Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


Gabrielle

gabrielle.jpg

2017


Ha találkoztunk volna ekkoriban, azt mondtam volna Gabrielle-nek, legyen óvatos ezzel a sráccal. Talán még nem is ekkor, hanem pár nappal később, amikor Anders javasolta, hogy menjenek föl valamelyik hegyre, akkor mondtam volna, hogy ez azért túlzás. Hegyet mászni persze kétségkívül klassz dolog, onnan lenézni a völgyre, akár a túloldalon fölfedezni egy másik völgyet vagy épp a végtelenbe nyúló hegyláncot. S ezt az érzést Gabrielle hamarosan meg is ismerte, amikor végül csakugyan fölmentek a Brüstire az attinghauseni sífelvonóval. De én azt mondtam volna, hogy nem helyénvaló dolog egy tizenkét éves lánynak egy alig ismert férfival hegyet mászni. Három hete találkoztak először, s bár azóta két-három naponként összeakadtak és egy-egy órát beszélgettek, igazából alig tudott róla valamit. Ha ezt akkor elmondom, Gabrielle nem értette volna, hogy mi ezzel a baj, fölmentek a hegyre, egy jó órát kószáltak a tetőn, még a Waldnachterseet is látták odalent a mélyben, vagyis hát kétszáz méterrel maguk alatt. Ők ezerhatszáz méter magasan voltak, vagyis a tó is még sokkal magasabban volt, mint a Reuss völgye. Ezeket a számokat egy arra járó nénikétől tudták meg, aki egészen természetesnek vette, hogy ők ott vannak együtt. Ők is annak vették. Megebédeltek a vendégházban és lementek a sílifttel. Kellemes tavaszi szombat volt, anya dolgozott és soha nem tudta meg, hogy Gabrielle nem valamelyik barátnőjénél lebzselt aznap délelőtt és kora délután.
  Nem, Gabrielle nem értette volna és nem is fogadta volna el, ha találkoztunk volna és azt mondom neki, hogy ne menjen föl a hegyre Andersszel. Azt felelte volna, hogy ne avatkozzak bele. És nem lett volna igaza? Hiszen nem történt semmi különös. Csak én folyton aggodalmaskodok, mint általában a felnőttek.


Ez a húszezer szavas kisregény nem egészen regény és nem egészen az élet. Valahol a kettő között. Egy kislány, akit nagy veszteségek értek, megtalálja vigaszát a szerelemben. Csakhogy nem minden az, aminek látszik, és nem mindenki érdemli meg a szerelmet. A probléma, amivel Gabrielle-nek meg kell küzdenie, már előfordult és még elő is fog fordulni milliószor a történelemben. Csak remélhetjük, hogy a végén minden jóra fordul.


Letöltés PDF-ben


  A5-ös méret (148·210 mm), 77 oldal