Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools



Beköszönt a középkor

Az úttörők

Felosztásomban a középkor a második olyan korszak, amelyben már voltak igazi számítógépek, tehát az első, ami úgy jött létre, hogy a korábbi számítástechnikát megreformálták. Lássuk, hogyan és miért.
  Egyre nagyobb volt azoknak a száma, akik Dartmouthban vagy más egyetemeken már megismerkedtek a számítógéppel, megtanultak programozni, értették, mire jó és mit tudhat a számítástechnika. Egy új korszak úttörőinek érezték magukat, teljes joggal – csak éppen ahhoz, hogy ezt az úttörő tevékenységet kifejthessék, el kellett menniük valahová, ahol volt számítógép. Vagyis beiratkozni egy egyetemre, beállni a hadseregbe… nem volt sok választásuk, és mindegyiknek voltak „mellékhatásai”. Kapva kaptak hát az alkalmon, hogy saját számítógépük lehet, ha némi alkut kötnek az elvárások és a lehetőségek között.
  A változást, amiről persze még nagyon sokáig nem lehetett tudni, hogy egy új korszakot jelent, az a törekvés szülte, hogy az emberek kezébe megvehető és hazavihető számítógépet adjanak. Ehhez az kellett, hogy a gépek fizikai terjedelme, súlya, áramfogyasztása és ára a sok-sok négyzetméterről, tonnáról, kilowattról és sok százezer dollárról elfogadható szintre csökkenjen. A mikroprocesszor ezt lehetővé tette, az új gépek kicsik és olcsók voltak. Hamarosan megszületett a felismerés, hogy a gépeket akkor lehet a legolcsóbban használni, ha a háztartásokban már amúgy is meglevő perifériákat kapcsolnak hozzájuk. Kétféle készülékkel lehetett ezt megtenni, a tévével és a kazettás magnóval, ami akkoriban a zenehallgatás egyik fő eszköze volt. Talán fölmerült a gondolat, hogy a szintén sokfelé megtalálható villanyírógépeket is fölhasználhatnák, a számítógépek billentyűzete lehetne belőlük, de valószínűleg bonyolultabb és költségesebb lett volna a csatlakoztatás, mint saját billentyűzetet gyártani a gépekhez.
  Ha a középkornak lett volna jelszava, az minden bizonnyal az olcsóság lett volna. Okkal. Ha nem állítanak elő olcsó számítógépeket, az egész technológia továbbra is egyetemek és vállalatok játéka marad. Márpedig magánember sokkal több van, mint vállalat, s annak a cégnek, amelyik néhány ezernél több gépet akar eladni, magánemberek közül kell toboroznia vásárlóit. Méghozzá a technikai újdonságok iránt legfogékonyabb korosztályból, a fiatalok közül, akiknek tömegével lehet eladni számítógépeket – ha meg tudják fizetni. Márpedig a vásárlóerejük nagyon csekély. A gépeket még olcsóbbá kell tenni.

Egy középkori gép

Nézzük, mi kellett egy középkori számítógéphez és milyen módokon próbálták megfizethetővé tenni.
  Mikroprocesszor és kapcsolt részei. Ezek viszonylag olcsók voltak már, további árcsökkenést egyedül a tömeges eladásoktól lehetett várni. Ezért eleve szerencsés ötlet volt a gépeket elterjedt, tehát nagy mennyiségben, olcsón előállított processzorok köré építeni. Csakhamar kihullottak a rostán azok a processzorok, amelyekből nem tudtak (akármilyen gépbe építve) elég sokat eladni.
  A középkori processzorok azért is olcsók voltak, mert beérték az egyszerűbb, de lassúbb nyolcbites architektúrával, még azután is, hogy közben a tizenhat bitest is föltalálták.
  Memória. Ez volt a középkori gépek egyik legdrágább része. A memóriachipek még annyira költségesek voltak, hogy a gépeket annyira kevés memóriával szállították, amennyire csak lehetett – némelyikben a működőképesség határáig csökkentették a memóriát. A népszerűbb típusokhoz külön árultak memóriabővítést, azok számára, akik a gép megvétele után a bővítés árát is összespórolták; akiknek több volt a pénzük, vehettek egyből a nagyobb memóriájú változatból. (Így például 1984-ben a ZX Spectrum 16 kilobyte-os változata 99 fontba került, a 48 kilobyte-os viszont 125-be. Vagyis 32 kilobyte többletért huszonhat fontot kellett ráfizetni – ha ezt visszavetítjük az alapgépre, az derül ki, hogy az ár 13%-át a memória tette ki. Valójában többet, hiszen a két változat nem ugyanolyan chipeket használt.)
  Billentyűzet. Ezt praktikusan nem lehetett a gépekből kispórolni, ezért igyekeztek minél olcsóbban előállítani. Sok gép kapott a távirányítókéhoz hasonló gumibillentyűzetet, vagy még ennél is olcsóbb, nehezen használható érintős gombokat. De azoknak, akik ezeket a gépeket megvették, az alternatíva az volt, hogy nem lesz semmilyen számítógépük.
  Képernyő. Szinte egyeduralkodók voltak a háztartási tévékészülékek. A gépek nagy részéhez egyáltalán nem is lehetett monitort csatlakoztatni; amelyikhez igen, azt is elsősorban a tévé kezelésére készítették föl, monitoron is legfeljebb élesebb képet tudott, de nem jobbat. A kora középkori gépeken még ez sem volt, csak egy sor lámpa vagy egy kis számjegyes kijelző segítségével közölhették munkájuk eredményét.
  Háttértár. Elsősorban kazettás magnót használtak, a legtöbb gép szabványos csatlakozót kapott, és olyan magnóval dugták össze, amilyen volt a háznál. A magnó típusa befolyásolhatta az adatrögzítés minőségét, ezért néhány gyártó saját magnót is gyártott.
  Csak a gépek egy részénél volt alternatíva, ami szinte mindig a floppy volt. A gyártók saját floppymeghajtókat is gyártottak, a lemezek szabványosak voltak, azokat sokféle gyártótól lehetett venni. A floppy azonban a középkor egész folyamán a jómódú számítógép-tulajdonosok kiváltsága maradt.
  Nyomtató. Szintén csak néhány típushoz lehetett beszerezni, a számítógépek gyártójától. Mivel nélkülözhető volt, a legtöbben nem vettek nyomtatót.
  Joystick. Mivel a középkor a legelső időket leszámítva a játékgépek kora volt, s a felhasználók hatalmas hányada soha semmi másra nem használta a gépét, csak játékra, a joystick nagyon fontos periféria volt. Sok gyártó gyártotta őket, mindig adott géptípussal voltak kompatibilisek. Sok gép azonban egyáltalán nem tudott joystickot kezelni.
  Egér. A középkorban szinte teljesen ismeretlen volt, bár akadtak típusok, amikhez gyártottak, de a legtöbben csak a magazinok fotóiról ismerték.

A középkor szakaszai

A középkorban persze ugyanúgy nem használták a „középkor” elnevezést, mint az emberi történelem középkorában – a számítógépeknél csak én találtam ki ezeket az elnevezéseket. Ők házi számítógépnek hívták azokat a gépeket – vagyis hát mi, hiszen ezeknek az időknek magam is részese voltam –, vagy mikroszámítógépekről beszéltek, megkülönböztetendő őket a nagyszámítógépektől, amelyekkel az ókor tárgyalásánál már megismerkedtünk, és a miniszámítógépektől, amelyek valamivel kisebbek és olcsóbbak voltak ugyan, de még bőven az átlagember lehetőségein felül.
  Ha a középkort részekre osztjuk, meg kell különböztetnünk
  – a kora középkort, amikor a gépek még nem jelenthettek többet néhány számítógépbolond játékánál;
  – a játékgépek korát, amikor háztartások tömegeiben jelent meg valamilyen számítógép a gyerekek drága játékaként;
  – a késő középkort, amikor még történtek erőfeszítések a már egyértelműen hanyatló játékgépes világ felélesztésére, új gépekkel;
  – és a reneszánszt, amikor már csak egyes sikeres gépek nosztalgikus varázsa élt, illetve él.
  A középkor sajátossága, hogy miközben a tárgyalásom szempontjai szerinti újkor már (1981-ben) megkezdődött, a középkor még javában tartott, sőt éppenséggel csak ezután élte virágkorát. Akárcsak az emberi történelemben, különböző korszakok éltek együtt, de nem volt földrajzi széttagoltság. A nyolcvanas években megeshetett, hogy egy informatikus a munkahelyén ókori nagyszámítógépen dolgozott, otthon pedig újkori PC-n, mialatt a gyereke a kettő közé eső középkorhoz tartozó Commodore-on játszott. Jómagam is évekig használtam PC-t és Commodore-t felváltva. Akkoriban ezeket egyszerűen különböző géptípusoknak láttuk. Csak később vált világossá, hogy két különböző történelmi korszakot testesítettek meg.

A középkor értéke

A középkort az olcsóság követelménye hívta életre és ugyanez is vetett véget neki. A szakma lassanként belátta, hogy olcsó húsnak híg a leve, és többre lehet menni olyan gépekkel, amelyekbe többet kell beruházni, de többet is kap tőlük az ember. De persze ez sem ilyen egyszerű.
  A középkor nem valamiféle mellékvágány volt a számítástechnika fejlődésében, a drága, hatalmas gépek és a drága, kicsi gépek közé ékelődött tévút az olcsó gépekkel. Szó sincs róla, a középkor több szempontból nélkülözhetetlen része az ipar történelmének, a középkor nélkül az újkor soha nem jöhetett volna létre.
  Egyrészt műszakilag. A középkor hozott létre számtalan olyan mikroelektronikai találmányt, amik nélkül az újkor technológiája nem születhetett volna meg.
  Másrészt pedig társadalmilag. A középkorban vált a számítógép tömegcikké, emberek tömegeinek személyes ismerősévé, mindennapos használati tárgyává. Az ókori gépek legnépszerűbb típusaiból sem adtak el többet néhány ezernél, esetleg néhány tízezernél, és nagy részük vállalati könyvelést intézett, vagyis munkaeszköz volt, amit csak az illetékes szakemberek ismertek – mindenki más a vállalatnál legfeljebb egy kíváncsi pillantást vetett rájuk. Az időosztásos rendszerekben persze sokan megismerkedtek a számítógéppel közelről is, de ők is legfeljebb néhány tízezren lehettek – s miután elvégezték az egyetemet, a számítógép is kilépett az életükből.
  A házi számítógépek legnépszerűbb típusából, a Commodore 64-esből azonban több milliót adtak el; a becslések tizenkétmilliótól harmincig terjednek. S ez csak egyetlen típus. És ezek legnagyobb része családokhoz került, fiatalokhoz, gyerekekhez, ahol az volt a jellemző, hogy a barátaik átjártak hozzájuk számítógépezni (éppen úgy, ahogy a tévé korai időszakában átjártak tévét nézni a szomszédhoz, akinek már volt tévéje). Az eladott mikrogépek számát be kell szorozni azzal, hogy hány felhasználója volt egy-egy gépnek, még ha csak alkalmi is.
  Ez azt okozta, hogy a középkor folyamán, főleg 1982-től kezdve sokmilliós tömegek ismerkedtek meg testközelből a számítástechnikával, méghozzá legnagyobbrészt fiatalok és gyerekek, akik a következő évtizedekben a társadalmat formálták és formálni fogják. Közülük kerültek ki azok, akiknek már el lehetett adni a Commodore 64-esnél sokkal drágább PC-t, mert tudták, hogy mi az a számítógép és mire jó. Aki soha életében nem látott biciklit, nem fog egyből megvenni egy méregdrága BMX-et, de esetleg egy olcsó kis utcai kerékpárra rá lehet beszélni – és még könnyebben arra, hogy kipróbálja egy barátjáét, ingyen.