Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Bloglottó

Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.



Jencikétleníttette

Persze hogy persze, az Indexen kell megnézni. Horváth Ádám volt az, aki leszedette a felnyoszorintó előpattanásokat, ámbár szóban már egyszer hozzájárult, de valószínűleg egy indiszponált pillanatában tette. Hogy mi a frászról győzködhették a köztévé vezetői három órán át, azt nem tudom, de megpróbálom elképzelni.
  – Figyeljen ide, művészkém. Ezt a maga izé sorozatát, ezt a Rokonokat…
  – Szomszédok.
  – Vagy Szomszédok, mindegy, szóval azért tűztük műsorra, mert van félóra üres hely a programban és ez volt a legolcsóbb. Ha maga most hisztizni kezd nekünk, művészkém, akkor mi lesz a műsorban? Már nincs pénzünk több brazil szappanoperára se.
  – Mehet a sorozat, csak vegyék le róla ezeket a felpattanó nyoszorintásokat. Az én eredeti művemet vetítsék.
  – Nézze, művészkém, először is az nem a maga műve, hanem a tévéé. Másodszor pedig azok nem felpattanó… minek nevezte?
  – Nyoszorintásoknak, tegnapelőtt olvastam ezt a szót Láng Attila Dávid blogjában.
  – Ki az a rohadék? Szóval azok nem azok, hanem automatikusan eppiring emjúzment-információs popup inzertek. Harmadszor pedig azokra szükség van.
  – Már miért lenne szükség?
  – Azért, művészkém, mert enélkül a frász nem kajolja meg a maga ósdi ötvenes évekbeli sorozatát.
  – Nyolcvanas évekbeli.
  – Tökmindegy, kommunista mind a kettő, amúgy is ami tegnapelőtt volt, az már ósdi.
  – Az emberek szeretik ezt a sorozatot.
  – Szarok bele, hogy az emberek mit szeretnek. Az automatikusan eppiring emjúzment-információs popup inzerteknek maradni kell, itt írja alá.
  – Nem írom alá. Miért kellene maradniuk?
  – Mert már leszerződtünk azzal a céggel, amelyik csinálja őket, és az első ezer részt ki is fizettük.
  – A Szomszédoknak nincs is ezer része. Tizenhárom évig ment kéthetente, szorozza össze.
  – Nem tudok szorozni, de akkor is kifizettük, és ők már dolgoznak.
  – Az „ők” ugye a maga unokaöccsét jelenti?
  – Nem, a Jencike Káeftét, amiben véletlenül az unokaöcsém is dolgozik.
  – Mint tulajdonos és egyetlen alkalmazott.
  – Nézze, művészkém, ne fárasszuk egymást. Lehet, hogy maga a kommunizmusban egy elismert, jó nevű rendező volt, de…
  – Én most is egy elismert, jó nevű rendező vagyok. Nem tudta?
  – Honnan tudnám? Soha nem nézek tévét. Csak csinálom. Ide figyeljen, ha nem írja alá, az egészet bevágjuk a süllyesztőbe, húsz évig egy perc se megy belőle adásba, garantálom magának!
  – Hogyan garantálja? Maga húsz hónapig se lesz a helyén.
  – De az utódom is a modern elvek szerint vezeti majd ezt a hogyishívják kócerájt.
  – Magyar Televízió.
  – Tessék?
  – Kérdezte, hogy is hívják, és én megmondtam.
  – Nagyon vicces. Szóval?
  – Nézze, én ezt nem írom alá, és ha maguk tovább folytatják ezt az ízléstelenséget, mindent kitálalok Láng Attila Dávidnak és megíratom a blogjában.
  (csend)
  – Mondja, rendező úr, nem maga csinálja most nekünk azt az óriási nézettségű sorozatot, na, mi is a címe, Gusztáv?
  – Életképek.
  – Ez az! Hát miért nem ezzel kezdte?


Láng Attila D., 2005.9.26.

tagpage

kodézsmozSEltűntek?




A fura betűk óriási gyűjteménye

Pár hónapja már ejtettünk néhány szót a Unicode tervezett bővítéseiről, s lám, már meg is van az új változat, egyelőre bétaverzióban. A Unicode 6.0 kis híján száztízezer karaktert definiál, egyre közelebb kerülünk régi álmomhoz, hogy a számítógéppel mindent le lehessen írni.
  Két és fél éve felsoroltam huszonhat bráhmi írásrendszert, azóta további tizenöttel bővült a készlet: tai le, tai tham, szundanéz, batak, lepcsa, liszu, szaurastra, kajah li, redzsang, jávai, csam, tai viet, mítei majek, bráhmi, kaithi. Némelyikről még én se hallottam, pedig hát nyelvmániás vagyok.
  
  
  Nyelvmániásoknak a Unicode-táblázat kötelező olvasmány. A hatosban már olyan írásokat találunk, mint a szamaritánus az ókori Izraelből, a manda Mezopotámiából (és egy sor más írás azokból az időkből), az ol csiki Indiából (egy huszadik századi betűírás a szantali nyelv számára), a glagol a szláv középkorból, a vai szótagírás Libériából (nagyon szép jelekkel), a bamum szótagírás Kamerunból, ékírások, egyiptomi hieroglifák… Persze nem mind fog a hatosban bekerülni, egy részük már egy-két verzióval korábban is megvolt, de hát most nem egy what’s new leltárat írok.
  A bővítések is érdekesek. Kedvenc csoportom, Latin Extended–B kapott néhány betűt, többek között a SENĆOŦEN ábécé számára; nem kiabálok, ez egy olyan latin betűs ábécé, ami nem használ kisbetűket, az egy szem s kivételével, de az is csak egy végződésben fordul elő. A szelis nyelvcsalád egyik nyelve Washington állam és Brit-Kolumbia határán, húsz beszélőt tartanak számon.
  A Cyrillic Supplement remek hanti, mordvin, abház betűket kapott, de már van egy Cyrillic Extended–A is, felső indexbe tett betűkkel az óegyházi szláv számára. És persze van Extended–B, ócirill, óabház, a korábban is meglevő ócirill betűk változatai, nagyon klassz dolgok. De érdekes módon még mindig nincs hangsúlyjeles cirill; majd az Extended–C-ben vagy D-ben. Jópofa bővítések vannak az etiópban és a UCAS-ban is. Új fonetikai jelek is vannak, de sajnos a TESZ-ben használatos uralisztikai készlet még mindig hiányzik.
  A CJK-t is mindig bővítik, de most mást is tettek: átrendezték a táblázatokat. Most egy-egy írásjegyből három-négy glyphet is bemutat a dokumentáció.

Lássuk a szimbólumokat. Új pénzjelek vannak, még spesmilo is, ami egy eszperantista pénz volt egy évszázaddal ezelőtt és én eszperantista létemre se hallottam róla. Új Letterlike Symbols, a számok között külön nulla harmad közönséges tört, mert a baseballban ilyet is használnak. (Nagy probléma a Unicode-ban, hogy sok minden nincs előre eltervezve. Ha tervezve lennének, akkor például a törtjelek is folyamatosan haladnának nulla kettedtől kilenc kilencedig vagy ameddig a szakemberek jónak látják, és egyetlen egységes blokkot képeznének.) Rendszeresen bővítik a matematikai jelek és a részben szintén matematikai célú nyilak készletét is.
  A Miscellaneous Symbols blokk most már rengeteg mindent tartalmaz. Időjárási és asztrológiai jelek, nemzetközi és japán sakk, különféle mutató kezek, veszélyt jelző jelek, vallási és politikai jelek, I Ching-trigramok, emotikonok, kártyajelek, újrahasznosítási jelek, dobókockák, gójelek, szótári és térképjelek, nemi kapcsolatok jelei, dámabábuk, közlekedési jelek. Ennek talán az utolsó harmada tartozik az új bővítésekhez, de nagyon praktikusak. Van egy Miscellaneous Symbols and Pictographs, az előbbiek bővítéseivel, földgömbökkel, holdfázisokkal, növények, állatok, ünnepi kellékek, játékok, hangszerek, épületek, állatok, kézjelek, ruhák, emberek, tündérmesék, szívek, képregények, irodaszerek, távközlési eszközök, grafikus felhasználói felületek, szerszámok rajzaival, valamint óraszámlapokkal minden egész és fél óráról. Ezek nagyon népszerűek lehetnek, ha majd bekerülnek a fontokba.
  Akárcsak az emotikonok, amik most már külön blokkot kaptak, nem is kis választékban. Még macskafejek és kézjelek is vannak köztük. Külön blokkban vannak a közlekedési piktogramok, egy másikban az alkimisták szimbólumai.
  Született egy kis blokk Supplemental Punctuation néven, ógörög bibliai szövegek szerkesztésénél használatos jelekkel. Egyszer közreműködtem egy ilyen célú alkalmazásnál, akkor nagyon jól jött volna, ha ezek már szabványosítva vannak.
  Külön blokkot kaptak a madzsong- és a dominókövek, utóbbiak érdekes módon csak hat pontig, pedig kilencig is mehetnének. A francia kártya teljes lapkészlete is megvan egy blokkban, kétféle dzsókerrel.

El lehet gondolkodni, mi jöhet még. Hát mindenekelőtt amit már javasoltak, ugye. A bráhmi családból tizenhárom írás: az áhom, a nepáli, a nevari, a sziddham, a tulu, a limbu, a leke, a szorang szompeng, a khodzski, a csakma, a takri, a miao és a sarada. Ábécék: a kurd jezidi, az ópermi, az óarámi, a manicheus, a balti (a kasmíri Baltisztánból) és a székely rovásírás. A kínai eredetű szótagírások közül a nahszi geba és a nüsu, egyéb szótagírások közül a woleai, a loma, a mende és a hmong. Kép- és fogalomírások: a Húsvét-szigetről a rongorongo, az Indus-völgyi, az anatóliai, a tangut, a nahszi dongba, a dzsürcsen, a meroita hieroglifikus és kurzív, a lineáris–A és a modern fejlesztésű Bliss-fogalomírás. A Shaw-gyorsírás.
  És van olyan javaslat, hogy az összes netes ccTLD-t kódolják le egy-egy előregyártott jellel, amik rendereléskor kis nemzeti zászlókká változhatnak.
  A következő kérdés az, hogy mi lesz, ha minden valaha használt írásrendszer bekerül a Unicode-ba.


  


Láng Attila D., 2010.6.12.

billentyűzet írások számtech Unicode

Internet az internet előttVuvuzela




Gombolyag

Sokat gondolkoztam mostanában a Hanka-könyvön. Fölmerült az ötlet, hogy kameraváltást csinálnánk, maradnánk Eliška szemszögénél, de egyes szám első személyben; lennének némi előnyei. De hátrányai is, másképpen kellene ábrázolni a világot körülötte, úgyhogy végül is ezt elvetettük. Ebben főleg Eliškával kellett konzultálni, de Janával is. Él viszont még egy másik lehetőség, hogy időnként ide-oda lépkednénk kettejük között, egyes részeket Jana szemszögéből figyelnénk meg, ez a Sophie-nál már működött.
  Komoly megfontolást igényel, hogy ebben a regényben voltaképpen két történetet kell megírnom, amelyek lehetőleg hatással vannak egymásra, Hanka és Anežka története és a belőle leszűrt gondolatok hatnak Eliškáék életére, ők viszont részben a sajátjukból merített élményeket is belevisznek Hankáékba – amíg végül eljutnak a felismerésig, és onnantól több lehetséges végkifejlet van, amik mind a négy kislányra hatni fognak.
  Lassan ideje színlapot írnom, hiszen mindenkinek két neve és két élete van, s jó lenne nem összekeverni. Terjedelmileg még sehol se tartunk, novellának is soványka lenne, a fejemben van az egész, de millió változatban, azokból kell választanom.
  Sokat nehezít az ügyön, hogy van egy szakértő, akit lassan másfél hónapja megkerestem, odáig jutottunk, hogy majd beszélünk. Elfoglalt, gondolom, mindenki az, miért pont ő ne lenne, csak én ezalatt egy gondolatgubanccal a fejemben élek, amiből itt-ott kilóg Eliška egy-egy gondolata, Jana néhány szava, egy vigyor Gabitól, egy pillantás Tüncitől, Zsófi egy-egy érzelme, amiről fogalma sincs, hogy én ismerem, és legelsősorban az a hat másodperc, amiért az adósa vagyok Barčának, és ezt kizárólag Hanka lesz képes letörleszteni.
  Mindig lenyűgözött egyébként, ahogy a kislányok sokasága összeolvad, majd szétválik megint egyénekre, de ezek már nem azonosak az eredetiekkel – miközben az eredetiek is megvannak, ugye, egy részük könyvlapokon és filmkockákon, mások meg az utcán szaladgálnak. Azaz nem mind; ma megtudtam, hogy Olga Ozereckovszkaja meghalt. Mindössze négy filmen játszott, abból kettőt láttam, de csak az egyikre emlékszem, a Kamaszszerelemre, érzéssel megalkotott, gondos munka; Ozereckovszkaja játszotta a női főszerep középső, kilencéves kori változatát. Rövidke szerep volt, de elevenen, vidáman, ugyanakkor valami borzasztó komolysággal játszotta, meg kellett jegyezni. Egyébként is igyekszem odafigyelni az apró szerepekre és eljátszóikra, és nem is azért, mert megnéztem az első öt percet az 1934-es Lila akácból és láttam benne egy aprócska kislányt. Az oroszok ma is emlékeznek az óriási szovjet filmtermésben egyébként jelentéktelennek mondható filmre, sőt Ozereckovszkajára is, aki harmincegy évesen halt meg betegségben, egy tizenegy éves fiút hagyott maga után, volt egy elvált férje és a négy filmszerep mellett színházi szerepei Leningrád-Szentpétervárt. Talán valahol Hankáék történetében jut alkalmam rá, hogy egy kis szálat az ő emlékéhez is kössek.
  Hiszen apró szerepekből indult az egész. Barča és Jitka csak kettő a sok gyerek közül, akik az évnyitón összegyűlnek a libereci iskola előtt, és jó darabig nem történik velük semmi különös – le kellett lassítani és kimerevíteni a képet, hogy kiderüljön, mégiscsak történt itt már valami nem is kicsit különös, rögtön a legelején, és most majd Eliškára hárul a feladat, hogy ennek jelentőségét részben ösztönösen, részben Jana intellektuálisabb megközelítésével felfogja és átültesse a gyakorlatba. Mert itt kezdődik az igazi színészet. Akárki képes rá, hogy megtanuljon egy szerepet, elmondja, és a kellő pontokon a kellő mozdulatokat tegye, ettől még nem lesz színész – szegény jó Olsen ikrek egyik nagy hibája a sok közül, hogy mire felnőttek, már ezt sem érezték fontosnak, nem idomultak a szerephez és nem formálták magukhoz a szerepet, már jószerivel szerep se volt. Színész attól lesz valaki, hogy az egész lénye játszik, nem csak hátával domborít, mint egy pojác. Nincsen sok eset a filmtörténetben, amikor valaki szemvillanásokkal, nemverbális gesztusokkal alternatív értelmezést tud adni egy szerepnek, méghozzá olyat, amely a film forgatásának miliőjét ismerve nem lehetett szándéka a szerzőnek és a rendezőnek, vagyis öntörvényűen, helyesebben az eljátszott alak saját törvényei szerint értelmezi a szerepet, még méghozzább ő maga sincsen ennek tudatában, és legméghozzább gyerek! Márpedig Michaela Kudláčková ezt tette, s ha történelmi következményei nem is akkorák, mint Arkady hőstettének, az eszköztára nem sokkal gazdagabb: Arkady egyetlen szemvillanással mentette meg a Galaxist, Barča egy sor szemvillanással, apró fejmozdulattal, testtartással vallott újra meg újra szerelmet Jitkának. (Talán hangsúlyokkal is, de ahhoz tényleg végig kellene nézni az eredetit – bármekkora óriása volt Somlai Edina a kor szinkronszínészetének, az mégsem várható el tőle, hogy ott a szinkronstúdióban, tekercsről tekercsre összevissza lépkedve felismerje azt, ami nincs benne az írott szerepben és ehhez igazodjon – már kezdettől kellene, de ezt csak az egész sorozat megnézése után lehet felismerni, ha egyáltalán, és ha nem volt elővetítés [tizenhárom egyórás rész!], akkor a sötétbe ugrott –, miközben neki is van egy rendezője, Mohácsi Emil, aki nem azt kéri tőle, hogy valljon szerelmet Váraljai Alexandrának puszta hangsúlyokkal. Ez képtelenség volna.)
  Mint Sztanyiszlavszkijtól tudjuk, nincs kis szerep, csak kis színész van. Mint viszont Verebes Istvántól tudjuk, nincs kis színész sem, csak kisebb feladatokat ellátó színész van – így nevezte egy ízben az akkor már nem élő Halász Lászlót, akinek szerintem sokkal nagyobb hírneve volt, mint amekkora feladatokat kapott, érzésem szerint akkoriban rengetegen ismertük és szerettük; az pedig vitathatatlan, hogy tehetsége messze túlmutatott a szerepeken, amiket eljátszott. Van ez így gyerekekkel is. Minden idők legnagyobb magyar gyerekszínésze azzal kezdte pályafutását, hogy megerőszakolták, többször agyba-főbe verték, izzó parazsat tettek a tenyerébe, s végül tűzhalált halt, de soha nem tudta igazán kibontakoztatni a tehetségét, felnőtt korában sem. Czinkóczi Zsuzsa is – már kilencévesen – tudta, hogy a színészet arcjátékból, szemvillanásokból, apró mozdulatokból áll össze, és nem az számít, hogy tud-e igaziból bőgni, amikor cipősarokkal ütik a fejét, hanem hogy fájnia igaziból kell, miközben Moór Marianna egy frászban volt, hogy meg találja ütni a gyerek fejét a habszivaccsal preparált cipővel. Czinkóczinak akkor is igaziból kellett hogy fájjon, és ennek a forrását csak belül találhatta meg.
  Ezért nincs kis színész és nincsen kis szerep sem. Ha jól emlékszem, Járdén Podmaniczkinak volt egy esete, amikor valami nagyon apró szerepet játszott, második öregúr vagy ilyesmi, és mély beleérzéssel közelítette meg a figurát, apróra szétszedte a pár mondatos szerepet, nem nyugodott, amíg embert nem csiszolt belőle. S ki volt az, akitől ezt gyerekfejjel is már láttuk, és mi lett belőle? A Lila akác néhány mondatos szerepét hétéves fejjel elevenné és plasztikussá csiszolta, és húsz év múlva ő lett a Színészkirálynő.


Láng Attila D., 2015.8.16., 05:53:19

Anežka Árvácska Černá‚ Eliška Czinkóczi Zsuzsa Darell‚ Arkady film Gabi gyerekszínész Halász László Hanka Hrdinová‚ Barča Javorská‚ Jana Kamaszszerelem kislány Kudláčková‚ Michaela Lila akác Mohácsi Emil Moór Marianna Olsen‚ Ashley Olsen‚ Mary-Kate Ozereckovszkaja‚ Olga Podmaniczki‚ Járdén Povejšová‚ Jitka Ruttkai Éva Somlai Edina Sophie színész szinkron Sztanyiszlavszkij‚ Konsztantyin tévésorozat Váraljai Alexandra Verebes István

Adatstruktúrák VickybenA net 2100-ban




A nagy hal jószívű volt

Legutóbbi nyelvleckénk labs és sirds szavait összevetve akkor is világos, hogy labsirdīga csakis jószívű lehet, ha magát a szóképzés módját nem ismerjük. A mellékelt videón előadott dal valóságos nyelvtanulóálom, annyira kevés és egyszerű szó van benne. 1985-ben adta elő az Eolika, egy akkor már húszéves popegyüttes. Ez egy gyerekdal a nagy halról, aki, mint már a cikk címéből tudjuk, jószívű volt.
  
  Lielā zive labsirdīga bija:
  Mazo zivi tikai pabaidīja.
  Lielā zive tiešām labsirdīga bija
  Mazo zivi tikai mazliet pabaidīja.
  
  Piedziedājums:
  
  Lielā zive, lielā zive, lielā zive
  Labsirdīga bija.
  Lielā zive, lielā zive, lielā zive
  Labsirdīga bija.
  
  Lielā zive tiešām labsirdīga bija
  Mazo zivi tikai mazliet pabaidīja.
  Lielā zive tiešām labsirdīga bija
  Mazo zivi tikai mazliet pabaidīja.
  
  (Piedziedājums)
  
  Lielā zive tiešām labsirdīga bija,
  Mazo zivi tūlīt lika akvārijā
  Lielā zive tiešām labsirdīga bija,
  Mazo zivi tūlīt neaprija.
  
  (Piedziedājums)

Liels az nagy, ez is olyan szó, aminek a rokonai nálunk nem ismert nyelvekben vannak (a litvánon kívül csupa kihalt nyelvben, az óporoszban, a gótban és az ógörögben). Lielā ennek lokatívusza, ami megfelel az összes magyar helyragnak (-ban, -nál, -on stb.). Zivs az hal, a zive alakot nem találtam meg, de zivi az instrumentalisa: hallal.
  Természetesen bija a létige, konkrétan annak volt és voltak alakjai; kiterjedt szócsalád, ide tartozik a szláv nyelvek létigéje (orosz быть, cseh býti stb.), a gael buith, de a német bauen is (az eredeti proto-indoeurópai ige jelentése „növekedni”), az angol be, továbbá az ógörög φύω, aminek származéka a fizika, a tudományos nyelvben a növényekkel kapcsolatos fito- előtag és -fita utótag, a családot, törzset jelentő phylum, és a szanszkrit bhavati közvetítésével innen jön a hindi hai létige is.
  Tehát az első sort már tudjuk, egyúttal a refrént is: a nagy hal jószívű volt. (Névelő természetesen nincsen. Balti nyelvek, akárcsak szlávok, nem használják névelőt, kivéve bolgárt.) Piedziedājums az refrén, ami a dzied, énekel igéből keletkezik egy pie- előképzővel, ami nagyjából a magyar hozzá- megfelelője lehet, és egy -ums főnévképzővel, ami a -ság, -mány feladatát látja el. Hozzáénekelmény.
  Mazo: kicsi. Szótári alakja mazs (teljes hasonulással, egy hosszú sz-szel ejtik). Érdekes módon rokona a latin magnusnak és a szanszkrit mahának (lásd Mahatma), amik nagyot jelentenek, meg az angol muchnak, ami sokat. Ugyanis az eredeti proto-indoeurópai szó (*meǵʰ-, *moǵʰ-) extrém méretűt jelentett, aztán a különféle utódnyelvek más-más módon értelmezték az extremitást.
  Pabaidīja igetöve az baidēt, megijeszteni, de rokona az angol bite-nak is, ami viszont harapni. Sőt még a fisztula is rokon ezzel a szóval, mondtam már, hogy Európában mindenki tud lettül?
  Szóval a kis halat csak megijesztette.
  A második rész ugyanezt variálja, hozzáadva olyan szavakat, mint tiešām, valóban, és mazliet, kevéske, darabka. A nagy hal valóban jószívű volt, a kis halat épp hogy csak megijesztette.
  A refrén ismétlése után tudjuk meg a lényeget. Tūlīt egyszerre, azonnal. Likt az tenni, ennek harmadik személyű, egyes és többes alakja lika, egyébként idetartozik a Saulesbrilles refrénjéből jól ismert uzliec is: tegyél fel. De készíteni, csinálni is. Tehát a nagy hal a kis hallal azonnal készített egy akváriumot.
  Csak az utolsó szó van hátra: neaprija. Ez tagadó alak; akárcsak a szláv nyelvekben, az ige tagadó ne- előképzőt kap. Az igetővel és az etimológiával ezúttal adós maradok, de az igét le tudtam fordítani. A nagy hal jószívűsége abban állt, hogy a kis halat nem kapta be rögtön!

Rátérve mármost a számra és összehasonlítva az Eolika eredeti előadásával, a hiba nem Olga Rajeckában van, aki igenis szépen tud énekelni, tessék megnézni ezen az alig pár hónapos felvételen Guntars Račsszal, a NANDO kedvenc dalszerzőjével. Ő tud énekelni és a hangja is szép, a hiba ott van, hogy valakinek az jutott eszébe, hogy egy gyerekdalt fejhangon kell énekelni és akváriummal meg játék halakkal kell feldobni. Nem kellett volna. A NANDO harminc évvel később olyasmit tudott beletenni, amit a húsz évvel azelőtt már felnőttek által alapított Eolika nem tudott: gyerekeket. Bár éppenséggel ők is bevonhattak volna egypárat. Az ekkor éppen Amanda által vezetett csapat megőrizte és továbbfejlesztette az eredeti játékosságát, konkrétan amikor eljátsszák a halacskákat, a közönség olyan jókat derül, hogy nekik maguknak is nehezükre esik (nem is mindig sikerül) megőrizni komolyságukat, és hát… sokkal szebben énekelnek.


Láng Attila D., 2017.1.5., 01:46:54

Eolika lett Lielā zive NANDO nyelvészet Račs‚ Guntars Rajecka‚ Olga Straujā‚ Amanda Anna zene

A néma telefonSzerelem




A Hodja redjim

Tetjik még emlékezni, mit írtam valaha a tekintélyelvű nyelvismeretről? Ha nem, sose késő újraolvasni. A műsorújság remek forrása az ilyeneknek, lépten-nyomon váratlanul bukkannak föl idegen nevek idegen országokból, mint például Amerika vagy az Egyesült Államok, nemegyszer az USA is, szóval sok nyelven vannak. De azzal még cjak-cjak megbirkóznak. Hanem amikor hirtelen beüt egy albán név, akkor már baj van.
  Albánia természetesen legesleghátul áll a nyelvismereti rangsorban. Még azt is derogál tudni, hogy hol van pontosan. Valahol a Bal- vagy a Jobbkán rejtett bugyraiban, vagy talán a Kaukázusban? Ördög tudja. De mindegy is, elég lenne leírni ezt a nyamvadt nevet, hogy Hodja. Hodj kell ezt írni vajon? A kéziraton Hodzsa áll, de hát ezek az arabok ma már nem Juszufot írnak, hanem Youssoufot, a fene a cserélgetős mindenüket. Vagy török név lenne? Van olyan, hogy Naszreddin Hodzsa, az biztosan a testvére. Írjuk inkább angolosan, úgyis fix, hogy New Yorkban él a pasi. Szóval Hodja. Úgyse veszi észre senki, kit érdekel? Senki nem ismeri ezeket a niggereket.
  Ídj okoskodik a szedő vagy ki tudja, kicsoda, elvégre egy tévéműsor-újság, akár online, akár offline, sokszereplős műfaj, egész komplett szerkesztőség kell hozzá, hogy használhatatlanná tegye. Egyébként a mutatott példa még azt az állatorvosi lovat is tartalmazza, hogy a „borítón” más van, mint belül, ugyanis ha rákattintunk a dokumentumfilm címére, akkor a részletesebb tartalomismertőben bizony helyesen van a név. Mert még következetesen hülye se tud lenni a szerkesztő, egyszer tudja, máskor nem tudja. Pontosabban: szarik az egészre, neki tökmindegy. Még akár azonosulni is lehetne valamennyire az álláspontjával azon az örvön, hogy végül is egy diktátorról, az emberiség szégyenéről van szó, csak hát itt nem ez a helyzet. Ha zeneszerző vagy rákkutató lenne, az se számítana. Akkor is csak egy albán.

De azért én elmondom, hogy a bácsi nevét csakugyan úgy ejtik, hogy enver hodzsa, és a magyar nyelvnek megvan a technikája arra, hogy ezt hogy kell leírni. Úgy, mint az albánok, akik 1908 óta latin betűkkel írnak, tehát az a szabály érvényes, hogy mindent eredetiben kell írni: földrajzi neveket, személyneveket, lefordítatlanul használt kifejezéseket. Enver Hoxha. Az albánok sajátos találmánya, hogy a dzs hangot xh-val jelölik, nekem speciel nagyon tetszik, eredeti, ötletes. H nélkül a sima x a dz hang jele, például Koçi Xoxe volt miniszter ejtsd kocsi dzodze.
  Amúgy az albán ábécé pofonegyszerű, fonetikus, öt perc alatt megtanulható. Ha nyomdász létünkre véletlenül rászánnánk ezt az öt percet, akkor onnantól tudnánk és nem lenne kérdés, hogy bármely albán nevet hogy kell írni.
  És akkor már csak az maradna nyitott kérdés, hogy mi az ördög lehet Albánia szovjet válása. Én még a házasságáról sem értesültem.


Láng Attila D., 2010.1.24.

albán Albánia arab helyesírás Hoxha‚ Enver Naszreddin hodzsa New York nyelvészet sajtó török USA Xoxe‚ Koçi

Világok karcaVilágok harca tizenhárom változatban


korábbi cikkek >>