a traumatológiára, már ott volt Gensac doktor is, és intézkedett, hogy Kissy megkapja a különszobát.
  A hét hátralevő részében egyre kevesebbet aludt, de még mindig többet a szokottnál. Vanessát annak idején két nap után hazaengedték, de Kissynél erről szó se lehetett.
  Kissy pénteken szembesült azzal, hogy a kórházban tudnak mindent. Két orvos volt éppen a szobájában, a leleteit tanulmányozták, és Robin doktor valamit dörmögött a macska elől szaladásról.
  – Hát annak egy időre lőttek – bólintott Gensac doktor.
  Kissy gyanakodva pislogott.
  – Igen – nézett Robin Kissyre –, egyelőre a társainak kell megvédeniük a macskáktól. De ennél már csak jobb lesz. Pihenjen, gyógyuljon, egyen sok diót meg szalonnát.
  – Meg sajtot – tette hozzá Gensac, és a két orvos vidáman távozott.
  Kissy Jenniferre nézett.
  – Mi nem szóltunk nekik – tárta szét kezét a társa. – Már tegnap is tudtak mindent, az egész kórház ránk cincog, ha meglátnak minket. Fogalmunk sincs, honnan.
  Csakugyan mindenki tudta. Néhány órával később Kissy fültanúja volt, amint egy nővérke megáll a szobaajtóban és azt mondja valakinek a folyosón:
  – Oké, mindjárt megcsinálom, csak meghőmérőzöm az egeret.

Az őrmester péntek reggel kilenckor jött. Kissy tudott róla, hogy jönni fog, már szerdán is járt ott, de Gensac doktor nem engedélyezte a kihallgatást, és Kissy se lett volna képes rá. Csütörtökön a doki szerint már mehetett a dolog, de megtiltotta, hogy Kissyt fölébresszék. Az őrmester két órát várt, aztán el kellett mennie. Pénteken a doki továbbra sem engedte Kissyt fölébreszteni, de fél tízkor magától ébredt.
  – Nem akarlak kifárasztani – kezdte az őrmester, és Vanessára nézett, akit meg se próbált eltávolítani a szobából; ezt a meccset már alighanem korábban megvívták. – Csak mondd el, hogy mi történt, a saját szavaiddal.
  – Átmentem az úton és megláttam a mózeskosarat a kocsi tetején.
  Az őrmester bólintott. Majdnem fehér volt a haja, lehetett vagy hatvanéves, kicsit pocakos volt. Civil öltönyt viselt.
  – A kocsi melyik oldalát láttad?
  – A balt. A bal kezem irányába távolodott.
  – Milyen messze volt?
  – Vagy húsz méter.
  – Honnan tudtad, hogy gyerek is van a kosárban?
  – Láttam.
  – De hisz a kosár olyan, mint egy autóülés, a támlának takarnia kell a gyereket, nem?
  – Csakhogy a gyerek háttal ült a menetiránynak, vagyis láttam az arcát. Igazából ugyanis egyáltalán nem ő vezetett.
  A rendőr lélegzete elakadt. Kissy nyílt, őszinte tekintettel nézett rá. Másfél nappal ezelőtt elütötte az autó, neki súlyos agyrázkódása van. Azt mond, amit akar.
  – Értem – mondta az őrmester derülten, és bólintott is hozzá. – Mit tettél ekkor?
  – Azt, amit mindenki tett volna. Rohanni kezdtem.
  – Gyalog egy kocsi után?
  – Még csak a parkolóban voltunk, nem ment gyorsan. Először azt reméltem, hogy a sofőr meglát a tükörből és lassít, de nem tette, úgyhogy átvágtam a parkolón átlósan, amíg ő az úton haladt.
  – Neki kanyarodnia is kellett egyszer – jegyezte meg a rendőr –, a gyerek ott is leeshetett volna.
  – Szerencsére nem így lett, mert az ellen a világon semmit nem tudtam volna tenni. Amikor találkoztunk, a mózeskosár még rajta volt.
  – Amikor találkoztatok – bólintott a rendőr. – Hol láttad meg ismét a kocsit?
  – A kijárati útszakaszon jött, én pedig bekanyarodtam arra a szakaszra és szembementem vele.
  – Mekkora lehetett a távolság, amikor megláttad a kocsit?
  – Pár méter. Nehéz megmondani.
  – Lett volna alkalmad megállni?
  – Persze. Akármikor. Különleges cipőt hordok: csak akkor megy, ha az ember mozgatja benne a lábait.
  Kissy pontosan emlékezett, hogy a kihallgatás kezdetén csak a rendőr mondta, hogy nem fogja őt kifárasztani. Tőle nem kért hasonló ígéretet.
  Az őrmester megvakarta a fejét.
  – És megálltál?
  – Eszem ágában se volt.
  – Miért?
  – Mert a sofőrnek már mindenképpen rá kellett lépnie a fékre, akkor pedig lerepül a kosár. Kicsi lett volna az esély, hogy el tudjam kapni, és a gyerek akkor is megsérülhetett volna.
  – Ezért futottál tovább.
  – Lélekszakadva – közölte Kissy higgadtan. – Egyenesen neki a kocsinak.
  – Miért?
  – Hogy a lehető legrövidebb úton elkapjam a mózeskosarat.
  – Tudtad, hogy megsérülhetsz?
  – Hogyne.
  – Hogy meg is halhatsz?
  – Persze – bólintott Kissy zavartalan nyugalommal. – De bíztam benne, hogy megúszom. Mondjuk nem bántam volna, ha kisebb ütést kapok, de magammal nem értem rá törődni.

A szobatársára igazából oda se figyelt, amíg az rosszul nem lett. Őmellette éppen Vanessa ült őrségben. A másik kislány arca egyre furcsább lett, ők pedig homlokráncolva nézték.
  – Valami baja van – mondta Kissy zseniálisan, épp amikor a másik kislány rángatózni kezdett. Vanessa fölpattant, kinyitotta az ajtót és kiszólt rajta. Egy pillanat múlva a szoba megtelt egerekkel.
  – Csak nyolcvankilencet szaturál – olvasta le Pi.
  – Tegyük oxigénre – javasolta Jennifer. – Száz százalék maszkon át.
  – A vérnyomása rendben, pulzus alig tapintható – mondta Angélique –, és görcsöl.
  – Jól van, emberek – csattant föl Vanessa –, ez nem gyakorlat! Száz epinefrint, ötven szukcinilkolint! Ez kardiomiopátia! Mi van a hematokritjével?
  – Azt hiszem, azt a családja hazavitte – felelte Kissy.
  Néhány másodpercig szótlanul álltak, gondolkodtak, várták, hogy hasson a gyógyszer.
  – Valahogy akkor is boldogulnunk kell – szólalt meg Françoise.
  – Úgy van, egérke – vágta rá Vanessa, és újabb injekciót készített elő. – Kapjon még adrenalint, epinefrint és polivinilkloridot.
  – És ha allergiás rá? – szólt közbe Kissy.
  – Akkor anafilaxiás sokkot kap – közölte Vanessa higgadtan –, de ha nem adjuk be, akkor biztosan elveszítjük. Úgy. Most mi a helyzet?
  – Százhússzal teker – csattant föl Angélique –, készenléti kocsit, gyorsan!
  – Kamrai tachikardia – állapította meg Vanessa, fölkapva a tappancsokat. – Töltés kétszázra! Hátra!
  Óriási csattanás.
  – Nem elég, hívjátok a műtőt és a pszichiátriát, üssük ki még egyszer, töltés négyszázra, hátra! Még mindig nem elég, torakocentézishez készüljetek!
  Hirtelen Kissy mellkasára nyomta a tappancsokat, ő tiltakozni akart, de Vanessa már vezényelt is:
  – Töltés hatszázra! Hátra!
  Iszonyú csattanás, és Kissy hirtelen fölkapta a fejét.
  – Mivammá?!

Gensac doktor a térdét csapkodva röhögött, amikor Kissy elmondta neki, amire az álomból emlékezett.
  – Ez az első eset a történelemben – mondta a könnyeit törölgetve –, hogy eszméletlen beteghez pszichiátert hívnak, de neked alighanem szükséged van rá. Csak tudnám, hogy fogom legközelebb komoly képpel megkérdezni a beteg hematokritjét. Holnap hazamehetsz.
  Kissynek pörögni kezdett a füle.
  – A srácod mesélte, hogy állandóan marhaságokat álmodsz össze. Amint látom, helyreállt az eredeti állapot, nincs miért bent tartanunk tovább.
  – Komolyan beszélsz?
  – Persze, ki is adom, hogy intézkedjenek, én holnap nem vagyok bent.
  – Miért holnap? – kérdezte Niala. – Miért nem ma?
  – Vasárnap kicsit bonyodalmas az ilyesmi.
  Niala felállt és már nyúlt is a telefonjáért.
  – Miért, mi kell hozzá?
  Egy órával később Kissy elégedetten nyújtózott el a saját ágyában. Itt azért sokkal jobb. Hiába volt egyágyas különszobában – az álmot leszámítva –, a kórház akkor is egy lármás, zaklatott hely. Itthon a ház tele van egerekkel, de jó esély van rá, hogy tud majd nyugodtan pihenni, ha a zsebeket megkötözik és beragasztják a szájukat.
  Ebben a pillanatban halkan nyílt az ajtó, és a két zseb kukucskált be rajta. Pierre Richard, gondolta Kissy gyorsan, de Pierre Richard nem jelent meg.
  A kislányok úgy lopakodtak az ágyhoz, nagy, óvatos, hangtalan léptekkel, mintha Kissy egy alvó cica lenne, akinek meg akarják húzni a bajszát.
  – Jöttünk vigyázni rólad – cincogta Elke. – Marie néni kikísér mentőzőket, egérkék surran ide-oda, készül elrendezked vacsoráre.
  – Nem kell énrám vigyázni.
  – Dehogynem – legyintett Françoise akkorát, hogy mindhármuknak meglibbent a füle –, Vanessa ránk parancsolt az előszobában, hogy jöjjünk be hozzád, de amíg ideértünk, még két egér állított meg és adott utasítást ugyanerre.
  Kissy mosolygott. Négy napja az egész Jerry őkörülötte forog, két napot már hiányoztak az iskolából, a felnőttek nem dolgoznak… ideje lesz véget vetni ennek.
  – Tartanunk kell majd egy haditanácsot – mondta.
  – Miről?
  – Nézzétek, én elég sokáig leszek beteg…
  – Á, arról volt már – huppant le Elke az ágy szélére.
  – Mikor?
  – Csütörnapon, este. Íme döntések. Egy. Alapítvány leáll, amíg nem leszel sokkal jobb egér.
  – Már most is jó egér – javította ki Françoise. – Amíg nem lesz sokkal jobban.
  – Igen, de nem szabad vitatkoz, kifáradítani vele Kissyt. Döntés kettő. Csapat marad itt, amíg kell, kivéve – Elke sóhajtott – kicsi, vörös, nordnémet zsebegeret, aki hétvégéréig szabad itt marad, ha olyan lesz, mint kisangyal, nagy fülekkel. Ha zavar Kissyt vagy akárkiet, Mauspapa fölkap nagy füleimeknél fogva és visz rögtön. De ma este akkor is megyünk már, ha voltam legcsodálatosabb egérangyalka földkerekségben.
  – Te csak magadról szövegelsz – csóválta a fejét Françoise. – Pedig én is csak ma estig maradhatok. Angélique is hazamegy, neki dolgozni kell, a többi egér mind itt marad. Anyukádnak is valamikor el kell repülnie, de ő még nem mondott időpontot. A többi kisfülű is elmegy persze.
  – Miért, hány kisfülű van itt?
  Françoise az ujjain számolta.
  – Marie néni, Anne néni, Johann bácsi, Yves bácsi, Blanche, Georges, Alex bácsi és Vanni. Nyolc. Jaj, dehogy, Tom és Andreas is itt van, akkor tíz.
  Kissynek meghatottan vibrált a füle.
  – Ezek mind énmiattam jöttek?
  – Hát nem ütteti el magát mindennap féltucat egér. – Françoise fölkuncogott. – Bár ha engem kérdezel, szerintem Andreast nem te vonzottad ide.
  Kissy mosolygott, és arra a napra gondolt, amikor a kert egyik fáján majd fölfedezik az első srácot, aki azért mászott föl oda, hogy beleshessen Françoise ablakán.

A rengeteg kisfülű egyenként jött be elköszönni és mielőbbi gyógyulást kívánni, kivéve Tomot, aki kiviszi a többieket a reptérre, aztán hazahozza a mikrobuszt, majd akkor néz be. Yves bácsinak Párizsban van dolga, úgyhogy most ő viszi haza Françoise-t.
  Most Niala és Pi lakik majd Kissyékkel szemközt, Vanessa persze a saját szobájában, Chantalék a másik emeleti szobában, Jennifer az utcaiban. Jean most nem tudott jönni, de holnap itt lesz. Hogy ez az állapot meddig áll majd fenn, nem tudni. Anyára borzasztóan nagy szükség van az amerikai dolgokban, de csak akkor volt hajlandó megrendelni a repülőjegyet, amikor Kissy közölte, hogy most már igazán nem ugorhat a shindy tányérjába, egyelőre fölkelni se tud. Ez a sok kisegér itt mind őrá fog vigyázni. Úgyhogy anya holnap visszarepül. Kelleni fog az egérsereg, ők ketten elegendőek lettek volna, de Martin nem tudná őt is ápolni, a háztartást is ellátni meg a festést is irányítani. Holnapután jönnek a munkások, azért indultak szerdán a barkácsboltba, hogy hétfőre megrendeljék az anyagokat. Így másnap ment vissza egy egérkülönítmény.
  A ház halványzöld lesz. Ez a döntés még anyáék elutazása előtt született, többfordulós megbeszélések eredményeképpen. Szorgos egérkezek fölkutattak olyan felvételeket, amik dokumentálják, hogy Jerry sárga házban lakik, tehát ez a szín eleve kiesik: nem kell útbaigazítást adni a macskáknak. Igaz, más filmekben meg fehér a ház, de olyat nem is akarnak. Színeset szeretnének. A kék, piros, narancs, lila mind kiesett, mindnél volt valaki, akinek nem tetszett a házbeliek közül – csak négyen szavaztak, Martin végül is majdnem olyan régen él itt, mint ők maguk, de a csapat többi tagja és Suzy nem kívánt beleszólni –, végül a zöldben állapodtak meg.
  Apa cégétől jönnek a munkások, kedden reggel nyolckor. Néhány apróbb kelléket megvettek az áruházban, a festéket, szigetelőanyagot, az állványzatot, efféléket hétfőn hozzák házhoz. Az egérfeladatokat felosztották egymás között. Két munkacsoport lesz, az egyiket Niala, a másikat Jennifer tartja szemmel, ebéd után Chantal és Nimby lép a helyükre. Pi és Martin a konyhában dolgozik Vanessa keze alá, az emberek is kapnak enni, úgyhogy lesz munka bőven. Kissy pedig nagyokat alszik.
  A terv jól hangzott, úgyhogy Kissy rögtön meg is támadta. Nem áll szándékában egész nap aludni. Kedden már a hatodik nap lesz a baleset óta, és ő már ma, vasárnap is csak tíz órát aludt.
  – Eddig – mondta Vanessa, és az órára nézett. – Éjfélig még feltornászhatod tizenötre. Remélem, nem gondolod, hogy hat nappal egy ekkora baleset után krumplit akarsz hámozni.
  – Csak olyat, amelyik már nem harcol az életéért.
  – Bármikor előkerülhet egy agilisebb példány. Nekem te nem tudsz agyrázkódásról újat mondani, egérke. Hat nappal utána én csak feküdtem, és az enyém sokkal enyhébb volt, mint a tied.
  Kissy sóhajtott. Tudta, hogy ez lesz.

Élete legunalmasabb napjai következtek. Egész nap csak feküdt, olvasgatott, néha megnézett egy filmet, meg nagyokat aludt. Egyik este már könyörgött Vanessának, hogy legalább egy jól megkötözött shindyt vonszoljanak oda, ígéri, hogy csak egyet üt az orrára. A mikró sóhajtott és azt mondta, pár hét múlva majd beszélhetnek róla. De Kissy tudott olvasni a sorok között, és egykettőre rájött, mit titkol a kislány: nincs is otthon shindyjük, se megkötözve, se semmilyen. Borzasztó.
  Egy idő után átköltözött a nappali díványára, innen láthatta a jövő-menő egérkéket, szót válthatott velük. A festőkkel nem is találkozott, ez különösebben nem zavarta, van ott elég egér, akik ellenőrzik, hogy minden tökéletes legyen. Társain és Suzyn kívül nem látott senkit egész héten. Még madame Faubourg se jött, kivételesen nem őmiatta, neki jött közbe valami. De volt egér bőven, aki kitakarítson, gondosan időzítve, hogy őt ne zavarják a porszívózással.
  Aztán megjött madame Faubourg is, aki először falfehérre vált, amikor megtudta, hogy őt elütötte egy autó, aztán amikor azt is elmondták neki, hogy miért, akkor már azt se tudta, milyen színű legyen vagy mit mondjon. Kissy már a kórházban is megfigyelte, hogy az emberek nemigen tudnak mihez kezdeni azzal, hogy ő egy vadidegen csecsemőért képes volt autó elé ugrani. Nimby úgy fogalmazta meg, hogy az emberek nem tudják eldönteni, micsoda Kissy: őrült, de tiszteletreméltó, vagy tiszteletreméltó, de őrült.
  A gyereket egyébként Michelnek hívták, fiú volt. Az anyja már rendbe jött, amikor Kissy még a kórházban volt, be is mentek hozzá, hárman együtt. Kissy éppen aludt. Az egerek jól elbeszélgettek velük, elbabáztak Michellel, a további látogatásokról viszont lebeszélték őket. Niala elmesélte nekik a suzukis kapunyitás történetét, és hogy az az úr egy barátjuk barátja, aki aztán meghívta Kissyt, hogy köszönetet mondjon – de ő nem ment el. Egyszerűen nem szereti a hálálkodást.
  A család végül úgy ment el, hogy az alapítványról nem is szereztek tudomást. Akkor alighanem pénzzel akarták volna leróni hálájukat, a Jerry számláján pedig annyi van, hogy Johannék egy ideje már más alapítványoknál csökkentik az adóalapjukat.
  Kissy arra gondolt, őneki nem kell semmilyen hála sem az életmentésért, sem azért, hogy a farkincáját kockáztatta. Bőven megkapta már a jutalmát a sok megmentett gyerek közül az egyikért, a legelsőért, aki szerdától vasárnapig az ágya mellett vagy a folyosón silbakolt, s ha nem azt leste, hogy ő nem kíván-e valamit, akkor azt, hogy nem jár-e cica odakint.

– Hát ez mi az ördög? – mustrálta Jennifer a nagy kék tálat, ami tele volt izészerű hogyhívjákokkal. Fehérek voltak, girbegurbán fodrosak, mintha selyemből vágtak volna ki apró darabkákat, aztán halomba dobálták volna. És vízben úsztak.
  – Ezüst fül – felelte Vanessa, közben szemlét tartva kellékei és műszerei fölött.
  – Cin-ciiin?
  – Ezüst fül! Tremella fuciformis, más néven hógomba vagy fehér zselégomba.
  – Ó…
  – Ő pedig Jennifer Ford – folytatta a mikró zavartalanul. – Jól van, a gomba már eleget ázott, ideje munkához látni. A fokhagyma miért nincs még megtisztítva, egérkék, mindent én csináljak?
  Chantal munkához látott a fokhagymán, Kissy tekintete pedig összeakadt Jenniferével.
  „Igen, én is hallottam. Bemutatott téged a gombának.”
  „Bolond.”
  „Tökéletesen, hálistennek.”
  Vanessa megpirította a fokhagymát olajban, rádobta a gombákat, öntött rá egy kis rizsecetet, sót, cukrot, mogyoróolajat. Szokás szerint villámgyorsan járt a keze, egyetlen fölösleges mozdulat nélkül, hibátlan koncentrálással. Kissy örült, hogy nézheti. Munkát még nem kap, már az is nagy dolog, hogy fölkelhetett és kijöhetett a konyhába.
  – Egy egér párolja meg sós vízben az edamamét – rendelkezett a séf, s Martin máris munkához látott a zsenge szójababon. – Kérem a garnélát és a keményítőt.
  A mikró megforgatta a rákokat a burgonyakeményítőben és kisütötte olajban.
  – Így csináljátok, ropogós legyen. A vöröshagyma fölvágva?
  – Kész – hüppögte Nimby látványosan.
  – Helyes, akkor te pedig azt pirítsd meg olajban, aztán jöhet mindez egybe, de szép legyen, mert megnézem!
  Hát szép is lett. A végén mesterük még megszórta szezámmaggal. Klassz kínai kaja.
  – Ki vele, egérke – nézett Jennifer Vanessára, amikor leültek enni.
  A mikró vállat vont.
  – Nincs különösebb tervem. Nyilván eljön a többi egér, néhány kisfülű… kapok virágot meg puszikat, kész. Most Kissy ápolásával foglalkozunk.
  – Én már jól vagyok – cincogta Kissy.
  – Majd főzünk valamit – folytatta a kislány –, esetleg lehet különféle sütiket csinálni, elvégre kuktám van elég. Nem is kell elmennünk hazulról.
  – De én már jól vagyok – ismételte Kissy.
  – Jókat dumálunk, játszunk egy kis Jerrypolyt, vakargatjuk Suzy füle tövét. Eltöltjük a szülinapot.
  Kissy kinyitotta a száját, hogy elárulja a nagy titkot, amiről eddig szó sem esett: hogy ő már jól van – de ekkor a jégkék szempár feléje fordult és belefagyasztotta a szót. Dehogyis. Szó sincs róla. Majd ha az orvos azt mondja, hogy jól van, akkor lesz jól. És ezt az orvos addig nem mondja, amíg Vanessától engedélyt nem kap rá.
  Pedig tényleg jól volt, ő legalábbis úgy érezte. Az igaz, hogy kicsit gyenge volt, a szokásosnál még mindig többet aludt – kilenc órát egy nap, néha tízet is –, de amikor ébren volt, teljesen jól érezte magát. Persze nem próbálkozott semmilyen tiltott erőfeszítéssel, teljesen a társaira bízta, hogy megvédjék a macskáktól – valószínű, hogy a szaladgálás, ugrálás, verekedés még nem ment volna. De hát majd idővel. Vanessa se mászik mindennap fára.

Nimby akkor jött, amikor Vanessa elment fürödni. Besurrant Kissyhez, gondosan körülnézett, aztán hirtelen lehajolt és benézett az ágy alá.
  – Nincs macska – nyugtatta meg Kissy.
  – Vanessa kémjeit keresem.
  – Miért lennének Vanessának kémjei, és éppen itt?
  Nimby megnyugodott. Leült az ágy szélére és közölte:
  – Megvan a szülinapi ajándékötlet.
  – Halljuk.
  – Robbantsunk a tiszteletére szupernóvát a kertben.
  Kissy kinyitotta a száját, aztán megint becsukta.
  – Vagy legalább egy nóvát – tette hozzá Nimby.
  – M-mi a különbség? – tudakolta Kissy, hogy időt nyerjen.
  – Elég sok. A nóvarobbanások sokkal kisebbek. A szupernóva igazán nagyot szól.
  Kissy kényelmesen elhelyezkedett, jobb mutatóujját a füle mögé tette és megbillegette kicsit.
  – Rendben – bólintott a fiú. – Nóvarobbanás kettős csillagrendszerekben történhet. Van egy fehér törpe, és a közvetlen közelében egy vörös óriás. A vörös óriás felszínéről elszökő gáz bekerül a törpe vonzásába, pályára áll körülötte és lassan sűrűsödni kezd, ezt hívjuk akkréciós korongnak. Ahogy a korongban sűrűsödik a hidrogén, úgy forrósodik is, míg végül beindul benne a fúzió, és irdatlan nagyot robban. Ezt mi a Földről úgy látjuk, mintha egyszer csak megjelent volna egy új csillag, ahol korábban nem volt, ezért hívják nóvának, vagyis újnak.
  Kissy nagyon komolyan bólogatott. Már látta lelki szemeivel, amint fölépítik a két hatalmas csillagot, nagyobbakat, mint a Föld, itt a kertben.
  – A szupernóva egész más. Olyankor a fehér törpe hirtelen annyi anyagot nyer, amivel a tömege túllépi a mi Napunk tömegének 1,44-szorosát, amit Chandrasekhar-határnak neveznek. Ennél nagyobb fehér törpe nem létezhet.
  – És ha a törpe nem olvasta a könyvet, amiben ez le van írva?
  – Akkor sem, mert az anyag a súlya miatt a középpont felé igyekszik, és csak a hő az, ami visszatarthatja. Ha egy fehér törpe túl nagyra nő, akkor már nem tud annyi hőt termelni, ami ezt a nagy tömeget kiegyensúlyozza. A törpe összeroppan, aztán felrobban. De akkor az egész csillag szétmegy, és a helyén csak egy óriási felhő marad. Ezer évvel ezelőtt az egyik az egész eget beragyogta, frászt is kaptak tőle a babonás emberek.
  – De az nem valakinek a kertjében robbant – remélte Kissy.
  – Nem, hétezer fényévre innen, a Farkas csillagképben.
  – Még szerencse. Angélique-kel beszéltél már erről?
  – Még nem, csak az imént jutott eszembe.
  – Értem… és mondd, miből akarod felépíteni azokat a csillagokat?
  – Hidrogénből. Másból igazán nem lehet.
  – És mennyi manapság a hidrogén literje a boltban?
  Nimby megvakarta a fejét, elővette a telefonját, böködött rajta kicsit.
  – Azt mondja, tizenhét dollár egy gramm. Egy egész negyvennégy század naptömeg az annyi mint… két egész nyolcszázhatvanhárom ezredszer tíz a harmincharmadikon gramm, szorozva tizenhét dollárral az… közel negyvenkilenc kvintilliárd dollár. Hm-hm. Mennyi is ez euróban?
  Kissy a szájára szorított kézzel várta ki, amíg Nimby kiszámolja, hogy harminchat kvintilliárd euró.
  – Ez tényleg elég sok – ismerte be. – Azt mondod, dolgozzam ki az ötletet alaposabban?
  – Ühüm – nyüszítette Kissy.

Nimby másnap reggel két ötlettel is előállt. Hegyet kellene építeni a kertben, hogy Vanessának ne kelljen nélkülöznie a kedves hegyeit, és kell tenger is. Nem bonyolult, csak pár kiló só kell az úszómedencébe, és egy hullámoztató gép. Kissy mindkettőt kapásból visszaverte. Vanessa szobája az emeleten van, az éppen elég hegymászás, és ha a kertben fölépítenének egy hegyet, az takarná a fákat, amik sokkal fontosabbak neki, mint a hegyek. A tenger pedig ezekhez képest egészen lényegtelen. Rengetegszer látni Vanessát fán ülve, mindhárom főhadiszállásukon előfordul, hogy nem találják, és olyankor rögtön indulnak a legközelebbi fákhoz. De a tengeren még sose kellett keresni. Még a partra is csak velük jár.
  Aztán persze kiderült, hogy Nimby csak dumál, mondja a bolond ötleteit, de régesrég megvan az ajándéka. Yves bácsiék hozták el péntek este, a gyülekező kisfülűek sűrűjében. Az ünnepelt szülei közül hárman, Blanche, Georges és Jean-Fran már délután megérkeztek, persze nem együtt, Jean-Fran a munkahelyéről jött. Ange néni is itt volt már kettőkor. Elke a szüleivel jött és még az ünnepelt előtt Kissyt kereste meg és azonnal tudni akarta, hogy van, mintha nem beszéltek volna mindennap többször is. Françoise a suliból egyenesen kijött Vaucressonba, Tom hozta Ingével és Jeannal együtt. Andreast nem kellett hozni, neki aznap nem volt dolga, már előző este megérkezett. Angélique elhozta Vannit is. Yves bácsiék hétkor jöttek, a kocsit beállították a garázs mellé és bezárták. Fél nyolc körül futott be Jean-Claude, majd a Morin nagyszülők és a nagybácsi meg az unokatesó.
  Ez volt az egyik ajándék, hogy ennyi mindenki eljött. Egy egérkülönítmény már napok óta szervezte, hogy aki csak tud, itt legyen. Niala foglalkozott a szobafoglalással, Versailles-ban egy szálloda jókora részét lefoglalta, hiszen itthon nem tudnak elhelyezni ennyi embert.
  Sok telefon is volt. Isabelle néni, Mario és a panzió személyzete együtt köszöntötte az ünnepeltet, de kapott hívásokat szinte minden osztálytársától – Beaulieu-ben ma is lenyűgöz mindenkit, hogy Vanessának öt hónappal a tizenötödik születésnapja után jön a negyedik –, több tanárától, egy csomó rokontól, Takada szenszejtől és a lányától, Mondiot-tól, no meg az összes többi egér szüleitől. Kivéve Yves bácsiékat, akik személyesen jöttek el, és elhozták Nimby ajándékát.
  A kislány olyan közömbös, érdektelen arccal kezdte bontogatni a jókora dobozt, hogy Kissy azonnal figyelni kezdte a kezét. A balt, amikor éppen a jobb kezének jut csak tennivaló. Igen, nem csalódott, Vanessa bal keze abban a néhány másodperc üresjáratban is azonnal a nadrágja korcát kezdte gyűrögetni. Azért vág olyan közönyös képet, mert elképesztően izgatott.
  Kissy nem volt Vanessa, neki akkor se sikerült volna ilyen arcot vágni, ha akarja. Nyugodtan lehetett az arcán is ugyanaz, amit érzett. Mert ő se tudta, mi van a fehér szalaggal átkötött, aranypapírba burkolt csomagban. S ahogy végignézett egértársain, látta, hogy ők se tudják. Csak Nimby.
  Az aranypapír alól csakhamar előkerült egy kartondoboz. A kislány leemelte a tetejét és belenézett.
  Az asztal ki volt húzva a nappali közepére, hogy jobban férjenek, és a legtöbben álltak, hogy láthassák, mi van a dobozban. Lapos, világoskék, táskaszerű dolog volt. Egy laptoptáska?
  Vanessa megfogta és kiemelte a dobozból, amit segítő egérkezek gyorsan félrehúztak az útból, neki pedig legalább egy centit nőtt hirtelen a füle. Kissy nem értett semmit. Nyilván nem laptop van a táskában, minek venne Nimby laptopot az egerének?
  A táskában egy laptop volt, éppen olyan világoskék, mint a táska.
  Kissynek hátracsapódott a füle. Még soha nem látott világoskék laptopot, de nem lepte meg, hogy ilyen is van. Nem ez volt a gondja. A Jerrynek töméntelen gépe van, amióta a kis netbookokat megvették, Vanessa bárhol tud netezni. Akkor minek?
  A kislány éppilyen csodálkozva nézett az egerére, aztán annak biztatására felnyitotta a gépet. A képernyő kivilágosodott, és rengeteg ikon jelent meg rajta. Sajtmintás háttér előtt, figyelte meg Kissy nyomban, valamilyen ementálifajta. Szakértője volt a sajtoknak.
  Vanessa tűnődve szemlélte az ikonokat, és kérdőn rezgett a füle.
  – Ezek zenei programok – árulta el Nimby. – Ha ezt a laptopot összedugod a szintivel, van egy komplett hangstúdiód. Mindent tud, ami csak…
  Vanessa hirtelen megpördült, az egere nyakába ugrott, és úgy csókolta meg, hogy sose tudták meg a mondat végét.

Kissy csak másnap reggel kapta el Nimbyt és vonta kérdőre.
  – Ide hallgass, egérke. Én a héten folyton gép előtt ültem. Programozgattam is. Rengetegszer volt előttem a klienslista. Hogy lehet, hogy ez a világoskék csoda nem volt rajta?
  A klienslistában a Jerry-hálózat összes gépe látszott, szerverek, tartalék PC-k, netbookok, telefonok, akárhol is voltak éppen. Ha ki voltak kapcsolva, akkor is. A telefonokat hamarosan modernebbre cserélik, Ange néni már aláírta a banki papírt, azokban GPS is lesz, és a klienslistában attól kezdve a pontos földrajzi helyzetük is látszik majd.
  Minden eszköznek azonosítója volt, aszerint, hogy hova vagy kihez tartozott. A telefonoknál a tulajdonos keresztneve vagy nickje volt az azonosító, már egyre több kisfülűnek volt Jerry-telefonja, az övék fehérrel jelent meg a listán, az egereké pedig sárgával. Magukon a készülékeken csak morzéval íródott ki, hogy egy esetleges tolvaj ne tudja meg a nevüket. A netbookokat a bázisok szerint számozták, Vilma–1, Vilma–2, a többit pedig a tulajdonosuk neve jelölte: Jennifernek, Chantalnak és a zsebeknek volt otthon saját netbookjuk. Ezeket zölddel mutatta a klienslista. A szervereket pirossal, Clémentine-t és a három bázison még meghagyott pár tartalék PC-t pedig lilával. Összesen ötvennégy gépük volt.
  És tegnap este, az ajándékozás után megjelent egy ötvenötödik is, Vanessa hangstúdiója néven, világoskékkel.
  Nimby mosolygott.
  – Te nagyon képzett szakegere vagy a Jerry-hálózatnak, egerentyű.
  Kissy bólintott.
  – De én még képzettebb vagyok belőle, mert én írtam. Betettem egy pluginban a kliensadatbázis regisztrálófüggvényébe, hogy ezt az egy gépet rögtön azonosítás után törölje az adatbázisból. És mielőtt anya becsomagolta a gépet, én rátettem egy scriptet, ami a legközelebbi indításnál lefut és szól a hálózatnak, hogy dobja ki azt a plugint. Aztán a script önmagát is törli. Tiszta munka, sehol se maradnak fölösleges kódcafatok.
  Kissynek tátva maradt a szája. Persze, ez csakugyan ilyen egyszerű. A Jerry-rendszer szoftvere villámgyorsan bővíthető, az ember csak megír egy scriptet, beteszi a megfelelő helyre, és az magától lefut, persze csak ha benne van a biztonsági jelzés, amit a Jerry programozói fejből tudnak, meg az eseményazonosító, amiből a rendszer tudja, hogy hova linkelje és mikor indítsa el.
  Szóval a világoskék csodagép hetek óta itt volt a hálózaton, és ők semmit se tudtak róla. A gép otthon volt Nimbyéknél, ott most nem jártak egerek, akár kint hagyhatta az asztalon, be volt dugva a konnektorba és a netre. Nimby itthonról elintézett mindent, föltette a programokat, előkészítette a gépet, Julie néninek csak ki kellett húzni és becsomagolni.
  Az elmúlt hetekben Nimby és Vanessa rengeteget alakított a Jerry-rendszeren, de most nem a látható részén, hanem ami a háttérből működteti. Mindhárom szerveren üzembe helyeztek egy speciális biztonsági programot, ami lehetetlenné teszi, hogy bármelyik szervert feltörjék és más funkcióra bírják. Akár a neten át jönnek, akár betörnek a házba és közvetlenül nyúlnak hozzá, a gépen meg fognak változni bizonyos biztonsági kódok, amik nem egyeznek majd a másik kettő kódjaival, ezért azok kényszerítik majd a renitens szervert, hogy csak olvasható DVD-ről töltse vissza az eredeti rendszert. De az se segít, ha a három közül kettőt egyszerre törnek föl, mert nem a többség szava dönt, hanem ha a kódok nem egyeznek, akkor mindnek meg kell néznie a DVD-n tárolt kódokat, és amelyiknek ugyanaz van a wincsijén is, az érintetlen és az parancsol a többinek. Hamarosan vesznek még egy szervert és kiviszik Angélique szüleihez, kicserélik Clémentine-t is, már megvan a megállapodás, hogy attól kezdve hozzájárulnak a villanyszámlájukhoz, mert a szerver fogyaszt ám rendesen. Négy szerver négy különböző városban, amiket egyszerre kellene feltörni, és egyiktől a másikig csak úgy lehet eljutni, ha már feltörték és átkutatták.
  Nimby főleg szórakozásból írja ezeket a bonyolult biztonsági protokollokat a programba, hiszen senki se számít arra, hogy a Jerry-hálózatot valaha is megpróbálnák feltörni. Nincs nekik más ellenségük, csak a shindyk és a macskák, de mire a shindyk tudomást szereznek róluk, addigra rács mögé is kerülnek. A macskák pedig semmit se nyernének a hálózat feltörésével. Nekik azt a késből, csúzliból, ütésekből és rúgásokból álló páncélt kellene feltörniük, ami a puha egérhusit rejti. Jobban járnak, ha meg se próbálják.
  – Fantasztikus ötlet volt ez a hangstúdió.
  – Cin-cin? – nézett rá Nimby lelkesen.
  – Még annál is cincinebb.
  Tényleg nagy sikert aratott. Vanessa egész este tanulgatta, játszott vele, kisebb koncertet is adott. És egész idő alatt világított.

A Versailles-ban elszállásolt vendégek másnap reggel visszajöttek ugyanazzal a bérelt busszal, amivel odamentek. Jean-Claude egész hétvégén ráér, aminek hírét Vanessa egy higgadt bólintással fogadta, vagyis nagyon örült neki. Kissy is. Ideje, hogy összemelegedjen kicsit a vér szerinti apjával. Az előző vér szerinti apja sokkal több időt töltött már vele, még azóta is, amióta kiderült, hogy nem az apja.
  A vér szerinti nagyszülei is ráérnek, és az unokatesója is. Jean-Pierre-nek vasárnap mindenképpen haza kell mennie, nem éppen Juliette miatt, az üzlet hétvégén sem áll meg. Niala azt mondta, ha kell, hazaküldi csillagkapuval, de maradjon, amíg csak lehet. Vanessának örömet szerez vele.
  Kissy kicsit megmozgatta gombszerű orrocskáját, amíg beszélgettek, és úgy érezte, kiszimatolt valamit. Az első adandó alkalommal elkapta Jean-Pierre-t, és félrevonta a kertben.
  – Ugye tudod, hogy nekem Vanessa a húgom? – szögezte neki.
  – Apai vagy anyai ágon? – mosolygott a férfi.
  – A szüleim voltak a gyámjai. Te a húgom nagybátyja vagy, ennélfogva nekem is a nagybátyám. Világos?
  – Hát… érdekes értelmezése a rokonságnak.
  – Felőlem tarthatod bárminek – közölte Kissy kérlelhetetlenül –, én jogot formálok rá, hogy belenézzek a szemedbe.
  – De hisz éppen oda nézel.
  Alig fél méterről nézett föl a nagybácsira, akinek legfeljebb a melléig ért. Fölmutatta két ujját.
  – Két D’Aubisson egértől tanultam olvasni az arcokban – mondta, megnyomva a számnevet. – És akkor is figyeltelek, amikor Juliette-ről volt szó. Igen! Pontosan így rándult meg a szemed sarka, mint most!
  – És? – kérdezte a bácsi összehúzott szemöldökkel.
  – Tudom, hogy azon kevesek közé tartozol, akik nem félnek Vanessától. Nem is vele akarlak kivallattatni, bár ha ő nézne a szemedbe, még te is egykettőre elköpnél mindent. Nem, te nekem fogsz köpni. Beteg vagyok, és Kisegérföld nemzeti hőse, aki élete kockáztatásával mentette meg egy csecsemő életét. Jelenleg én vagyok a világ negyedik legtekintélyesebb egere Jerry, Mickey és Stuart Little után. Előttem nem titkolózhatsz…
  Itt zavartan elhallgatott, mert nem azt a reakciót kapta, amire számított. Azt persze nem várta, hogy a nagybácsi a lába elé borul. De azt még kevésbé, hogy elneveti magát.
  Gyorsan végiggondolta még egyszer, amit eddig mondott, és az az érzése támadt, hogy Jean-Pierre nem veszi elég komolyan az ő egéri tekintélyét. Hátrabillentette füleit és eltökélt arcot vágott.
  – Aranyos vagy – mondta a nagybácsi. – Mit akarsz tudni?
  – Mi van veled meg Juliette-tel? Ki vele!
  – Muszáj neked mindent tudnod?
  – Igen, mert ami Vanessa rokonaival történik, az érinti Kisegérföldet is, egyébként pedig hidd el, hogy sokkal jobb, ha én vallatlak és nem ő.
  – Értem. Kérlek. Gyakorlatilag külön élünk, bár egy fedél alatt… a gyerek és az üzlet is összeköt minket. Nekem megjelent valaki más az életemben, és azt hiszem, ő sincsen egyedül. Igyekszünk civilizáltan viselkedni… ez a helyzet.
  – És persze az üzlet miatt nem válhattok el.
  – Így van. Pascal elég nagy már, átlátja a dolgokat… Kielégítettem a kíváncsiságodat?
  – Miért nem költöztök külön?
  – A ház is közös szerzemény, szerinted melyikünknek kellene otthagyni mindent?
  – Mennyi pénzre lehet szükség, hogy megoldódjon a helyzet?
  – Fogalmam sincs, de miért akarod tudni?
  – Egyelőre én kérdezek. Mégis mennyi? Tízezer? Százezer? Egymillió?
  – Néhány százezer alatt nem úsznám meg, de a millió se lenne csoda. Attól függ, hogyan tudunk megállapodni. És most halljuk, mit forgatsz a kis fejedben.
  Kissy megmozgatta a cimpákat gombszerű orrocskáján.
  – A Jerry Alapítvány kisegere sosem engedi, hogy a lapjaiba lássanak.
  – Dehogynem, ha máskülönben elkapom és berakom egy gyufásdobozba.
  Kissynek elakadt a szava. Egy pillanatig gondolkodott.
  – Van nálad gyufásdoboz?
  – Nincs, majd kérek a konyhán. Szóval?
  Kissynek fölcsillant a szeme. Csúfondárosan nézett föl a férfira.
  – A konyhán nincsen gyufa. A gáztűzhelynek piezoelektromos…
  A nagybácsi fölemelte a kezét.
  – Te! Én kölcsönkérem a szomszédoktól az összes macskát, ha nem bököd ki, amit kifundáltál!
  Kissy jól tudta, hogy a társaitól alig húsz méterre egy egész macskahadtól sincsen félnivalója – de azért mégiscsak kibökte.

Nem rontott ajtóstul a házba. Először Nialával beszélt, mert ha nagyszabású pénzügyekről van szó, akkor vele kell. Aztán Vanessával, mert két D’Aubisson egérnek négyszer akkora rábeszélőereje van. Majd sorra járták a szóba jöhető kisfülűeket, Georges-ékkal kezdve, aztán Johannt, Jean-Claude-ot, Yves bácsit, távközléssel Mariót, anyáékat, Rochefort-ékat és Vaillant-ékat.
  Nem azt kérték tőlük, hogy vegyék meg Juliette részét a Morin cégben. Csak vegyék fontolóra. Barátkozzanak a gondolattal. Egyelőre nem is lehet még szó konkrét üzletről, hiszen Jean-Pierre nem hozott magával semmit, amiből meg lehetne tudni, milyen cégről van szó, mire képes, mennyit ér. Üzletemberek egyébként sem döntenek alapos tájékozódás nélkül, ahhoz pedig idő kell.
  A megkérdezettek meglepetéssel fogadták az ötletet, de senki sem zárkózott el. Abban állapodtak meg, hogy valamikor majd szerveznek egy tárgyalást, amin Jean-Pierre elmondja, amit a cégről tudni kell.
  Kissy elégedetten foglalt helyet egy kerti padon, és fölvett egy Vanessa-féle sajtos sütit. Ez az. Ilyen az igazi Jerry-tempó: kitalál valamit, és rögtön hozzálát a megvalósításához. A tárgyaláson pedig, bár ezt a kisfülűek még nem tudják, egy új elvet fognak megfogalmazni.

Vasárnap reggel Kissy kijelentette, hogy kitűnően érzi magát, és nem akar egész nap üldögélni meg kényelmes lassúsággal sétálgatni, mint egy vén egérnéni. Ha verekednie nem is lehet, legalább mozogni akar. A kisfülűek még nem indultak el Versailles-ból: ő elébük akar menni. Világot látni, csalódott macskapofikat nézni az út mentén, szóval a rendes életét élni, vagy legalább ahhoz hasonlót.
  Úgyhogy beültek a mikrobuszba és átmentek Versailles-ba.
  A szálloda nem volt nagy, kétszintes, három csillagos. Egy szűk, macskaköves, iszonyú forgalmas utcán állt, s az utca túloldalán tömérdek buszt látott. Azok ott állnak azon az óriási téren, amin ők is átgyalogoltak, amikor jöttek a palotát megnézni.
  A kisfülűek persze az étteremben voltak, hiszen jött a telefon, hogy az egerek jönnek ide, nem Vanessa csinál reggelit. Már a csapatnak is voltak asztalok foglalva, úgyhogy Kissy pillanatok alatt elmerülhetett az étlap tanulmányozásában.
  – Jelentékeny készletük van állatokból, amik életükben a tengerben rohangáltak lábakon – állapította meg Nimby.
  – Látom – mosolygott Kissy, és le is csapott azokra az állatokra. Megosztozott Vanessával egy kétszemélyes tálon, amin volt osztriga, tarisznyarák, languszta, garnéla, tengeri csiga és szívkagyló. Előételnek egy kis füstölt lazac. Elvégre Vanessa születésnapja van, lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
  Étkezés után kiültek a szálló kertjébe és megbeszélték, hogy jó volt a kaja.
  – Azért ehetnénk legközelebb a szomszéd házban is – jegyezte meg Nimby.
  Françoise a háta mögé bökött a hüvelykujjával.
  – Aha, ott. Különlegesek vagyunk, nálunk jobban senki nem üldöz shindyt az országban, igazán úgy illik, hogy a király meghívjon ebédre. Hányadik Lajosnál is tartanak, Kissy?
  Ő egy pillanatig a fiúra meredt, aztán felpörögtek a fejében a fogaskerekek. XIII. Lajos 1610-ben lépett trónra, XVI. Lajost pedig 1792-ben fosztották meg a trónjától, vagyis négy Lajos volt száznyolcvankét év alatt, az negyvenöt és fél év Lajosonként. A harmadik köztársaság óta nincs többé monarchia, ez száznegyven év, vagyis három Lajos, ezt hozzáadjuk a legutóbbihoz…
  – XXI. Lajosnál, egérke – felelte nyugodtan, alig öt másodperc veszett fejszámolás után.
  – Kösz. Talán a legközelebbi kisegérföldi ünnepre jön tőle egy meghívó.
  Jean-Pierre ekkor nézett többedszer az órájára, és fölemelte a kezét.
  – Egérkék… azt hiszem, ideje elindulnom. Jó volt itt veletek, de hát dolgozni kell… és hadd mondjak valamit, inkább Jean-Claude, Georges meg a többiek számára. Én tényleg nagyra értékelem mindannyiótok segítőkészségét, de mi itt mind tisztában vagyunk Kissy szeleburdiságával. Szóval csak azt akarom mondani, hogy ezt az ötletet a tulajdonrész megvásárlásával… nem kell olybá venni, mintha…
  – Jean-Pierre Morin – vágott közbe Kissy kimérten –, ha ezt a mondatot be mered fejezni, soha nem fogsz hazajutni, magam felügyelem a fölszeletelésedet a szálló konyháján.
  – Én csak azt akarom mondani…
  – Te csak ne akarj mondani semmit. – Kissy fölállt, előrehajolt és mindkét karjával az asztalra támaszkodva végignézett az arcokon. – Hát jó. Eredetileg a céges tárgyalásra tartogattam, de akkor inkább elmondom most. Meghirdetem a Jerry-szolidaritás elvét. Ehhez legyetek szívesek tartani magatokat.
  – S az mi fán terem? – érdeklődött Pascal.
  – Négy éve, hogy létrejött az alapítvány – egyenesedett föl Kissy –, s mi alapítók négy és fél éve vagyunk együtt sülve-főve. Néhányan valamivel később csatlakoztak, de rájuk is igaz, hogy mi egyetlen családot alkotunk. Nekem Martin a párom és Vanessa a húgom, akinek Nimby a párja, de neki meg Angélique a nővére, hiszen Yves bácsiék lányukként szeretik. Françoise Vanessa húga, még ha tévedésből is. Chantal Jennifer bátyjával jár, Jennifer pedig távoli rokona D’Aubissonéknak. Elkét pedig mi mentettük meg, ezért őt is húgunkként szeretjük.
  Nagy levegőt vett.
  – Ez pedig azt jelenti, hogy rajtunk keresztül ti is valamennyien összetartoztok. Az alapítvány összes kisfülűje közvetlen rokonságban áll egy vagy több egérrel, kivéve Mondiot urat. Még Ange néni is, hiszen az unokája Jenniferrel jár, ami nálunk egereknél nagyon komoly dolog. De például te, Jean-Pierre, nemcsak az egértársadalom szokásai szerint vagy közeli rokona Jean-Claude-nak, Georges-nak és az én apámnak. Mindhárman az unokahúgod apjai, vagyis neked sógoraid. Ez a muglik között is közeli rokonságnak számít. Márpedig itt elsősorban az ő pénzükről van szó. De Jean-Fran és Yves bácsi is az unokahúgod apja. Ja, meg persze Johann pénzéről, aki az unokahúgod tiszteletbeli húgának az apja, vagyis neki magának se lehet mostohaapánál távolabbi rokona. – Jean-Pierre kinyitotta a száját, de Kissy roppant szigorúan nézett rá. – Még nem fejeztem be. A tisztelt jelenlevők tehát, s úgyszintén még sokan, akik nincsenek jelen, egyetlen óriási családot alkotnak. Ebben benne vannak azok is, akik egy-egy kisfülűhöz tartoznak a muglik családjogi szokásai szerint, vagyis például Girottiék, Jean-Fran testvérei, Tom amerikai rokonai; sokukat mi magunk sem ismerjük, de a rokonság fennáll.
  Egy másodpercre szünetet tartott.
  – Mindebből pedig az következik, hogy ezennel a Jerry-közösségnek legalábbis azt a részét, amely az egerekhez legszorosabban kötődik, felhívom, hogy ezentúl működjön együtt mint tágabb család – üzletileg is. Beaulieu-ben és környékén ez már megvalósult, Mario a rokonság számos tagjának befektetéseit kezeli, s így együtt sokkal több vállalkozásban van érdekeltségük, mint amennyit egy-egy család megengedhetne magának. – Ivott egy korty kólát és folytatta. – Az alapítvány létrejötte óta valójában a ti pénzügyeitek is jócskán összefonódtak már, ha nem is tudtok róla vagy nem tulajdonítotok jelentőséget neki. Közületek mindazok, akik egeret nevelnek, zsebpénzt is adnak nekik, amit viszont az egércsapat együtt használ föl, soha nem számoltuk, hogy mikor kinek a pénzéből mennyit költünk. Sokan közületek támogatják az alapítványt, ha mással nem, hát azzal, hogy fizetitek otthon a netet és az áramot, amit aztán nagyrészt alapítványi és egyéb egérkommunikációra használunk. Ezek persze nem nagy összegek, de akadnak nagyobbak is: Georges a saját pénzén vett nekünk egy mikrobuszt, az ő nevén van és ő fizeti a fenntartását, de mi használjuk. A másikat, amivel idejöttünk, Johannéktól kaptuk. Akkor hát itt az ideje, hogy a Jerry körüli pénzügyi összefogást átvigyük a nagyobb számokra, és ennek a legjobb módja, ha közösen megvesszük a részt a Morin-cégben. Kelt mint fent, maradtam őszinte tisztelőjük, Kissy Chaton, beszéltem, cin-cin.
  Megvárta a nevetés elültét, mielőtt visszaült volna, aztán egy hajtásra leküldte a maradék kóláját. Rég nem beszélt ennyit egyszerre, de ez most fontos.
  – Vagyis azt akarod mondani – szólalt meg kisvártatva Jean-Claude –, hogy adjuk össze a tulajdonrész árát, aztán Mario vegye meg és kezelje a befektetést?
  – Nem, eszemben sincs effélét mondani. Ti vagytok az üzletemberek, majd ti eldöntitek, hogy milyen pénzügyi konstrukció lesz megfelelő. Felőlem kezelheted te vagy Johann, miattam akár Inge is, vagy ki-ki gondot viselhet a maga részére. Engem csak az érdekel, hogy megoldjuk Morinék problémáját, éspedig Jerry-összefogással.
  – Értem.
  Ekkor Nimby kért szót; nem lett volna önmaga, ha ezt nem úgy teszi, hogy feláll és megköszörüli a torkát.
  – Hölgyeim és uraim, egértársaim! Tudom, hogy ez korai még, de nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy én legyek az első, aki bejelenti lekötési szándékát. Szeretnék részvényeket jegyezni ötszáz bitcoin értékben. – Az értetlen arcokat látva folytatta. – Digitális valuta, tisztelt leendő üzlettársaim. Önöknek természetesen euróban fogom átadni, de azt még nem tudom megmondani, hogy milyen árfolyamon tudom majd eladni ezt az összeget. Köszönöm.
  Leült. A kisfülűek elnézően csóválták a fejüket.
  – Tényleg van ötszáz bitcoinja – jegyezte meg Vanessa.
  – És honnan? – tudakolta Jean-Claude.
  – Bányásztam – mondta a fiú olyan természetes hangon, hogy Kissy egy pillanatra látni vélte a fején a bányászsisakot. – Meg itt-ott üzleteltem is vele. Vettem bitcoint euróért… összegyűlt.
  – Szép. Nekem is van valamicske, de inkább csak próbaképpen tartom. Nem kapsz érte sokat.
  – Lehet, hogy én leszek a legkisebb kisbefektető – ismerte el a fiú –, de nem ez a lényeg, hanem hogy az legyek.
  – Nagyra értékeljük – szólalt meg Niala. – Azt javaslom, hogy a közeljövőben üljünk majd össze és beszéljük meg ezeket a részleteket, ki mennyit kíván jegyezni és hasonlókat. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy Jean-Pierre elkészítse azt az ismertetést a cégről; és hát beszélni kell Juliette-tel is. Ha ő nem hajlandó eladni, vagy nem az általunk rentábilisnak tartott áron, akkor nincs üzlet.
  – Majd beszélek vele – sóhajtotta Jean-Pierre.
  – Jobb, ha nem te teszed. Ide egy D’Aubisson egér rábeszélőképessége kell.
  – Vagy egy üzletemberé – mondta Jean-Claude. – Valamelyik nap elugrom hozzá és leülök vele tárgyalni.
  – Rendben – bólintott Niala. – A Jerry Szindikátus nevében megbízlak a feladattal, amelynek sikeres teljesítése esetén nem marad el a jutalomsajt.

Kissy főleg a zsebektől tanulta, hogy bele kell kötni a másik egérbe, hogy aztán egymásnak ugorjanak és verekedhessenek egy jót. Ők rendszeresen csinálták. De hiába volt minden igyekezete, a többiek nem voltak hajlandók verekedni vele. Egy darabig ellenkeztek, azt mondták, korai még, aztán rábólintottak. Niala volt.
  – Hát jó, ha ennyire akarod, kapcsoljuk vissza. De ha riasztást kapunk, te nem mehetsz. Sehová, semmiféleképpen. Még jó pár hétig. Cin-cin?
  – Cin-cin – sóhajtotta Kissy. Úgyse volt más választása, egy Jerryt senki nem tud legyőzni, csak több Jerry. Márpedig ők jóval többen voltak így is, hogy Angélique és a zsebek hazamentek.
  Nézte, ahogy Nimby kiadja a parancsot a Cumulus újraindítására, és magában számolt. Tíz másodperc kell a program inicializálására. Talán öt, amíg betölti a megfigyelési pontok adatbázisát, aztán nekiáll a pontok legújabb forgalmának ellenőrzéséhez, mindig azt vizsgálja először, csak aztán nézi meg, hogy van-e valami korábbi, kimaradt infó. Az első adatok letöltése mondjuk harminc másodperc, de onnantól kezdve folyamatos a vizsgálat, javában dolgozik az egyes pontokon, amíg a többi pontot még tölti. Ha a legelső pontok egyikén talál valami gyanúsat, akkor az Enter lenyomása után negyvenöt másodperccel már riaszthat. Ha az utolsók valamelyikén, akkor negyedóra is beletelhet.
  Nimby tíz óra nyolc perckor indította el a Cumulust, hétfőn délelőtt. Tíz óra huszonháromkor letelt a negyedóra, és a riasztás nem szólalt meg. Kissy belépett a Cumulusra és megnézte, hogy hány pontot figyelnek. Tizennégyezer-hatszázötven Facebook-felhasználó, nyolc csevegőszolgáltatás összesen ötezer-négyszáz szobája, ezerháromszáz webes fórum és a Fokhagyma. És sehol semmi.
  Megnézte az állapotjelzőt. A Cumulus éppen visszamenőleg ellenőrizte a forgalmat, egyelőre a pontok egy százalékánál jutott vissza huszonnégy órát. Rengeteg időbe telik, amíg több mint húszezer pontnál visszajut addig, amikor Nimby lekapcsolta a rendszert az ő balesete után.
  Kissy továbblapozott a figyelőlistára. Jelenleg százhúsz tétel állt rajta, olyan szövegrészek, amiknél a Cumulus gyanúsat észlelt, de nem elég gyanúsat ahhoz, hogy riasszon. Ezeket pontozza és gyakrabban ellenőrzi.
  Most Kissy is ellenőrizte őket. Nem volt bennük semmi különös, bármilyen fülméretű intelligens lény számára első ránézésre világos volt, hogy a félreértést csak a szoftver korlátozott képességei okozzák.
  Egészen a negyvenkettes tételig, ahol viszont Kissy képességei bizonyultak korlátozottnak. Végigolvasta, és egyetlen szót értett meg belőle, azt, amelyik miatt figyelőlistára került. Illetve annak is csak az elejét. A többi idegen nyelven volt. Föl sem ismerte, hogy milyen nyelven.
  Fölpillantott, körülnézett a nappaliban, és észrevett két nagy fület az egyik fotelban.
  – Egérke? – szólalt meg.
  A fülek megmozdultak.
  – Cin-cin? – pillantott rá Nimby.
  – Figyelj csak… ha már úgyis netbook van a kezedben, ránéznél a figyelőlistára?
  – Ha nincs benne cica, miért ne?
  – Nézd meg a negyvenkettest.
  – Pillanat… megvan. Cin-ciiiin?!
  – Hát ez az.
  – Honnan szerezted? – kérdezte Nimby, mintha Kissy hozta volna a szöveget bevásárlásból.
  – Itt volt, ni. Milyen nyelv ez?
  – Valami szláv – felelte Nimby, és folyékonyan olvasni kezdte. – Bola by si mojou sexualnou otrokyňou? Mal by som pár nápadov… Ez cseh vagy szlovák, egérke.
  – Honnan tudod?
  – Csak rá kell nézni. – Nimby közben már elő is vette a telefonját. – Szervusz, Mario, zavarhatlak? Van egy problémám. Akad most cseh vagy szlovák vendégetek? Persze hogy egérdolog! De mindenképpen felnőtt kellene, a szöveg feltehető tartalma miatt…
  Volt egy úr Prágából, aki teljesen meg volt döbbenve Nimby kitűnő kiejtésén, nem akarta elhinni, hogy egy árva kukkot sem ért a szövegből. Ami egyébként szlovákul volt, de a cseh úr jól megértette.
  A szöveg szerzője, bizonyos Biela Vrana – Fehér Holló – szexrabszolgának szerette volna a képen látható lányt, és rögtön hozzá is kezdett az ötletei sorolásához. Volt neki egypár, és Nimby szépen lediktált mindent az idős úrnak, hisz fogalma se volt, hogy van-e még valami.
  Volt. A végén az indián nevű szlovák tett egy megjegyzést, hogy szívesen oda is utazna.

– Á, hülyeség – mondta Vanessa, és megforgatta a fazékban a kanalat. – Az emberek mondanak mindenféléket, de ne higgyétek, hogy tényleg ide fog jönni Szlovákiából. Az ottaniaknak kellene elkapniuk.
  – Hogyan? – kérdezte Kissy.
  – Mekkora ország az a Szlovákia? – tudakolta a mikró.
  – Nem mindegy? – nézett föl a nővére a zöldségtisztításból. – Monacónál csak nagyobb lehet, arról jól tudod, mekkora. Ott se találnád meg az életben, ha nem tudod a pontos címét.
  – Hát derítsük ki – mondta Vanessa, és bólintott a fazék felé. Kissy imádta, ahogy kommunikál a saját főztjével.
  – Minek? – kérdezte Chantal.
  – Hogyhogy minek, egérke? – képedt el Kissy. – Mi vagyunk a Jerry Alapítvány, nem emlékszel?
  – Dehogynem. No és? Mi rosszat tett a pasas?
  Kissy sóhajtott.
  – Egy kisebb pornónovellát irkált össze egy tizenegy éves kislány képe alatt. Még ha idegen nyelven is.
  – Aha, csak azt a képet egy shindy lopta el és rakta ki.
  Kissy döbbenten meredt a társára.
  – Helyes a cincogás – szólalt meg Niala. – Totálisan pedofil az ürge, de semmi törvénytelent nem csinált. A bíróságon egyszerűen közli, hogy tudott róla, hogy amit ír, azt semmilyen gyerek nem fogja olvasni. Kerít hozzá történetet, hogy honnan tudta… megoldja, ne féltsd.
  – Nem féltem – jelentette ki Vanessa határozottan, azzal fölkapta a fokhagymaprést, beledobott egy gerezdet, és már lapította is össze.
  Kissy részvéttel nézte a fokhagyma pusztulását. Szegény. Most ő bűnhődik mindenért.
  – Akkor nincs más hátra – mondta a mikró, s beledobta a gerezd roncsait a fazékba –, el kell venni a kedvét a további shindyskedéstől.
  – Hogyan? – kérdezte Martin.
  – Meg kell ninózni.
  Kissy döbbenten nézett a társára, másodperceken át, amíg Martin oda nem nyúlt a szájához és be nem csukta neki.
  – El akarsz utazni Szlovákiába csak azért, hogy ráijesszünk az ürgére?
  – Nem kizárólag azért. Körül is néznénk, ennénk valami helybeli specialitást, ilyesmik. Vannak hegyek Szlovákiában?
  – Szlovákiában – közölte az egere – csak hegyek vannak.
  – És erdők?
  – Rengeteg.
  – No látod. Ámbár én a megninózással csak arra gondoltam, hogy egyszer csak levelet kapna Franciaországból, a saját kinyomtatott szövegével, és egy barátságos hangú jövendőmondással, arra az esetre, ha valaha az életben még egyszer hasonló az eszébe jut.
  Vanessa ábrándos tekintettel szemlélte az előtte fekvő zöldségeket, szemlátomást nem azokat látta, hanem a shindyt, amint egy hegyoldali fa tövében szlovákul az életéért könyörög. Aztán belemarkolt a répaszeletekbe és beszórta őket a fazékba.

De egyelőre nem tudják megtalálni a szlovák shindyt, nincsen támpont, amin elindulhatnának. Semmilyen adatot nem adott meg magáról, az ismerősei listáját se lehetett látni, csak a közös ismerősökét, ha lettek volna. Úgyhogy Elke kijelentette:
  – Meg kell fogni másik shindyt, Agnovinban.
  – Avignonban – mosolygott a képernyőre Kissy.
  – Vagy ott is. Elvégre föltette képeket Katu és Mukról, meg másokat is. Megsérültette törvényt. Akkor mit várunk még?
  – Emlékezz, egérke. Úgy döntöttünk, hogy egyelőre talonban marad, hátha rak még föl hasznos képeket.
  – Én ellene szavaltam – felelte a zseb.
  – Ha újra szavaznánk – sóhajtott Kissy –, most mindenki azt mondaná, hogy ne nyúljunk hozzá.
  Elke a netbook felé nyúlt, s egy piros kérdőjel rajzolódott a homlokára.
  – Mert mindenki félt engem a verekedéstől.
  – Igazájuk van. Ott voltam, amikor vizsgálat mutatta, hogy fejedben agyad benne van. Eddig csak Vanessa meg terólad lehet biztosra tudni.
  – Hol voltál, egérke? – lepődött meg Kissy. – Nem érhettél ide olyan gyorsan.
  – Ach ja, akkor még csak távközölésben voltam francia része Jerryvel. De aztán láttam örömt Kissyanyu arcán, amiért egérjének van agya. És meglepődéset, hogy akkor miért ilyen mégis.
  – Vigyázz a szádra, egérke!
  – C-c-c. Nem verheted meg kicsi zsebegéret, amíg orvos nem engedélyeli, sajnos. Hétvégén jövöm magamat és pótolunk verekszéset, jó?
  Kissy sóhajtott.
  – Nem hiszem, hogy addigra szabad lenne.
  És tényleg nem volt szabad. Másnap eljött Tom és bevitte a kórházba. Gensac doktor kikérdezte a hogylétéről, tünetekről, csinált pár egyszerű vizsgálatot, de nem volt CT meg semmi efféle. Holnaptól mehet iskolába, de verekedni továbbra se szabad. Még görkorcsolyázni, sőt biciklizni sem. A doki világosan megmagyarázta, hogy a fő veszély nem az, hogy elesik és beveri a fejét, hanem a sebességgel járó rázkódás és a hirtelen fékezések.
  Azért majdnem meglett a verekedés. Niala azt mondta, ideje hazamenniük, de a húga még maradni akart. Nimby mindent bevetett, hogy egymásnak ugrassza őket, de végül megegyeztek. Hazamennek, még az este. Valamikor iskolába is kell járni, mondta Niala.
  Nimby is megy, ő is sokat mulasztott. Chantalék maradnak, ők innen is be tudnak járni, nem nagyobb a távolság, mint Martinnek. Jennifer megjegyezte, hogy Kissy a szomszéd utcából jön haza és egyedül lesz, amíg ők átbumliznak több városon, de Kissy közölte, hogy nem fél Macskától, és itt van Suzy is.

A zsivaj már akkor megkezdődött, amikor Kissy belépett a kapun, és villámgyorsan fokozódott. Mire felért az emeletre, valóságos menet vette körül, és már tapsoltak is. Akkor csendesedtek el kicsit, amikor előkerült madame Deseille, kezet nyújtott Kissynek és gratulált is.
  – Mindenki megdöbbent, amikor megtudtuk, mi történt.
  – Én is – bólintott Kissy, amire megint kitört a zsivaj, de el is hallgatott rögtön.
  – Azóta az egész iskola erről beszél. Ki lettél nevezve a legbátrabb diákunknak.
  – Kösz – mondta Kissy –, de… azt hiszem, nem érdemlem meg. A bátorság az, hogy szembenézünk a félelmünkkel és csak azért is megtesszük, amitől félünk. De én akkor egyszerűen nem értem rá félni. Talán egy percig sem tartott az egész, és másra kellett figyelni.
  – Ezt szépen mondtad. Hogy van a kisbaba, akit megmentettél?
  – Jól, nem esett baja.
  Madame Deseille elkísérte őt az osztályáig, s közben beszélgettek. A csodálók sleppje követte őket. Az igazgatónőt egészen elképesztette, hogy Kissy nem beszélt a gyerek szüleivel, és nem is áll szándékában. Kissy röviden elmagyarázta, hogy nem vágyik hálálkodásra, csak szeretne meggyógyulni és kész.
  Azt nem tette hozzá, hogy miért szeretne minél előbb meggyógyulni. A közérzete jó, nem fáj semmije, és majdnem mindent ugyanúgy csinálhat, mint azelőtt. Két dolog hiányzik. A biciklizés és a verekedés.
  Illetve biciklizni szeret ugyan, de kibírja nélküle, gyalog is eljut a céljához. De a verekedést nem pótolja semmi.

Terence Hill egy közönséges csütörtöki estén érkezett, egy közönséges bérelt kocsival, egyedül. Nizzában volt dolga, hallott a panzióról, amit róla neveztek el, s úgy gondolta, megnézi. Vanessa éppen az aulában volt, s igazi Jerry-hidegvért tanúsított. A színész elé sietett, udvariasan köszöntötte náluk és megkérdezte, miben lehetnek a segítségére. Természetesen signor Girottinak szólította és folyékony olaszsággal beszélt vele. Jeanne a recepcióról mindent látott és hallott, s utólag azt mondta Mariónak, ha Niala van ott, nem is lepődik meg, kicsi kora óta ismer híres embereket, de hogy Vanessa, aki alig négy éve csöppent közéjük, úgy üdvözli éppen az egyik kedvencét, mintha mindennap együtt ebédelnének, hát ezt nem gondolta volna.
  Pedig pontosan így történt. Vanessa hibátlan helyzetérzékeléssel átkalauzolta a filmsztárt a személyzeti részre, így elkülönítve a vendégektől, akik legalábbis egypár autogramért rögtön megrohanták volna. Terence Hill hetvenkét évesen is éppen úgy néz ki, mint harminc-negyven éve készült híres filmjeiben; az arca kicsit megöregedett, de a haja ugyanolyan szőke, ugyanolyan kéken ragyog a szeme és ugyanaz a csibészes mosoly játszik az arcán. Mindenki azonnal felismeri. A mikró ezért bekísérte az irodába, ahol találkozhatott Marióval. Amíg a két Mario Girotti összeismerkedett, Vanessa a belső telefonon leadta a VIP-vészjelet, a házban mindenki tudja, mi olyankor a dolga. Niala is rögtön előkerült és bemutatkozott.
  Signor Girotti jó két órát beszélgetett a kertben Blanche-sal, a két egérrel és a Girotti házaspárral, velük is vacsorázott. Aláírta a ház emlékkönyvét, ami már sok neves ember szignóját őrizte. Néhány fotót is készítettek együtt, aztán távozott.
  A D’Aubisson egerek elbeszélése szerint éppen olyan, amilyennek az életrajzírója és más riporterek is leírták: halk szavú, szerény, közvetlen és barátságos ember. Mielőtt elment, még körülnézett magában a panzióban is, egy-két vendéggel kezet rázott és egy autogramot is adott: egy olasz kislánynak, akinek az volt az első szava, amikor meglátta, hogy Bud Spencer hol van. Girotti úr nevetett és azt mondta, otthon Olaszországban, egy tévésorozatot forgat. Luigi valahonnan elővarázsolt egy régi képet egy filmből, amit Girotti úr aláírt, Maddalenának szeretettel, sajnálva, hogy Bud Spencer nincsen itt. Vagy valami effélét. A képen Terence Hillnek görkorcsolya lóg a nyakában, Bud Spencernek pedig bőrönd van a csuklójára bilincselve. Az egerek mind egy szálig tudták azt a filmet is kívülről.
  Kissy el volt bűvölve, s vele a többiek is. Niala is mesélt a találkozóról, ő mondta el, milyen kedvesen kérte Vanessa búcsúzás előtt a színészt, adná át üdvözletüket Pedersoli úrnak. Amikor ilyenek történtek, neki mindig eszébe jutott az apró kislány, aki hányaveti keménységgel leplezte riadtságát és kitaszítottságát, mert jószerivel egy szál maga állt a világban. Ma pedig… sokkal nagyobb nem lett, de mintha kicserélték volna, nyugodt és magabiztos, és ha belép az ajtón egy világsztár, hát belép, ő azonnal tudja, mit kell tennie. Intelligencia, gondolta Kissy. Az intelligencia az a képesség, ami segít kiválasztani a helyes cselekvést újszerű, ismeretlen helyzetekben, éspedig minél magasabb, annál gyorsabban. Azt pedig nagyon régóta tudják, hogy Vanessa intelligenciája követhetetlen magasságokban szárnyal.
  És hát a nevelés. Blanche-ék csodálatosan nevelik, minthogy egyáltalán nem nevelik, soha egy percet sem töltöttek ezzel – Nialát még nevelték, amikor kicsi volt, de mire iskolába ment, már nemigen. Azóta csak példát mutatnak, kiutat helyzetekből, segítenek döntéseket hozni, ha kell, efféléket. Vanessának pedig pontosan erre van szüksége. Nem volt nehéz ellesnie a szüleitől és a nővérétől, hogy viselkedik egy jólnevelt lány hírneves emberek társaságában, ma pedig már gondolkodás nélkül csinálja. És ha ezt ilyen tökéletesen tudja Terence Hill-lel, aki az egyik legnagyobb filmcsillag Európában, akkor a sokkal kevésbé ismert Albert herceg is nyugodtan bekopoghat. Vanessa szíve a helyén lesz.

S éppen másnap történt, hogy Kissy szíve viszont nem volt a helyén. Egyszerűen lebénult a döbbenettől. Még szerencse, hogy Nimby lélekjelenlétére mindig lehet számítani.
  Éppen indulni akartak bevásárolni, azért mentek a konyhába, hogy magukhoz vegyék a pénztárcát, bevásárlólistát, szatyrot. Véletlen, hogy mindketten mentek, egyikük is elég lett volna. Az is, hogy egyszerre értek az ajtóba, így egyszerre torpantak meg.
  A konyhaasztalon, a mosogató mellett fényes fehér folt világított.
  Kissy döbbenten pislogott egyet, de a folt változatlanul ott volt és visszapislogott rá. Tűnődve, mint aki sejti, hogy valami nem stimmel, és most éppen azon töpreng, hogy mi az.
  Kissynek nem kellett ezen töprengenie. A fényes fehér foltnak már nagyon régen értésére adták, hogy a konyhaasztal tiltott terület. Kissy töprengését az okozta, hogy fogalma se volt, mitévő legyen.
  Nimby hirtelen fölragadott egy üres, félliteres kóláspalackot az ajtó melletti polcról, és vad csatakiáltással Macskához vágta. A palack óriásit csattant a szekrényen, öt centire Macska fejétől. Az állatot mintha rugó lökte volna le az asztalról, olyan gyorsan szelte át a konyhát, hogy a levegőben nem is látszott, a szemközti polc előtt földet ért, elcsúszott a kövön, becsúszott a polc alá, pedig közben már szedte a lábait, aztán egyszer csak kirontott a polc alól és villámsebes vágtában eltűnt a kertben.
  A két egér egymásra nézett.
  Nimby kihúzta magát.
  – Én győztem.
  Kissy bólintott.
  – Te győztél. Viszont… nem találtad el.
  – Nem is akartam. Túl puha és bolyhos, ha megütöm vele, megijed egy kicsit, de amúgy föl se veszi. De ha a háta mögött ekkorát durran valami, akkor esze nélkül menekül innét.
  Közben fölvette a palackot, ami többször ide-oda pattant a helyiségben és még akkor is robajt okozott, amikor Macska már elporzott. Megszemlélték. A palack fenekén hosszú repedés futott keresztben.
  – Jól odavágtad, egérke – mondta Kissy elismerően. – Macska most még jobban fog utálni, mint eddig.
  – Annyi baj legyen. Ami azt illeti, sokkal inkább zavarna, ha szeretne.
  Az első gratulációt Martintől kapták, akivel a hipermarketben volt találkozójuk. Vásárlás közben pedig megbeszélték, hogy Macskát szigorúbban kell fogni. Az, hogy már családanya, nem jogosítja föl, hogy megszegje azokat a szabályokat, amiket kiscica korában már elmagyaráztak neki.

Kissy boldogan hámozta a tojásokat, szeletelte és vágta apró darabokra. Végre megint szabad kuktáskodnia Vanessa mellett. A könnyei folytak örömében. Meg mert fél méterre tőle Chantal vöröshagymát darabolt.
  Pi kockázta a füstölt szalonnát és ő vitte a szót. Elvégre ő volt előző nap állásinterjún.
  – Nagyon szép hely, kedves emberek. Kicsit velem is úgy beszéltek, mintha egy bántalmazott gyerek rémült apja lennék. Körbevittek, mindent megmutattak. Van két kihallgatószoba, amiket teleraktak játékokkal, felvesznek mindent, amit a gyerek mond. S az én dolgom lesz, hogy előcsaljam belőlük a mondanivalót. Megállapodtunk, elsején munkába állok.
  – Nagyon jó – mondta Vanessa. – De finomabbra ám azt a szalonnát, mert megnézem!
  Françoise, aki a snidlinget aprította, rávigyorgott Kissyre.
  – Klassz. Az első egér, aki valódi álláshoz jut alapítványi hírneve segítségével.
  – És remélhetőleg az utolsó – sírta Jennifer, és befejezte a tormareszelést.
  – Cin-cin?
  – Ilyen állásokat azért kínálnak, egérke, mert vannak bántalmazott gyerekek. Ha nem lennének…
  – Ja persze. De ha senki nem bántana gyereket, akkor mit csinálnánk mi?
  – Töltött virslit – vágta rá Vanessa, és lendületesen kevergetni kezdte a hozzávalókat. Mustár, majonéz, torma, zsemlemorzsa, ehhez jött Kissytől a tojás, a zsebtől a metélőhagyma és Pitől a szalonna. Chantal is elkészült a hagymával és beszórta a nagy edénybe. Vanessa megsózta és megborsozta a keveréket, még forgatott rajta néhányat, addig a csapat hozzálátott a virslikhez.
  – Háromnegyed részig vágjátok be, egész hosszúságában – tanította séfjük.
  – Szóval mintha shindy lenne – felelte Françoise, a mikró pedig bólintott.
  – Pontosan, és előre szólok, hogy nem tűrök verekedést az ennivalóval.
  – Kés van nálunk – mutatta a zseb –, a virsli csak annyit tehet, hogy megadja magát.
  – Szóval ha lenne virslinál a kés – csattant fel az asztalon álló netbook –, te hagynád szónélkültelenül felvágni hasikódat?!
  Hallgattak. Hasogatták a virsliket. Vigyorogtak.
  Miután Vanessa betöltötte a keveréket a virslikbe, vártak pár percet, amíg Elkéék is elkészülnek. Ők csak hárman vannak az egész munkára, nekik tovább tart. Aztán nekifogtak a salátának.
  – Látod, Mutti – szólalt meg Elke franciául –, milyen praktisch lenne lakni magunkat Franciaország bele. Most Vanessa és kuktaegérkék csinálnák vacsorájunkat nektek is, és nem kellene dolgoznod. Semmit se is. Csak megvársz eléd teszik tányérot.
  – Itthon se kellene – jegyezte meg Anne fejcsóválva, míg meghámozta az utolsó tojást –, csak egy egérke kikövetelte, hogy vegyek részt a játékban.
  – De akkor nem követelnélek, mert lenne egérjátszódó társak nekem bőven – közölte a kislány megejtő őszinteséggel.
  Anne rájuk nézett a képernyőről. Kissy együttérzően meghajtotta füleit, de ennek nemigen volt foganatja.
  – Szemtelen egér vagy – közölte Angélique. – Ha az én lányom lennél, már megneveltelek volna.
  A kislány fölpattant, a feje mögött csapdosott a vörös lófarok.
  – Igen?! Hogyan? Lássamjuk! Ki vagy mondva tiszteletbeli Taschenmausmutter Nummer kettőnek, muti meg azt a nagy kisegérnevezéses tudományot!
  – Videón át nem lehet – kacagott Angélique, a tiszteletbeli egérmama.
  Elke pislogott.
  – Ugyan miért nem?
  – Mert először is jól elfenekelnélek.
  A zseb csodálkozva nézett végig az arcokon.
  – Hülyeség – jelentette ki. – Nem szabad verni gyerekt.
  – Egérgyereket szabad verni – állította Angélique.
  – És hogyan ez segítje megoldani problémát?
  – Mit csinálnál, miután elfenekeltelek?
  – Miután? Miután semmit. Első ütéset nem tudnád rátenni zsebikére, már feküdnéd padlóra magadat, zsebikét ráülve hasikódra, pengével torkájadon! Haha, töltött virsli nem szenvedik annyit, mint te fogsz, ha ilyet próbálod!
  – De eközben nem jut időd követelni a franciaországi költözést.
  Elke ajkára ráfagyott a csúfondáros vigyor. Kissy arcán viszont éppen most jelent meg. A kislány megvakarta fejét, valamit mormogott németül, amiből Kissy csak a Katze szót tudta kivenni, aztán sürgősen meg kellett vizsgálnia, hogy a virslik rendesen meg vannak-e töltve. Kissy még nem mert gratulálni Angélique-nek a megmeneküléséhez.
  – Hát jó – szólalt meg Elke egy perc múlva. – Most nyertélsz, egérke. Az nem kis dolog, ha valaki olyat tudsz mondani, amire maga Elke Mézescsupor Jerry Schneider se tudlak felelni.

– Mézescsupor?
  Jó fél percbe beletelt, mire Vanessa megtörte a csendet.
  – Aha, Mézescsupor, tudod, egérke, finom kisegér, voltam bois de Erdőben csalogató megfogni rablókákat.
  – Tudom. De a Mézescsupor nem fedőnév, hanem feladatkör. Én is voltam már Mézescsupor, a Roger-ügyben.
  – Aha, lehetett állati fincsi, jéghűtős tekintettel belenézni shindy szemeibe és elővenni ultrahangos lámpa – Elke csettintett a nyelvével, és máris anyjának kezdett magyarázni. Kissynek nem kellett fordítás. Ha akkor itt lettek volna, ő se marad ki a buliból, sőt esetleg ő lehetett volna a Mézescsupor.
  – A lámpa nem ad hangot, de egyébként tényleg fincsi volt. Viszont eszerint neked nincs még fedőneved, egérke.
  – Az nincs, tényleg – bólintott a zseb.
  – Nekem sincs – mondta Françoise.
  – Maja! – rikkantotta Elke.
  – ???…
  – Maja! Die Biene!
  – A méhecske – szólalt meg Anne. – Képregény- és rajzfilmfigura… Elke nagyapja még tűzbe dobta az eredeti könyv egy példányát.
  – Cin-ciiin? – döbbent meg a méhecskejelölt.
  Anne sóhajtott.
  – Eredetileg egy nagyon szép mesekönyv volt, az első világháború táján jelent meg, és egy hősies méhecskéről szólt, aki bátran megmenti a kaptárát a… a darazsaktól, azt hiszem. Sokféle rovar van benne, és éles megjegyzések rossz, élősdi rovarokról… gondolom. Sosem olvastam. Amikor apám rendet rakott a házunk padlásán, egy halom olyan könyv került elő, amik…
  – Nem öregbítik a német kultúra hírnevét – szólt közbe Niala.
  – Ez az, nagyon jó, köszönöm. Apám azt mondta, könyvet elégetni bűn, de ez jogos önvédelem, és még az effélék sem menekülhettek, mint Maja. Szerintem akkor már megvolt a belőle készült rajzfilm, amiben nyoma sem volt ideológiának. Az már igazi mese.
  – Akkor lehet Maja lefedős nevem? – tudakolta a zseb.
  – Hát persze.
  De a legjobb neve Françoise-nak lett. Javában törték a fejüket, a virsli már sült a grillezőben, amikor Nimby odaballagott a kislányhoz, barátságosan hátba verte és azt mondta:
  – Egyet se búsulj, Sziporka szívem. Megoldjuk a dolgot.

Hat nappal később Kissy elégedetten ült a magasban, a kilátást csodálta és a macskáját kortyolgatta. Az egész ország ott terült el a lába előtt, a fontvieille-i kikötő, az óváros a palotával, az Hercule-kikötő, Monte Carlo magas házai különösen jól látszottak, s a távolban a Cap Martin-félsziget, mint egy felmerülő bálna. Közte és köztük töméntelen apróbb-nagyobb hajó az öböl vizén. Valahol a Larvottón túl ér véget az ország, ahol egy iszonyú meredek hegyfok látszik, illetve voltaképpen nem látszik, csak sejteni lehet a házak, erdők és sziklák sokaságában.
  Ők francia földön voltak, de ezt csak onnan lehetett tudni, hogy megmondták nekik. Néhány utcával lejjebb van a határ, de itt az akkora távolság, mintha legalábbis vissza akarnának menni a Cap d’Ail fölötti kanyarig.
  Ott már jártak idefelé jövet. Georges már jóval előbb elkezdett fölmászni velük a szerpentinen, aztán egy hajtűkanyar előtt kimutatott az ablakon.
  – Ez az.
  Továbbhajtott, befordult egy utcába és megállt. Kiugráltak.
  A hajtűkanyar éppen olyan volt, mint bármelyik másik. Út fölfelé, út lefelé. A kanyarból nyílt még egy út, mint a villa szára, ott állt a mikrobusz. De az zsákutca, az Azur Mer és a Signal birtokokhoz vezet, ki van táblázva.
  – Fentről jött – mutatta Blanche –, de elvesztette az eszméletét, stroke-ot kapott. Kivágódott az útról, ott.
  Az egerek a mutatott irányba néztek, lefelé. A kanyar alatt a meredek hegyoldal terült el, egészen a városig és a tengerig. Innen fentről egészen a félszigetig, Saint-Jeanig el lehetett látni. A kanyar másik oldalán a sziklás hegyoldal. Sehol semmilyen felirat, emléktábla, semmi. Aki nem tudja, hol történt, meg se találja.
  – Élt még, amikor kihúzták, a kórházban halt meg – folytatta Blanche. – A lánya, Stéphanie hercegnő is súlyosan megsérült, de felépült. Később olyan pletyka kapott szárnyra, hogy ő vezetett, de ez nem igaz.
  – Hány éves volt? – kérdezte Françoise.
  – A lány? Tizenhét.
  Kissy megborzongott.
  – Én annyi vagyok, de ezen a szerpentinen még lépésben se vagyok hajlandó végigmenni.
  – Én se – dünnyögte Niala.
  – Pedig te itt nőttél föl – mondta Nimby.
  – No, hát éppen azért.
  Mindez egy órával ezelőtt volt. Búcsút vettek Grace Kelly, vagy ahogy itt mondják, Grace hercegnő huszonkilenc éve történt balesetének helyszínétől, aztán megint lehajtottak a szerpentinen, s egy másik ágán végigjöttek a hegyoldalon. Most pedig itt ültek ég és föld között, több emelettel Monaco fölött, atommacskát kortyolgattak és beszélgettek.
  Kissy nem jegyezte meg, hogy a háziak milyen rokonai Claudeléknek, beérte annyival, hogy azok. Fanny és Louise. A családnevüket nem jegyezte meg, valami hosszú, bonyolult kettős név, mert fölvették egymás nevét, amikor összeházasodtak. Hollandiában, akkor még csak ott lehetett. Kissy nem merte bevallani, hogy fogalma sincs, mióta lehet itthon is, illetve lehet-e egyáltalán. Harmincas éveikben jártak, nagyon kedvesen fogadták őket, és amikor megtudták, hogy senki sem iszik közülük alkoholt, felajánlották az atommacskát. Remek moktél, és az elfogyasztásával törleszthetnek valamit a sok-sok üldöztetésből. Az italt elfogadták, de muszáj volt megjegyezniük, hogy őket semmiféle macska nem üldözi. Őrültség lenne. Még Macska se mer kikezdeni velük, a minapi ügy egyszeri eset volt, esze ágában sincs lázadozni az egéruralom ellen.
  Másféle moktélokat is ittak, Fanny ugyanis hobbiból mixerkedett és bármit ki tudott keverni; pont mint Jean-Fran, dünnyögte Vanessa. Ő is egy mixer, kérdezték. Nem, felelte a mikró, az apám volt egy időben, és az a hobbija, hogy iskolákat robbant föl. S nagy nyugalommal kiitta a macskáját.
  Az atommacska receptje egyszerű: narancslé és tonik, egyenlő arányban, jéggel. Moktél, nem koktél, mert nincs benne alkohol. Ennél jóval bonyolultabb volt a mikró rejtélyes szavait elmagyarázni a hölgyeknek, akik persze tisztában voltak Vanessa regényes életrajzával, de nem ilyen részletességgel.
  Persze hogy tartottak nekik légi bemutatót, ezért jöttek. Nimby volt a pilóta és Vanessa a segítője. Felszállás előtt viszont némi vitába keveredtek, mert Nimby okvetlenül tudni akarta, miről lehet felismerni az országhatárt.
  – Semmiről – felelte Louise –, nyugodtan átrepülhetsz fölötte.
  – Az nem jó. Szeretnék belföldön maradni.
  – Ugyan miért?
  – Mert ha lezuhanok és agyonütök egy monacóit a harmincezer közül, azonnal észreveszik és lecsuknak. De ha egy franciát ütök agyon, azok ötvenmillióan vannak, hátha nem veszik észre!
  Ezzel a szemére húzta a pilótaszemüveget, felszállt és a legteljesebb lelkinyugalommal berepült Monacóba.

Fantasztikus látvány volt a város a levegőből, direkt elhoztak egy nagy monitort a Béniről, hogy jó képet kapjanak. Nimby először a botanikus kert fölött körözött jó negyedórát, Fanny ott dolgozott és mindent elmesélt nekik. Kissy kiszámította, ők minik, a mikrók és a zseb fejenként három nyolcvan, a maxik és a kisfülűek hét húsz, az összesen ötvenkilenc húsz. Ennyit spóroltak a belépti díjakon. Majd elfagyizzák.
  És nem kell attól se tartaniuk, hogy ha véletlenül hozzáérnek a kert lakóihoz, kipukkadnak, mint egy lufi. Tele volt kaktusszal. Hosszú, egyenes kaktuszok. Ágas-bogas kaktuszok. Nagy labdaforma kaktuszok. Meg persze másféle növények is, főleg az errefelé elmaradhatatlan pálmák.
  Nimby körberepült egy rusztikus hidacskát, aztán visszakanyarodott és rárepült a hídra, egész lassan, alig pár centivel a kövezett járda fölött. Szemközt feltűnt egy család, szülők és három gyerek. Meglepve torpantak meg. Nimby lendületes ívben fölemelkedett és átrepült a park másik részére.
  – Azt hiszem – mondta Fanny –, jobb lesz, ha szólok nekik, ne lepődjenek meg, hogy ott röpdösünk.
  – Persze – helyeselt Françoise –, mondd csak meg, hogy másik bolygóról való vendégeitek vannak, akik most derítik fel a környéket. Nincs ebben semmi titok.
  Fanny nevetett és tényleg ezt mondta. Kissy már látta lelki szemeivel, amint rájuk tör egy sereg ügynök, orvos és tudományos kutató, élükön egy emberrel, akinek rengeteg kulcs lóg a derekán, mintha más űrlények fogait tördöste volna ki, és ők csak őrült tempójú biciklis üldözéssel érhetik el a Nagy Karácsonyfadíszt. Csakhogy itt rosszabb a helyzet, mert egyszerre két ország NASA-ja, titkosszolgálata és ki tudja, még milyen szervezete fog jönni, és összevesznek rajtuk…
  Ekkor Fanny válaszolt a telefon kérdésére.
  – Azt kérték, hogy ezt mondjam. Egyébként Blanche Claudel gyerekei azok a barátaikkal. Igen, pontosan, az egerek. Nem, most nem nyomoznak senki után. Jól van. Kösz, szia!
  Kissy döbbenten ült. Hát már Monacóban is tudnak róluk?! Ha ez így megy tovább, jövőre mókusnak vagy borznak kell álcázniuk magukat, különben egyetlen shindyt se fognak többé!

A Discovery elhagyta a botanikus kertet és a tenger felé tartott, Fontvieille fölött. Kissy arra gondolt, milyen más innen a város, mint lent az utcákon, nem érződik annyira az a nagy forgalom, a zsúfoltság. Milyen szerencse, hogy amikor először jártak itt, akkor lent jöttek, talajszinten, ahonnan a kaszinó…
  – Mennyi? – kérdezte Nimby.
  – Nyolcszázötven méter – felelte Vanessa, aki minden pillanatban tudta a távolságot.
  A stadion fölött voltak. A legnagyobb beépítetlen terület az egész országban, második a larvottói strand, több gyakorlatilag nincs is. Ahogy továbbrepültek, toronyházakat láttak úszómedencékkel a tetejükön, mögöttük már közel volt a marina. Az már megint Franciaország. Louise mesélt valamit a munkájáról, de elhallgatott ijedtében, amikor Françoise felcsattant:
  – Charlie Tango Echo Delta!
  Nimby kicsiszolt reflexei pontosan működtek, az éppen továbbröppenni készülő Discovery hirtelen mozdulatlanná dermedt.
  – Hol, egérke?
  – Jobb felső kvadráns. A szélső épület teteje alatti teraszszerű valami. Kék ruhát visel. Betörő! Fedélzeti fegyvereket élesíteni!
  Mindenki a szemét meresztette, Nimby pedig lassan elindult a célpont felé. Már látták is.
  – Nincsenek fegyvereink – felelte Vanessa.
  – Hova lettek?! – csattant föl a zseb.
  – Sose voltak!
  Nimby jobban megközelítette a tetőteraszon ólálkodó betörőt, aki felnézett, barátságosan integetett nekik és folytatta a műholdvevő javítását.
  Két másodperccel később a Discovery már úton volt az óváros felé.

Valahányszor meglátta a monacói óváros tenger fölé magasodó sziklatömbjét, Kissy mindig középkori várostromokat látott, magas létrákon rohamozó zsoldosokat görbe kardokkal, akik bősz csatakiáltással… belezuhannak a tengerbe, mert megbillen a hajó, amin az ostromlétra áll. Pedig hát Monacót legfeljebb a liechtensteiniek vagy az andorraiak akarhatták volna megostromolni. Vagy a San Marino-iak. Mert a luxemburgiaknak már túl kicsi célpont.
  Nimby tett egy félkört a szikla körül, s az Hercule-kikötő fölött visszakanyarodott a hercegi palota felé.
  – Mennyire mehetek közel? – tudakolta. – Nem szeretnék ujjat húzni a légvédelemmel.
  – Nem fogsz – ígérte Louise. – Semmiféle légvédelem nincsen.
  – Ez javítja a túlélési esélyeket – felelte Nimby, és átrepült a palota fölött.
  Kissy elnézte az óváros kanyargós utcáit, csakhamar már egészen közelről, mert Nimby leereszkedett a házak közé. Többfelé kitűzték a nemzeti zászlót, amiből persze mindmáig hiányzik Vanessa kék pólója. Louise közben a hercegről mesélt, akit ő személyesen is ismert, kedves, barátságos úriember. Nimby kiért a hegy peremére, megcsodálták az Hercule-kikötőt innen is, meg egy óriáskereket, ami odalent forgott, a benne ülők valószínűleg a kerék tetején is alacsonyabban vannak, mint az óvárosi utcák. Végigrepültek a rue des Remparts fölött, ami éppen olyan volt, mint bármelyik hegyi utca, csak a jobb oldalán házak helyett pazar kilátás nyílt egész Monte Carlóra, s mögötte az Agel-hegyre, aminek a tetején úgy ültek a felhők, mintha vulkánkitörés lenne. Valahol ott van a kaszinó is, biztos látszik, csak innen nézve nehéz megmondani, melyik épület az; ő legalábbis nem tudja. De Monacóról mindig a kaszinó jut eszébe, és az egyetlen, rövid látogatás, amit ott tettek. Vajon ha valamelyik hercegnek vagy ki tudja, kinek nem jut eszébe megalapítani a kaszinót Monte Carlóban, akkor is itt ülnének ők most, soraikban Vanessával?

A Jerry Szindikátus este hatkor gyűlt össze a felületen, a világ minden tájáról. Ők Girottiék panzióbeli lakásában, a kisfülűek nagy része északon, Jean-Pierre Cannes-ban, Jean-Claude viszont éppenséggel New Yorkban. De Johann se volt otthon a családjával, hanem Bécsben üzletet kötni. Apáék meg persze Kaliforniában.
  – Hölgyeim és uraim, egérkék – kezdte az ülésvezető elnök –, azért gyűltük itt ma össze magunkat, hogy Jean-Claude Sailly betarthassa megszámolóját madame juliette-es cégalkuszásról. Tessék, Jean-Claude papa.
  A férfi mosolygott és már szólt volna, de az utolsó szó megakasztotta.
  – Papa?…
  – Papa hát, még szép. Te vagy apája Vanessának, akinek én kishúga tiszteletbeli, maradtam üdvözléssel Elke Maja Jerry Schneider, alapítványi zsebike.
  – Vagy úgy, persze. Elfelejtettem. Tehát…
  – Pedig ez fontos ám, ezért itt vagyunk most üzletrőle tárgyalogni.
  – Tárgyalni – javította ki Jean-Claude, aki még nem volt értesülve arról, hogy ez reménytelen.
  – Tárgyalogni! Mert a tárgyal az üzletező emberek asztal körüle komoly pofikával, nyekkendőben, pecsétnyomkod, aláír, villog fényképesztőgép, vigyorog kamerábele. De a társalog az csak összejön együtt, beszélget, esz-isz, jól érez magát. Na, ez a kettő van együtt most, ezért tárgyalog.
  Kissy Angélique vállára borult nevettében. A zseb már a francia nyelvet is megreformálja nagy lelkesedésében.
  – Értem – derült a tiszteletbeli papa. – Akkor hát tárgyalogjunk. Hölgyeim és uraim, amint tehát elnökünk is említette, beszéltem madame Morinnel. Tárgyalogtam, voltaképpen, hiszen egy cukrászdában találkoztunk. Az eredmény a következő. A hölgy hajlandó megválni a tulajdonrészétől, hatszázezerért.
  – Vau – mondta Chantal.
  – Ne hidd, hogy ez olyan sok. Egymillióról indultunk.
  – Vau – mondta most Nimby.
  – Nem az összeg miatt mondtam, hogy vau – rázta a fejét Chantal –, hanem mert ilyen gyorsan eredményre jutottál.
  – Én pedig az alkudási tehetséged miatt – tette hozzá a fiú.
  – Köszönöm – bólintott a férfi –, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy meg tudtam mutatni a hölgynek a cég értékéről készített felmérést. Mint tudjátok, a tulajdonrész értéke közelebb van a hétszázhoz. Ebből alkudtam le hatszázra, feltéve, hogy a lehető leggyorsabban nyélbe ütjük az üzletet.
  – Akkor még mire?! – ugrott föl Elke, a feje körül csapkodott a vörös lófarok. – Gyerünk összeszedni pénzet! Nimby!
  – Kétezer-ötszáz euró – jelentette be a fiú.
  Vanessa, az ülés titkárnője felírta a felület egyik oldalára, s alá a többiekét is:
  Nimby – 2500
  Schneider – 50 000
  D’Aubisson–Claudel – 50 000
  Blanchard – 25 000
  Rochefort – 30 000
  Chaton – 50 000
  Vaillant – 25 000
  Girotti – 150 000
  Sailly – 150 000
  – Kész? – kérdezte. – Senki többet?
  S gyorsan hozzáírta:
  Vanessa – 2500
  – Kevés – állapította meg Elke csalódottan. A lista alatt az összeg is megjelent, bár Kissynek nem volt rá szüksége. – Valaki még?
  – Van egy ezresem – mondta Martin, s Vanessa fölírta.
  – Nyolcezer – jelentkezett Jean-Fran.
  – Nekem is van ezer – sóhajtotta Jennifer.
  Elke baljós képpel föltápászkodott.
  – Hát jó – mondta sötéten. – Megyek. Megölök perselymalact.
  – Ne! – sikoltották mind egyszerre.
  – Inkább vállalom a maradékot – mondta Jean-Claude.
  Kissy elégedetten billegette meg nagy füleit. A Jerry Szindikátus gyárat vesz. Első közös beruházásuk, amelyet nagyvállalatok sorának felvásárlása követ majd. Jövőre olajfúró tornyot is akar!

– Emelem poharam a Jerry Szindikátus első nagyberuházására – mondta Kissy, és felemelte gyömbérszörpös bögréjét. – Amikor…
  – Konzorcium – mondta Mario és Jean-Claude egyszerre.
  – …egy nap majd… tessék?
  – Konzorcium – ismételte Mario. – Így hívják, nem szindikátusnak.
  – Ööö… vagy úgy. Szóval amikor majd a jövőben visszagondolunk nemzetközi üzleti birodalmunk megalapítására, a mai nap aranybetűkkel emlékeztet minket arra, hogy… mi van már megint, egérke?!
  Françoise elengedte Kissy ruhaujját és elébe tartott egy telefont.
  „Köszönöm a kedves meghívást. Jelenleg sajnos betegeskedem, a tárgyaláson nem tudok részt venni. De örömmel jegyeznék részvényeket. Mondiot.”
  Kissy pislogott, miután elolvasta, de ettől az SMS nem változott.
  – Mi baja?! – förmedt a zsebre számonkérőleg, mintha az tehetne róla. Aztán észbe kapott és felolvasta az üzenetet a szindikátusnak. Azazhogy konzorciumnak.
  – Jobbulást kívánok neki – mondta Jean-Claude. – Szívesen átengedek valamennyit a részemből, amikor neki alkalmas.
  Françoise bólintott és nekifogott megírni. Kissy gyorsan átgondolta, hol is tartott.
  – Néhány éven belül kezünkbe vesszük a hazai sajtkereskedelem jelentős hányadát – nyilatkozta az izgatott újságíróknak. – Az évtized vége előtt pedig a gyártást is.
  Az újságírók nem kérdeztek semmit, mivelhogy nem léteztek. Jean-Fran jegyezte csak meg:
  – Ez a cég se sajttal foglalkozik.
  – Ez nem – emelte föl a mutatóujját Kissy. – Ez még nem! De amikor elfoglalod a helyedet a Jerry Sajtgyárak Mammuttröszt igazgatótanácsában, emlékezz rá, hogy volt egy kisegér, aki ezt előre megmondta.

Már megvolt a vasárnapi programjuk, reggeli után indulnak. Bemennek Nizzába, repülnek egyet a Prom és a Masséna tér fölött, onnan elérik a kastélydombot és a marinát is. Aztán átrepülnek Saint-Laurent-ba, a hegyek fölött. Ők félúton egy hegyen lesznek, már a helyet is kiválasztották, Saint-Antoine Ginestière-nek hívják, a két mikró oda fog menni taxival, viszik a távirányítót és a videószemüveget. A csapat Le Piolban őrzi a Discoveryt. Kétezer-nyolcszázötven méter a távolság a két kijelölt hely között. Amikor a mikrók megérkeznek, megpróbálják elindítani a gépet; ha nem sikerül, akkor a csapat felmegy a legközelebbi magaslatra, onnan már biztos lesz vétel. A cél az, hogy a Discovery átrepüljön La Conque, Ventabrun, Saint-Antoine Ginestière és Fabron Supérieur fölött, majd a hegyeken túl, Saint-Isidore-ban szálljon le, ahol a csapat már várni fogja: amíg a gép erre-arra röpködve, nézelődve átkel a hegyeken, addig a csapat beugrik a mikrobuszba és odahajt.
  A tervnek csak kedvezett, hogy azok a hegyek alig egy-két ponton érik el a kétszáz méteres magasságot. Egyszerűbb elérni a Discoveryt, ha valahol kényszerleszállást kellene végrehajtania.
  Már minden készen állt, az összes felszerelést berakodták a mikrobuszba, ami körül úgy sürgölődtek a kisegerek, mint a liliputiak Gulliver körül. Nemrég együtt láttak egy ilyen filmet, Richard Harris játszotta Gullivert, csak még nem volt meg a nagy Dumbledore-szakálla, a liliputiak pedig rajzfilmfigurák voltak. Ők is ilyen apró rajzfilmfigurák voltak a nagy Gulli…
  A riasztás olyan hirtelen szólalt meg a derekukon, hogy még Vanessa is ugrott egyet ijedtében. Egy pillanat alatt mindenki abbahagyott mindent, úgy hallgatták a Cirrust.
  AU 11327 Robur AG AA 13. AU 10624 Laure Duvoisin AN AA 12. CF CK CX.
  Egy szempillantás alatt leraktak a kezükből mindent az udvar közepén, beszáguldottak a garázsba, feltépték a hátsó ajtót és bent voltak a melléképületben. A Béni HQ megtelt sürgölődő kisegerekkel, és mindenki tudta a dolgát.
  Nimby kilistázta a beszélgetést az összes nagy monitorra, és amíg ők olvasni kezdték, ő már nyomozott is Robur után, Jennifer pedig Laure után.
  Facebookos chat volt, a Cumulus Facebook-alkalmazása Laure gépén futott. Két gyerek vidám vasárnap reggeli beszélgetése erről-arról, például egy kis szexről. Azazhogy nem is olyan kis szexről. Kifejezetten sok szexről. És másról gyakorlatilag nem is, Robur a harmadik percben a szexre terelte a szót, és Laure-nak szemlátomást nem volt ellenére. Képen is meg lehetett nézni őket. Roburnak voltak képei az oldalán, egy helyes szőke kissrác volt csibészes mosollyal, és valóban tizenhárom éves volt. Nyolc évvel ezelőtt, akkor jelent meg egy kanadai hírportálon a cikk, amiből a képeket lopta. Laure oldalán nem volt kép saját magáról, de küldött, és Nimby egyszer még késpengék és Nimbuszok gyűrűjében fog felelni azért a füttyentésért. Laure tényleg nemigen lehetett több tizenkettőnél, neki is csibészes volt a mosolya, és fehér bikiniben volt. Azt mondta, nyári kép. És nem lopta, legalábbis az egész neten nem lehetett még egy példányt találni belőle.
  Robur szerint ahhoz most túl hűvös van, hogy ezt a fürdőruhát fölvegye, de ez egyáltalán nem baj. Fölösleges is. Laure szerint valaminek mégiscsak kell rajta lennie, amikor randiznak. De aztán leveszi, kérdezte Robur. Le, persze!
  A minigolfpályán fognak találkozni, egy óra múlva. Hogy melyik városban, az nem derült ki, de a felhasználói visszakeresés már működött.
  – La Rochelle – jelentette be Nimby.
  – Vladek! – vágta rá kórusban sok ezer kisegér.
  – Nem biztos – mondta Niala. – Több shindy is élhet ott. De próbáljunk meg utánajárni.
  – És a helyszínen teremni, egérkék – mondta Françoise.
  – La Rochelle-ben, egy óra alatt? – csóválta Pi a fejét. – Képtelenség.
  – Zsebike is jön! – kurjantotta Elke, és kirohant a szobából.
  – Kilenc óra kocsival – közölte Nimby.
  – És repülővel? – tudakolta a zseb.
  – Ugyan már – legyintett Niala –, ilyen gyorsan azzal se. Még jegyet se kapsz ennyi időn…
  Elharapta a mondatot, ahogy a húgával egymásba kapcsolódott a tekintetük, s Kissynek már megint az volt az érzése, hogy telepatikusan kommunikálnak egymással. Vanessa hirtelen előkapta a telefonját és keresgélni kezdett benne. Kissy tudta, hogy két percen belül meglesz a jegyük a négy perc múlva külön a kedvükért induló La Rochelle-i járatra.
  – Szia, Vanessa vagyok, zavarhatlak?…
  A mikró kilépett az udvarra, a folytatást Kissy már nem hallotta.
  – Bent vagyok Laure-ban – szólalt meg Nimby, és csettintett a nyelvével. Kissy keze a derekára csúszott. – Nagyon rossz ötlet volt ezt a jelszót választani.
  – Kitaláltad a jelszavát?! – csattant föl az alapítvány kórusban.
  – Nem várok érte csodálatot. A saját neve a jelszó.
  Beszéd közben az ujjai száguldottak a billentyűzeten.
  Laure Duvoisin: jaj itt vagy még? robur!
  Chantal közben egy másik gépen is belépett Laure accountjára.
  – Jelszó megváltoztatva – közölte –, eltettem az újat a trezorba.
  Kissy helyeslőn megbillegette füleit. A Jerry jelszógenerátorát ő maga írta még régebben, Nimby ötlete alapján. A világ legnehezebben kitalálható jelszavait adja, mert az egész Unicode-táblából veszi, és a jelszavak tele vannak kínai, arab meg mindenféle jelekkel. Van hozzájuk egy külön virtuális trezor, abban van az összes jelszavuk és biztonsági kódjuk, és persze szuperbiztonságos.
  Robur: Itt vagyok.
  Laure Duvoisin: jaj de jó figyejj a családom köszbeszólt. estig nem mehetek.
  – Ez az, egérkék – mondta Nimby, és még nem nyúlt az Enterhez. – Az ő randijukat is meghiúsítjuk, és magunknak is adunk időt, hogy odaérjünk.
  – Óriási, egérke, de akkor küldd is el az üzit – mondta Françoise.
  – Nem kell túl gyorsan. A kislány nem gépel úgy, mint a villám.
  Nyílt az udvari ajtó, Vanessa benézett és föltartotta balját kinyújtott hüvelykkel és begörbített mutatóujjal, aztán két további ujját is félig kinyújtotta hozzájuk. Jobb kezében volt a telefon, azt hallgatta, és visszafordult az udvarra, amikor látta, hogy bólintanak. OK. Szóval meglesznek a repülőjegyek.
  – Jól van, egérkék – állt meg Niala csípőre tett kézzel a terem közepén –, Nimby szervez nekünk új randit, Vanessa megoldja az utunkat… mi kell még?
  – Kocsi La Rochelle-ben – mondta Françoise.
  – Az nem kell, visszük a mikrobuszt hátizsákban, majd ott összerakjuk. Ez az, gyerünk, egy csapat egér hozzám!
  Kivágtattak a mikrobuszhoz és elkezdték összeszedni, amit magukkal visznek. Enni-innivaló, egy netbook, a Discovery – minden bent volt a kocsi hátuljában, most hátizsákokba rakodták őket. Aztán visszarobogtak a gépterembe, Pit kivéve, aki elindult a kocsival kifelé.
  – Randi fixálva este hatra – jelentette Nimby. A képernyőn már az utolsó sziák voltak, de azok között is akadt pár utalás a találkozás utáni szakaszra. Laure ugyanis, még a valódi, közölte, hogy a családja délután elutazik és az övék a kégli.
  – Jól van – bólintott Niala, és a húgára nézett. – Mikor?
  – Ők készen állnak.
  – Melyiket kaptad?
  – A hatötvenest.
  – Szent merevlemez, mibe fog ez kerülni?!
  A kislány nem válaszolt, csak elmosolyodott. Kissy nyomban megértette. Aki a Côte d’Azurön él, az imádja Vanessát. Tehát szó nélkül ad neki tíz jegyet a leggyorsabb járatra, ajándékba. Valószínűleg űrhajóval mennek.

Már kint voltak a főúton, amikor Vanessa megszólalt.
  – Cannes-ba megyünk, egérke.
  – Cannes-ba? – hökkent meg Pi. – De hisz az egy órába telik.
  – És? Más programot terveztél?
  – Lökött egere – dünnyögte Pi, és kitette az indexet.
  Akkor már tudták, hogy Elke is jön, akkor vágtatott vissza a gép elé, amikor ők már az udvaron voltak. Apja beadta a derekát, de mivel ő Bécsben van, Anne pedig bent Kielben, Schultze úr viszi ki Elkét a pályaudvarra és teszi föl a vonatra. Kis lyukakkal a dobozán, hogy kapjon levegőt.
  Kilenc után pár perccel jött a riasztás, kilenc húszkor indultak. Fél tizenegykor álltak meg a cannes-i reptér előtt. Leparkoltak, fölkapkodták a hátizsákokat, kiözönlöttek, beözönlöttek.
  – Monsieur Saint-Croix-hoz jöttünk – lépett oda Vanessa a legelső pulthoz.
  – Várja önöket? – kérdezte a formaruhás kisasszony, és nem nyúlt a telefonért, amíg Vanessa azt nem mondta, hogy igen, és be nem mutatkozott. Aztán a türelmüket kérte.
  Nem ültek le, ténferegtek a váróteremben és megtudták Elkétől, hogy már leszálltak a vonatról Hamburgban – Schultze úr vele maradt –, úton vannak a reptér felé.
  Itt Cannes-ban pár perc múlva előkerült egy fiatalember és elkalauzolta őket az épület útvesztőiben.
  Kissynek eszébe jutott az első reptéri útjuk együtt. Akkor is előre megbeszélt szöveget kellett mondaniuk – hogy kutya, féklapokat húsz fokra –, és akkor is jött valaki, hogy elkísérje őket.
  No igen. Csakhogy akkor Mohi volt velük, aki éppúgy nem tudott semmit, mint ők, vagy még annál is kevesebbet – ma viszont éppen a magabiztos Vanessa szervezi az utat, aki lám csak, keresztnéven szólít valakit még itt Cannes-ban is.
  – Szervusz, Pierre – lépett oda egy férfihoz, aki rámosolygott.
  – No mi van, felcsaptál üzletasszonynak? Látom, hoztad az összes tengerimalacodat. Szevasztok.
  – Egerek – felelte a mikró szigorúan –, és nem az enyémek. A gép pedig nem üzleti útra kell.
  – Nocsak, pedig az öreggel mintha gyárakat vásárolnátok föl.
  – Csak egyet, egyelőre. Nos, indulhatunk?
  – Hol van az még? Ez itt egy repülőtér. Apád pilóta volt, tudnod kell, mennyi cirkusz van ezzel.
  – Most is pilóta – felelte a mikró –, csak lent. Viszont a cuccot leraknánk a gépben, jó? Egy helikoptert cipelek a hátamon.
  – Azt a távizés micsodát? – derült föl a férfi. – Egyszer megnézném.
  – Jó, gyere ki és megmutatjuk.
  – Bár jöhetnék. A számla kinek menjen?
  – Jerry Alapítvány.
  – Okk-ké. No, cuccoljatok föl, hamarosan jövök.
  – Cin-cin – mondta Vanessa és megindult a folyosón. Kissy követte példáját, biztos, ami biztos: ő is cincogott. És sorban a többiek mind.
  Kiléptek az épületből, egy nagy betontérségre, amin mindenhol repülőgépek álltak. A D’Aubisson egerek otthonosan néztek körül és balra fordultak.
  – Szóval mégse szívességből utazunk – mondta Françoise.
  – Dehogynem, egérke. Gustave egy tízest kért az egészért.
  Kilenc kisegérnek gyökerezett földbe a lába olyan hirtelen, hogy Vanessa pár lépéssel túlszaladt rajtuk.
  – Tízezer eurót?! – kiáltottak föl. De szerencsére nem volt érkezésük elárulni, hogy azon döbbentek meg, milyen óriási ez az összeg, mert Niala nekiszögezte:
  – De hisz nekem azt mondtad, hogy lealkudtál valamicskét… – Vanessa bólintott. – Hogy a csodába tudtad rávenni a vén zsugorit, hogy… nem is tudom, mi ez az összeg, még önköltségnek se mondhatom… – Vanessa megint bólintott. – Majdnem ingyen utazunk, egérke! Hogy csináltad?
  Kissy minden arcizmával azon ügyelt, hogy ne látszódjon rajta: nem meri megkérdezni, mibe kerülne ez az út rendesen.
  – Hát… – a mikró tűnődve tanulmányozta a közelben álló gépeket – szóval… ígéretet tettem némi malackodásra.
  Kissynek leesett az álla, és úgy maradt.
  – Hülyéskedsz, egérke – mondta Niala. Vanessa megrázta a fejét, ő bizony nem. – A világon senkinek nem ér meg Isabelle néni malaca nyolcvanezer eurót.
  Kissynek még jobban leesett az álla.
  – Sütit is ígértem – vallotta be a mikró. – És hogy ott leszünk mindhárman anyával, és szépen mosolygunk rá.
  Kissy fölemelte a kezét és becsukta vele a száját.
  – Te bolond vagy – állapította meg Niala.
  Húga bólintott.
  – És mit felelt?
  – Nevetett és azt mondta, jól van, legyen egy tízes az egész, de saláta is legyen ám!
  Niala megcsóválta a fejét és továbbindult.
  Egy darabig baktattak, aztán Niala intett egy gép felé, ami éppen kibukkant egy másik mögül.
  – Az az, a huszonnégyes Zulu.
  A mutatott irányban egy karcsú, fehér kisgép állt. Ránézésre ugyanolyan, mint akármelyik másik.
  – És rendesen kilencvenezer euró a viteldíja? – kérdezte Jennifer.
  – Hát legalább. Az extra sürgősséget még bele se számoltam.
  – Mitől ilyen drága? – tudakolta Françoise.
  Vanessa elindult a gép felé.
  – Ez egy hatötvenes Gulfstream. Ötvenmillióba kerül, és egy tucat van belőle a világon. Itt a Côte d’Azurön – ez az egy.
  A gép ajtaja nyitva volt, a lépcső leengedve, és egy egyenruhás ember állt mellette karba tett kézzel. Nem pilóta volt.
  – Hát ti?
  – Hát mi – viszonozta Vanessa. – Gustave küldött. Azt üzeni, hogy hatszáztizennégy.
  A pasas összehúzta a szemöldökét. Jó nagydarab pasas volt.
  – Mennyi?
  – Hatszáztizennégy.
  – Eltévesztetted a házszámot, csibém. Ilyet a főnök nem üzenhetett.
  Vanessa felmutatta egy ujját.
  – Először is: de, ezt üzente, és azt is megmondta, hogy kételkedni fogsz, mert ez a dolgod. Másodszor: ha rendesen játszanád a szerepedet, akkor nem ismernéd be, hogy Gustave a főnököd. Harmadszor: ha még egyszer csibémnek szólítasz, nem is lesz többé a főnököd.
  A nagydarab fölényesen elvigyorodott.
  – Gondolod, hogy ezért kirúg?
  – Talán nem, de ő is csak eleven embert tud alkalmazni.
  A vigyor lehervadt a nagydarab arcáról.
  – Mikor beszéltél vele?
  – Negyed tíz körül.
  – Telefonon?
  – Igen.
  – Ő hol volt?
  – Gondolom, még mindig Korfun diktálja a leveleket Melanie-nak – felelte Vanessa olyan hangsúllyal, amiből még a hátizsákban lapuló helikopternek is meg kellett értenie: Melanie titkárnő ugyan, de ott Korfun szó sincsen diktálásról.
  – A pilótával beszéltetek?
  – Persze.
  – Hogy hívják?
  – Pierre Saint-Croix. Figyelj, nem akarlak megbántani, de a kérdéseidre az egész félsziget kapásból tudna válaszolni. A mai kódszámot viszont csak én tudom.
  A nagydarab horkantott egyet és bólintott.
  – Hát jó. Beszállhattok.
  Françoise megindult a lépcső felé, de Niala rásziszegett.
  – Ott maradsz!
  A D’Aubisson nővérek lekanyarították a hátizsákjukat, kicipzárazták és hozzáláttak kirakodni belőle. Kissy gyorsan követte példájukat, s vele a többiek.
  – Adjatok valami zacskót – mondta Niala –, egy helyre rakjuk a fegyvereket és átadjuk a barátunknak. A nevedet elárulod most már?
  – Milyen fegyvereket? – vált megint gyanakvóvá a pasas arca.
  – Nem hallottál még rólunk? – egyenesedett föl Vanessa, Kissy pedig most értette meg, hogy miért nem tudják a nevét még a D’Aubisson egerek sem. Új ember, Gustave most vette föl, és nem idevalósi. Kanadai bevándorló. De lehet, hogy marslakó.
  – Ti vagytok… azok a bűnüldöző gyerekek! Ti kaptátok el azt a sok disznó pedofilt!
  – Mi – bólintott a Jerry Alapítvány egy egérként.

Mire átestek a biztonsági ellenőrzésen és megtudták, hogy az őrt Brunónak hívják, Gustave tényleg csak egy hónapja vette föl, viszont belga, Elke is bejelentkezett. Mindjárt indul a gépe, három órakor leszáll Bordeaux-ban. Schultze úr már nincs vele, föltette a dobozát a gépre és hazament.
  – Onnan hogy jutlak La Rochelle bele?
  – Majd szerzünk neked egy gépet, zsebike – felelte Niala.
  – Jó. Nem baj, ha másodpilóta két méter, csupa szőrösös vuki.
  – Majd megszervezzük.
  A gépre fölérve már értették, miért kerül ennyibe egy utazás. Luxus a tetőfokon. Nem voltak üléssorok, csak néhány óriási, kényelmes fotel úgy elhelyezve, mint valami szobában, köztük nagy asztalok, még egy pamlag is. Minden krémszínű és barna, minden ragyog és csillog. A pamlagon párnák, az asztalokon virág, gyümölcs, néhány könyv. A bejárat és az utastér között apró konyhán haladtak át, és hátul volt még egy szeparált pihenő is.
  – Ejha – mondta Françoise.
  – Drága játékszer – bólintott Vanessa olyan természetes arccal, mintha beleszületett volna a gazdagságba. – Azért ezzel megyünk, mert Gustave többi gépe foglalt vagy messze van. Többek között ezért is engedett az árból. De haza már nem jöhetünk vele, minket letesznek és mennek a dolgukra.
  – Nem baj – mondta az egere –, letelepszünk La Rochelle-ben, veszünk egy kis házat, gazdálkodunk… Hány gépe van?
  – Még négy. Persze nem az övé, a cégéé, de a cég nagyrészt az övé.
  – Sziasztok – jelent meg az ajtóban egy férfi. – Ti mentek La Rochelle-be?
  – Mi – lépett oda Niala, és kezet fogott vele. – Rég láttalak, Marcel, mizujs?
  – A szokásos. Nyomjuk a gombot. Pierre mindjárt jön, én addig elkezdem.
  Amíg Marcel beült a másodpilóta ülésébe és hozzákezdett az ellenőrzéshez, a háta mögött nesztelenül cserélődtek a kisegerek. Kissy akkor került sorra, amikor Marcel éppen kallantyúkat billentgetett, csavarókat csavargatott és képernyőket figyelt. Volt neki bőven, egész sor képernyője volt és rengeteg nyomogatható bizgentyűje.
  Aztán megjött Pierre is, és pár perccel tizenegy után felszálltak. Bruno is jött, de utaskísérő nem volt.
  Dél volt, amikor feltűnt alattuk La Rochelle. Hétszázhúsz kilométert kevesebb mint egy óra alatt tettek meg. Kissy már nem is sokallotta az ötvenmilliót ezért a gépért. Jövőre vesznek egyet maguknak is.

A fülke ajtaja nyitva volt, behallatszott, ahogy Pierre nyugtázza a leszállást a kilences pályára. Bruno kikukucskált az ablakon.
  – De hiszen csak egy pálya van – mondta.
  – Igen, a kilenc-huszonhetes – felelte Kissy, bár az ő oldaláról a pálya nem is látszott, de ennyiből már ő is tudott mindent. Elvégre négy éve repül állandóan. – Ez nem sorszám. A pálya irányát jelzi. Amikor leszállunk a kilencesen, kelet felé haladunk, vagyis kilencven fok felé. Ha a pálya másik végén szállnánk le, nyugat felé, az kétszázhetven fok, vagyis huszonhetes pálya.
  – Nahát – mondta Bruno.
  Leszállás után Bruno visszaadta a fegyvereiket. Kezet fogtak vele és a pilótákkal, és kiszálltak a legkisebb reptérre, amit Kissy valaha látott. Illetve ha az is reptérnek számít, ahol négy éve fölfedezték Mohi provanszál nyelvtudását, akkor a második legkisebbre.
  Fogtak három taxit és bevitették magukat a városba. A minigolfpályához, egyelőre, bár nem valószínű, hogy Laure még mindig ott várná a srácot, de csak két támpontjuk van, ez meg a sulija.
  A minigolf annyira mini volt, hogy percek alatt végig lehetett járni. Három egér ment be, Françoise, Chantal és Jennifer.
  Az egyik taxisuk odajött.
  – És mi itt várjunk, amíg ti golfoztok?
  – Nem golfozunk – felelte Vanessa. – Keresünk valakit. Miért, nem értek rá várni?
  – Három taxióra ketyeg ám.
  – Az a dolguk, hogy ketyegjenek.
  – Meddig?
  Vanessa fölpattant a padról és megindult a kocsik felé.
  – Mostanáig! – vetette oda, és egy pillanat múlva már a másik két taxissal beszélt. Kissy remekül szórakozott. Fél perc múlva a mikró visszajött.
  – Ők maradnak, te elmehetsz, hívnak helyetted másikat. Tessék, megnéztem az órádat – nyújtott a férfinek néhány bankjegyet. – Végeztünk.
  A taxis egyik kezével önkéntelenül átvette a pénzt, a másikkal a homlokára tolta a sapkáját.
  – No de…
  – Nem érdekel – felelte a mikró. – Mi a helyzet?
  A kérdés a lányokhoz szólt, akik már kifelé jöttek, és a fejüket csóválták.
  – Akkor hát mit tudunk a suliról?
  Az már a gépen kiderült, hogy Laure iskolájának nincsen honlapja, a facebookos kapcsolatokon keresztül kellett felderíteni valakit, a telefonkönyv segítségével. Angélique, Martin és Nimby dolgozott rajta.
  – Próbáljuk meg ezt – mondta a lány. – Yves Royer, egyértelműen tanár és ismeri Laure-t.
  A tanár pár utcával arrébb lakott, de nem volt otthon. Megpróbálták néhány házzal arrébb egy tanárnő házát, de az idős hölgy, aki ajtót nyitott, az anyja volt. A lánya elutazott.
  – Nézzétek csak – mondta Nimby –, Laure-nak ez a barátnője pár perce még facebookozott.
  – Azt mobilról is tehette Párizsból – legyintett Françoise, de Kissy hirtelen elkapta az állát, maga felé fordította a kislány fejét, és hipnotikus hangon azt mondta:
  – Az a lány otthon van és ránk vár. Mondd utánam!
  – Az… a lány… otthon van… és ránk… vár… – tagolta a zseb, és ahogy Kissy elengedte, robotszerű mozgással kezdte emelgetni a tagjait.
  Nevettek és beugráltak a kocsikba. Két perccel később megálltak egy ház előtt.
  – Ez a csajszi velem egyidős – mondta Françoise –, mi lenne, ha én csöngetnék be?
  A lányt, aki ajtót nyitott, azonnal felismerték a facebookos fotóiról, de a zseb azért megkérdezte.
  – Szia, te vagy Amélie?
  – Én.
  – Én Laure-t keresem, de nem tudom elérni. Tudsz segíteni?
  Amélie nem figyelt föl az utca túloldalán csoportosuló kilenc egérre, akik nemigen néztek felé. Csak egy magával egyidős lányt látott, akin semmi nem mutatta, hogy a Földközi-tenger partjáról repült ide az atlanti partra.
  – Otthon nincs? – kérdezte.
  – Azt nem tudom, mert elfelejtettem a címét. Még nem jártam náluk.
  – Georges Emonin negyvenöt.
  – Jaj, ez az, kösziiii!
  Útközben az egyik taxis megjegyezte, hogy még életében nem csinált ilyen rövid fuvarokat. Az Emonin utca is legfeljebb kétpercnyire volt.
  – Van egy ötletem – mondta Nimby. – Most én megyek.
  – Aha – mondta Françoise –, én meg törölgessem Vanessa könnyeit, mi?
  – Nem, elég, ha adogatod neki a zsebkendőket. Egyedül is letörli.
  Ezzel Nimby becsöngetett a házba, ők pedig gyorsan befordultak a sarkon.
  – Szia – hallották a telefonon át. – Te vagy Laure?
  – Én, és te ki vagy?
  – A haverommal lett volna találkád a minigolfpályán.
  – Igen? És ő hova lett?
  – Engem kért meg, hogy szóljak. Amikor a randira ment, elütötte egy autó. Én is épp ott voltam. Kórházba vitték, szerintem ma már ki se engedik.
  A választ nem hallották.
  – Figyelj, a kertkaput azért kinyithatnád.
  – Ja persze…
  Csikordult a zár, aztán az ajtó, és egy pillanat múlva óriási csattanás. Ők pedig elindultak.
  – Ezt elöljáróban – mondta Nimby nyersen. – Roburt nem ütötte el az autó, azért mondtam, hogy kinyisd a kaput. Robur nem fiú, hanem egy felnőtt férfi, aki el akart csalni valahová. Tőle nem egyetlen pofont kaptál volna. Megerőszakolt és esetleg meg is ölt volna. A szüleid itthon vannak?
  Laure nem válaszolt, az arcára szorította a kezét és bőgött. Niala rátenyerelt a csengőgombra, és addig nem vette el a kezét, amíg ki nem jött egy dühös férfi és meg nem kérdezte, hogy mi folyik itt, mi ez a csődület.
  – Duvoisin úr? – kérdezte Nimby, de a férfi tekintete a lányon akadt meg, és néhány gyors lépéssel a kapuban termett.
  – Ki bántott?! – nézett Laure-ra, aki valami olyan mozdulatot tett, mintha Nimbyre akarna mutatni. A férfi Nimbyhez ugrott. – Te voltál?! – És ütött.
  Egy Jerryt magasra emelt kézzel lecsapva megütni a legrosszabb ötlet, amit ki lehet találni. Mire a kéz eltalálta volna Nimby fejét, neki három ütést is ideje lett volna bevinni, és utána ellépni a kéz útjából, ámbár annak lendületét a három közül egy is megtörte volna. A kapuban tolongó egerek bármelyike darált Duvoisin urat csinált volna belőle, mire a keze eléri Nimbyt. De hát nem akarták komolyan bántani. Nimby csak ellépett a lecsapó kar útjából, visszanyúlt, elkapta a férfi kezét, s amikor az a lendülettől leért térdmagasságig, megállította. A férfi meggörnyedt és úgy maradt.
  – Duvoisin úr? – kérdezte a fiú másodszor is.
  – Eressz el! Te, én agyonváglak!
  – Duvoisin úr? – kérdezte Nimby változatlan, higgadt hangon.
  A pasas a másik kezével kapott Nimby felé, de ezt meg elkapta Chantal.
  – Duvoisin úr? – kérdezte ő is, lassan, tagoltan.
  – Én az vagyok, és ki fogom deríteni, hogy ti kik vagytok!
  Vanessa leguggolt és az orra elé tartotta az igazolványát.
  – Jerry Alapítvány. Éppen megmentettük a lányát egy pedofil bűnözőtől, kedves Duvoisin úr.

Nem is az apja volt, hanem a nagybátyja. De az apja is ott volt a szobában. Meg az anyja, meg a nagybácsi felesége, meg egy felnőtt unokabáty. Láthatóan családi összejövetelbe trappoltak bele.
  Persze nem volt ennyi ülőhely, de őket nem zavarta. Kissy éppenséggel egy asztalka szélére ült le, és jutott mellette hely a zsebnek is.
  Nimby néhány mondatban beszámolt a Roburral való beszélgetésről, de részleteket nem mondott.
  – Látni akarom – mondta az apa.
  – Nem fogja, uram.
  Az apa a lányára nézett, aki az anyja karjaiban szipogott.
  – Laure, azonnal hozd ki azt a gépet!
  – Fölösleges, Duvoisin úr – felelte Nimby. – Laure jelszavát megváltoztattuk, a gép egyre csak azt hajtogatná, hogy rossz a jelszó. Lenne szíves rám figyelni?
  Duvoisin kieresztette a levegőt és bólintott.
  – Köszönöm. Tehát. Robur azért nem volt ott a minigolfban, mert Laure nevében áttettük a randit máskorra és máshová. Még jó pár óra van addig. Viszont nem zárható ki teljesen, hogy kinyomozza Laure lakáscímét, ezért addig itt maradunk. Mivel Laure azt mondta, hogy önök ötkor mennek el hazulról, ötig nyilván nem jön. Azután pedig – majd meglátjuk. Ha nem jön, akkor elmegyünk a randevúra és szerzünk egy kis meglepetést a kisfiúnak.
  Duvoisin lassan bólintott.
  – És miért nem láthatom, amit beszéltek?
  – Mert nem tartozik önre.
  – Ami a lányommal kapcsolatos, az rám tartozik.
  Nimby bólintott. – Ezt kivéve. Amikor Laure visszakapja a fiókját, ez a beszélgetés nem lesz már benne. India Zulu Uniform Mike?
  A kérdés már nekik szólt. Bólogattak, persze hogy esznek.
  – Oscar Romeo – felelte Vanessa. Megint bólintottak, nyilván étterem, nem kívánhatják Duvoisinéktől, hogy őket etessék. – Echo és Echo.
  Volt abban valami klassz agyserkentő hatás, hogy semmi nem jelezte, amikor a betűjelek számokat jelentenek. Ezek azok voltak, öt-öt, mármint nem a rendes számkódolással, hanem morze szerint.
  Chantal, Jennifer, Angélique, Françoise és Pi tehát kiment a taxisokhoz és elfurikázott egy étterembe.
  – Semmi kedvünk félóránként másik kocsikat fogni – érkezett Angélique hangja a telefonon –, úgyhogy maradjanak velünk. Meghívjuk magukat, ha addig kikapcsolják az órát. Vagy ülnek kint és ketyeg az óra.
  Kissy jóváhagyólag bólintott, de a figyelmét inkább az kötötte le, ami a helyszínen történt. Ugyanis nem történt semmi. A háziak ültek a helyükön, nemigen tudva mihez kezdeni a helyzettel. Laure az anyja karjaiban, elrejtve az arcát. Mérhetetlenül szégyellte magát. Kissyben felrémlett apával való első beszélgetése a szexről, amikor felvetette, hogy előbb-utóbb nagyobb ágyra lesz szükség. Azon az őszön volt, amikor létrejött az alapítvány és kinövesztették a füleiket. Vagy már a télen. Tizenhárom volt… talán már tizenhárom és fél, de nem biztos. És csak a jövőre gondolva beszélték meg azt az ágyat.
  Ebben a korban még nemigen szokás beszélni a szexről, főleg nem a szülőkkel vagy a jelenlétükben. Próbálkozni vele, azt még csak-csak. Olsen is megtette, rajta is vesztett; ezrével lehetnek tizenegy-tizenhárom évesek, akik nem kerültek az alapítvány elé, mert korukbeliekkel kísérleteztek, nem shindyvel. Vagy éppen shindyvel, csak nem volt olyan szerencséjük, mint Olsennek és Laure-nak, nem volt ott az alapítvány. A shindyk tevékenységét számottevően megkönnyíti, hogy a gyerekek hamarabb kezdenek érdeklődni a szex iránt, mint ahogy megérnek rá. Kissy jól emlékezett saját apró egér korára, azazhogy akkor még egyáltalán nem volt egér, de már sokat törte a fejét, hogy is van ez az egész a fiúkkal. Neki kimaradt az a szakasz, ahol most Laure tart, hogy még éretlen hozzá, de már csinálná, illetve ő is csinálta volna, de nem beszélt meg randit fiúval, semmilyen kísérletezésbe nem ment bele. Voltak persze fiúk, akik vele szerették volna tanulni a biológiát, hogyne lettek volna, de ezeket olyan automatikusan hajtotta el, mint a legyeket.
  Laure elképzelése, hogy a fiú késő estig nála marad és mindenfélét kipróbálnak, akkor is katasztrófába torkollott volna, ha Robur az, akinek mondja magát. Egyszerűen ezt is meg kell tanulni, és nem az a jó módja, amit ők terveztek…
  – Kissy?
  – Kiazmiaz?

Az első ebédelő csapatból három egér, a két mini és a zseb nem tért vissza Duvoisinékhez, hanem elvitették magukat Vladekhez, vagyis persze csak a közelbe, és megfigyelőállást vettek föl. Vladek jó messze lakott Laure-tól, avenue d’Helsinki. Chantalék körbevizslatták, aztán jelentkeztek.
  – Itt Finnország. Ennek a háznak mindenfelé van kijárata, nem tudunk ennyi figyelőt állítani. Erősítést kérünk.
  – Vettük, Finnország – felelte Pi –, indulok.
  Kissy csapata ezalatt már úton volt a legközelebbi étterembe, hogy aztán nagy lakomát csapjanak sült krumpliból, halból és salátából. Fél kettőre járt, mire ők is végeztek. Martin visszaballagott, hogy csatlakozzon az egyedül őrködő Angélique-hez, ők pedig kocsiba ugrottak és irány Finnország.
  A shindy egy nyolcemeletes házban lakott. A déli kapu közelében Chantal őgyelgett, keleten Jennifer, északon Françoise. Most áthelyezték őket, Niala és Pi sétálgatott a déli oldalon, Vanessa és Nimby a keletin, Kissy és Françoise a nyugatin és Jennifer meg Chantal az északin.
  – Uniform Yankee Papa Hotel? – kérdezte Françoise.
  Kissy eltűnődött. Felröpíteni a helikoptert? Lenne éppen értelme… talán…
  – Negatív – felelte Nimby. – Uniform Yankee Papa Hotel Uniform Bravo India Zulu, India Zulu.
  Repül helikopter kell egerek egerek? Ja igen. Két egér kell a kezeléséhez.
  – Két párból kiveszünk egy-egy egeret – felelte Niala közönséges francia nyelven.
  – Az egyik Pif lesz, mert nála van Papa Hotel – mondta Nimby.
  – A másik Törpilla – mondta Jennifer. – Uniform Romeo.
  – Papa Hotel India Zulu Uniform Romeo Echo Tango Oscar Mike – javasolta Kissy, hogy menjenek messze a háztól –, India Whisky Uniform Alpha Charlie Delta.
  Veszélyes lenne, ha a shindy meglátná őket.
  – Oscar Kilo – felelte Vanessa.
  Pár perc múlva a Discovery felszállt a házak fölé. Ők Françoise-zal egy lámpaoszlopnak támaszkodva nézték a telefonon, amint a gép a nyolcemeletes felé fordul, közeledik, de aztán elkanyarodik és ívet ír le a park fölött.
  – Nem közelítem meg azonnal a célobjektumot – mondta Vanessa. – Papa Hotel nem láthatatlan, és hangja is van. India Whisky gyanakvó természetű, mindenkiről azt hiszi, őrá vadászik. Ebben az egyben hasonlít ránk. Ha meglátja Papa Hotelt mindenfelé csalinkázni, az elaltatja a gyanakvását.
  – Hm – mondta Nimby. – Mondasz valamit, egérke. Kérek egy váltótársat az Echo Echo oldalra, utána kell néznem valaminek.
  – Obelix Uniform Romeo – felelte Pi.
  A Discovery éppen átkerült a ház keleti oldalára, és látta, amint a maxi megérkezik egy parkoló autó mellé, a mikró pedig jó húsz méterrel arrébb elindul anélkül, hogy ránézne. Vanessa követte kedvesét a magasból. A fiú gyors léptekkel visszament a két taxihoz, amiket a parkon és a következő háztömbön túl állítottak le, beszállt az egyikbe és elindult. A Discovery tovább követte, jó magasan, ahonnan a fél várost be lehetett látni, csak olyankor mozdult meg, amikor a taxi takarásba ért. Nimby végül bement egy házba.
  – Mit találhatott ki? – tűnődött Françoise.
  Vanessa közelebb szállt, s kiderült, hogy ott egy optikai bolt van. Nem hallották, hogy a fiú bárkivel beszélne odabent, nyilván kikapcsolta a mikrofonját. Öt perc múlva kijött, felnézett a Discoveryre és integetni kezdett. Vanessa kétszer megbillentette a gépet az oldalkormánnyal, visszaintegetett.
  – Szállj le, egérke. A taxi motorházára, és állítsd le a rotorokat.
  Vanessa megtette, Nimby pedig fölkapta a gépet. A következő percekben nem láttak semmit, ugrált a kép, többször el is takarta a kamerát, aztán elengedte.
  – Mit látsz?
  A képen házak voltak, de olyan homályosak, mintha a Discovery kamerája könnyben úszna.
  – Szent merevlemez, mit műveltél, egérke?! Nem látok semmit! Nézd meg a telefonodon!
  – Ja persze. Igen, elég homályos. Próbálj állítgatni a zoomon.
  A kép csakhamar kiélesedett.
  – No, tudsz így repülni, egérke?
  – Így már tudok, persze.
  – De vigyázz, azok a házak, amiket látsz, több száz méterre vannak innen. Azt a kiteregetett ruhát azon a balkonon nem is látom, és szerintem szabad szemmel te se látnád. Távcső van az orrocskádon, egérke.
  Döbbent cincogások mindenfelől.
  – Hogy kaptál te a legelső La Rochelle-i üzletben ekkorka távcsövet?
  – Úgy gondoltam, ötven százalék, vagy kapok, vagy nem. Az is ötven százalék, hogy itt az utcán összefutsz Richelieu bíborossal. Vagy összefutsz, vagy nem. Csinálj egy próbát, egérke, szállj fel függőlegesen és nézz körül.
  Őrült ugrálás kezdődött a képen, semmit se lehetett kivenni. Vanessa sivalkodott, hogy nem lát, aztán hirtelen lefékezte a gépet, és a kép kisimult. Bár most se volt olyan éles, mint rendesen.
  – Hű, egérke. Ebben meg lehet makkanni. Végre látok.
  – És jó messzire – mondta Nimby –, a legkisebb és legerősebb távcsövet kértem.
  – Aha, csak nem merek megmozdulni, mert akkor nem látok. És ha van a városban egy sárkányrepülős macskaklub?!
  – Majd megvédelek – mondta Nimby szeretettel. – Csukd be a szemed és húzd le a gépet.
  – Negyven – mondta Jennifer –, harminc, húsz, tíz… öt… négy… három… két és fél… kettő… egyötven… egy… fél… negyven… harminc… húsz… tíz… engedd le. Jó. Leállhatsz.
  – Levettem a szemüveget – közölte Vanessa, a telefonon pedig megint meglódult a kép.
  – Jól van – felelte Nimby. – Kifizetem a távcsövet és visszaviszem a gépet. Igen, uram, ez egy helikopter.
  Ez nyilván a taxisnak szólt. A választ nem hallották.
  – Akarja tudni? Hát nem fogja.

De a távcső végül is nem vált be. Vanessa felszállt csukott szemmel, aztán amikor elérte a kellő magasságot, kinyitotta a szemét és megpróbált becélozni egy-egy ablakot. Képtelenség volt, úgy ugrált a kép. Amikor néha sikerült, akkor pedig nem lehetett megállapítani, hogy melyik ablakot látja, mert az az egy töltötte be az egész látóteret, és ha megpróbált átaraszolni a szomszéd ablakra, az egész kép megugrott.
  Nimby is megpróbálta, aztán megállapították, hogy ez így nem megy.
  – No mindegy, van egy helyes kis távcsövünk – mondta, leszerelte és zsebre vágta. – Azt hiszem, tudom, mi kell az ötletemhez, de az hosszabb fejlesztést igényel.
  – Hahó, egérkék! – harsant a fülükbe. – Zsebike leszáll öt percben belül, hova tettétek repülőgépt énneki?
  – Ott van már, nyugi – mosolygott Niala. – Egy piros Cessna, a jelzése hat-kettő-nyolc Yankee Delta.
  – Aha! Delta Airlines, jenki gyártó vállalat. És mennyi csomókkal kell kigurulni futópályáról? Mennyi utazódási sebesség? És magasság? Merre van La Rohscheib? Milyen gombbal kell behúzjak futókerekeket? És kiereszt? Hol tartik repülőn ugróernyőt?
  – Hagyd már abba! – jajgattak ide-oda gurultukban. – A géphez pilóta is van, zsebike, az tud mindent, ami kell!
  – Ach so. Hacsak úgy nem…
  Kissynek különösen nehezére esett visszanyerni uralmát a rekeszizma fölött. Tisztán látta maga előtt a zsebet, amint lerohan a nemzetközi járat lépcsőjén, végigszáguld a reptér betonján, beugrik egy Cessnába és vadul nyomkodni kezdi a gombokat, hogy felszálljon. Aztán váltott a kép, már fölöttük repült, robotpilótára állította a gépet, hogy visszamenjen magától, és már ugrott is, csapkodott a szélben a vörös lófarok, egyenesen Kissy mellett ért földet és azt mondta:
  – A nevem Bond. Elke Bond.
  Alig tudta végigmesélni a többieknek, amit elképzelt, Niala fojtott hangon jelentette:
  – India Whisky!
  Csend lett, a Jerry ugrásra készen állt.
  – Echo Sierra. Alpha Tango Alpha Juliet Alpha Mike Alpha Kilo.
  Szóval délnek tart, összegezte Kissy. Magas, szőke férfi, szemüveges, bajuszos. Ez csakugyan Vladek, Nino ilyennek írta le.
  – Elfordul, Echo Echo irányba – mondta Niala, majd felcsattant: – Oscar Delta! Mustárszínű Citroën, az Echo Echo oldalon, látjátok, Papa Hotel?
  – Jövök – mondta Nimby –, már látom is. Kövessétek a felszínen, én a levegőben.
  Rohantak a taxikhoz. Nyolc egér két kocsiba ugrott, a harmadik sofőrre ráparancsoltak, hogy ott várjon.
  – Délnek megy ezen a kanyarodó úton – mondta Nimby.
  – Kihangosítunk mindkét kocsiban – mondta Niala –, útba tudod igazítani a sofőröket.
  – Rendben. Délnek halad. Jobbról hosszú, fehér épület, négy vagy öt emelet magas. Már elég nagy az előnye, indulhattok.
  – Indulunk – mondta Kissy, aki elöl ült a sofőr mellett, az ő kocsijukban az ő készüléke volt kihangosítva. – Követjük a célszemélyt.
  – Az utcának vége van, balra fordul, irány kelet. Balról temető, az utca végén sárga erkélyes, négyemeletes ház. Jé, helikopter-leszállóhely van előtte… milyen kedvesek.
  – Ne szállj le! – rikkantotta két kocsirakomány kisegér.
  – Nem szállok le. Majd visszafelé. Délnek fordul, aztán nyilván keletre fog, nem kanyarodik vissza. Igen, balra indexel. Keletnek tart. Most mintha még mustárszínűbb lenne, mint korábban. Szerezzünk hozzá egy virsliszínűt és együk meg.
  – Az előbb ebédeltél! – förmedt rá Kissy. – Repülj inkább, ne a kocsiját akard megenni!
  – Nincs hova repülnöm, amíg el nem kanyarodik. Ez az utca nyílegyenes, száz kilométeren át belátom a vidéket.
  De fél perc múlva a mustárszínű kocsi megállt az egyik sarkon, Vladek kiszállt és becsöngetett egy házba. Kijött egy pasas, üdvözölték egymást, bementek.
  – Húzódjunk le, uram – mondta Kissy a sofőrnek. – Megállunk és várunk.
  – Ugyan mire?
  – Azt nem tudjuk.

Letáboroztak egy parkban, vagy háromszáz méterre Vladek kocsijától. Pi előrement, hogy megfigyelje, aztán a Discoveryt lehozták, és Nimbyék is elindultak a csapat után.
  – Tényleg van pilóta repülőbele – újságolta Elke. – Vigyorogja szájáját óriási nagyra folyton.
  – Mint mindenki a közeledben, zsebike – felelte Niala.
  – India Whisky meg nehogy fogjátok, amíg én nem ott vagyok – intette őket a kislány. – Micsinál?
  – Még mindig bent van.
  – Másik pasi hátha nagy tititá tititi tátititá tá ti titátá India Whisky szintén.
  Kissy vigyorgott. Schwein. Disznó.
  – Nem valószínű – mondta Vanessa. – Nino leírása szerint az ürge nem barátságos a magához hasonlókkal. Naná, retteg a lebukástól. Még rengeteg ideje van a randiig, nyilván csak beugrott egy rokonhoz vagy baráthoz.
  – Nino mesélt ugyan rólunk, már amennyit tudott – morfondírozott Kissy –, de nem lehetett nagyon hihető, meg régen is volt már. Mostanra biztonságban érzi magát a barátunk, hát keres valami elfoglaltságot.
  – Meg játszótársat hozzá – bólintott Françoise sötéten. – Nimbytől csak egyetlen pofont kapott, de majd még úgyis találkozunk.
  – Nem kell verni a gyereket – mondta Niala.
  – Dehogynem – érvelt a zseb.
  Nevettek. És remélték, hogy inkább Vladeket verhetik helyette.
  De amikor Elke leszállt, Vladek még mindig vendégeskedett. Az egyik taxit elküldték a zsebért.
  – Mondja neki, hogy Ali Baba és a negyvenöt rabló – hajolt be Kissy az ablakon.
  – Negyven – helyesbített a taxis.
  – Negyvenöt. Ezt mondja neki, különben nem fog beszállni a kocsijába.
  A férfi megcsóválta a fejét és elhajtott.

– Hogy kicsodák?! – csattant a zseb hangja a telefonban.
  – Ali Baba és a negyvenöt rabló – mondta a sofőr türelmesen. – A lelkemre kötötték, hogy ezt mondjam.
  – Toborzotta biztosan új rabolókat Ali Baba, ötöt. Követtél autót nemrég az utcákon, mondjad?
  – Igen, követtem.
  – Milyen volt neki színűje?
  – Mustárszínű. Egy mustárszínű Citroën.
  – Jól felelted. De Sicherheit mindig első, ezért hátuli ülésre ülöm magamat. Nehogy bámuljad kislányka combokat vezetés helyett, és figyelési szünetban összedurranjad autót másik autóba bele, reccs! Aztán égjen egész utca mint Feuerwerk, és benne jómagam sütve, semennyi krumplival! Mehetünk!
  Kissynek már fájt az oldala, de tudta, hogy amint Elke látótávolságba kerül Françoise-zal, megvadul mind a kettő, és D’Artagnan meg a barátai nem tettek akkora kárt La Rochelle-ben, mint ezek fognak.
  A taxi mintha még mozgott volna, amikor a zseb kiugrott belőle és rohanni kezdett feléjük. Vanessa nyakába ugrott, aztán sorban a többieket ölelgette a szokásos szenvedélyével.
  – Szóval eljötte idő. Megfogjuk Vladekt. És hátha másik pofát is, mint régi szép idők Strasbourg benne, egyet vadász, kettőt kap.
  – Régi? – nevetett Kissy. – Ez két hónapja volt, egérke.
  – Már olyan sok régen? No, indulunk?
  – Hová?
  – Shindyekhez!
  – Szó sincs róla, pontosan tudod, hogy kell bizonyíték is. Illetve először kell a bűntett, csak aztán jöhet a bizonyíték.
  – Mondjuk a bűntett végül is már megvolt – mondta Niala. – Elég sokat dumált a gyerekkel a szexről, egy csomó mindent elmondott neki a tapasztalt nagyfiú szerepében, ez már megrontás.
  – Hogyan csináljuk randit? Pofa ismeri Laure-ot fényképről, nem mehet zsebike. Laure meg aligha fog.
  – Lehet, hogy rá tudjuk őket beszélni – szólalt meg Angélique. – Már túl vannak az első megrázkódtatáson.
  – Ha mégse, akkor majd megy zsebike – mondta Niala. – Laure barátnője lesz, akit mondjuk előreküldött maga helyett, fölmérni a srácot, efféle. Robur is egy felnőtt férfit küld maga helyett.
  – Azért megpróbálunk elrabolít vele zsebet, jó?
  – Nem annyira.
  – De tér közepén, emberek mászkál és beszélget, egyszer csak odasétál zsebike magas szőke pasihoz felemás cipőben és kiüti fejét két füléje közül, hát milyen dolog az már, mit fogják La Rohscheibniek gondolni zsebikéről? Külföldön mindenki kicsit képviselője Vaterlandjának, én is itt képét viselem Németországénak, és hisznek minket udvariastalan, erőszakos, bárha csinos és szexi. Nem jó! Vladeknek el kelletik rabolni zsebikét, mint Sylvie csinálta, csak most majd zsebike fog rábeszélje őtet, mert barátnője Laure-nak, és ha neki megtetszik srác, akkor majd hármasban. De hát ugye nem srác fog jönni, mert ő meg felnőtt haverjét küldte, ezért először el kell menni srácért, autóvel, tényleg olyan mustárszínűs, mint képen? Beülünk autóbele, Vladek elviszi zsebet, biztos van neki valami klassz gyerekrongáló rejtőhelye, és amikor leveszi ruhájait, lees vele szőke fejéje is, mert megkapja akkora irdalatlan nagy pofontot!…
  Itt a kislánynak szerencsére, órák óta először, levegőt kellett vennie.
  – Hagyd már abba – könyörgött Niala –, jaj, az oldalam. Jól van, körülbelül így fogjuk csinálni.
  – Az nem lehet – hökkent meg a zseb.
  – Mi nem lehet?
  – Mindig úgy lenni szokott, zsebikék mondják hiperszuper remek ötletekt, aztán nagy egerek letorkozzák kicsi zsebikéket, hogy az csacsiságos. Most mi lelte tégedet, hogy egyetérted kis lökött Elkével mámeg?!
  A nagy egerek egymásra néztek és csak nevettek.

Laure nemigen tudta eldönteni, hogy akar-e részt venni Vladek lefülelésében, de nem is volt jelentősége, a szülei hallani sem akartak róla. A Jerry pedig nem erőltette. Angélique és Martin továbbra is őrségben maradt a családnál, nem kérték, hogy váltsák le őket, már jól összebarátkoztak Duvoisinékkel. A csapat pedig a parkban várakozott, a taxisokkal együtt, akiket végül beavattak az ügybe, miután kikérdezték őket és meggyőződtek róla, hogy nem ismerik a mustárszínű kocsi tulajdonosát. A kocsinál őrködő egeret időnként leváltották, néhányszor csak a Discovery figyelte az autót tisztes távolból.
  – Ha nem hat órát beszélsz meg a shindyvel, egérke – mondta Françoise egy ízben Nimbynek –, már rég a levágott füleit rágcsálhatnánk.
  – Honnan tudhattam volna, hogy az egerem kibéreli a Concorde-ot, egérke?
  – Hm… onnan, hogy ismered?
  – Ezt az egyet még én se tudtam róla – vigyorgott Nimby büszkén, s Kissy sejtette, hogy olyasmik járnak a fejében, amiket viszont tud Vanessáról: amiket rajta kívül nem tudhat senki. Efféléből pedig lehet bőven, teremtett egér nem emlékszik már olyan időre, amikor ezek ketten egy városban, de külön ágyban aludtak volna.
  Háromtól ötig nem történt semmi, a shindy a barátjával beszélgetett, a mustárszínű kocsi kint várta a virslit. Ötkor Niala az órájára nézett és azt mondta:
  – Jól van, egérkék, ideje megmozdulnunk, mindenképpen nekünk kell előbb a helyszínre érni. Kell egy előőrs és egy utóvéd.
  – Az utóvédben legyen Mézescsupor – mondta Kissy. – Neki egyáltalán nem kell a shindy előtt odaérnie, sőt, hadd várakozzon csak az emberünk.
  – Françoise lesz Mézescsupor – közölte Elke –, vörös hajájú zsebike megy előcsapatba.
  – Az legyen a nagyobb – mondta Nimby. – Vladek követésére nem kell sok egér, igazából elég a Discovery.
  – És ha kimegy a városból? – kérdezte Jennifer.
  – Egy óra múlva randija van, ha most elmegy, akkor nem ő a mi emberünk.
  Az előőrs végül hét egér lett, csak Csuprot és Pit hagyták a parkban, minden eshetőségre. A Discoveryt is hozták, a tér jóval közelebb van három kilométernél, onnan majd visszarepül. Két taxival jöttek, az egyik rögtön visszamegy majd a parkba.
  A találkahely a város főtere volt. Kis, kövezett terecske, három oldalról házak, a negyedik oldalon utca. Az egyik ház tövében étterem kerthelyisége, ernyővel fedett asztalkákkal. A tér közepén szobor. Itt fognak találkozni. Robur azt mondta még az igazi Laure-nak, hogy néha nehéz fölismerni valakit, akinek csak fényképről ismerjük az arcát, ezért legyen ismertetőjel is. Laure azt mondta, hogy virágot tűz a hajába. Annak a dinnye lánynak meg se fordult a fejében, hogy Roburtól is kérjen ismertetőjelet. Mindenesetre Mézescsupor számára kapóra jön a dolog, lesz virág a hajában.
  Nem fogják álcázni magukat, ezt is eldöntötték. Vladek túl messze él az egérlakta helyektől, soha nem fogja viszontlátni és felismerni őket. A zsebnek úgyse lehet álarca, ha egyszer randira jött, hát nekik se lesz.
  Földerítették a helyszínt, búvóhelyeket, egérutakat. Az egyik emeleti ablakpárkányon fölfedeztek egy alvó kismacskát, gondosan megjegyezték a helyét, méretét, hogy cirmos, jóllakottnak tűnik és nincs fegyvere. Megfigyelték az étterem alkalmazottait és vendégeit. Készültek az összecsapásra, ami nem is fog bekövetkezni. Hiszen azt tervezik, hogy Csupor megismerkedik Vladekkel, beülnek a kocsiba és elmennek innen. Ha Vladek idejön, akkor Angélique-ék elhagyják az őrhelyüket és a shindyhez mennek, ők előbb lesznek ott. A lépcsőházban keresnek búvóhelyet és várni fognak rájuk. Françoise kijelentette, hogy ha a pasas még el akar menni Duvoisinékhez, amikor ő már ott ül a kocsijában, akkor nincs ízlése és külön verést kap ezért.
  – Készen vagyunk – állt meg Vanessa csípőre tett kézzel a tér közepén, öt óra húszkor. – Válasszuk ki az őrhelyeinket. Legyen két egér a kerthelyiség két átellenes végében.
  – Egy pedig a butikban – mutatott Nimby az utca túloldalára, ahol kis divatáruüzlet működött. – Oda már a leggyanakvóbb shindy se néz.
  – Egy vagy kettő ott fent – mutatott Jennifer a tér keleti oldalát lezáró nagy épületre. Az a polgármesteri hivatal, és olyan, mint egy középkori vár. Mivelhogy az. A barbakánja egy emelettel magasodik a tér fölé.
  – Nem biztos, hogy ez jó ötlet – nézett föl Niala. – Ha Vladek rámoccan Csuporra, igyekeznünk kell, és onnan hosszadalmas lesz lejönni.
  – Nem baj – mondta Kissy. – A csapat többi része követi Csuporékat, két taxira lesz szükségük a létszám és a biztonság miatt is, a várbeli páros pedig a harmadikkal jön utánuk.
  – A harmadik Martinéké – mondta Chantal.
  – Kell még egy kocsi – döntötte el Kissy, és a taxisukra nézett, aki szintén ott állt velük.
  – Hívjak egy negyedik taxit? – kérdezte meglepve.
  – Igen – mondta Elke. – Hívjadsz.
  A sofőr végignézett az arcokon.
  – Bocs, de… ki köztetek a vezető?
  – Senki – felelték kórusban.
  – Demokratikus szervezet vagyunk – tette hozzá Vanessa –, nincs szükségünk vezetőre. Hívja csak azt a kocsit, de olyan jöjjön, aki hosszabban is ráér, ha kell. Fogalmunk sincs, meddig fog tartani ez a történet. Rendben, ki lesz a várban?
  – Zsebike – jelentkezett a kislány feltartott kézzel. – Nekem rövidebbek lábjaim, ettől mozgathatók gyorsan, és ha indul mustárautó, pillanat és lerohanom térre magamat. És Nimby legyen itt a szoborodás alatt.
  – Minek? – kérdezte az.
  – Mert másik két fiúk máshol vannak. Te vársz valakire szobornak tőben, pár lépés Csuportól. Te leszesz első védelmes vonal, ha Vladek elborulja fejét szexi zsebegértől és ráugor itt a tér közepén.
  – Azt hátha mégse – dünnyögte Niala.
  – Jó – mosolygott Nimby –, itt leszek.
  Kissy és Jennifer lesz a kerthelyiség egy-egy asztalánál, előre kikészítenek pénzt, hogy egy pillanat alatt távozhassanak. Chantal és Niala vezeti a Discoveryt, a pilóta nem tud rohanni a szemüveggel az arcán, ezért ők eleve bent ülnek majd az egyik taxiban. Vanessa pedig a butikban lesz, de vásárolni aligha fog, inkább laposra nyomja az orrocskáját a kirakatüvegen.
  – Csupor telefonját le kell némítani – mondta Kissy.
  – Meglesz – felelte Françoise.
  – Jól van, egérkék – mondta Niala –, felkészültünk. Jöhet az a shindy.

Amíg ők körülnéztek a főtéren, a Discoverynek nem volt pilótája, a gép a parkban várakozott egy padon; Françoise ült mellette, Pi pedig Vladek kocsiját figyelte. Fél hatkor Chantal beült a taxiba Nialával és felszállt, átvette a megfigyelést. És öt perccel később Chantal mozgást látott a kapuban.
  – Látom India Whiskyt. A barátjától búcsúzkodik.
  – Távolság? – kérdezte Vanessa.
  – Kétszázötven. Jól látok mindent. A kocsinál állnak.
  – Csupor, induljatok!
  – Jövünk – felelte Pi. – Uram, indulunk a főtérre!
  Vladek nem sietett, negyvenkettő volt, amikor elköszönt a barátjától és kinyitotta a kocsiját. Françoise két perccel később lépett be a butikba.
  – Csupor a butikban.
  – Pi a taxiknál, én leszek itt az összekötő.
  – Mustár úton van – közölte Chantal –, de nem tudom, hogy milyen messze, nem igazodom el a városban.
  – A sofőrünk szerint öt perc alatt itt lehet – felelte Françoise.
  – Tartsuk meg ezt a Mustár fedőnevet – kérte Kissy. – A nickje nem jó, azt ő is ismeri, és Ninóhoz köti, őhozzá meg minket. Ne használjuk.
  Ő is a helyén volt már, egy kólával meg egy sebtiben vett füzetes krimivel ült egy asztalnál a tér utca felőli sarkán, és felkészült, hogy elmélyülten olvasson, ha kell, bár egyetlen betűt se fog látni a szövegből.
  – Tom és Maci Laci úton Mustárhoz – jelentkezett Angélique.
  – Látom a városházát – szólalt meg Niala. – Mustár két percen belül itt lesz. Már látom a taxijainkat is. Obelix, téged is látlak, figyeld a kék kisbuszt, amögött jön. Húzódj fedezékbe!
  – Rendben – mondta Pi.
  – Figyelem – szólalt meg Vanessa –, most már biztos, hogy Mustár a páciensünk. Ez nem gyakorlat, emberek! Shindyt fogunk!
  – Tedd hozzá, hogy A házibulit ki rendezte – mondta Françoise.
  – Sophie Marceau! – zúgta a Jerry Alapítvány.
  – Most halad el a tér mellett – szólt Niala, és a lelkes cincogás elhallgatott a fülhallgatókban, mindenki a közvetítést hallgatta. Kissy a regénye fölött kukucskálva figyelte a mustárszínű kocsit, amint elhalad mellette; egy üvegfal volt köztük, a járda meg egy félsávnyi bicikliparkoló. – A vár oldalában találni fog parkolót. Lassít. Megáll. Kiszáll. Indul a tér felé.
  Kissy elővette a tárcáját, kivett három eurót és letette az asztalra. A tér sarkát figyelte a füzet fölött, közben észlelte, hogy a Discovery leereszkedik egy háztetőre, éppen a shindy háta mögött. Vladek, azaz Mustár éppen kilépett egy elhaladó autó mögül és beért a térre. Körülnézett.
  – Jerry figyeli Mustárt – közölte Kissy a füzetes regénnyel. – A téren van, a parkoló motorokat nézegeti. Meg az embereket.
  – Maja is figyeli Mustárt – susogta Elke.
  – Pif is.
  – Törpilla felől takarásban van.
  – Láthatod még eleget – mondta Pif. – Ne felejtsétek el az asztalra tenni a pénzt.
  – Már megvan. Most látom Mustárt, eszerint a szobor takarta. Közeledik a szoborhoz.
  – Leül szoborodásnak aljára – jelentette Maja.
  – Egy perc múlva hat – mondta Mézescsupor. – Indulhatok?
  – A lány késhet nyugodtan – felelte Tom. – Egyébként nekünk még kell egy kis idő, hogy macskamentes megfigyelőhelyet találjunk Mustár házában.
  – A mustárosflakonban – jegyezte meg Pif.
  – Öt percet várhatunk nyugodtan – közölte Hercules.

– Hat óra öt perc – mondta Pif. – Maci Laci, mi a helyzet?
  – Bent vagyunk a flakonban, minden tele remek, macskamentes helyekkel, tőlünk mehet.
  – Asterix?
  – Oscar Kilo – felelte Nimby, aki a téren ácsorgott, vagy tíz méterre Mustár háta mögött.
  – Rendben. Virág a hajadban… telefon elnémítva… fegyverek… mehetsz. Figyelem, Mézescsupor indul!
  Jerry nem figyelte Csuprot, amint kijön a butikból, átvág az úton és besétál a térre. Mustárt figyelte, arra volt kíváncsi, észreveszi-e Csuprot és hogyan reagál rá.
  Észrevette. Már Jerry is jól látta Csuprot Mustártól pár méterre, amikor Mustár jó fél percig tanulmányozta Csupor alakját. Csak ezután szúrt neki szemet a virág Csupor hajában.
  – Baj van – szólalt meg Törpilla hirtelen. – Gyanakszik. A homlokát ráncolja, nyilván mert másik lányt lát. Körülnéz.
  Csupor többedszerre fordult körbe, most alig öt méterre lehetett Mustártól. Jerry jól látta, amint közömbös pillantása átsiklik Mustáron, de persze semmi sem kerülhette el a figyelmét. Elővette a telefonját és valamit matatott rajta. Egy pillanat múlva hangosan megszólalt:
  – Laure? Figyelj, tuti, hogy ide beszélted meg a sráccal? Az egész téren senki sincs, aki hasonlítana rá.
  – Ez nagyon jó, Csuporka – susogta Pif –, Mustár Uniform Alpha Charlie Delta. Folytasd!
  Aha, figyel veszély, vagyis gyanakszik.
  – Értem én – mondta Csupor hangosan –, de vagy az idő, vagy a hely nem jó. Figyelj, Laure, várok még pár percet, de aztán elmegyek. Ha ez a te Roburod nem tolja ide a képét… Oké, szia!
  Kinyomta a telefont, azaz nyilván csak a hangot vette le, és eltette megint. Körülnézett, sokadszor.
  – Mustár figyel – mondta Törpilla. – Nézi, tiszta-e a levegő. Fölkel.
  Mustár közelebb somfordált Mézescsuporhoz, megint körülnézett. Fölöslegesen, gondolta Kissy. A legközelebbi egér Asterix, ő is legalább tizenöt méterre van, háttal, a szobor túloldalán. Rajta kívül csak Maja van abban az irányban, de innen nem látni, pedig biztos ott leselkedik a fal tetején. A szeme nem segít Mustáron, ha meg akarja tudni, vadásznak-e rá. Inkább a józan eszét kellene használnia helyette.
  – Kislány! – szólította meg Mustár a kisegeret, de meg kellett ismételnie, mert Csupor minden idegszálával koncentrált, hogy ne figyeljen rá. Nem kell olyan gyorsan reagálni. Kissy elégedetten bólintott a kóláspoharának. Sziporka igazi profi.
  – Nekem szól? – pillantott hátra Csupor, de körbe is nézett, hogy van-e más kislány a közelben.
  – Igen. Jól hallottam az imént, hogy Roburt keresed?
  – Aha… ismeri? Hol van?
  – Igazából mi Laure-t vártuk.
  – Hát, tudja, bácsi, én jöttem helyette.
  Informatív, gondolta Kissy.
  – Én meg Robur helyett jöttem – nevetgélt Mustár kényszeredetten. – Mondd… Laure elmondta neked, miért van itt találkozója Roburral?
  – Aha, elmondott mindent. És Robur magának?
  – Ő is nekem, és én felajánlottam a lakásomat. Kicsit messzebb van, ezért kocsival kellett jönni, úgyhogy én jöttem, ő pedig kicsinosítja a lakást. A hölgyvendég tiszteletére. Laure később jön?
  – Á, leköti a család, még legalább egy óra hosszat. Igazából azért jöttem, hogy megnézzem Roburt és megbeszéljem vele, hogy jöhetnék-e én is. Laure elmesélt mindent részletesen, és nekem is tetszik, szóval hátha bevennének a buliba.
  Kissy sajnálta, hogy Mustár most háttal áll neki, de amikor otthon megnézte Maja felvételén a pasas arcát, bólintott. Pontosan ilyennek képzelte az arckifejezését.
  – Szerintem tetszeni fogsz neki, biztos nem lesz kifogása.
  – Oké, és mit csináljunk, amíg Laure elszabadul otthonról?
  – Mondjuk – tűnődött Mustár olyan ráérősen, mint aki nem is várja évek óta, hogy elmondhassa ezt a mondatot – gyere el hozzám, ismerkedj meg Roburral, beszéljétek meg. Akár el is kezdhetitek, aztán én majd visszajövök Laure-ért.
  – Rendicsek – bólintott Mézescsupor. – Mehetünk.
  Elindultak. Néhány méter után elhaladtak egy szemüveges turistafiú mellett, aki érdeklődve fotózta a várat a telefonjával, őrájuk oda se hederített. Csak akkor szólalt meg, amikor azok ketten már a tér szélén várták az elhaladó kocsikat:
  – India Zulu Uniform Romeo!
  Jerry fölkelt, elrakta a füzetes regényt, kiitta a maradék korty kóláját és ráérősen elindult a kastély felé. Ahogy átvágott a téren, találkozott Asterixszel, aki már a taxik felé tartott.
  Csupor és Mustár előtt végre szűnt az autóforgalom, átmentek az utcán és a kocsi felé tartottak. Jerry valamivel mögöttük ment, de más szögben kelt át az úttesten, a butik felé tartott. Mustár kétszer is hátrafordult, őt is megnézte, de ő nyugodtan ment tovább és benyitott a butikba.
  – Jé, mustárszínű kocsi – mondta Csupor öt másodperccel később, Jerry még csak egyetlen pillantást tudott váltani Piffel.
  – Tetszik?
  – Aha, jópofa. Hova üljek?
  – Ide előre, mellém.
  Csapódott a kocsiajtó, Jerry föltépte a butik ajtaját és rohantak mindketten a taxikhoz. Törpillát már látták előttük futni, a sarkon majdnem összeütköztek Obelixszel, aki kinyitotta előttük az egyik kocsi ajtaját, ő pedig futott a másikhoz.
  – Asterix, hol vagy? – kérdezte Pif.
  – Menjetek, én bevárom Maját!
  – Rendben, indulás, taposson bele!
  – Indulás! – vezényelte Obelix a másik kocsiban.
  – Papa Hotel jól látja Mustárt – szólalt meg Tintin a másik kocsiban. – Délnek tart.
  – Kerülni fog – mondta a taxisuk. – A rue Réaumurön jön majd vissza.
  – Ha maga mondja!
  – Mit művelsz, egérke?! – hallották ekkor Maci Laci fojtott, indulatos hangját.
  – Nyugi – felelte Tom. – Mindjárt kész.
  – Mit műveltek ti ott? – kérdezte Pif.
  – India Mike Charlie Tango!
  – Mustárhoz? – döbbent meg Obelix.
  – Csak megvédem a Discoveryt – felelte Tom.
  – Ugyan mitől?! – csattant föl Pif.
  – Ha Mustár bezárja Csuprot a lakásba és fejbe üti, akkor csak a Discoveryvel az ablakon keresztül…
  Elhallgatott, mert megszólalt Mustár.
  – Pár perc és otthon vagyunk. Klassz bulit csapunk, meglátod.
  – A bácsi is velünk bulizik?
  – Á, ne mondd, hogy bácsi. Vincent vagyok.
  – Én pedig Marie – felelte Csupor, aki pontosan tudta Ninótól, hogy a pasast Henri Griffonnak hívják.
  – Hány éves vagy?
  – Tizenkettő.
  – Egy sarkon áll, dél felé fog fordulni – jelezte Hercules.
  – T alakú kereszteződés, igaz? – kérdezte Jerryék sofőrje. – Nyugat felé nincsen utca. Keletről érkezik.
  – Így van, uram.
  – Csináltál már ilyet? – kérdezte Mustár.
  – Mit?
  – Hát amire most készültök Roburral.
  – Nem, dehogyis. Szóval te is velünk leszel, Vincent?
  – Baj lenne?
  – Nem baj, csak meglep. Felnőttre nem számítottam.
  – Pedig a felnőttek is csinálják ám – nevetett Mustár.
  – Indít, befordul – közvetítette Tintin.
  – Azt tudom, csak sose gondoltam, hogy gyerekekkel is – hazudta Csupor folyékonyan.
  – Ez egy szabad ország, nem igaz? Mindenki azzal bújik ágyba, akivel akar.
  – Tényleg – felelte Csupor. – Erre nem gondoltam.
  – Akkor nem bánod, ha csatlakozom én is?
  – Nem, egyáltalán nem – Csupor hangján hallatszott, hogy mosolyog. Alighanem már a vádiratra gondol.
  – Nyugat felé kanyarodik.
  – Most fog átmenni a folyón – mondta Tintinék taxisa. – Kövessük?
  – Még szép!
  – Vagy inkább előzzük meg? Elvégre tudjuk, hová tart.
  – Nem lehetünk benne teljesen biztosak – felelte Hercules. – Azt mondja, hogy hazaviszi, de lehet neki egy búvóhelye máshol. Kövessük csak. Ez a pár száz méter éppen jó lesz.
  – Rendben.
  – A felnőttek ugyanúgy csinálják a gyerekekkel – érdeklődött Mézescsupor –, mint egymással?
  Jerry vigyorgott. Most kiszedi belőle, hogy hozzányúlt-e már más gyerekhez. Ninónak azt mondta, hogy nem, de mikor volt már az…
  – Gyakorlatilag igen.
  – Az mit jelent, hogy gyakorlatilag?
  – Hát mivel te kisebb vagy, óvatosabbnak kell lenni. De ne aggódj, vigyázni fogok.
  Még jó, hogy nem aggódik, gondolta Jerry. Tíz fegyveres kisegér őrzi.
  – Hé, és te tudod, hogy hogyan kell óvatosabbnak lenni?
  – Persze, nincs mitől tartanod. Nem először csinálom.
  – Mármint gyerekkel?
  – Úgy van. Egész csomó gyerekkel csináltam már, akkorákkal, mint te, sőt kisebbekkel is.
  Hát ez nem jött be. Meg akarja nyugtatni a kislányt, azért kérkedik a nagy tapasztalatával, csakhogy őnekik még nagyobb a tapasztalatuk és átlátnak a szitán. Mindenesetre az igazság így nem derül ki.
  – Mekkorákkal?
  – Kilencévesek is voltak köztük.
  – Ó, azok tényleg kicsik. És mit szóltak?
  – Nagyon jól érezték magukat.
  – Jobbra indexel, északnak – jelezte Tintin.
  – A sarkon van egy vörös árnyékoló ponyva – mondta Jerryék taxisa.
  – Szerintem barna.
  – Lehet barna is. Az utcában, ahova befordul, fasor van mindkét oldalon.
  – Igen, alattam minden zöld.
  – Helyes. Ott a harmadik sarkon fog balra fordulni, egy széles utcára, és az viszi át a vasúti felüljáró alatt.
  Így is történt, Mustár mindenben követte a taxisok által mondott irányt, mintha csak ők irányítanák. Az utolsó szakaszon már lehagyták a pasast, világos volt, hogy hazafelé tart. Egy idő után már nyíltabban beszélt a szexről, hallhatóan tetszett neki, hogy egy gyerekkel beszélhet róla. Most ez lesz az utolsó öröme elég sokáig.
  – A háztól kicsit távolabb állunk meg – rendelkezett Pif –, nehogy észrevegyen! Asterix, mi a helyzet?
  – Jövünk mögöttetek, két percen belül ott vagyunk – jött a válasz.
  – Itt jó lesz, fék! – csattant föl Pif. Szerencsére a sofőrök gondolkodtak is, ha már a kislánynak nem sikerült, és előbb a hátsó kocsi fékezett.
  Kiugráltak és futásnak eredtek a ház felé. Tintin és Hercules persze ott maradt, ők repültek.
  – Érkezésig egy perc – közölte Hercules, a Jerry Alapítvány négy kisegere pedig macskamenekülési sebességgel tűnt el a házban. Törpilla hívta a liftet, Obelix pedig szólt, hogy bent vannak.
  – Mi is – felelte Tom. – A hálószobában bújtam el, Maci Laci a bejárat közelében.
  – Most fordulnak a parkolóba – jelezte Tintin, amikor mögöttük becsukódott a liftajtó.

A hetedikre mentek föl, aztán Obelix és Törpilla lerobogott két emeletet a lépcsőn. Pif és Jerry maradt.
  – Kiszálltak – szólt Hercules. – A ház felé tartanak.
  – Mi is itt vagyunk – mondta Asterix. – Ha bemennek, hozzátok le Papa Hotelt és gyerünk mindannyian a mustárosflakonba.
  – Negatív – szisszent föl Pif. – Asterix, utánuk! Nem mehetnek kettesben a liftben! És rádiócsend!
  – Itt laksz? – kérdezte Csupor fölöslegesen, de nyilván figyelmeztetni akarta őket, hogy megérkeztek. Ha jól végzik a dolgukat, akkor nemcsak Mustár nem látott sehol se helikoptert, se egeret, de Csupor sem.
  – Aha, gyere – mondta Mustár.
  – Ne csukja be, uram! – hallották Asterix hangját. – Köszönöm. Jó napot. Szia, kislány.
  – Helló! – mondta Csupor vidáman.
  Mustár morgott valamit, és pár pillanat múlva lehívták a liftet.
  Hallatszott, ahogy feljön a lift, Asterix nyilván a hetediket vagy a nyolcadikat nyomta meg, hogy végig velük legyen, tehát amikor megállt, akkor ők szálltak ki. A lépcsőnél hallgatózó Pif és Jerry még azt is hallotta, ahogy egy emelettel lejjebb Mustár elfordítja a zárban a kulcsot.
  – Gyere be – mondta barátságosan.
  – Szép lakás – állapította meg Csupor, és hallatszott, ahogy a kulcs megint megfordul a zárban. Pif és Jerry halkan megindult a lépcsőn. Egy pillanat múlva megállt a lift a hetediken, és Asterix is csatlakozott hozzájuk. – Hahó, Robur!
  Kis csend. A fentről jövő egerek a hatodikon találkoztak a lentről jövőkkel, már Maja is ott volt, kicsit fújtatott, hiszen gyalog kellett felrohannia. De vigyorgott.
  – Úgy látszik, leszaladt valamiért – mondta Mustár. – Addig kezdjük el, jó?
  – Jó! Mivel kezdjük?
  – Gyere, gyere a hálószobába.
  – Klassz hálószoba – közvetítette Csupor a helyzetüket –, de Robur igazán rendbe tehette volna az ágyat, nem?
  Halkan fordult a zárban a kulcs, az ajtó kinyílt és megjelent Maci Laci nevető arca.
  – Majd megmondjuk neki. Vetkőzz le gyorsan!
  Nyolc egér sétált be a lakásba olyan csendesen, mintha sajtot lopni jöttek volna.
  – Á, nem lehet – mondta Mézescsupor. – A szüleim agyoncsapnának, ha megtudnák, hogy bármit levettem magamról a jelenlétedben.
  – Nem kell megtudniuk. A mi titkunk marad.
  – De nem érted?! Mindent meg fognak tudni!
  – Igaza van – szólalt meg hirtelen Tom bent a szobában.
  Artikulálatlan, zavart kiáltások. Obelix föltépte az ajtót, ami mögött ott állt a félmeztelen Mustár, láthatóan ugyanezt akarta, de megijesztette, hogy van ott valaki. Obelix tempóvesztés nélkül orrba vágta. A shindy felnyögött és az arcához kapva megfordult, Mézescsupor pedig megpördült és a hasába rúgott. Mustár nekitántorodott egy könyvespolcnak.
  Az egerek betódultak a szobába. Maja habozás nélkül odalépett a shindyhez, megragadta mindkét lábát és kirántotta alóla. A pasas fenékre ült a padlón, alaposan beverve a fejét a polcokba.
  – Elnézést – mondta a zseb kedvesen –, de túl magas pasit fölnézni fáraszti nyakamt.
  Néhány pillanatig senki nem nyúlt Mustárhoz, Csuprot ölelgették és körülnéztek a szobában. Kétszemélyes, bevetetlen franciaágy. Szekrények mindenfelől. A túlsó sarokban nagy dobozok feltornyozva, azok mögül lépett ki Tom és vigyorgott rájuk.
  Aztán Pif leguggolt a pasas mellé.
  – Akkor most mesélj azokról a gyerekekről, akikkel már csináltad.
  – Kik maguk? – nyögte a shindy.
  – Ne foglalkozz vele. A kérdésemre válaszolj, és életben maradsz. Hány gyerek volt? Nevek, dátumok, események. És ne merj hazudni.
  A shindy hallgatott.
  Pif elővette a kését, kipattintotta és a pasas orra alá nyomta.
  – Henri Griffon – mondta jéghidegen. – Negyvenhét éves. Áruházi osztályvezető, élelmiszerosztály. Szeret sakkozni, kedveli az eperfagyit és a kislányokat. A fagyit hidegen, a kislányokat csupaszon. Körülbelül száznyolcvan centi magas, szőke, két füle van. Most még éppen kettő. Csináljatok néhány fotót, kapjon egy esélyt szegény plasztikai sebész. Bár azt nem tudom, hogy a tébé fizeti-e a helyreállító műtétet. Legfeljebb ronda maradsz, legalább elijednek tőled a gyerekek.
  – Csak egy gyerek volt! – ordította Griffon kétségbeesetten.
  – No, kezdünk előbbre jutni. A neve?
  – Nem tudom! Egy kislány… nyolc-kilenc éves lehetett…
  – Mit műveltél vele?!
  – Fogdostam… az erdőszélen…
  – Aztán?! – Pif megragadta a shindy egyik fülét.
  – Le akartam teperni… de jött egy kocsi, megijedtem… elszaladtam… ennyi volt!
  – Mikor történt ez?
  – Egy hónapja.
  Pif becsukta a bicskát és eltette.
  – Köszönd meg, hogy ilyen gyengéd voltam hozzád.
  A pasas motyogott valamit. Pif a hajába markolt és nekicsapta a fejét a polcnak.
  – Au!
  – Ezt az erdőszéli kislányért. Hasalj a földre!
  A shindy fölnézett.
  – De…
  Pif lekevert neki két borzalmas pofont.
  – Ne merj ránk nézni még egyszer, és meg ne halljam azt a szót, hogy de. Le a földre!
  Maci Laci hívta a rendőrséget, a két zsebegér pedig elégedetten helyet foglalt Vladek hátán.

Az őrmester hosszasan hümmögött és nagyon bizalmatlanul nézett, de nem lehetett leolvasni az arcáról, hogy ez a bizalmatlanság kinek szól. Mindannyiukra egyformán bizalmatlanul nézett. Végighallgatta Vladek elbeszélését és bólintott.
  – Értem. Betörtek magához, megverték, leteperték a földre. Egy tucat vásott kamasz, ugye? – A shindy bólogatott. Az egerek a shindy ágyán, bútorokon üldögéltek, a lábukat lóbálták és nem szóltak semmit. – Ki is rabolták esetleg?
  Vladek kinyitotta a száját, de Pif feltartotta két ujját.
  – Nem szeretném hátráltatni a nyomozást, de ha azt mondod, hogy kizsebeltünk, akkor már csak holnap tudod befejezni a vallomástételt.
  – Miért? – érdeklődött az őrmester.
  – Mert vasárnap nem fog találni fogorvost – felelte a mikró barátságos mosollyal.
  – Hallja ezt? – sápítozott a shindy.
  – Ez udvariatlanság volt, Henri – pirított rá Csupor. – Az őrmester úr nagyon jól hall és az elméje is teljesen rendben.
  – Szóval nem rabolták ki?
  – Nem… nem tudok róla.
  – Csak bejöttek, megverték, aztán kihívták a rendőrséget.
  – Hát… én sem értem…
  – Mit is csinált maga, mielőtt ezek a vásott kamaszok berontottak magához?
  – Én… olvastam. – Vladek Maja felé mutatott, aki egy asztalkán ücsörgött. – Egy Dumas-kötetet… az ő háta mögött van.
  – Mennyi ideig?
  – Két-három órát biztosan.
  – Tehát nem járt a főtéren és nem szedte föl ezt a kislányt.
  – Dehogyis!
  – Valahol máshol azért járt, ugye?
  – Őrmester úr, egész nap ki se mozdultam a lakásból.
  – Kölcsönadta valakinek a kocsiját?
  – Én… nem, dehogy.
  – Tehát csak egy autótolvaj lehetett, akit negyedórája láttam az avenue Coligny sarkán a maga kocsijában. Érdekes, hogy mennyire hasonlított magára, és hogy autókázás után milyen becsületesen visszahozta. Ja, és a tolvajok ketten voltak, a férfi mellett ott ült egy barna kislány rózsaszínű pólóban. Az első számú autótolvaj felszívódott, de a kislány megvan, feljött magához a cinkosaival és nekiverte a maga fejét a könyvespolcnak.
  – Az én voltam – jelentkezett Pif.
  – Én a hasába rúgtam – pontosította Sziporka.
  – Legyen hát – egyezett bele az őrmester. – Szóval, Griffon úr, kiegészíti a feljelentését kocsilopással is?
  A shindy habozott.
  – Figyelmeztetlek – mondta Sziporka –, ha azt mered állítani, hogy velem együtt elloptad a saját autódat, akkor megúszhatod a börtönt. Diliházba kerülsz.

Az őrmester arra hajlott, hogy mindannyiukat bekísérje az őrsre, tisztázni a problémát. Vanessa azt mondta, ennek semmi akadálya, de kár lenne rendőri karrierjéért. Miért, kérdezte. A parancsnokok ritkán gondolnak az előléptetéseknél olyanokra, akiket kiröhögtek a kollégák. Márpedig ez lesz, ha lejátsszák a felvételt. Miről, kérdezte az őrmester. Mindenről, felelte Vanessa.
  – Szóval a kislány be volt mikrofonozva? – tudakolta a rendőr, a shindy pedig egyre fehérebb lett.
  – Az hagyján. De több kamera is vette, ahogy leszólítja a téren. És persze mi minden szavukat hallottuk, egész idő alatt. Mindent rögzítettünk. Van benne gyakorlatunk.
  – Vallomást akarok tenni – szólalt meg Vladek.
  – Ej, nem figyeltél – mondta Françoise rosszallóan. – Előbb az a rész jön, hogy „semmilyen kérdésre nem válaszolok az ügyvédem nélkül”. Ezt nem hagyhatod ki, annyira maffiózósan hangzik, naaa, légyszi, csak egyszer!
  Még az őrmester is elmosolyodott. A shindy nem, ő oda se figyelt, csak állt ott magába roskadva.
  – Rendben, Griffon úr, felvesszük a vallomását. Bejön velem az őrszobára?
  A shindy bólintott.
  – Az önökére is szükség lesz – nézett végig az őrmester az egerek sorain.
  – A világért se hagynánk ki – nyugtatta meg Niala.
  – Van valami járművük?
  – Négy taxi vár minket odalent.
  Az őrmester nagyot nézett.
  – Jó nagy lesz a taxiszámlájuk.
  – Jelentéktelen az útiköltségünkhöz képest.
  – Miért, honnan jöttek?
  – Messziről… majd később elmeséljük, őrmester úr.
  A rendőr a shindyre nézett és bólintott.
  – Akkor hát mehetünk, uram.

– Hogy jutott eszetekbe – fordult Kissy az egeréhez, amíg a liftre vártak –, hogy betörjetek a shindyhez?
  – Tudod, egérke, mindig ki akartam próbálni, hogy föl tudok-e törni egy zárat. És mi mást tehettünk volna? Idekint várjunk, amíg Françoise leteríti a shindyt? És ha a pasi is tud verekedni? Akkor legfeljebb nekirepülhetünk a Discoveryvel az ablaknak, hogy megijesszük.
  – És honnan tudtad, hogy kell zárat feltörni?
  – Olvasgattam a neten. Szerintem el kellene sajátítanunk egypár betörőkészséget is.
  – Kösz – mondta a telefonban Niala –, részemről inkább kihagynám.
  – Igen? És ha Cindyék nem akkor jönnek a kulccsal, amikor épp rátaláltunk Gabrielle-re?
  – Akkor kinyitják a rendőrök… igen, tudom, egérke, úgy is adódhatott volna, hogy nincsenek velünk rendőrök.
  – Ez az. Tudod, hogy a munkánk alapja a maximális biztonságra törekvés. Ezért nem szállhatott be Mézescsupor kettesben a liftbe Mustárral. Szerintem a maximális biztonságnak az is része, hogy ha kell és nincs más megoldás, akkor ki tudunk nyitni egy ajtót.
  Niala sóhajtott. Kissy is. Martin érveinek nehéz volt ellene mondani. Mindenki tudta, hogy bármikor találhatnak gyereket egy ajtó mögött, aminek nincs meg a kulcsa. Végül is azt az elrabolt kisfiút is kiszabadították, akit Vanni munkaadója rejtegetett. Akkor senki nem szólt, hogy nem kellene feltörni azt az ajtót. Meg az emeleti ablakot.
  Bent az őrszobán Kissy azzal kezdte a vallomástételt, hogy kérdőre vonta az őrmestert.
  – Árulja már el, hogy csinálta, hogy emlékezett Griffon kocsijára és hogy mikor és hol látta.
  Az őrmester nevetett. Negyvenen innen járt, csak fél fejjel volt alacsonyabb Vladeknél.
  – Mondhatnám, hogy rendőri rutin, de az az igazság, hogy véletlen volt. Én éppen szembejöttem vele, és amíg a lámpára vártunk, a többi kocsit nézegettem. A kislány kicsit emlékeztetett az unokahúgomra, ezért alaposabban megnéztem őt is meg a sofőrt is. Akkor hát kezdjük az adatokkal, legyenek szívesek az irataikat.
  Az adatok felvétele közben egyre jobban csóválta a fejét, s végül megkérdezte:
  – Ha maguk mind Párizs környékén vagy a földközi parton laknak… igen, meg Németországban – tette hozzá, mert Elke föltartotta ujjait –, hogy kerülnek La Rochelle-be?
  – Mit Flugzeugrepülőgéppel – hadarta Elke. – Nagyon gyorsan kellett jösszeni megfogni shindyet.
  – Kérem?…
  Niala átvette a szót, beszámolt az alapítványról és a riasztásról, amit Laure gépéről kaptak, de a lány nevét nem mondta meg, bár az őrmester megkérdezte.
  – Nincs rá szüksége, őrmester úr. A bűncselekmény sértettje Françoise, nem a másik kislány.
  A rendőr hümmögött.
  – Mondjuk. De a másik gyerek miatt is lehetnek vádpontok. Netes zaklatás, megrontás, effélék… a beszélgetés tartalmától függ.
  – A család nem kíván szerepelni az ügyben – közölte Angélique. – Nem akarják látni Griffont a tárgyalóteremben és a lányuk nevét a periratokban.
  – Félek, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Ha maguk ügyvédek lennének, azt mondanám, rendben, az ügyfelük titoktartást kért, majd a bíróság kibogozza az ügyet, ahogy tudja. De hát maguk ugyebár nem ügyvédek.
  – Semmi gond, őrmester úr – mondta Niala, elővette a telefonját, kikeresett valamit és átnyújtotta.
  – Ez mi?
  – Az ügyvédünk adatai. Vele mindent meg tud beszélni.
  Amikor kisétáltak az őrsről, a négy taxis unottan várakozott, mindegyik a kocsijának támaszkodva. Vanessa végignézett rajtuk és csípőre tette a kezét.
  – Maguk meg miért nem ültek le kártyázni, amíg vártak?
  A taxisok egymásra néztek.
  – No mindegy. Indulunk haza. Irány a reptér, és közben számoljunk. Ha nem elég a pénzünk, útba kell ejtenünk egy bankautomatát.
  Elég volt a pénzük, mert a D’Aubisson lányok mindig úgy mászkálnak, hogy egy köteg bankjegyet hordanak magukkal. Vanessa erszénye kiürült ugyan, de Nialáéval kipótolták. A bőséges borravalót megtoldották egy vidám egérvigyorral és mentek a gépükhöz. Vagyis jegyet venni a menetrendes járatra, a Gulfstream már messze jár. De aznap már nem indult gép Cannes-ba, csak Nizzába.
  – Akkor adj Nizzába – mondta Vanessa a jegyelárusító lánynak, akit akkor látott először, de rögtön összetegeződtek –, Cannes fölött megállunk és a lentiek földobják a kocsinkat a fedélzetre. – A lány rábámult. – Nem, de jól hangzik! Hazamegyünk taxival és majd elhozatjuk a kocsit később. Légy szíves, igyekezz, én már éhes vagyok és nem ehettem a shindy füléből.
  A lány nem merte megkérdezni, mi az a shindy.

Kissynek az volt a kedvenc része, amikor Vladek feljelentést akart tenni életveszélyes fenyegetésért, a kis szőke ellen, akinek a nevét persze nem tudta. Mert az azt mondta, hogy megöli, ha nem válaszol a kérdéseire.
  – Hazudsz, Henri – felelte a kis szőke. –Nagyon csúnya dolog. Azt mondtam, válaszolj a kérdéseimre és életben maradsz. Egy árva szót sem szóltam az ellenkező eset kilátásairól, azt te gondoltad hozzá.
  Vladek végül feladta. Pedig Elkét is fel akarta jelenteni a könyvespolcos dolog miatt, az őrmester figyelmeztette, hogy nincs sok értelme egy gyerekkel pereskedni.
  – Nem lett volna rossz azért – mondta a zseb már a gépen –, hátha ítélik zsebegeret könnyű testi sértésre hat hónapig, és börtönben összes nagydarab gyilkoszosok mint édes kicsi állatkák ülik cellájukban, szelíd mosollyal arcájukon. Aztán jön börtönminiszter és kéri igazgatót bemutasja börtönpapnak, megköszönni szépen jólnevelt börtönrabakat, de jövik válasz: nem, nem, rabozott itt kicsi vörös hajú nordnémet egérlányka, az verte úgy meg börtönrabakat, hogy azótától se is nem merik magukat rossz gyerekek lenni, és ez öt éve volt! Ez az! Menjünk vissza, csináljuk meg! – Föl akart ugrani, de előrelátóan az ablakhoz ültették, Vanessa mellé, aki visszanyomta, bár már neki is a könnyei folytak. – Nyugi, egérke, nem akarom nimbuszcsövet nyomni Kapitännek fejébe, hogy fordulja hátra gépet. Csak megkérem, hogy szállja át engemet szembejövő másik gépre.
  Angélique a gépről hívta Duvoisinéket, elmondta, hogy a pasast megfogták, már az őrszobán van. Laure hamarosan visszakapja a facebookos fiókját, a Roburral való beszélgetés nélkül persze, és kapnak emailben egy sor fényképet a pasasról, hogy felismerjék, ha összefutnak az utcán – amikor majd kiszabadul. És a továbbiakban a megbeszéltek szerint.
  Kissy helyeslőn megbillegette füleit. Az alapítvány három szakaszban véd a shindyktől: a Cumulus a megelőzést szolgálja, a tizenegy harcias kisegér a támadás idején védelmezi a gyerekeket, a jótanácsok és hasznos információk pedig a későbbiekre szolgálnak. Vladeknek fogalma sincsen, hol lakik Laure, egyáltalán létezik-e, mert elejtettek előtte egy-két szót arról, hogy Laure kitalált személy. Bár nem biztos, hogy elhitte. A rendőrség még a nevet se tudja, hacsak nem Vladektől. De Duvoisinék fotókat kapnak róla, a nevét és a címét is megkapják. A többi shindynél erre nem volt szükség, de ez tudja kiválasztott áldozata nevét, és ugyanabban a kisvárosban élnek. És a Jerry fő elve a biztonság.

A csengő nagyszerű találmány, gondolta Kissy, amíg átbandukolt a nappalin. Ha az ember hallja, ajtót nyit. Ha nem hallja, nem nyit. Csakhogy ha kutya is van, és éjszakára elfelejtették becsukni a szobaajtót, akkor lehetetlen a csengőt nem hallani.
  Suzy őrülten csapkodó farokkal loholt mellette, amíg kiment az előszobába és ránézett a képernyőre. Valaki volt rajta, de az arc felismeréséhez hosszan nyitva tartott szem kell, és Kissynek most nem volt ilyesmije. Inkább csak megnyomta a gombot, aztán kinyitotta az előszobaajtót.
  – Françoise – lépett be Solange elképedve. – Mi történt? Beteg vagy?
  Kissy pislogott néhányat, aztán sarkon fordult és elindult. Tudta, mire van szüksége és hol találja. Ha el nem alszik a konyháig…
  – Hallod, amit beszélek? – tudakolta Suzy. Solange is jött mellette csapkodó farokkal.
  – Ühüm – dünnyögte Kissy. Elérték a konyhát, a hűtőszekrényt is. Kinyitotta, kivett egy palackot, s amíg ivott, addig is csukva tarthatta még a szemét. – Mi van? – kérdezte, egy pillanatra leengedve a palackot. – Mit akarsz ilyenkor?
  – Milyenkor? Délután egy óra van, madame Kifli küldött, hogy megkérdezzem, hova tűntél. Miért alszol fényes nappal, beteg vagy?
  – Dehogyis – mormogta Kissy. Abbahagyta a vedelést, de a kólát mindenesetre a keze ügyében tartotta. – Reggel hétkor kerültünk ágyba. Ma egyetlen egér se ment iskolába.
  – Hogyhogy, mi történt? Csak nem shindyt fogtatok az éjjel?
  – Fogtunk… de az még nappal volt. Hagyj már, menj játszani.
  Ez Suzynek szólt, aki lelkesen keringett Kissy lába körül, és pontosan értette a felszólítást és a kifelé mutató kézmozdulatot, de nem ment játszani.
  – És éjjel mit csináltatok?
  – Repültünk… a La Rochelle-i járatnak nyolc órába telt, hogy Nizzába érjen… mindjárt jövök.
  – La Rochelle-ben voltatok shindyt fogni? – szólt utána Solange.
  – Aha…
  Mire visszatért a fürdőszobából, némileg visszanyerve rendes egérformáját, Solange-ot már serpenyővel a kezében találta, amit éppen leemelt a tűzhelyről. Kissy mozgatni kezdte gombszerű orrocskáját.
  – Négy tojásból sütöttem, nem mertem többet használni. Majd ha Martin fölébred, csinálok neki külön.
  Kissy összeráncolta a homlokát. Martin? Az a srác a nagy fülekkel? Egyszer csak rájött, mi nem stimmelt végig. Amikor Suzy berohant és a nyakába ugrott, hogy figyelmeztesse a csengőre, Martin nem kelt föl vele együtt. Nem is dörmögött semmit félálomban. Mert egyáltalán nem volt ott.
  – Nincs itthon – állapította meg.
  – Hát hol van?
  – Aaaa… azt nem tudom.
  – Mit kérsz a rántottához?… persze, gondolom, sajtot.
  Kissy lezökkent az asztalhoz és két perc alatt fölfalta a reggelijét. Solange megtudakolta, hogy kér-e még, de nem kért.
  – Elhozom a telefonomat és fölhívom az egeremet… aztán elmesélem a shindyügyet, ha akarod.
  – Persze. Én meg beszólok a suliba, hogy életben találtalak, és megnyugtatom őket, hogy kémiaórára visszaérek.
  Kissy visszament a szobájukba, elhúzta a sötétítőfüggönyt és nyúlt a telefonért, de ekkor meglátta Martint. A körtefa alatt állt és fölfelé nézett. Nem, nem nézett. Beszélt. Valakihez, aki fent volt a fán. Kissy ebben a pillanatban jött rá, ki az, akinek a hiányát egész idő alatt nem fedezte föl, bár ez végül is nem csoda, annyira magának való, annyira nem érdekli se az egerek, se a kisfülűek élete, hogy nemegyszer napok telnek el úgy, hogy csak evésnél találkoznak. Mert az ennivalót azért kegyesen elfogadja.
  Most pedig ott ül a fán, vagy valószínűbb, hogy heverészik, és Kissy rá merte volna tenni egyheti sajtadagját, hogy egy csöppet sem érdekli, amit az egér magyaráz a fa tövében.
  – Megvan? – nézett rá Solange, ahogy visszaért a konyhába.
  Bólintott. – Igen, Macskával beszélget a kertben.
  – Nem kellene… tudod… kimenni, megvédeni?
  Kissy megcsóválta a fejét. – Ő a mi macskánk, eszébe se jut ilyesmi.
  De aztán mégiscsak kimentek.
  – Jó reggelt, egérke – csókolta meg Martin –, fölébredtél?
  – Te mikor?
  – Úgy félórája. Szia, Solange, hát te?
  – Egérnézőbe jöttem – felelte Solange csípősen –, a suliban el nem tudtuk képzelni, mi baja lehet Franç… mármint persze Kissynek, hogy nem jött be. Mindenki azt találgatta, milyen jármű elé ugrott már megint, úgyhogy inkább idejöttem.
  – Nem szoktam járművek elé ugrani – felelte Kissy. – Csak ha mózeskosár van a tetejükön.
  – Akkor sem – Martin fölemelte az ujját. – A következő mózeskosárért majd én ugrom. A doki megmondta, hogy ilyet nem csinálhatsz még egyszer.
  – Hát jó – mondta Kissy nagylelkűen –, ugorhatsz. De csak az autó elé. A cica szájába még te sem. Erről jut eszembe, ettél már?
  – Még nem, téged vártalak.
  Mivel Solange már úgyis kihagyta madame Kifli óráját, ráértek elmesélni a Vladek-történetet, s közben jókora pusztítást vittek véghez az éléskamrában. Solange velük főzőcskézett és evett, aztán visszaloholt a suliba.
  – Azért azt a találkozót tényleg meg kellene tartanunk – mondta kifelé menet –, csak ő rengeteget dolgozik, még hétvégén is… de egyszer akkor is elhozom.
  – Jó – cincogta Kissy lelkesen –, mikor megy nyugdíjba?

Csak Solange távozása után jutott eszébe, hogy bekapcsolja a telefonját. Fél perc múlva megjelent a képernyőn Vanessa.
  – Hahó, egérkék, fölébredtetek?
  – Föl…
  Nem akarta bevallani, hogy már félórája fönt vannak, csak megfeledkezett a telefonról.
  – Ti vagytok az utolsók. Elke nemrég elindult haza, este már Johann idegeire akar menni a költözéssel.
  Kissy vigyorgott.
  – A téli szünetet mindenképpen nálunk kell tölteniük.
  – Csakis! De neki az még rengeteg idő, tudod, kicsi még, türelmetlen.
  Kissy még jobban vigyorgott. Vanessa alig három évvel idősebb Elkénél.
  A ház előtt mozdult valami. Kissy felnézett. Suzy ült az előszobaajtóban és a füle tövét vakarta. Kissy megfordította a telefont, hogy Vanessa is láthassa.
  – Szia, kiskutya! Történt valami, amíg Kissyék nem voltak otthon?
  Suzy nem szólt semmit.
  – Akkor jó. Egérke, most leteszlek, beszélnivalóm van Nimbyvel.
  Kissy visszafordította a telefont, a füle mögé tette egy ujját és megbillegette. Vanessa viszonozta, cincogott egyet és kikapcsolt.
  – Egérke? – szólalt meg mellette Martin.
  – Igen, szerintem is – felelte Kissy. – Az egész délutánunk szabad.
  – Akkor mire várunk?
  Elindultak a ház és a hálószoba felé. Ahogy beléptek az ajtón, Kissy szórakozottan lenyúlt, megbirizgálta Suzy fülét, és arra gondolt: ha ők nincsenek, talán most Laure, az a szegény ostoba kislány is ugyanezt csinálná, de nem a maga jószántából. De hála az alapítványnak, most már Vladek garázdálkodásának is

VÉGE.

Suzy lefeküdt a szobaajtóban és őrizte őket.


←18. AMERIKA       Kissy       20. A HEGYEK→