Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


Hanka

hanka.jpg

2016


Egy Bedřichov nevű falucskában volt a táborhelyünk, de Eliška egyetlenegyszer megszólalt, még induláskor, azt kérte, hogy Liberecben álljunk meg. Többet egy hanggal se. Aztán valahol egy vadidegen város utcáján megálltunk, Karel bácsi átjött a mi kocsinkba és megkérdezte, hogy mit szeretne. Eliška fölkelt, azt mondta, neki itt van egy kis dolga, kezdjük el nélküle. Karel bácsi nagyon nézte, meg Gabriela is ott volt már, Eliškának olyan volt az arca, mint aki beteg, Gabriela meg is kérdezte, de azt felelte, jól van, csak el kell intéznie valamit. Erre Karel bácsi azt mondta, inkább Gabrielának, hogy mégse rakhatnak ki egy gyereket tíz kilométerre az úticéljuktól, de akkor már álltam én is, és mondtam, hogy kettőt. Karel bácsi még habozott, de Eliška már elindult az ajtó felé, azzal a Hanka-féle elszántsággal, úgyhogy leszálltunk mi is. Karel bácsi a kezembe nyomott egy csomó pénzt és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak Eliškára, leírta a bedřichovi szállásadónk telefonszámát, és azt mondta, ha délután háromig nem jelentkezünk, akkor fölhívja a libereci rendőrséget és megkerestet minket. Tizenegy óra volt. Én csak bólintani tudtam és loholtam Eliška után, aki ment vagy száz métert és egyszer csak elővett egy várostérképet, fogalmam se volt, hogy ilyesmi van nála.
  Rengeteget talpaltunk. Hegynek föl, hegynek le… Buszra persze nem szállhattunk, mert fogalmunk se volt, merre visz, úgyhogy végiggyalogoltunk a fél városon. Végül kikötöttünk egy Sládkova nevű utcában, többemeletes, öreg házak között, ott Eliška már eltette a térképet és a házszámokat nézte. De egyre lassabban ment, pedig lejtett az utca, és olyan fehér volt, mint a mész. És még mindig nem szólt egy árva szót sem.


Huszonhatezer szavas kisregényemben életem két fontos eseménye találkozik. A regény alaptémáját egy nálunk is vetített csehszlovák tévésorozat, a Mindenki tanköteles ihlette, pontosabban annak egy olyan mellékszála, ami nincs a sorozatban, én találtam ki. A regény azonban nem ennek a tévésorozatnak a forgatásáról szól, hanem két, illetve négy olyan kislány életéből mutat be egy darabkát, akiket szintén én találtam ki. De van még egy kislány, aki nagyon is valóságos. Neki írtam ezt a könyvet.


Letöltés PDF-ben


  A5-ös méret (148·210 mm), 93 oldal