Gabi és a manó
Félóra múlva lejött Félix.
– Kész, nincs több hó a padláson. Azt hiszem, megérdemlünk egy forró csokit.
– Egy mit?
– Forró csokit. A manók azt isznak.
S már indult is a konyhába. Gabi követte. Félix egykettőre megtalált mindent, amire szüksége volt. Lábast vett elő, beleöntött egy egész liter tejet, három deci tejszínt és egy csomag vaníliás cukrot tett bele. Ezt melegíteni kezdte, aztán elővett a fiókból egy óriási tábla csokit.
– Az legutóbb még nem volt ott – lehelte Gabi.
– Szerencsére ehhez nem kell varázspor – felelte Félix –, csokit bárhonnan elő tudunk venni. Része a manóságnak.
Kibontotta a csokit és egy másik edénybe tette darabokra törve. Gabi közben odament a fiókhoz és belenézett. Bögrék voltak benne, mint rendesen. Csokinak se híre, se hamva. Visszatolta.
– Oké, akkor most ismételd meg.
Félix kihúzta a fiókot, kivett egy tábla csokit és odaadta Gabinak, aki még akkor se nagyon hitte el, amikor már a kezében volt.
– Ez most csak egészen egyszerű recept lesz – hallotta a fiú szavait –, amolyan közönséges forró csoki. A manóiskolában ötvenféle forró csokit tanulunk, ez abból a leghétköznapibb. Az öregebb manók sok százfélét tudnak.
– Te hány éves vagy? – kérdezte Gabi.
– Négyszáznyolcvanhét. A szakácsmanók egészen különleges recepteket is ismernek. Ha igazán jó forró csokit akarsz inni, csakis az Északi-sarkra gyere.
– No persze – motyogta Gabi –, az Északi-sarkra.
– Igen, ez a gondom. Haza kell jutnom az Északi-sarkra.
Félix közben egy bögre tejjel megolvasztotta a csokit, és amikor már egészen krémszerű volt, hozzákeverte a tejhez. Még melegítette egy ideig, közben egy félretett kocka csokit megreszelt, aztán fahéjat szórt a lábasba és kitöltötte az italt két bögrébe. Tejszínhabot tett rá, megszórta reszelt csokival és elővett két kiskanalat.
– Tessék, eredeti északi-sarki forró csoki.
Hétezer szavas művecském az első és ez idáig az egyetlen eset, hogy meseregényt írtam. Gabinak – Gabiról, akihez beesik a Télapó egyik manója.