Tartalom
Talema blogja
RememberSammyJankis!
Reggel felkelni. Este lefeküdni. … A fizikai kín, a rokiság elfogadása… piskóta volt a mindennapokhoz képest.
„Ó, s ha ketrec nélkül morgok kicsit, ne izgasd magad;
tudod, itt senki nem harap.” (LGT: Miénk ez a cirkusz)
(QUIMBY: Androidő)
Egyformák vagyunk - de vannak egyformábbak
...avagy: az érzékenyítés fölösleges.
Mindjárt kitérek erre is, de szokásomhoz híven messzebbről kezdem.
Akár kezdhetném a kotta elején is.... ha nem is a legelején, mert tán ehhez a nemrégiben hadisorba állított és irányított tűz-höz kellene visszatérnem, hiszen gyanítom már akkor rájött a kellően átütő illatú egyed -a már éppen humanoidnak nevezhető- ezekre a ritmusokra, melyeket ha megpendít, az összességében jót eredményez... tehát nem mennék ide vissza, egyrészt mert buta vagyok, másrészt, mert ekkora cérnára nincs is szükség... sokkal látványosabb, ha azt mondom, eszem helyére ötlött például az inkvizíció...
Érthető a pérhuzam? Naná, hogy nem.
Kifejtem.
Adva van egy többségében nagyon szegény, sőt, épphogy a lét szélén megkapaszkodó akár milliós embertömeg, s ezzel párhuzamosan egy, ezt a tömeget minden tekintetben fel- ki- és simán csak használó embercsoport, akik ezt a társadalmi leosztást természetesnek veszik, s fenntartandóként élik meg.
Ehhez kell egy kvázi ostor.
S persze nem a jelen Magyarországáról beszélek -ha áthallást vélsz felfedezni, elhatárolódom-, hanem mondjuk a Föld bolygóról, az emberiség írott történelmének is már jócskán előrehaladott korából, de egy emberöltő léptékéhez képest mégis igencsak messzi távoli, korai időszakról, cirka a középkori -legfeljebb kora középkori- Európáról. (S nem, nem mondom, hogy más földrészek nem termelték ki a maguk hasonlóan dicsőséges üzemeit... de az talán tényként kezelhető, hogy ennél nagyobb befolyású vírussal kevesen büszkélkedhetnek...)
Tehát kellett egy kvázi ostor, mellyel irányítható az a semmirevaló és semmirekellő hatalmas de semmitérő embertömeg, mely léte és kezelhetősége nélkül a felső szűk, nagyon szűk réteg léte kérdőjeleződik meg. Ám, mivel ez utóbbi, tömegében igen kicsiny réteg kezében volt az össztársadalmi javak 99,9%-a, így ennek elemi érdeke volt annak a bizonyos, korábban említett ostornak a birtoklása.
S ezt termelte ki, manifesztálta az ambíció. Létrejött a sok-sok kérdőjelből, a már meglévő legendákból, a gyengeségből vagy inkább gyengeségtudatból, a kilátástalanságból, s az alapvető túlélőösztönből a kereszténység üzemi elterjedése.
Hangsúlyozom, buta vagyok és nem értek semmihez. Ez a blog, maga a szubjektum. Csak amit én érzek, tapasztalok, látok, az mind idekerül a padomra, s az is úgy, ahogy én látom, a talematikus szemüvegemen át.
S most értem az ostorhoz.
Kordában kellett tartani a tömegeket. Különben nem használhatóak, s -a lényeg- nem használhatóak ki a végtelenségig... Az ambiciózus egyedek fenntartják azóta is és tartják is a kezükben ezt a bizonyos ostort. S ez működik.
Ez az ostor megjelenik az ígéretekben, s lecsaphat a túlvilágon.. de mindig jelen kell lennie... s ehhez, talán ennek biztosításához bizony arra is szükség van, hogy a kordában tartandó tömegnek néha úgy tűnjön, ez az isteni eszköz, ez a kivételesen igazságos és kivételesen végzetesen jó és jót tanító eszköz az ő kezükben is működik... mert a_zisten_jó...
És itt van az a feladat, melyet azóta is porondon tart az a bizonyos nagyon szűk réteg: ahhoz, hogy a kihasznált tömeg mégse ezt, hanem önnön kitüntetettségét érezze, kell egy jól meghatározott, pontosan kijelölt, a legegyszerűbb tag számára is nyilvánvalóan felismerhető ellenségcsoport. (A hibaszázalék nem számít, a retorika a lényeg.)
2010-től a romák, majd hozzájuk nagyon gyorsan jöttek a fogyatékossággal élők... majd sokáig élen járt a bevándorlók csoportja...
Aztán mikor az a bizonyos hibaszázalék, már a százzal korrelált, csak ki kellett várni az idei nyarat és a PRIDE kapcsán megjelent világcég reklámját -keress rá, én az erre adott guglireakcióktól elhánytam magam, ld ps-, mely reklám ha akarom, azt mondom a normalitást propagálja. És akarom.
Nem érted? Még van esély... ha ezt kimondod... mert a normalitás az, hogy "...ha szereted a csokit, kaphatsz... de ha nem szereted, nem muszáj!! " (Már csak emlék: http://lattilad.org/vicky/doku.php/talema:blog:ha_jo_leszel_kapsz_egy_csokit...)
De visszatérve, a Coca Cola szivárványos plakátokkal és azonos nemű párok jókedvű kólaivásával kampányol. Ettől kapott szívszélhűdést a magyar szélsőjobboldal és a nagyonmagyarság.
S ez önmagában talán már el sem érné az ingerküszöböm -mert öreg és tapasztalt néni vagyok, ilyen komoly szaktekintélyek, mint pestisrácok fröcsögése önmagában nem hat meg különösebben-, de ismét látom, vagy oké, csak látni vélem, de ez meggyőződésem, a rendszerszintű működést.
Vagyis: kiderült, hogy nincsenek is bevándorlók, tehát bukta az eddig ugyan sikeres migránskampány, gyorsan pótolni kell az egyének/tömeg elvesztett célját, nehogy a kezébe adott ostort még a jogos ura felé/ellenére használja!
Tudatos időzítés: a PRIDE hónapja. Amúgy is érzékeny téma, eleve ellenségcsoport, s most még minden más is kapóra jön.
Ímé mondom néktek, feleim, emeld azt az ostort, mutatom kire sújts le!
Egy idézet, hogy értelmezhető legyen a dolog:
Lakner Zoltán írása https://www.facebook.com/zoltan.lakner.7/posts/10157533775798967-ról
"A túláradóan kormánypárti Pesti Srácok a Coca-Cola plakátjai kapcsán ma "vezércikkben" fut még egy pedofilos kört, múlhatatlan az érdeklődésük e téma iránt, majd aztán erre fut ki a gondolatmenet:
"Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni (sőt, a francnak se hiányoznának a mozgólépcsőnyi és buszmegállónyi hirdetések), miközben nem gyűlöljük a mozgássérülteket, nem akarjuk bántani és kirekeszteni őket, sőt akadálymentesített feljárókat építünk nekik, ahol csak lehet. Arra tanítjuk a gyerekeinket, hogy sajnos vannak, akik ilyen helyzetbe kerültek, és segítünk nekik, ha rászorulnak, nem csúfoljuk ki, nem bántjuk őket. De nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más. Ha pedig a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét, hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna."
Ha esetleg eddig nem lett volna világos, hogy ez az egész nem csak a melegekről, nem csak a melegek ellen szól, gondoljatok mindig erre."
/Sokszor, sokszor ajánlottam már, akit érdekel, milyen lehet sérültként élni, a legelegyszerűbben kipróbálhatja ezt, ha mondjuk rögzíti az egyik bokáját vagy térdét... s beszéljünk majd mondjuk 5-6 nap után... persze azért van ez zárójelben, mert nem ez a lényeg, de ahányszor lehet, ezt megjegyzem.../
Szóval, visszatértünk az ... az... origóhoz... (aszta... freudi...), hiszen az egyik első ellenségcsoportot, jelesül minket, fogyatékossággal élőket ismét megjelentetnek.
Mint a kutyapiszkot, ugye? (Az az elszólás megvan?)
Sértő. Végtelenül sértő. És embertelen.
S ha hiszed, ha nem, nem a fogyatékossággal élők ilyetén említéséről beszélek. A stílusról beszélek és arról, hogy eszközként, elfogadott eszközként tartja számon a társadalmi rétegek egymásnak ugrasztását az EurópaiUnió egy tagállamában, Európa közepén, egy -majdnem- demokratikus szabályokon nyugvó választáson hatalomra jutott kormány, 2019-ben.
Egyformák vagyunk. Mi, emberek.
2019.08.06., 12:29
| ← Felülvizsga -megérkezett | Talema → |
Felülvizsga -megérkezett
Előzmény ehun, e.
Tegnap lementem a Gátőrházba néhány órára. Onnan rohanvást haza, átöltözés, fotózás -HELPileg-, majd posta, hiszen megérkezett a kormányhivataltól a levél, vélelmezhetően a felülvizsga eredményéről míg nem voltam itthon, s ezért este még be kellett mennem, felvenni azt. Meg is tettem, de rohannom kellett tovább, mert lakógyűlés volt a PártokHázában, amit nem szoktam kihagyni. Most meg pláne.
Gondoltam, kibírom és majd csak itthon bontom fel a levelet, addig pedig nyugtatom magam, hogy kormányablak, fellebbezés, utóvizsga miegyéb... tehát relax...
Csakhogy nem bírtam ki. Ott ültem, s mikor volt néhány perc, amíg nem kellett figyelnem nagyon, annyira égette a táskám a nagy boríték, hogy kibontottam...
"Az egészségi állapot mértéke: 30%.
Állapota alapján D minősítési kategóriába tartozó.
Rehabilitálhatóság: rehabilitációja nem javasolt, kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható.
Felülvizsgálat: felülvizsgálat ideje 2021.06. hó."
"A rokkantsági ellátás fentiekben megállapított összegét a következő emeléssel kell növelni: 1635.- FT
A folyósítandó rokkantsági ellátás havi összege az időközi emelésekkel együtt: 62.195.- FT "
A kategóriák értelmezéséhez itt egy segédlet: https://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/megvaltozott-munkakepesseguek-ellatasai/rokkantsagi-jaradek-es-rokkantsagi-ellatas
Ma leadtam a Gátőrházban és holnaptól ismét megyek önkéntesként napi 4 órában dolgozni. Illetve amíg bírja a lábam, mert lassan nincs harisnyám és nem tudom hordani a cipőm, mert a bokaműtét miatt a régit nem bírja elviselni a lábam, az új meg majd októberben készül el.
Ha lesz még támogatott foglalkoztatás az alapítványnál, kapok a munkámért fizetést, ha nem, maradok önkéntes.
Nagyon szeretek ott lenni. Mert engem ott szeretnek.
Tehát 70%-os vagyok. 49 évesen, 18 évvel a b után.
Kaland az élet!
2019.07.18., 17:51
| ← Egy kávét kérek! | Egyformák vagyunk - de vannak egyformábbak → |
Egy kávét kérek!
Ez egy válasz, arra a kérdésre, melyet lyányaim tettek fel, hogyaszongya: Mit kérsz szülinapodra?
Erre adtam ezt válaszul, mármint azt, hogy egy kávé erejéig legyünk mán egy légtérben mind egyszerre...
S eljött a nagy nap.
Péntekkel kezdődött, mikor is Dittével is randiztunk -mert éppen most vannak itthon-, Zoëval kettesben jöttek elém Kelenföldre, onnan együtt mentünk át az Őrsre. Most csak ennyit tudtunk találkozni, de ebbe is belefért egy sütizés és jó hosszú séta, hiszen most még a szokásosnál is lassabban közlekedem, így egy héttel a gipszlevétel után...
Kaptam tőlük hajmosószappant és minimuff tepsit :) Holnap sütök is egy muffin-csapatot.
Az Árkádban bementünk a könyvesboltba, ahol is Zoë segített választani ErikÁronnak mesekönyvet -egy Pom-Pom és egy erdő-bemutató ismeretterjesztő könyv lett a nyertes-, majd taxival mentem tovább Kistarcsára.
Most is egy beszélgetős sofőrt fogtam ki és gyorsan telt az idő.
Bertáéknál egy mosolygós Áron és cserfes, dumcsizós, bújós Erik várt.
Erik rögtön el is tángált néhányszor Bogyó és Babóca társasban:
Imádom.
Aztán ragaszkodtam ÖsszOnokás fotóhoz:
Majd odaért Fanni is, és egyszer csak elpakolták előlem a társast és Erik ugrándozva jön és énekel, miközben Bandi kezében egy torta, rajta kérdőjel alakú gyertyával.
Nagyon megleptek. Erik átadta az ajándékukat is:
Kiderült, a tortázással azért nem vártuk meg Dorkát, mert Erik, már amikor odaértem, akkor kérdezgette szüleit, hogy mikor szabad már engem felköszönteni, s ahogy Fanni megérkezett, nem lehetett visszatartani.
Fannitól csokikat kaptam, nem is értem... :D
Nemsoká Dorka is odaért, és vad szellemvadászatot csináltunk, ilyen lézerpisztolyokkal a falra vetített szellemekre. (Öregnéni vagyok, na, és én még nem is láttam ilyet...)
Estefelé elindultunk Dorkával, útközben bementünk Simihez, mert ő még dolgozott, kívülről megmutogatta Egyeske a telephelyet, mert eddig mikor meséltek róla, el sem tudtam képzelni, na most már van kép is a leíráshoz.
Kettesben hazamentünk hozzájuk, ahol is összeismerkedhettem a kismakkákkal -Nyafi és Vacak??... talán, jaj, remélem, jól emlékszem...-, elkészítette Dorka az ágyam -maguknak a földön csinált fekhelyet én meg bitoroltam az ágyukat...-, és megnéztünk egy filmet. (Hang nélkül... nagyon nem semmi egy opus)
Mikor hazaért Simi is, megvacsoráztunk és már éjszaka is lett.
Reggel zuhogó esőre virradt, de verőfényes délelőtt lett belőle. Simi sárgabaracklekvárt főzött, mi ketten meg elmentünk vásárolni (leginkább celofán kellett a lekvárhoz).
És egyszer csak jönnek felém, én gyanútlanul ülök csak a számomra megmagasított székemen, s felköszöntöttek.
Ímé mondom néktek, ezt a remekbe szabott sk falat csinálták nekem:
Még kávéztunk, összeszedelőzködtünk és elindultunk Battára.
Én annyira elfáradtam, ebben a kétnapos kávézásban..., hogy délután kettőtől hétig aludtam... azóta meg nem győzöm köszöngetni a szülinapi méltatásaimat.
Merthogy 49 éves lettem én.
2019.07.13., 20:56
| ← Bokamacera - letelt | Felülvizsga -megérkezett → |
Bokamacera - letelt
Mármint a gipszidő.
Utalok **ELŐZMÉNYRE**.
Tehát 11 hete és egy napja volt a műtét. Azután 2 hétig félgipszben, viselhetetlenül nehéz, iszonyatosan kínzó gipsz-gipszben volt térdig a lábam, a rettenet maga. Akkor megvehettem a műanyaggipszet -mert oep néni és vezírbácsi szarik a nemstadion alattvalókra...-, majd kis időnek utána le kellett azt vágni rólam, mert nyomta a lábujjaimat, kijavították és visszatették, s azóta jó is volt.
Ma kellett mennem gipszlevételre Tanár úrhoz. Időpont nem volt, csak annyi, hogy délelőtt.
9 körül indultunk, nem is tudom, mikor értünk oda, de nem volt nagy forgalom, már csak Pesten haladtunk kicsit lassabban, de az se volt vészes. Odaértünk, Krisztivel küldtem be a papírkámat, s így megismerhette a helyi Kerberoszt... -hát, ez talán túlzás, mert az említett mesehős évezredek óta létező alak, ám az a munkaerő aki ott ül a_kapuban és kivétel nélkül mindenkivel minősíthetetlen modorban kommunikál, nyilván nem marad fenn a legendáriumban...-, én kinn maradtam, mert amikor erőm és lehetőségem teljében vagyok akkor is szűkös a hely nekem ott, most meg pláne... Kinn a külső váróban ültem le egy tolóágyra megint, s ott vártunk.
Jött egy tologatóember, fel kellett feküdnöm egy tolóágyra és bevitt a gipszelőbe.
Miután lekerült, az ággyal együtt áttoltak a röntgenbe, ahol át kellett akrobatáznom az asztalra.
Sokszor mondtam már: imádom a röntgent. Most is bebizonyosodott ennek az oka... erre teker, arra fordít... kaland az élet!
Utána a váróban félretoltak, és vártam, hogy szólítson Tanár úr.
Feküdtem az ágyon, és beszélgettünk Krisztivel és Zsuzsival
-TámSzolg-, majd behívtak.
Benn két angol orvostanhallgatónak tartott előadást rólam Tanár úr, megtekergette a bokám, de egyáltalán nem fájt.
Kértem cipőreceptet, azt kaptam is, de kompressziós harisnyát nem írt fel, azt mondta, kérjek sebésztől....
Nagyon bizonytalan volt a lábam, de nem fájt.
Október 1-én kell mennem kontrollra.
Hazafelé bementünk az érdi LIDL-be, nem sok kört mentem, de ronggyá is dagadt a lábam... és estére már meg is fájdult. Pihentetnem kell.
De amitől tartottam: a lábszáram bőre állapota, mármint, hogy miképp bírta a 11 hét gipszet. És meglepően nagyszerű. Néha éreztem valami bizsergést és a frász állt belém, de ez csak para volt.
Szóval, minden oké.
2019.07.02., 18:58
| ← Ganges Ragas | Egy kávét kérek! → |
Ganges Ragas
Avagy nem gengszter, sőt!
Megint messze kezdem, de hát ez az én padom. Ugye?! ...és ezt élvezem... szóval...
Nagy meglepetéssel és örömmel vettem észre a fészen a felhívást, miszerint egy este az általam nagyon szeretett Gátőrházban -ahol önkéntesként leledzem és fürdőzöm a fiatalok szeretetében és jókedvében, és ahol nap mint nap láthatom a világ egy fontos, mégis kevéssé ismert szeletét, jelesül a fogyatékossággal élők mindennapjait ... a saját, maszek nyomorékságomon túl, persze....- egy nyilvános koncertet tartanak.
Számomra új volt ez, mármint, hogy ilyen is van, pedig a hely, a gyönyörű fák közé beékelt, tökéletes, fedett színpad s az előtte nézőtérnek is berendezhető füves terület "természetesen" adja magát, hogy ne kizárólag az ott dolgozók számára, hanem bárkinek, aki eljönne, hangulatos klub- vagy kamaraélményt nyújtson. (A kamara persze nem zárt koncerttermet jelent ez esetben, hanem a kis létszámot, de ezt csak magam miatt jelzem. Na.)
Szóval, megláttam a plakátot, és elkezdtem szervezkedni. (Ezzel telik az életem, ugye. Ebben semmi új sincs, és hurrá, hogy van mit szerveznem...)
Ott, ízibe kiírtam, hogy menni kék, mert ez király, és lám, azonnal akadt is jelentkező.
Sokszor megemlékeztem már itt a padomon a Gátőrház egyik -ha nem leges-leg..- nagyon intelligens, mosolygós, naprakész informatikai -és minden más is, na- tudású ifjáról, Attiláról, akinek barátságát -hagy engedjek meg magamnak ilyen patetikus fogalmat, lécci- nagyon sokra tartom.
A koncertre Ő s az édesanyja kísértek el -aztán utána haza is, pedig nem is itt laknak, de ösmernek, s nem hagyták, hogy elvesszek...-, s ez még jobbá tette az élményt. Köszönöm!
Tehát, ott tartok, hogy megláttam a plakátot a fészen és elámultam. Oké, nemhogy világzenében, de a kétezres évekkel bezárólag jóformán semmilyen zenével nem vagyok tisztában -na jó, ez az rám ragad, de akkor is, öregnéni vagyok... de mint mondám, élvezem, na...-, így nekem a név alapján előbb valami gettófíling -igen, az patinás korom miatt, na-, egészen pontosan a gang ragadt meg néhai agyam helyén a tágas térben. S kifejezetten a Bloodhound Gang ugrott be, hogyaszongya biztos valami ilyesmi... s bár éreztem némi zöngét/disszonanciát a hely kapcsán, de kicsire nem adunk -mégeggyufát!!- mentalitásom folytán nagyvonalúan átlendültem ezen. (Ha már, esetleg a mai népek nem tudnák mit is rejt ez a név, íme: https://en.wikipedia.org/wiki/Bloodhound_Gang#Final_lineup)
Tehát, erre vissza-visszatértem, de elvetettem, mert ugye a Gátőrház és a gengszterrap nem teljesen kompatibilisek... A következő, amire agyam helyén a még működő magányos -de remekül teljesítő- szinapszisok ugrottak, az a Gangesz volt.
Ímé, mondom néktek:
Ám, ez sem tűnt teljesen okésnak, tehát rágtam még a dolgot -vagy az engem, na. Majd mivel a gugli a barátom, kiokosítottam magam. (Pl.: https://www.harmonet.hu/ajanlo/71584-egyedi-produkcioval-erkezik-budapestre-a-ganges-ragas.html&harmo=722827)
S azon nyomban össze is állt a kép.
Tehát szervezés megvolt, Ildikó és Attila kíséretében -és számukra sokszorosan hosszított útvonalon, hiszen a mocival nem lehet ám akármerre csak úgy, mint bárkinek....- leértünk a Szellő utcába.
Már akkor voltak ott jó páran, hideg üdítő, zsíros kenyér várt mindenkit és ahogy telt az idő, lett a hangulat egyre ... nem is találom a jó szót, mert nem "jobb" lett a hangulat, mert eleve az volt, s nem is "bulisabb", mert eleve úgy érkezett mindenki tán, tehát ahogy telt az idő és hűlt kicsit az addig perzselő hőmérséklet -ami mellesleg remekül illik a Gangesz-táji fílinghez...-, lett igazán nyáresti, illatos, jókedvet és remek élmény ígérő hangulat a várakozók között.
Én maradtam a mocimon, hiszen amúgy sembegyere nekem a füves terep, most meg a gipsszel, pláne, de nagy-nagy örömmel találtunk egymásra Peti és Édesanyja párosra, valamint pl Terike és Gyuri párosra... és még sokakra ... és sok-sok általam nem ismert emberre, tehát sem nem vesztem el, sem nem maradtam egyedül...
Aztán elkezdődött a koncert.
Számomra a szitár az almám másik feléhez kötődik. (De mindennel így vagyok, nélküle én semmit sem tudnék... és ezt is élvezem, na.)
A tablá -a neve legalábbis- ríl új volt nekem, de most jól kikerestem: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabl%C3%A1
A felkonfban elhangzott, hogy éppen a zenekar úton van Románia felé, s a vonaton nem lehet szállítani a nagybőgőt... Hö, mondám... Tehát a basszeros, most egy gitáron játszik majd. Nyilván a bőgő hangja, sőt, számomra, a botfülűnek, a megjelenése is egészen más síkot jelent, de nem éreztem egy fikarcnyi hiányát sem...
A balalajka pedig tökéletesen orosz. Nekem legalábbis. (Igen, a gyerekkorom... )
Tehát, a Ganges Ragas lépett fel. Illetve ültek és zenéltek.
A viselhetően forró nyári estében a szitár hangja, a zenészek behunyt szemű átélése, a közönség partnersége... a hely utánozhatatlan hangulatával számomra egy felülmúlhatatlan élményt adott.
Imádtam a hosszú, andalító dallamokat... a vad, magas kiugrásokat... a vendég -sajnos nem tudom a nevét, elnézést-, édeshangú lány fantasztikus énekét... és talán számomra a legnagyobb élményt a balalajkás önmagát tökéletesen átadó, minden molekulájával a következő hangra koncentráló lényével, a bevadulós, ereszddelahajam stílussal olykor, melyből átmenet nélkül tudott váltani a legnyugisabb balalajker hangzásra, tehát nekem ő, ez az ízig-vérig lelkes, elkötelezett zenész adta. Imádom, lenyűgöznek az ilyen emberek. Akik azt, amit csinálnak, teljes egészükben teszik, s teljes egészükben élvezik is. Nem tudom máshogy mondani, engem ez lenyűgöz.
Nem készítettem ott egy árva fotót sem, mert el voltam foglalva az élvezettel, azzal, hogy az a hely, mennyire tökéletes keretet biztosít egy ilyenhez -magamban azonnal PajtaEste nevet is adtam neki, a színpad neve után, és úgy örülnék, ha lenne ebből rendszer, mert ez egy életképes kezdeményezés lehet-, tehát én nem fotóztam, de ideteszek egy youtube videót, hogy legalább az emléket felidézhessem magamban -ha az agyam maradéka ebben partner, persze, de mindent megteszek, hogy segítsem ebben...
Aztán, mikor vége lett, már sötét volt s Attiláék egészen hazáig kísértek. Végig beszélgettünk, nagyon köszönöm!
Annyira de annyira örülök, hogy ott lehettem ezen!
Legyen ilyen máskor is!!!
2019.06.27., 14:15
| ← 2nm | Bokamacera - letelt → |