Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools



Főszereplőnk, az Adat

Két világ párharca

A számítástechnika sok ezer éves története mind egyetlen főszereplőről szól, az Adatról. Igazán megérdemli, hogy kivételesen nagybetűvel írjuk a nevét. Az Adat lehet szám vagy szöveg, lehet képi vagy hanginformáció, esetleg program, de lehet ezek kombinációja is. Állhat magányosan, csoportban vagy csoportok csoportjaiban, szerveződhet a legkülönbözőbb struktúrák szerint, lehet élő vagy holt, hasznos vagy értéktelen. Tárolhatjuk analóg vagy digitális módon, anyagi testekkel, anyagi felületeken, mágneses vagy optikai jelekkel. Továbbíthatjuk élőszóval, anyagi test vagy felület átadásával, mágneses vagy optikai jelhordozó átadásával, vezetéken, rádióhullámmal, lézersugárral. Feldolgozhatjuk sokféle módon, átalakíthatjuk más Adattá, írásból képpé, képből hanggá, hangból írássá, bármiből bármivé. Az Adat hihetetlenül sokszínű valami.
  Mai életünk voltaképpen két világ párharca. Általában jól kiegészítik egymást, de néha csakugyan harcot vívnak. A két világ neve Analógia és Digitália.
  Analógia nagyon régi világ, a történelem hajnala óta létezik. Analógiában az írást papíron tárolják, régebben papiruszon, még régebben agyagtáblán, esetleg kőbe, fába, más anyagokba vésve. Analógiában a fényképek úgy készülnek, hogy egy darabka fényérzékeny emulzióval bevont filmet kitesznek a megvilágításnak, aztán különböző vegyszerekkel kezelik, majd fotokémiai eljárással papírra másolják. Analógiában úgy rajzolnak és festenek, hogy papíron, vásznon, falfelületen tollat, ceruzát, ecsetet mozgatnak, amelyből színes festékanyag szivárog és az nyomot hagy a felületen. Analógiában úgy készítenek hangfelvételt, hogy barázdákat vésnek egy műanyagkorongba, s a barázdákban haladó tű rezgésbe jön. Analógiában minden anyagból áll.
  Digitália csak néhány évtizede létezik és még rövidebb ideje vált életünk meghatározó részévé. Digitáliában az írást, a fényképet, a hangfelvételt mind számokkal kódolják, amiket elektronikus úton hoznak létre, elektronikusan tárolnak és elektronikus úton alakítanak vissza számunkra értelmezhető formába. Digitáliában úgy rajzolnak és festenek, hogy egy memóriaterületet megtöltenek a fehér szín kódjával, majd a kívánt helyeken kicserélik azt a festék színének kódjára. Digitáliában minden kódokból áll.
  S tegyük hozzá, hogy létezik egy nem egészen analóg és nem is egészen digitális tárolási mód, afféle elektromos biokémiai rendszer, amit mindmáig nem értenek igazán még a szakemberek sem: ez az emberi agy technikája. A világon működő összes számítógép kapacitása mindmáig töredéke csupán a világon élő összes emberi agy kapacitásának. Digitáliában ma már több Adatot tárolunk, mint Analógiában, de az agyakban még ennél is sokkal több van. Ezeket az Adatokat tudásnak, ismeretnek, emléknek, élménynek nevezzük, és tulajdonképpen Analógia és Digitália összes Adata, tárolási és feldolgozási technikája azért jött létre, hogy az emberi agyakban tárolt Adatokat kezelhetővé tegye. Analógia és Digitália nem más, mint két különféle megközelítés arra, hogy az emberi agy véges kapacitását megnöveljük: mert az agy felejt, öregszik és elpusztul, mert a szükséges Adatot ismerő ember esetleg nincs a közelben, mert nem töltheti azzal az egész napját, hogy az agyában tárolt Adatokat ismerteti velünk.

Adatok Analógiában

A könyv nagy része arról fog szólni, hogyan viselkedik az Adat Digitáliában. Ebben a fejezetben szenteljünk némi teret Analógiának.
  Mi számít Adatnak Analógiában, mindennapi életünk számítógépek nélküli világában? Vagy ha az olvasót zavarja a kérdés, mert úgy érzi, hogy mindennapi életünk elképzelhetetlen számítógépek nélkül, akkor is hatnak ránk, ha éppen egy sincsen a közelünkben, akkor kérdezzük így: mi számított Adatnak száz évvel ezelőtt?
  Történelmi munkát írok, az időgép nélkülözhetetlen segédeszköz. Üljünk is bele nyomban és menjünk vissza 1915-be, egy régimódi parasztházba. A gazda és a gazdasszony szántani vannak, a gyerekek odakint játszanak, zavartalanul nézelődhetünk. Vannak-e most Adatok körülöttünk, évtizedekkel azelőtt, hogy az első elektronikus számítógépet megépítették volna?
  Vannak. A személyi igazolványt még nem ismerik, de a keresztlevelet már igen, azok ott vannak a komód fiókjában. Ott van a gazdáék házasságlevele, van itthon Biblia és kalendárium is. Ezek papírlapok, amikre betűket és számokat írtak. A betűk és számok egyezményes jelrendszerrel információt kódolnak. De ez aligha lepi meg az olvasót.
  Keressünk további Adatokat. A baromfiudvarban tyúkokat, kacsákat és libákat találunk; arrébb az ólban malacok röfögnek. Itt vannak-e Adatok?
  Vannak. A gazdáék teljesen nyilvánvalóan tudják, hány állatuk van, méghozzá típus szerint szétválogatva, és ha éjszaka elvinne egyet a róka, észrevennék és megkeresnék a lyukat a kerítésen. Semmilyen írás nincsen arról, hogy hány állat van a háznál, a gazdáék nem töltik azzal az idejüket, hogy ilyesmiket körmöljenek, de az Adatok léteznek, az összes családtag agyában van egy példány. Valami ilyesmi:
  6 tyúk
  1 kakas
  11 csibe
  4 kacsa
  2 gácsér
  9 kiskacsa
  3 liba
  1 gúnár
  8 kisliba
  9 tyúktojás
  6 kacsatojás
  2 koca
  3 kismalac
  Ez már egy komplett Adatbázis, Adatok csoportja, amik struktúrát alkotnak. Ha a gazdáék írott nyilvántartást vezetnének, táblázatba is rendezhetnék:

felnőtt éretlen
nőnemű hímnemű kikelt tojás
madár tyúk 6 1 11 9
kacsa 4 2 9 6
liba 3 1 8 0
emlős disznó 2 0 3

A táblázatot egyből többszintesnek szerkesztettem, a négyféle állatot két rendszertani kategóriába csoportosítottam, a négyféle egyedet pedig két életkori kategóriába. A gazdáéknak persze nincsen szükségük a kacsa madárként, a disznó emlősként való azonosítására ahhoz, hogy tudják, melyikből mennyi van, de a különbséggel tisztában vannak. Az a tény, hogy a kacsa egy madár, úgyszintén egy Adat, csak esetleg nem a gazdáék nyilvántartásában van leírva, hanem a biológiai lexikonban.

Ha a gazdáék csakugyan rögzíteni akarnák állataik létszámát, lehet, hogy nem papírt használnának. Abból kevés van egy paraszti háztartásban 1915-ben, és folyton radírozni meg újraírni kellene rajta, ahogy változik a létszám; ettől elrongyolódik a papír, kopik a radír és a ceruza is. Egy lehetséges módszer, hogy valahol, ahol nem járnak az állatok, a földbe karcolják ezt a táblázatot, és a kis téglalapokba annyi vonalkát húznak, ahány állat van abban a csoportban. Ha újak születnek, új vonalkákat húznak, ha levágnak egyet, elsimítják a karcolást.
  Régen is voltak gazdák, akik számon akarták tartani az állataikat, éspedig nem fejben, mert ellenőrizni akarták az embert, akire rábízták. Például birkatulajdonosok odaadták a birkáikat a juhásznak legeltetni. Se a tulajdonos nem akarta, hogy a juhász később azt állítsa, kevesebbet kapott, se a juhász nem akarta, hogy a tulajdonos később azt állítsa, többet adott. Ezért könyvelték az állatokat: erre szolgált a rovásbot vagy rováspálca. Erről részletesebb leírás van itt, én csak annyit tennék hozzá, hogy ha egy állat elhullott, azzal is el kellett számolni, ezért a juhász jelet tett egy külön pálcára: ez volt a dögrovás, ami ma átvitt értelemben él.
  A rovásbot mai szóval egy adattároló eszköz, méghozzá WORM típusú: egyszer írható és sokszor olvasható. De nem az első az állatnyilvántartás műfajában.

Ókori számítástechnika

429px-precursor_writing_01.jpgAz idők homályába vész, ki volt és hol élt az első informatikus. Ő fedezte fel az Adatot. Annyit tudunk, hogy Krisztus előtt nyolcezer évvel, vagyis tízezer évvel ezelőtt Mezopotámiában már használták a számlálóköveket, amik könyvelési Adatok rögzítésére szolgáltak. A jobb oldali képen sokkal később, ötezer évvel ezelőtt gyártott kövek vannak, amiket szemlátomást már iparszerűen készítettek külön erre a célra. A kő formája a nyilvántartott árut jelzi, például a második sor jobb szélén levő kövecske fémet jelent, a harmadik sorban a középső pedig olajat. Nyilván szabványos mértékegységekben.
  A kövecskék segítségével jött létre civilizációnk két hatalmas vívmánya, a számítástechnika és az írás. Az írás úgy, hogy egy idő után a kövecskéket lerajzolták, majd a rajzok ékírásos jelekké formálódtak és még sokáig jelen voltak az írásban.
  Minket azonban most a számlálás érdekel. Tíz „birka” jelentésű kő ugyanazt jelentette Mezopotámiában, mint tíz rovás (illetve a tízes számot jelentő X) a juhász rováspálcáján. Csakhogy a rovást nem lehet lelopni a pálcáról, a követ viszont csak eldobom valahol és máris egy birka többletem van. A mezopotámiai számítástechnikusok egyszerű ötlettel segítettek magukon: a köveket agyagba csomagolták, az agyagot kiégették, és íme, kész a tökéletesen hamisíthatatlan nyugta. Nem lehet követ kivenni belőle, amíg az úticélnál az egészet össze nem törik. Igen ám, de így útközben se lehetett ellenőrizni a készletet. Ha a juhász nem emlékezett pontosan, hogy tizenhét birkát kapott vagy tizennyolcat, hiába volt a kezében az elszámolás, nem látott bele. Ezért a következő újítás az volt, hogy égetés előtt a köveket belenyomták az agyagba. Mindegyik más lenyomatot hagyott, ezeket meg lehetett számolni, s a juhász máris tudta félúton, hogy elkóborolt-e egy birkája.
  Egy idő után rájöttek, hogy magukra a kövecskékre már nincs is szükség, elég a lenyomat; ez meglehetős könnyebbséget jelenthetett annak a rabszolgának, aki a számlát vitte. Aztán megint egyszerűsítettek: ahelyett, hogy tizenhétszer az agyagba nyomták volna a birkát jelző követ, csak egyszer nyomták bele, és egyezményes jeleket tettek mellé, amik azt jelentették, hogy tizenhét. Megszülettek a számjegyek.

Az Adat természete

A számítástechnikus egész pályafutását Adatok kezelésének, feldolgozásának és védelmének szenteli. Egy komolyabb adatvesztést úgy él meg, mint az orvos azt, ha meghal a beteg, az autószerelő, ha egy kocsit kénytelen a roncstelepre küldeni, vagy az ügyvéd a vesztett pert. Sok számítástechnikus mégsem gondolkodik el az Adat elvont fogalmán. Számítógépen tárolt Adatoknál erre nincs is szükség, az Adat konkrét tárgy (ami nem anyagból van, de ez a számítástechnikusokat sose zavarta), aminek kijelölt tárolóhelye van, és Digitáliában a tárolóhely tartalma akkor is Adatnak számít, vagy legalábbis kisbetűvel adatnak, ha nem is tettünk oda semmit.
  Analógiában nem minden Adat. Csak az, amit azzá akarunk tenni. Térjünk vissza a parasztházhoz 1915-be és menjünk át a ház mögötti gyümölcsösbe. A gazdáék nem tartják számon, hány gyümölcsfájuk van. Ha valaki kivágna egyet, észrevennék a hiányát, ezért nem kell őket különösebben számolgatni. A gyümölcsöt végképp nem, azt kilóra mérik. A gazda számon tartja, hogy hány mázsa almát szedtek le, de hogy ez hány darab, azt legfeljebb kiszámítani tudja, elosztva a mennyiséget egy átlagos alma súlyával. Megszámolni eszében sincs.
  A leszedett almák darabszáma tehát nem Adat. Létező szám, kétségtelenül, ha valakinek kedve van hozzá, megszámolhatja őket, nem tiltja meg senki, de senkit sem érdekel.
  Digitáliában ismeretlen fogalom az olyan Adat, ami senkit sem érdekel. Egy Adat vagy létezik, vagy nem, és a számítógép képtelen különbséget tenni a létező Adatok között fontossági szempontból. Ha egy Adat létezik, akkor tárolja és kész.

Digitáliában az Adat mindig két részből áll. Magából az információból, és annak megjelöléséből, hogy az mire szolgál. Analógiában ez nem mindig ilyen egyértelmű. A rovásbotoknak két fajtáját ismerjük: amin fel van tüntetve (valamilyen jelzéssel), hogy milyen állat számon tartására szolgál, és amin nincs. De mi minden hiányzik még egy ilyen rovásbotról!
  „1612. március 1-jén Gazda Géza 120 birkát adott át Juhász Jánosnak. Az egyedek listája (következik 120 birka neme, kora és testsúlya).”
  Ebből a boton csak annyi áll: 120 birka. Vagy csak 120. De hogy ki adta és kinek, mikor, és hogy azok mekkora birkák voltak, az nem derül ki. Ezzel lehetett volna éppen csalni, ha valaki akart, de nyilván senki sem akart, különben biztonságosabb módszert választottak volna. Egy biztonsági intézkedést beiktattak éppen: a rováspálcát hosszában kettéhasították, egyik felét eltette a juhász, másikat a gazda, s amikor a juhász visszajött, összeillesztették, egyeznie kellett. De ha egyikük aztán faragott magának egy másik rováspálcát, kettéhasította, s annak a felét adta oda összeillesztésre? Nem egyezett volna, s mindkét fél a másikat vádolta volna csalással. Ez nyilván nemigen fordult elő, különben az adatvédelmi eljárást továbbfejlesztették volna.
  Analógiában se szeri, se száma az olyan Adatoknak, amiknél csak maga az Adat látható, s nincs mellette feltüntetve, hogy az mire szolgál. Az ember gyakran talál régi cédulákat a fiókokba, könyvekbe csúszva, rajtuk ilyen feliratokkal: „JENŐ” vagy „POSTA”. Ezek a cédulák Adatot tartalmaznak, amit valamikor azért írtak rájuk, hogy valamit el ne felejtsenek elintézni. Később a cédulákat elfelejtették kidobni, más holmik közé keveredtek, s csak hányódnak, mert senki sem figyel föl rájuk és dobja ki őket. A rajtuk levő Adat nemcsak aktualitását vesztette el, hanem értékét is, megszűnt valóságos Adat lenni. Annak idején a „JENŐ” feliratú cédulára nézve és a nevet meglátva a cédula tulajdonosa pontosan tudta, hogy mit akar Jenőtől, ezt fölösleges volt végig kiírni. Elég volt az emlékeztető.
  Az ilyen döglött Adat tipikus példája a döglött telefonszám. Analógiában nem okoz gondot felírni egy telefonszámot egy cédulára: 555-2368. Az ember felírja és kész. Később, ha megtalálja, még felismeri a számjegyek számából és a kötőjelből (vagyis az Adat struktúrájából), hogy ez egy telefonszám, de vajon kié? Nem emlékszik. Ezt hívják döglött telefonszámnak, maga a szám minden bizonnyal él, de nem tudjuk, hogy kihez tartozik. Felhívni a számot azzal a veszéllyel járna, hogy esetleg egy régi ismerősünké, akinek kínos bevallani, hogy valamiért fölírtuk a számát, de elfelejtettük, hogy az övé. Legjobb esetben megtaláljuk a telefonkönyvben, de akkor meg jön a töprengés: vajon miért akartam fölhívni a szellemirtókat?
  A másik változat, hogy a szám a telefonkönyv szerint mondjuk Kovács Istváné, és nem tudjuk, ki az. Valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy a fűtésszerelő, aki azzal csöngetett be, „jó napot, fűtésszerelő vagyok”, később leírta egy cédulára a telefonszámát, de nem írta mellé, hogy ő ki – mi pedig sose tudtuk a nevét.
  Digitáliában is lehetséges ugyanez. Egy noteszprogramba ugyanúgy bele lehet írni egy telefonszámot a tulajdonos neve nélkül, meg az információ nélkül, hogy a szám miért fontos. Hiszen a számítógépek egyik fontos és egyre fontosabb feladatköre, hogy minél több analógiai tárgyat minél hatékonyabban helyettesítsenek. Noteszprogramok évtizedek óta vannak. Ilyenkor a Digitáliában kialakított technikát a régi, analógiai módszerrel használjuk, és az eredményért csakis magunkat okolhatjuk.

Adatok Digitáliában

Digitáliában az Adat csakugyan mindig két részből áll, egyik sem maradhat el: sem az Adat, sem az információ, hogy mire szolgál. Ezt az információt itt azonosítónak, címnek, file-névnek hívják, enélkül nem lehet Adatot elképzelni.
  A számítógépnek persze minden csak szám. A név is csak egy számsor, az Adat is. Az ősi programozómondás szerint „Ha elraktározol valamit a számítógép memóriájában, raktározd el a saját memóriádban, hogy hova tetted”. Ez eredetileg azt jelenti, hogy a gép nem tudja helyettünk megmondani, hogy mit hova tettünk a memóriában (háttértáron, akárhol), mert fogalma sincs róla, hogy mi micsoda és mire szolgál, no meg jól ki is figurázza (mármint a mondás) a feledékeny programozókat. De azt is jelenti ez a mondás, még ha eddig nem is tűnt föl senkinek, hogy a Digitáliában elraktározott Adatainknak olyan neveket kell adnunk, amiknek csak Analógiában van értelmük. Digitáliában értelemről nem is lehet beszélni, illetve csak akkor, amikor emberek veszik használatba az ott tárolt Adatokat. A számítógépnek minden csupa egyforma szám.
  Ez elég unalmas lenne, ezért amikor Digitáliában tárolt Adatok jelentéséről beszélünk, mindig arra a jelentésre gondolunk, amit azok az Adatok Analógiában jelentenek. Anélkül, hogy ebbe belegondolnánk.
  Mert nincsen ám két világ. Ugyanannak a része mind a kettő. Digitália nem más, mint Analógia kiegészítése olyan eszközökkel, amik az Adatok nagy tömegeinek gyors és hatékony tárolására és feldolgozására szolgálnak: számítógépekkel és azok tartozékaival. Ez a két világ egy és ugyanaz.
  Bár igaz, hogy ebben nehéz hinni, amikor az ember napokig keresi az alkalmas programot, amivel átvihetné Adatait egyik világból a másikba.