Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools



Újkorba léptünk

1981. augusztus 12-e után a számítástechnikai élet pontosan ugyanúgy zajlott tovább, mint korábban. A középkor tarkabarka mikrogépei uralták a világot, elsősorban az alig három hónapja megjelent, fantasztikus csodagép, a ZX81. Még a tervezőasztalokon szunnyadt a következő év két világrengető gépe, a Commodore 64 és a ZX Spectrum. A számítástechnikusok mikroszámítógépekben gondolkodtak, s az említett napon piacra lépett új gépben csak egy újabb mikroszámítógépet láttak. Senki nem gondolta volna, hogy új korszak indul vele: a számítástechnika újkora.
  ibm5150.jpgIBM PC-nek hívták, a cég számozása szerint 5150-es típusszámot viselt, de ez hamar feledésbe merült. Valójában maga a gép is, amelynek elég nagy memóriája volt, tizenhat kilobyte, de nem volt benne semmi világcsoda.
  Amiben mégis különbözött kortársaitól, az indította el azt a folyamatot, amelyre harmincnégy évvel később visszatekintek és azt mondom: itt vette kezdetét az újkor. Ez pedig a kompatibilitás.

Az inkompatibilisek kora

A középkorban bárki vehetett már számítógépet, megtanulhatta a használatát, játszhatott, dolgozhatott vele. De volt egy nagyon nagy probléma: ezek a gépek nem voltak egymással kompatibilisek, sem a PC megjelenése előtt, sem azután. Egyáltalán nem. Ha valaki vett egy Spectrumra írt programot kazettán, azt a Commodore 64 be se tudta tölteni, a szalagra írt jelek mások voltak. Ha újságban volt kinyomtatva és úgy kellett bepötyögni a gépbe, nem lehetett – a gépek nyelve teljesen eltért, csak egészen elemi, általános BASIC-ben megírt programocskákat lehetett többféle gépbe is beírni.
  Ha volt az embernek commodore-os szövegszerkesztője, és az abban írt dokumentumot át szerette volna vinni a spectrumos szövegszerkesztőbe – ezt sem lehetett, nem létezett olyan szövegszerkesztő, amelyik boldogult volna vele.
  Még ugyanannak a gyártónak a különböző gépei sem voltak kompatibilisek, nem is lehettek, hiszen azzal a szándékkal jöttek létre, hogy újat, jobbat adjanak a vevőknek, tehát eleve másmilyennek kellett lenniük. A kompatibilitás igénye felmerült ugyan, de a fejlettebb gépek iránti igény fontosabb volt. Néhány gyártó felismerte a kompatibilitás fontosságát, de csak fokozatosan és nem kizárólagosan. Így például a Commodore cég néhány mikrogépe még egyszer, évszámokkal:

  • 1981: VIC–20, nem kompatibilis az előző gépekkel
  • 1982: C64, csak BASIC-szintű kompatibilitás a VIC-kel
  • 1984: C16, C116 és Plus/4, csak egymással kompatibilisek
  • 1985: C128, teljesen átváltoztatható 64-essé
  • 1990: C64DX és C65, szintén 64-essé változtathatók, de nagybani gyártásukat már nem kezdték meg

A Commodore 1985-ben ismerte föl a kompatibilitás jelentőségét, mert a 16-os család ebben az évben megbukott Amerikában, éspedig azért, mert nem mentek rajtuk a C64-es programok. Ettől kezdve főleg C64-kompatibilis gépekkel kísérleteztek, és a 128-assal még szép sikert is elértek – de ez már jelentéktelen volt a 64-es eladásaihoz képest, és az új évtizedben ezt már nem is tudták megismételni.
  Attól kezdve, hogy egy-egy gépnek viszonylag nagyobb sikere volt, nagyobb támogatottságra számíthatott, akinek olyan gépe volt. A támogatottság három részből áll: hardver, szoftver, információ. C64-eshez elég sokféle perifériát gyártottak, floppymeghajtót, nyomtatót, plottert, egeret, fényceruzát, még modemet is. Spectrumhoz kevesebbet. A Homelabhez, amit soha sehol nem árultak összeszerelve – semmit. Hasonló a helyzet a szoftverrel. A Homelab kisszámú, bár lelkes felhasználója írt valamennyi programot. A C16-osra jóval több jelent meg még amerikai kudarca ellenére is, mert a kelet-európai országokban nagy sikert aratott. A 64-esre írt programok tömegével semmi nem vetekedhet a mikrogépek világában. S az információ – 64-eshez könyvtárnyi irodalom állt rendelkezésre, s annak idején ha valaki nem boldogult valamivel és nem talált választ a könyvekben, mindig volt kit megkérdeznie. 16-oshoz már jóval kevesebben értettek, könyv is kevesebb volt róla.

Kompatibilisen

Amikor az IBM PC megjelent, természetesen semmivel sem volt kompatibilis. Később, amikor a Commodore-ok, Sinclairek, Apple-ök, Amstradek, ezernyi típus tarka világa özönlötte el a középkori számítástechnikát, a PC továbbra sem volt kompatibilis egyikkel se, csak önmagával. Pont mint a többiek. És mégis a PC alakította ki a kompatibilitás világszabványát. Ennek pedig az volt az oka, hogy az IBM közkinccsé tett minden olyan adatot, ami ahhoz kellett, hogy perifériákat gyártsanak a gépeihez, sőt magukat a gépeket is bárki gyárthatta. Töméntelen gyártó ragadta meg az alkalmat. Processzorokat, alaplapokat, videó-, hang-, vezérlő- és hálózati kártyákat, háttértárakat, billentyűzeteket, egereket, szkennereket, s még ki tudja, hányféle tartozékot gyártottak és gyártanak mindmáig. Csak néhány cég gyártott komplett IBM-klónokat – így hívták őket –, azaz olyan gépeket, amiknek minden része ugyanannak a cégnek a terméke volt. Ezek számottevően megbízhatóbbak voltak a többféle gyártó alkatrészeiből összerakott noname gépeknél, de jócskán drágábbak is. Ezek legismertebbje a Compaq volt, amely sokáig a drága, de megbízható PC-kompatibilis gép szinonimájának számított.
  A PC-k csakhamar COCOM-listára kerültek, vagyis tilos volt őket a keleti blokk országaiba exportálni. Csak a nyolcvanas évek végén – még bőven a rendszerváltás előtt – jelentek meg Magyarországon, s amikor nekem 1989 májusától ilyen gépen kellett dolgoznom, nem igazán értettem, mit esznek ezen annyira. Az akkori PC-k többsége legfeljebb néhány műszaki paraméterben szárnyalta túl a Commodore-okat, és semmiképp sem annyival, hogy szakmai szempontból az jelentős áttörésnek számítson. Pedig addigra a PC már nyolcéves fejlődést tudhatott maga mögött.
  Évekbe telt a világnak is, nekem is, hogy ráébredjünk a PC igazi jelentőségére. Azzal, hogy univerzálisan bővíthetővé tették, a végtelenségig fokozhatóvá tették a képességeit. Egy átlagos mai PC memóriája százezerszerese az első PC-ének, a háttértár-kapacitása több milliószorosa, a sebessége ezerszerese – de nem is ez számít. Ezeket a paramétereket egy mikrogéppel is el lehetett volna érni, ha a gyártó erre törekszik. A PC-k moduláris felépítése azt okozta, hogy az emberek vehettek olcsó gépet, ami éppen megfelelt a lehetőségeiknek, aztán apránként bővítgethették, amikor megjelent vagy kellőképpen olcsóvá vált valamely új részegység – egészen addig, amíg egy-egy változtatás miatt már tényleg új gépet kellett venni, de ha más nem, a régi programok ahhoz is használhatók voltak.

Az adatkompatibilitás kora

Fokozatosan következett be a PC-k életében az az idő, amikor a hardver- és a szoftverkompatibilitás másodlagos jelentőségűvé lett az adatkompatibilitáshoz képest.
  A mikrogépek világában a szalagok és lemezek leginkább programokat tároltak, amiket nem lehetett átvinni más gépre, kompatibilitás nem létezett. Az ővelük írt szövegek legnagyobb részét azonnali kinyomtatásra szánták, a rajzokat hasonlóképpen, vagy egy programnak képezték tartozékát. A mikrogépes világban föl sem merült a gondolat, hogy emberek nagyszámú könyvet, képet, zenét, sőt filmeket akarjanak tárolni számítógépen; még a legfejlettebb grafikájú házi számítógépnek, az Amigának sem volt elég jó a grafikája ahhoz, hogy valaki a családi fotóit azon akarja tárolni; s mivel a fényképezőgépek még nem voltak digitálisak, a képek bedigitalizálása is óriási feladat lett volna. feketelyuk.jpgSzámítógépek már régóta részt vettek filmek megalkotásában – az első eset, amiről tudok, 1979-ben volt, a Gary Nelson rendezte A fekete lyuk főcíme számítógépes animáció volt –, de magukat a filmeket egészen a kilencvenes évek végéig nem lehetett jó minőségben lejátszani számítógépen, ezért azon tárolni se nagyon lett volna értelme.
  Az első adatok, ahol az adatkompatibilitás elve terjedni kezdett, szövegek voltak, hiszen a PC-ket legnagyobb számban irodai munkára használták. Még a nyolcvanas évek végén is léteztek olyan szövegszerkesztők, mint a ChiWriter, ahol a szövegekkel együtt a program összes beállítását tartalmazó file-okat is tovább kellett adni, máskülönben nem volt esély helyesen olvasni őket. De a piacot nem ezek uralták, hanem a WordStar, később a Microsoft Word, amelyek szabványokat teremtettek.
  Ahogy egyre nagyobb mennyiségű és értékű információt tároltak számítógépeken, egyre fontosabb lett, hogy az új programok a régi szövegeket is olvasni tudják. Némelyik szövegszerkesztő képes volt betölteni sok-sok évvel korábban feledésbe merült elődeinek dokumentumait is, így biztosítva, hogy azok átmenthetők legyenek az újabb rendszerekbe. Aztán ahogy a régi szövegszerkesztőkben készült dokumentumok közül a fontosakat átvitték az új programokba, a többit pedig kidobták, ezek támogatása fokozatosan kikerült a még újabb programokból.
  Később a képek, zenék, videóklipek is szabványos formátumokat kaptak. Többé már nem volt érdekes, hogy egy képet milyen programmal állítottak elő: ha valamelyik szabványos formátumban készült, akkor programok sokasága tudta kezelni.
  Mindebben oroszlánrésze volt a netnek. Miután a mikrogépek kivonultak a színről, két hardverplatform maradt játékban: a PC és az Apple, amelynek szintén sikerült megőrizni egy jókora részesedést a piacból, azáltal, hogy jóval drágább, de többet tudó gépeket gyártott, és nagyon sok professzionális felhasználót magához csábított. De a PC-khez olyan sokféle operációs rendszert írtak – DOS, Windows, Linux és ezek változatai –, hogy a programok szempontjából ezek is teljesen másféle gépeknek tekinthetők. Ám a netre mindegyik rácsatlakozott, és ettől kezdve létfontosságú volt, hogy ugyanaz a weboldal egyaránt megjelenjen Macintoshon, Windowson és Linuxon, beleértve a képeket és egyéb tartozékokat. Tovább szaporítja a változatokat az egyazon operációs rendszeren futó sokféle böngésző, amik nem teljesen egyformák, ezért olyan technológiák jelentek meg, amik áthidalják a különbségeket.
  Az adatkompatibilitási harc változó szereplőkkel folytatódik ma is. Ezt a könyvet egy webes blogrendszerben, a Flatpressben kezdtem el írni, majd áttettem egy webes wikirendszerbe, a Dokuwikibe. Maguk a betűk változatlanok maradtak, mert ma már szinte mindenki Unicode-ot használ, a kompatibilitási harc egyik régi szakasza, a különféle kódlapok harca régen elmúlt. De a szövegben elhelyezett parancsok mások, mert két különböző szabványhoz tartoznak, ezért azokat ki kellett cserélnem.