Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Bloglottó

Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.



Az első fordítás lettre

Már egy hónapja kész, anyanyelvi beszélők három nyelvtani hibát javítottak benne, egyébiránt tetszett nekik. Meg az eredeti is. Egyelőre csak a refrénre vállalkoztam.

Gadalaiki mainīsies,
slikti laiki, skaistas dienas,
piekļaujies man, neaizej,
ja es ietu, nelaid mani.

Gadalaiki mainīsies,
labi laiki, sliktas dienas,
piekļaujies man, neaizej,
ja es ietu, nelaid mani.

Többek között azért éppen ez, mert az évnyitón a Sauliete kislányok elénekelték az Es domāšu par tevit, akkor figyeltem föl erre a sorra, hogy gadalaiki mainīsies. Szótár nélkül értettem: Guntars Račs ugyanazt a képet alkalmazta, mint Horváth Attila. Változnak az évszakok. A zene Lauris Reiniksé.
  Kis fordításom akkor se lehetne jobb, ha folyékonyan beszélnék lettül (csak akkor egyből a nyelvtani hibák nélküli változatot írtam volna meg). Nem rímel, és a szótagszám is döcög. De olyat írni már csak költő képes.
  Folyékonyan én már nem fogok megtanulni, azt nem lehet, ha valaki negyvenhat évesen kezd hozzá, de nem is ez a cél. Értettem azt a sort és még sok mindent, és amikor megkérdeztem a letteket (vai tas ir ļoti slikti?), ők is értettek engem, kizárólag lettül szóltam hozzájuk, nyilván abban is volt hiba bőven, és rengeteget kellett bújnom a ragozási táblázatokat, de érthetően ki tudtam fejezni magam.
  Sosem fogom elfelejteni, hogy tizenöt hónapja még pontosan egy szót ismertem.


Láng Attila D., 2017.10.22., 14:25:32

Es domāšu par tevi Évszakok fordítás Horváth Attila lett nyelvészet Račs‚ Guntars Reiniks‚ Lauris Sauliete‚ Kerija Sauliete‚ Kortnija

SzínváltásPuteklis




Konyhaművészet

Megint terjed a Facebookon egy kép, mely szerint
  1672.jpg
  „1672-ben egy csoportnyi dühös holland megölte és megette a miniszterelnököt. Csak mondom, ez is egy opció.”
  Nos, nem miniszterelnök volt, hanem főminiszter, ami nem egészen ugyanaz, de tényleg ő vezette közel húsz évig a holland Egyesült Tartományokat. Johan de Wittnek hívták és negyvenhét évet élt. Ma már érdektelen okokból meggyilkolták a bátyjával, Cornelisszel együtt, de nem ették meg őket. Csak a májukat roston sütve.
  Johan de Witt kiváló államférfi volt, ezért ehették meg a máját. Ha rosszmájú lett volna, meghalnak mérgezésben.
  Tehát nem, nem opció.


Láng Attila D., 2018.12.19., 20:12:19

1672 miniszterelnök politika Witt‚ Cornelis de Witt‚ Johan de

Bánásmód nyelvekkel a számítástechnikábanJelentések könyve




Ezt néztük karácsonykor 2.

Evelyn
  „A film megtörtént eset alapján készült”, áll az elején, és tényleg. A Wikipédiában is megtalálható Desmond Doyle, a történet főhőse, akitől 1953-ban elvették és állami gondozásba adták a gyerekeit; az állami gondozás az ötvenes évek Írországában vakbuzgó apácákat és kolostori terrort jelentett. Két évig kellett harcolnia hat gyermekéért, s az ítélet végül megváltoztatta az ír családjogi törvényt.
  A filmben elfelezték a gyerekeket, csak három maradt, s abból is az egyikre összpontosít a történet, Evelynre, aki a bíróságon is vallomást tesz, míg öccsei nem. Egyebekben is jelentősen átírták az eseményeket, de Evelyn könyve magyarul aligha jelent meg, a hazai közönség tehát semmit se tud a történtekről.
  A főszereplő a James Bondra most egyáltalán nem hasonlító Pierce Brosnan. Igazi vérző szívű családapa, aki szenvedélyesen akarja vissza a gyerekeit, de belátja, hogy a törvény játékszabályai szerint kell harcolnia, különben nem jut semmire. A filmben módja van ír dalokat énekelni, amit autentikusan tehet, hiszen ő maga is született ír, Mí megyébe valósi, méghozzá éppen abban az évben született, amikor a történet kezdetét veszi.
  Ilyen híres színész mellett nagy dolog, hogy legalább egyharmad arányban főszereplő lehetett a címszereplő is, a tízéves Sophie Vavasseur, akinek franciás neve ír kislányt takar, Baile Átha Cliathben született és ez az első filmje. Azóta eltelt nyolc év, nagylány lett és eljátszott még egypár szerepet. Evelynként ragyogó alakítást nyújt, komoly és megfontolt, és nagyon odafigyel mindenre.
  Kettejük mellett igazából senki más nem kap nagy szerepet. Doyle új szerelme a Vészhelyzet Hathaway főnővéreként hírnevet szerzett Julianna Margulies, egyik ügyvédje Aidan Quinn a Harmadik műszakból. De a történet az apa és a kislány vállán nyugszik.
  Az akkori ír törvény nem engedte az apának, hogy gondját viselje a saját gyerekeinek, ha a felesége életben van, de nem ad beleegyező nyilatkozatot. Desmond Doyle fellépésének köszönhető, hogy ez megváltozott.

Egy kis romantika
  Az ünnepi filmtermés legjobb darabja, igazi nagy klasszikus filmcsemege, amiért az ember megbocsátja az RTL Klubnak, hogy szilveszterre csak szemetet tudnak adni. Azt persze már nem lehet megbocsátani, hogy lemetélték a feliratokat a film végéről, így a film első felét megfeszített füleléssel töltöttem. Páger Antalhoz nem kell tudomány, egyetlen szóból azonosítható, de Diane Lane hangja… Füleltem és kutattam az emlékezetemben, nevek vonultak ide-oda a két fülem között, Váraljai Alexandra egy ideig tartotta magát, de nem, nem. Somlai Edina persze szóba se jöhetett, őt is egy sziáról felismeri az ember. Azóta tudom, hogy az információ megvan a neten, jól eldugva, de csak ez. Hogy a fiúnak ki a magyar hangja, mindmáig nem tudom. Pedig ismerem ezt a hangot, hallottam ezerszer, de nem jön a név hozzá.
  Azért közben volt érkezésem élvezni a filmet, amit negyedszázada nem láttam, s most mint régen ismert, mégis új darabot nézhettem meg. Egy kis üde színfolt, egy órácska konfliktusok nélkül ebben az agyonkriminalizált világban. Diane Lane tehetségéről akkoriban szuperlatívuszokat írtak és mondtak, többek között Sir Laurence Olivier is, aki az új Grace Kellynek nevezte, márpedig az ő véleményére oda kell figyelni. Azóta tudjuk, hogy Lane be is váltotta a reményeket meg nem is. Szupersztár lett és mégsem az. Soha nem csinált semmit, ami első filmjéhez fogható lett volna, akárcsak Sophie Marceau. Egy sor gyenge és közepes film után tizenkilenc évesen visszavonult a filmezéstől, és nem állt kamera elé soha többé, azaz három évig. Akkor megint elkezdett játszani, közben hozzáment Christopher Lamberthez és szült egy kislányt. Egyre nagyobb költségvetésű filmekben játszott, s végül 2000-ben a Viharzóna szerzett neki nagyobb hírnevet. De a közönségnek ő még mindig a tizennégy éves Lauren a világhírű jelenettel a Sóhajok hídja alatt.
  Apropó Lauren, szólnom kell, hogy az összes netes archívum tévedésben van: Laurent nem hívják Kingnek, ő egyike a filmtörténet családnév nélküli alakjainak. Az apját hívják Kingnek, de ő az anyja harmadik férje, akit csak Richardnak szólít, mert „egy Richardtól könnyebb elbúcsúzni, mint egy apától”, tehát kizárt dolog, hogy a nevére vette volna.
  A film Lane karrierjének első és legjobb darabja, Sir Laurence Olivier pályájának viszont vége felé esik és egy szerep a sok közül. George Roy Hilltől nagyon jó választás volt, hogy a két elsőfilmes gyerek vállára rakott film terhéből azt, amit lehetett, nemhogy egy tapasztalt színészre bízta, hanem egyenesen a színművészet királyára, ez sokban javított a film végül is langyos fogadtatásán. (Sajátos, hogy míg például A házibuli kasszasiker volt és azonnal kultuszfilm lett belőle, az Egy kis romantika épp csak ellavírozott a mozikban, aztán lett belőle kultuszfilm.) De Olivier-nek ez a szerep csak egy kis ujjgyakorlat. Átenged mindent a két gyereknek, éppen olyan önzetlen, mint figurája, a szentimentális öreg zsebmetsző. Tehette, ő hetvenkét éves volt, üstökösi pálya volt mögötte, lovagi címet viselt, és hátralevő éveiben (még tíz következett) is felkérések tömegére számíthatott – de a gyerekeknek ez lehetett a nagy filmje.
  Így is lett. Lane még csak elboldogult a filmvilágban, de a fiú, Thelonious Bernard már csak egy kis szerepet játszott el egy jelentéktelen filmben, aztán abbahagyta a színjátszást. Befejezte tanulmányait és fogorvos lett.
  George Roy Hill még három filmet rendezett ezután, köztük a Garp szerint a világot; korábbi műveinek egyik nevezetes darabja a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök, amit Daniel is néz a film elején.
  Szóval, mint mondtam, valahol a film közepére csak bevillant, kihez tartozik az a csengő lányhang. Balázsy Panni. A nyolcvanas évek elejének nagyszerű szinkronszínésznője, aki szebbnél szebb szerepeket játszott el, aztán egyszer csak elhallgatott. A közönség meg gyárthatta a tragikusnál tragikusabb elméleteket az ígéretes színészpalánta balsorsáról, mert nekünk nem szólt senki, csak egy évtizeddel később derült ki, hogy tizenhét évesen elment Amerikába tanulni. Kilenc év múlva visszajött, mindenféléket csinált, végül műsorvezető lett különféle magazinműsorokban, éppoly sikerrel, mint azelőtt a szinkronstúdiókban.


Láng Attila D., 2009.12.30.

first=5

Ezt néztük karácsonykor 1.Római ikervakáció




A Kissy célja

Volt egy tanulságos beszélgetésem, amelynek néhány gondolatát is szeretném megörökíteni, meg hosszabban írogatva könnyebb is kialakítani az elképzeléseket.
  Az első számú fő kérdés, ami kijött belőle, hogy mi a célom – célunk, persze – a Kissyvel. Azt feleltem: megírni. De ez ugye nem ilyen egyszerű.
  De kezdjük az elején. Amikor fölmerül egy új regény gondolata, akkor nem lehet vele más célom, mint hogy megírjam, és lehetőleg jól. (Ezért vagyok ambivalens mindmáig a Jane Carson-sorozattal, énszerintem ugyanis egyáltalán nincsen jól megírva, viszont népszerű, vagyis mások szerint igen!) A Kissynél tovább árnyalja a képet, hogy eredetileg novellának indult, vagyis sokkal kevesebb lett volna a közlendője, mint egy regényé. Aztán derült ki fokozatosan, hogy ennek van a legtöbb.
  Amikor már írom a könyvet egy ideje, akkor kezd kialakulni, hogy mit is akarhatok még azon kívül, hogy megírom. Azt már jó ideje tudom, hogy a Kissynek célja, küldetése van, nagyjából az, hogy az a gyerek, aki elolvasta, már ne üljön be idegenek autójába. Nem fognak Jerry Alapítványok kinőni a földből ennek a könyvnek a hatására, nagyjából azért nem, amiért a Csillagok háborúja megnézése után az emberek nem keltek föl a zsarnokaik ellen, avagy a maga korában és még sokáig nagyon népszerű Robinson Crusoe sem indította arra az embereket, hogy a lakatlan szigeteket rendszeresen végiglátogató őrjárat indítását követeljék. Más az irodalom és más az élet.
  Az ifjúsági irodalomnak általában az a célja, hogy valamilyen irányba terelje a gyerekeket valamely élethelyzetekben. (Nem ideértve most az egyszerű kalandos történeteket, amik csak szórakoztatni akarnak; megadva bár azoknak is a tiszteletet, én az ifjúsági irodalomnak egy egészen másik részműfajába sorolom őket.) Itt mindig Padisákot tudom felmutatni, aki tudvalevőleg jobban ismerte a gyereklelkeket, mint bárki más, és nemcsak a rádióműsorában és ismeretterjesztő könyveiben, a regényeiben is az volt a célja, hogy a különféle helyzetekbe került gyerekeknek megoldási lehetőségeket mutasson. Jómagam a Sophie-val kezdtem ezt, ami előtte volt, az még inkább a tanulóidő, azért is rontottam el annyi mindent.
  A Kissy célja csak az lehet, hogy a gyerekmolesztálás veszélyeire ráirányítsa a gyerekek és a szülők figyelmét. A shindyk vagy potenciális shindyk figyelmét pedig a lefülelés veszélyeire hívja föl. Következik ebből, hogy kiadassuk nyomtatásban, eljuttassuk minél több olvasóhoz és betegre keressük magunkat? Hogyne. Minél több olvasó, annál biztonságosabb világ a gyerekeknek, még ha csak hajszálnyival is. Csak hát ettől még nem fogjuk tudni megtenni.
  Az irodalom egyik nagy kérdése napjainkban, hogy meddig akarjon papíron maradni, meddig vegyesen és mikor térjen át egészen a digitális formára. Az elég világos, hogy a magyar nyelvű irodalom még semmiképpen sem tart ott, hogy a digitális forma kiszorítsa a papírkönyvet, még komoly versenytársa sem lehet – ha egy könyv egyszerre jelenik meg papíron és digitálisan, utóbbi arányosan olcsóbban, de mégis pénzért, akkor is a papírkönyv fog jobban fogyni. De mindkettő minimális mértékben, mert nincs fizetőképes kereslet.
  Ez nagyon nagy probléma. A Kissy letölthető PDF változata, ami újévkor készült el, 2360 oldal. Ötszázoldalas kötetekből is öt darab. Mibe kerül manapság egy ekkora könyv? Mondjuk háromezer forintba, kötetenként. Tizenötezer forint, és még csak húsz résznél tartunk. Kinek van ennyi pénze egy ifjúsági regényre? És melyik kiadó vállalná ekkora mű költségeit, amikor fizetőképes keresletre egyre kevésbé számíthat?
  Igen, kétségtelenül hasznos lenne, ha a Kissy – vagy bármelyik regény – némi bevételt is termelne most már. Csak nem látom a módját. Elektronikus könyvként kiadni őket pénzért – nincs értelme, már régesrég kint vannak a neten ingyen, aki olvasni akarja őket, megtalálja az ingyenes változatot és azt olvassa. A papírkönyv nyújt olyan többletet, amiért érdemes lehet megvenni.
  Többféle ötletet is kaptam beszélgetőpartneremtől, aki ebben már jóval előttem jár, és az egyik komolyan eltöprengített. A többi is, de ez különösen. Föltenni Kissyt a Facebookra mint irodalmi alakot, lehetne neki saját oldala. Mondtam, akkor már Vanessának meg a többieknek is. Azt felelte, legfeljebb Pi lenne ebben érdekes. Miért? Mert a tizenhárom éves srácok akkor se Kissyvel vitatnának meg életvezetési problémákat, ha tudják, hogy egy böszme, szőrös öregúr írogat a nevében. Ebben van valami, ámbár abban kételkedem, hogy akár Kissytől, akár éntőlem életvezetési tanácsokat kérnének a tizenévesek. („Kislányom, tizenhárom éves lettél, azt hiszem, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk a szexről.” „Rendben, anyu, mit szeretnél tudni?”) De persze még bármi érdekes kisülhet ebből, szóval érdemes elgondolkodni rajta.
  Más kérdés, hogy akár Kissy személyes oldalát, akár bármit, amit csinálunk, hogyan találnák meg nagyobb számban. Hirdetni a fészen, javasolta beszélgetőtársam. Ez nekem is megfizethető, de valahogy a legkevésbé sem érzem magamat motiválva rá. Egyszerűen olyan szintű reklámundort oltottak belém (már gyerekkoromban se szerettem a reklámot, ami azóta ránk zúdul, az pedig elviselhetetlen, hosszabb ideje egyáltalán nem nézek tévét emiatt), hogy egyáltalán nem tetszik a gondolat, hogy az áradatot én is dagasszam. És hasznosnak sem hiszem, látva, hogy Gabi játszik a gépen, ötpercenként megjelenik valami szebbnél szebb, éppen őneki való játék reklámja, és gondolkodás nélkül nyom az X gombra. És ha mégis letölti a játékot, azt akkor és azért teszi, amikor és mert rátalál az áruházban, akár látta a reklámot, akár nem. Előfordult, hogy név szerint keresett játékokat, de kivétel nélkül azért, mert látta őket már valaki másnál.
  Úgyhogy – tekintve, hogy a maga műfajában Gabit éppúgy orákulumnak tartom, mint beszélgetőtársamat az övében – én a reklámot illetően leginkább is megmaradok a szájhagyománynál. Lehet, hogy kevesebb olvasót hoz, mint egy monstre reklámhadjárat, de akik így jönnek, nem elkábítva jönnek, hanem igazi érdeklődésből. A minőség a fontos, nem a mennyiség.
  Aztán ha egyszer valamelyik művünk tényleg megjelenik egy kiadónál, ők már úgy reklámozzák, ahogy akarják. Pénzt fektetnek bele, vissza akarják kapni, és ha ehhez reklámot éreznek szükségesnek, akkor azt. Az ő dolguk.


Láng Attila D., 2015.1.23.

Carson‚ Jane Crusoe‚ Robinson Csillagok háborúja D’Aubisson‚ Vanessa irodalom Jerry Alapítvány Jourdain‚ Pi Kissy Padisák Mihály pedofil reklám szex Vaudrois‚ Sophie

Ácsi, rendőrökA glikoszacharidok metabolizmusa hétévesen




Apró dolgaink

Este kettévágtam a kenyeret a vacsihoz, és az egyik fél szeletet automatikusan megfordítottam; erről persze rögtön eszembe jutott, hogyan alakult ki ez az automatizmus. A kicsimnek úgy csináltam kenyeret, hogy kettévágtam és az egyiket megfordítottam, hogy a fél szeletek egyformán álljanak: a vágott szélük balra, a lapos szél, a kenyér alja őfelé. Mert így tudta jól megfogni őket. Ahogy elkezdtem mozogni, én lettem a segítője, a hét év és nyolc hónap legnagyobb részében ugráltam körülötte, csak ha beteg voltam, akkor nem. A betegségeket külön azért is utáltam, mert nem tudtam ugrálni körülötte, amit viszont imádtam csinálni. Persze ő is ugrált énkörülöttem, bonyolult rendszer volt, hogy milyen szituban melyikünk mit tud megcsinálni, persze mi mindig tudtuk, de elmagyarázni nehéz lenne.
  Voltak jó sztorijaink erről. Az ágya fejénél tartotta a kóláját egy kis palackban, és az utolsó hónapok előtt még egyedül elvette onnan és visszatette, ha nem is volt könnyű neki. Egyszer, sok évvel ezelőtt fölneszeltem hajnalban és félig a szemembe lógó fülekkel észleltem, hogy a kupakot próbálja visszacsavarni a palackra. Segítettem neki, és visszatettem a palackot a helyére. Ő pedig rám szólt, hogy hé, mert éppen lecsavarni szerette volna azt a kupakot, és már majdnem sikerült neki. Akkor fölébredtem, röhögtünk kicsit, megitattam és visszaaludtunk.
  Az tény, hogy amikor nagyon aludtam, nehezen lehetett segítőként hasznosítani. De egy idő után megtanulta a módját. Fölébresztett, én pedig jöttem segíteni, de közben aludtam, ezért kemény, egyenes parancsszavakat alkalmazott, „a kezemet hátra”, „a takarót föl”, ilyeneket. Megcsináltam és aludtam tovább, reggel pedig döbbenten hallgattam az elbeszélést arról, hogy miben segítettem neki az éjszaka. Én nem emlékeztem semmire.
  A képen anyai büszkeséggel nézi a 2007 karácsonyára kapott békás fogmosókészletet. Ő kapta régi barátunktól, de hamar megbeszéltük, hogy az enyém lesz, nekem addig nem volt rendes fogmosókészletem, igazából nem is tudom, hogy miért. Azóta is azt használom, csak a kefe másik. A béka itt ül a polcon. A képen van békás zokni és áttört fémbéka is, persze azok is megvannak.
  


Láng Attila D., 2010.5.7.

béka fogyatékosok izomsorvadás konyhaművészet Krisz

Településnévi értelemhiányVaivorykštė


<< újabb cikkek | korábbi cikkek >>