Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools





  



Gondozott pázsit, gyerekjátékok

Sokfelé elvetődöm én a Mapsen, bejártam már a földgolyó mindenféle csücskét. Ebbe a városba is elnéztem már többször. A kép, amit hoztam, tipikus. Akárhol készülhetett volna a városban.
  Ápolt házacska, gondozott pázsit, a füvön kis csúszdák, gyerekházikók. Itt valaki gyereket nevel. Vajon milyen a világnézete? Mi a terve akkorra, amikor a gyerek elég nagy lesz, hogy már komoly választ vár a kérdéseire?
  Apa, miért van a kapunk előtt egy vasúti sín, ami nem vezet sehonnan sehová? Anya, miért áll rajta két vagon, amik soha nem mozdulnak? Apa, miért jön-megy folyton az a sok-sok szomorú ember?
  Ha a kamerát megfordítom, az olvasó ott találja magát a birkenaui rámpán. Ma múzeum. A közelben több épület, amik ma szintén a múzeum részei. Abból gondolom, hogy ez a ház magánház, hogy gyerekjátékok vannak az udvarán.
  A kép bal széle és a ház között középen, a láthatáron – a kertben levő azonosítatlan rendeltetésű szerkezet mögött – a birkenaui főkapu épülete van, amiről milliószámra készültek fotók hetvenegynéhány év alatt. Ma a Fasizmus áldozatai (Ofiar Faszyzmu) utca halad el előtte, és a Nemzet mártíriuma (Męczeństwa Narodów) utca vezet hozzá. Az egykori vasúti sínekből meghagytak egy szakaszt itt, a Piwnicznán, a rendes vasúti sínektől néhány méterre, párhuzamos vele, de nem csatlakozik hozzá; és egy másik szakaszt a birkenaui főkapu előtt és mögött, az sem csatlakozik sehová. A légifotón jól látszik, hogy a kettő között hol volt a sín.
  A két város ma is virágzó életet él. Oświęcimnek negyvenezer lakosa van, Brzezinkának kétezer. A világnak ma nagyjából a létezésükről sincsen fogalma, arról, hogy ez nem csupán két név a múlt iszonyatából, hanem két ma is eleven lengyel kisváros, ahol emberek élnek, az egykori monowitzi rémtáborok helyén virágzó, modern ipartelepek adnak megélhetést lengyel embereknek, az ápolt, tiszta belvárosban új kocsik szaladgálnak a szépen rendezett utcákon, és igen, családok nevelnek gyereket három méterre meg harmincra meg háromszázra meg háromezerre a birkenaui rámpától meg az ARBEIT MACHT FREI felirattól, nem tudom, mekkora elszánás és mekkora lokálpatriotizmus kell hozzá, de minden egyes ember, aki ott él, minden kutyáját sétáltató öregember, minden fagyizó gyerek azt bizonyítja, hogy a hitlerájnak még az sem sikerült, hogy a történelem legszörnyűbb emlékű városát elátkozott várossá tegyék.

»»»»»»