Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Bloglottó

Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.

Hálarebegés viharért

Az olvasónak mi a véleménye: ha egy vihar félig romba dönti Sátoraljaújhelyet, az jó?
  Eddig úgy gondoltam, hogy nem, de Reisz András valami ilyesmit mondott a tegnapi időjárás-jelentésben: „Jelentős károkat okozott a vihar, köszönhetően a hidegfrontnak”. Az idézet pontatlan, de a lényegre jól emlékszem.
  Kicsit meghökkentem. Miért köszöni meg a károkat a hidegfrontnak? Az csak az egyik fele, hogy a károk nem jók, de azonfelül a hidegfront nem egy lelkes állat, aminek köszönetet lehetne mondani és kegyesen elfogadja. Ezzel az erővel áldozatot is bemutathatna a szellemeknek.
  Aztán tovább gondolkoztam, és rájöttem, hogy mást akart mondani. Azt akarta mondani: a hidegfront miatt. De akkor miért nem azt mondta?
  Valami baj van a miatt névutóval? Lehet, hogy nyelvi változásnak vagyunk fültanúi?
  „A tizenkét késszúrásnak köszönhetően az áldozat életét vesztette.”
  Sőt:
  „A hajnalban kitört földrengésnek hála, húsz ház omlott össze.”
  Szerintem ez furcsa. Az az érzésem, hogy a jó és a rossz összekeverésének köszönhetően szegényedni fog nyelvünk.


Láng Attila D., 2008.6.28.

időjárás nyelvészet nyelvhelyesség sajtó stílus

Tisztelt Ügyfelünk! Haggyommá minket békibe!Az utolsó magyar lovag


A tündérmese

Nagyon nagy dolgokat kívánnék, az a baj. A picit meg az ember nem mondja ki. Szóval az például nagyon nagy probléma, hogy a család nem tud együtt elmenni sehova. Hogyha volna egy jótündér, akkor az első kérésem az volna, hogy… egy olyan autót, amivel a család elmehet együtt. De ilyen jótündér nincs. Ha egy kisebb jótündér volna vagy egy kisebb kívánság, akkor… a megszületendő számítógépemhez egy modemet. Vagy egy programot. De ez is olyan nagyságrendű, hogy még ehhez is túl kicsi egy tündér.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer ez a riport. A végén pedig ez a néhány mondat. Senki sem sejtette akkoriban, hogy ez változtatja meg az életünket, hisz csak egy ötperces kis tévériport volt, az Ablak karácsonyi pozitív riportja, amitől a tévénéző pici szíve örömtől repes. Hogy pontosan miért, az mindmáig homályos, de kit érdekel? A lényeg a riport. Ma már.
  Kétezer karácsonyán még a modem volt a lényeg. Akkoriban az volt a szokásom, hogy ha arról értesülök, hogy valaki olyan bajban van, amin esetleg segíteni tudok, akkor megkeresem az illetőt és fölajánlom segítségemet; egyébként ma is ez a szokásom. Voltam én is éppen elég nagy bajban, de történetesen egy évvel azelőtt kaptam egy gépet a barátaimtól, így a réginek a modeme is fölöslegessé vált. A lány a tévériportban a sokadik lett volna, akinek segítek, nem azért mondom, hogy a segítőkészségemmel hencegjek, csak hogy jelezzem, mennyire szokványosan indult a történet. Nagyjából odáig, hogy fölhívtam az Ablakot, rögtön a riport után – három-nulla-kettő-négy-öt-hat-hét –, ahol azt mondták, majd az adás után visszahívnak. Jó. Adás után föl is hívott Mohácsi Szilvia, elmondtam, hogy van egy modemem, megadta a család telefonszámát, más egyebet nem is beszéltünk.
  Akkor fölhívtam a lányt a riportban. Amikor az elbeszélésben idáig érünk, mindig mindenkinek elmondjuk, hogy öt perc múlva úgy beszélgettünk, mint akik húsz éve ismerik egymást. Hogy miről – nem tudom, csak néhány mondatra emlékszem. Több mint tizenegy éve volt. De nem kétlem, hogy ő ma is fel tudná idézni a beszélgetés tartalmát, nem éppen szó szerint visszamondani, de emlékezne rá, hogy milyen témákról folyt a szó. Főként a modemről persze. Megbeszéltük, hogy nagyon messze vagyunk egymástól és egyikünk se tud mozogni, de nekem is van egy barátom, neki is van egy barátja, megoldjuk.
  Meg is oldottuk, pár hét múlva már postafiókot csináltam neki a Freemailen. Karácsony előtt a számítógépe még tényleg csak megszületendő volt, akkor nyerte a Soros alapítványtól pályázaton, és még nem kapta meg. Modemre már nem telt a pályázati pénzből.
  Aztán leveleztünk, telefonon nemigen beszéltünk, hiszen az nagyon drága volt. Egészen őszig, amikor viszont muszáj lett, mert akkor írta a szakdolgozatát. Először csak anyagot küldtem neki, mert jobban értettem a netes kereséshez és tudok angolul, aztán már fordítottam is, és végül én csináltam neki a szakdolgozatot. Nagyon szép lett. Úgyhogy akkor sokat beszéltünk. Aztán mire elkészült a dolgozat és diploma lett belőle, egymásba szerettünk.
  Jeles diplomája lett, de sose használta, erről viszont meséltem is valamikor. Inkább a videó részleteiről mesélek most.

A gyöngyfűzéssel kezdi. Gyöngyöt fűzni megtanított engem is, a karácsonyfadíszeink között mindmáig van egy csomó gyöngycsillag, amiket ők fűztek, meg én is, kettőt föl tudok ismerni, hogy én csináltam; az egyiket elrontottam, hiányzik egy ága, a másiknak sajátos a színezése. De aztán a gyöngyösdoboz hamarosan végleg zárva maradt, már nem tudta csinálni, pontosan úgy, ahogy a riportban mondta: mert elég nyomorék volt a keze. Tavaly aztán elajándékoztuk a gyöngyfűzőkészletet meg mindenféle kézimunkaholmit, szerencsére van baráti körünkben, aki foglalkozik ilyesmivel.
  Amikor azt mondja, hogy érettségi után dolgozott, a Nagyival közös gyerekkori képét veszi a kamera. Az sokáig itt volt a falon, később valamiért lekerült róla, végül a képet albumba tettük, a keret pedig itt van a polcon, és egy esküvői fotónk van benne.
  Ahhoz a részhez magyarázat tartozik, amikor Klárika azt meséli, hogy őtőle kérdezik az orvosnál meg az üzletben, hogy Krisz mit akar. Akkoriban Klárika még járt, neki semmilyen öröklött betegsége nincsen, a három mozgássérült harminc éven át tartó ápolása tette tönkre a térdét. Mivel járt, magasabban volt a feje. Az emberek a magasabban levő fejhez beszélnek. Ezt később Krisszel is megfigyeltük: mivel én fekszem a kocsiban, ő pedig ül, neki magasabban van a feje, tehát ha ketten megyünk, őhozzá beszélnek.
  Érdemes egyébként megfigyelni, hogy amikor hazajön a felvételen, a szatyrában nincsen semmi. Ami logikus, mert az ember nem megy el bevásárolni, amikor éppen riportot készítenek vele. Sose kérdeztem rá, de gyanítom, hogy amikor a kamera azt vette föl, hogy elmegy, aztán meg hogy visszajön, a kettő között annyi történt, hogy megfordult. Azért kellett elmennie hazulról, hogy legyen vágókép arról, hogy elmegy hazulról. Tehát ezért kellett felöltöznie is, hiszen december volt. Nekem egyébként az öltözködős képsor volt a legemlékezetesebb, hiszen aztán sokáig nem láttam viszont ezt a riportot, ő fölvette, hiszen róla szólt, nekem eszembe se jutott, hogy fontos lesz. Aztán amikor kiderült, hogy szeretjük egymást, ő kétségbeesett, hogy hát én rövidlátó vagyok, nem is láttam őt a tévében, zsákbakriszt veszek, gyorsan megszervezte a barátaival, hogy legyen egy demóvideó, amin beszél, számítógépezik, autóba ül, mindenféléket. Szóval az egész öltözködés, elmenetel, hazajövetel azért kellett, hogy a kamerának legyen mit fölvennie. És ugye az is világos, hogy amikor vendégek jönnek, pláne a tévétől, akkor az ember nem áll neki krumplit hámozni?
  Az elektromos ágyhoz is elkel egy-két megjegyzés. A riportból nem igazán derül ki – eléggé megvágták a szöveget –, de ezt az ágyat úgy adták, hogy csak kölcsönözni lehetett, megvenni nem. Hogy miért, azt föl nem foghatom, de a kölcsönzési díjat a tébé fizette ám. Mire végül Zsolt tulajdona lett az ágy, a tébé többet fizetett érte kölcsönzési díjként, mint amennyibe megvenni került volna. Ugye nem kell mondanom, ki mondta, hogy megvenni márpedig nem lehet? Hát persze hogy a tébé. Az átalakítások nem lettek meg soha, kit érdekel, ha a mozgi nem tudja rendesen használni a cuccot, amit negyedmillióért vettünk neki, a lényeg, hogy aztán verhessük a mellünket, hogy mi mennyit tettünk érte.
  Zsolt pénzügyi szakember volt, kitűnően számolt itt is. Azt mondta, gyógytornával annyit lehetne elérni, hogy nem öt, hanem nyolc év múlva nem tud fölkelni az ágyból egyedül. Hát gyógytornász márpedig nem volt, és tényleg, öt év múlva csakugyan nem tudott fölkelni az ágyból egyedül – nyolc év múlva pedig meghalt.

S ezzel elértünk a végére, a tündérhez. Ahogy a búcsúztatóban is írtam, én lettem a modemhozó tündér, és együtt alkottuk a mikrobuszos tündért. Érdekes most újranézni ezt a riportot. Akkoriban semmi remény nem volt arra, hogy Kriszék egyről a kettőre jussanak, és ők még szerencsés helyzetben voltak hozzám képest. Aztán lám csak. Együtt már meg tudtuk oldani a problémáinkat. Nem mindet persze, de volt jócskán, amit igen.
  Ez Krisznek már vagy a harmadik tévériportja volt. A tévések jöttek, hogy pozitív riport kellene. Krisz azt mondta, jó, de most már feltétele van; akkor szabott először feltételt. A riportban el kell hangzania, hogy ő mit szeretne karácsonyra. Mohácsi azt mondta, rendben van, és a riport a karácsonyi kívánságával fejeződik be. A mi történetünk viszont éppen azzal kezdődik.


Láng Attila D., 2012.3.11.

! Ablak akadályok autó fogyatékosok Klárika Krisz modem Mohácsi Szilvia Zsolt

Adta spammereEgy, két, hár… Brekeke!


A Lidl Megoldás

Hát kérem, megtartottuk megbeszélt látogatásunkat a Lidlben. Ha az olvasó ott járt ma és a bejáratnál két tolókocsist látott négy-öt ingujjas úr társaságában, az a mi haditanácsunk volt, a Lidl Magyarország elnöke, egy német kollégája és több helyi vezető részvételével.
  Szemrevételeztük a bejárati csengőt, amiről megállapítottuk, hogy senkinek eszébe se jutna ott (a kijárat mellett) keresni és mozgássérült-jelzészeti célra használni, de igazából nem is arra való, hanem belső használatra. Kigondoltunk mindenféle megoldásokat, amik egy része biztonsági okokból nem volt jó, más része nekünk nem tetszett, mert várni kellett volna, amíg valaki odajön.
  De végül kialakult az, amit egy nap LL Módszernek fognak nevezni, Lángék és Lidl után, ebben a sorrendben. A rendszer a következő. A tolókocsis polgár begördül az üzletbe, és az ajtók után, a tolókocsistopper előtt egy mozgiautót ábrázoló emblémát talál a jobb keze felőli üvegfalon. Emellett lesz egy kapcsoló, vagy fél méter magas, hogy a legkülönbözőbb magasságokban meg lehessen nyomni; ki hogy tudja emelni a kezét, attól függetlenül. A polgár megnyomja a kapcsolót. Ekkor kigyullad egy lámpa és megszólal egy külön e célra konstruálandó hangjelzés. Ez figyelmezteti a pénztárost, aki ránéz arra a tükörre, ami most éppen a mozgi polgár feje fölött van. Látja, hogy a vásárló kerekeken érkezett és effajta bebocsáttatásra jogosult, ezért megnyom egy gombot, anélkül hogy a helyéről elmozdulna (ez nagyon fontos), és a tolókocsistopper távirányítással kimozdul a helyéből. Amikor a polgár tovahaladt, a pénztáros visszacsukja a szerkezetet.
  Így a pénztárosnak nem kell elhagynia a helyét, ami fennakadást okozna a munkájában és megvárakoztatná mind az érkező mozgássérültet, mind a pénztárnál sorban állókat. A biztonságtechnikai kívánalmaknak is elég tétetett (az elnök, aki egyébként egy jó humorú, barátságos fiatalember, mesélt egypár meghökkentő történetet, amiket inkább nem ismételnék meg nyilvánosan), és az a szabály is alkalmazást nyert, hogy mi nem akarunk se másokra várni, se másokat mimiattunk várakoztatni.
  Néhány hétbe beletelik, amíg a rendszert a gyakorlatban is megvalósítják, aztán megyünk tesztelni.

1332-1.jpg


Láng Attila D., 2007.5.31.

tagpage

ÁrtatlanEmberiesség elleni bűntett


Kezdetben vala a tizenhat ujjunk

Annyi talán mégse. Az csak programozómondás, hogy „ha Isten programozónak teremtette volna az embert, akkor tizenhat ujjunk lenne”, mégpedig olyan mondás, ami csak a számítástechnikai középkor kezdetén születhetett meg. De egyelőre még csak az őskornál tartunk, tíz vagy húsz ujjnál, ízlés szerint. (Számos nép őriz nyelvében olyan számneveket, amik mutatják, hogy valaha a lábujjakon is lehetett számlálni – de ez már egy másik tudományba vezet.)
  A számítástechnika őskora még nem tartalmaz számítógépeket, csak számolásra szolgáló eszközöket, amik közül az első kétségkívül az ujjaink remek, természettől adott készlete. Aztán jöttek alighanem a számlálókövek. Nagyon praktikus módszer volt például, hogy ha meg kellett számlálni egy birkanyájat, akkor sorban behajtották a birkákat a karám kapuján, és minden birka fejében egy kavicsot dobtak egy edénybe. Aztán a kavicsokat már ráértek megszámolni, azok nem rohangáltak, még csak nem is bégettek. Ez lehetett a számítógépek memóriájának legősibb őse: élettelen anyag, aminek emlékezete van. Hiszen nem az edényben fekvő kavicsok voltak a fontosak, hanem az általuk tárolt információ. Ez annyira fontos mérföldkő a számítástechnika őstörténetében, hogy mindmáig használjuk; ha nem is magukat a kavicsokat – bár néha azokat is –, de a nevüket mindenképpen. Ógörögül a kavicsot khalixnak mondták, ami a latinba calx formában került át, és mészkövet, krétát, krétával húzott célvonalat jelentett. A calxból lett egyrészt az angol chalk szó, ami szintén krétát jelent, másrészt calcis alakjából a kalcium, harmadrészt – ami nekünk most a legfontosabb – volt egy -ulus végződéssel ellátott alakja: calculus, ami szintén kavicsot jelentett, de már inkább „számlálásra használt kavics” értelemben. Ebből lett a calculare ige, ami azt jelentette: „számlálni, számolni, mennyiséget megbecsülni”. Az angolban a calculus szó is megmaradt, számítást jelent (de követ, például epe- vagy vesekövet is), a magyarban csak az ige származékai élnek: kalkulál = számít, kalkuláció = számítás, kalkulátor = számológép, számítógép. Ezek a szavak kicsit más írásmóddal rengeteg nyelvben megtalálhatók.
  Ez lett a világ nyelveiben abból, hogy valaha kavicsokat dobáltak edényekbe.

Nem állhatom meg, hogy el ne mondjam itt, hogy kell tökéletesíteni a kavicsszámlálást. Nem tudom, hogy az emberiség mikor fedezte föl a módszert; nekem néhány hete mesélték, jó pap holtig tanul. Mondjuk, hogy van sok száz vagy több ezer kő, amiket meg kell számolni. Mi ennek a módja? Két edény kell hozzá, az egyiket Egyesnek hívjuk, a másikat Tízesnek. Az ember fogja a köveket, és egyenként beledobja őket az Egyes edénybe, közben számol: egy, kettő, három… Amikor a tizediket veszi kézbe, azt a Tízes edénybe dobja, aztán elölről kezdi a számolást a Egyessel. Minden tizedik a Tízes edénybe kerül. Amikor elfogynak, akkor meg kell számolni a Tízes edény tartalmát, a számukat megszorozni tízzel, és plusz még annyi, ahányat az utolsó tízes kő után az Egyesbe dobtunk.
  Ha sok a tízes, akkor elő lehet venni egy harmadik edényt, a Százast. Egyenként végigszámoljuk a Tízes edény tartalmát és beledobjuk őket az Egyesbe, már úgyse kellenek; minden tizediket a Százasba dobunk. A kövek száma ekkor a Százasban levők száma szorozva száz, plusz a maradék tízesek száma szorozva tíz, plusz a maradék egyesek száma még az első számlálásból.
  Persze ha sok a százas, akkor azokat is így végig lehet számlálni, de negyedik edény már nem kell: újrahasznosíthatjuk a Tízest.
  Ezzel tehát felfedeztük a különböző helyiértékeket képviselő memóriacellákat is.

Aztán jött a kőre vagy botra rótt vonás, és mindenféle íróeszköz meg -felület, amik nemcsak a számok rögzítésére voltak jók, hanem számítások elvégzését is segítették: mindenki tudja, mennyivel könnyebb összeadni féltucat számot úgy, hogy egymás alá írjuk őket, mint fejben. Ezek olyan jó szerszámok voltak, hogy évezredek óta kitartunk mellettük, csak két dolog változik: az írószer és a felület anyaga meg a számítási technikák. Az ógörögök voltak ennek a mesterei, ők rengeteg ravasz módszert találtak ki arra, hogy papír és ceruza segítségével bármit ki lehessen számítani. Egyikük, Eratoszthenész meglepő pontossággal kiszámította a Föld méretét, tengelyének az ekliptikával bezárt szögét és távolságát a Naptól – meg még rengeteg mindent –, anélkül hogy kimozdult volna a dolgozószobájából. Kétszáz évvel Krisztus előtt.

Az eddigiek, hogy úgy mondjam, egyszer használatos eszközök voltak. Az edénybe dobált kavicsok megbízhatóan képviselték a darabszámukat mint matematikai mennyiséget, de ténylegesen megszámolni csak úgy lehetett őket, ha kivették őket az edényből, az újrafelhasználás pedig azzal kezdődött, hogy kiöntötték az edényt. A papírra rótt matematikai jelek is megbízhatóan képviselték a számításokat, de új számításhoz új papírt kellett elővenni.
  A gyors számoláshoz olyan készülék kellett, ami képes tárolni a számokat, azokat gyorsan bele lehet táplálni (nem kell egyenként leszámolni húsz kavicsot), a számokkal képes műveleteket végezni, az eredményt könnyen értelmezni lehet, és a következő számításhoz gyorsan alapállapotba állítható. A készülék tervezői két és fél évezreddel Krisztus előtt élt sumér informatikusok voltak. Azt nem tudom, hogy ők hogy hívták, de mai világunkban abakusz a neve. Ez a görög abax, „számolótábla” leszármazottja, az pedig a héber ávák, „por” szóból ered, és mutatja, hogy valaha a porba karcolt vonásokkal számoltak.
  2297-1.jpgAz abakusz néhány rúdból áll, amiken egy-egy sornyi golyó van. Állhat vagy fekhet, nézhetjük emerről vagy amarról, tetszés szerint. A rúd egyik vége „ér”, a másik „nem ér”. Mi döntjük el, melyik. Egy számjegyet úgy hozunk létre, hogy a rúdon az „ér” oldalra a megfelelő számú golyót toljuk. Például ha a képet úgy tekintjük, hogy a jobb vége ér, akkor a legalsó rúd 0-t mutat, a legfelső 9-et. Az egyes rudak a helyiértékeket képviselik. Döntés kérdése, hogy melyik melyik. Ha az alsót vesszük az egyesnek, akkor a képen a 9 876 543 210-es szám látható.
  Egyet hozzáadni úgy kell, hogy az egyesek rúdján egy golyót az „ér” oldalra (jobbra) tolunk. Ha balról elfogy a golyó, akkor az egész sort visszatoljuk balra, és a következő helyiértéken egy golyót jobbra tolunk. Hiszen 9 darab egyes meg 1 darab egyes = 1 darab tízes és 0 darab egyes.
  Online kipróbálható abakusz is van, nem is egy; én ezt ajánlom, minden földi jóval föl van szerelve, még tanár is lakik benne. Többféle abakuszt ismer, olyanokat is, ahol a rudak kétfelé vannak osztva, egyet és ötöt érő golyókra. A kínai szuanpan olyan abakusz, ahol rudanként öt egyes és két ötös golyó van, így tizenhatos számrendszerben is lehet velük számolni. Náluk a pénzt osztották tizenhatodokra, tizenhat ujjuk nekik se volt.


Láng Attila D., 2009.10.12.

tagpage

A számítástechnika korszakaiCsúsztass és tekerj, számolni tudsz


Alternatíva

A sajtótájékoztatón rosszul lett Budai Bernadett kormányszóvivő és összeesett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lábainál. A miniszterelnök kénytelen volt kissé félrehúzódni a zuhanó test útjából, de egyébként zavartalanul befejezte a sajtótájékoztatót és válaszolt az újságírók kérdéseire. A tájékoztató után Budai Bernadettet kivitték a teremből és kórházba szállították. Influenzás, az esés következtében enyhe agyrázkódást szenvedett és belapult az orra.

„A rohadék lopcsány! Hát ez egy miniszterelnök?! Hát nem csoda, hogy hiteltelen! Hát ez még férfinak se jó, nemhogy miniszterelnöknek! Hagyott egy beteg nőt elvágódni ott mellette, és csak pofázott tovább!”

„Félreállt, mert félt, hogy összebacilusozza a nadrágját, mi? A zistenit az ilyennek, két méter magas, és nem tud fölkapni egy aprócska nőt?”

„Véreim! Magyarok! Mutassuk meg, hogy a nemzet elítéli az olyan politikusokat, akik nem tekintik embernek a nőket! Éjjel fáklyás tüntetés lesz a Várhegyen az aljas Gyurcsány ellen, aki részvétlenül figyelte szegény beteg asszony kínlódását! Mindenkit szeretettel várunk. Influenzások is jöhetnek! Zászlót hozzatok!”

Mindez arról jutott eszembe, hogy amit Gyurcsány valóban csinált, az a Velvet kommentelőiből a magyar net talán legalacsonyabb színvonalú hozzászólás-sorozatát hozta ki. Úgyhogy csak arra tudok gondolni, hogy szerintük jobban tette volna, ha nem csinál semmit.
  Akkor az lett volna a baj. Lásd Nyuszika esetét a sapkával.


Láng Attila D., 2009.2.2.

! Budai Bernadett Gyurcsány Ferenc maraxanak politika

A panaceaEzért nem tudnak a riporterek magyarul


korábbi cikkek >>