Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Láng Attila D.

  

Kolompos a kempingben


  

Egy hajnalon Kolompos hadnagyot, a gyilkossági csoport nyomozóját telefon verte fel álmából: a felsőbíbicpusztai kempingben halva találták Bárczi B. Jenőt, a kemping pénztárosát a felfeszített páncélszekrény mellett. A szekrényből hiányzott két szalámis szendvics, amit a biztonsági őr este saját kezűleg helyezett oda, továbbá hárommillió forint készpénz.
  Délre járt már, mire Kolompos hadnagy öreg francia kocsiján megérkezett Felsőbíbicpusztára. Szivarra gyújtott és körülnézett a helyszínen, de nem sok használhatót talált. Két egyértelmű tényállás forgott fenn: a szekrényt felfeszítették és az őrt megölték, s a két cselekmény egyidejűsége idegenkezűséget valószínűsít. De néhány nyom azért akadt.
  (i) A biztonsági őr munkaideje 22 órakor járt le, ekkor hazament és otthagyta a pénztárost, aki már 21 órakor végzett, de ott maradt, hogy megnézze a focimeccset, mivel a saját tévéje rossz volt. A biztonsági őr vallomása szerint a pénztáros 22 órakor még eleven állapotban ette azt a harmadik szalámis szendvicset, amit neki ajándékozott cserében azért, hogy a másik kettőt a széfbe tehesse. A széfkulcsot megtalálták a zárban, de a számkombinációt a gyilkos nyilván nem ismerte. (ii) 24 órakor érkezett az éjszakás takarítónő, hogy a kapusfülkéből elvegye a vízpart kulcsait és lemehessen elsöpörni a homokot. A kapusfülke melletti pénztárszoba ajtaját nyitva találta, odabent a páncélszekrény szintén nyitva volt, s előtte feküdt a pénztáros feltűnően bezúzott fejjel. A takarítónő szólongatta, de nem kapott választ. Lement a partra söpörni, majd hajnali kettőkor visszatette a kulcsot és ismét benézett a pénztárszobába, ahol a pénztáros még mindig ugyanúgy feküdt, ugyanúgy bezúzott fejjel. Mivel a páncélszekrény ajtaját félóránál tovább nem volt szabad nyitva tartani, a takarítónő értesítette a gazdasági rendőrséget, akik szóltak a gyilkosságiaknak. (iii) 22 és 24 óra között csak a vendégek tartózkodtak a kempingben, valamint az őr éjszakai helyettese, egy barna pincsi, de ennek nem volt meg a kellő testi ereje a feszítővas kezelésére. Úgyszintén az őrnek sem, aki leszázalékolt nyugdíjas volt, ellenben a takarítónőt, ezt a nagydarab asszonyt Kolompos hadnagy habozás nélkül felvette a gyanúsítottak listájára; noha nyomozóösztöne világosan a vendégek felé terelte. (iv) Mint a nyilvántartásból megtudta, ez idő szerint hatan laktak a kempingben: egy német, egy angol, egy francia, egy svéd, egy olasz és egy amerikai, aki nem tudta jól kiejteni a Fidzsi-szigetek nevét és ide kapott jegyet. A nyilvántartásban egy magyar is szerepelt, aki hat évvel korábban ott lakott három napig és még mindig nem rendezte a számláját, de őt Kolompos hadnagy érett megfontolás után kizárta.
  Mint a hadnagy megtudta, a vendégek még mindig nem tudnak semmit az eseményekről, a helyszínelést vezető helybeli őrmester ugyanis leleményesen elszigetelte a tetthelyet a kemping többi részétől, civil ruhás rendőrökből kordont állítva a szolgálati épület köré. A hadnagy személyesen ellenőrizte az intézkedés hatásosságát:
  – Önök rendőrök? – lépett oda a kordonban szorosan összekapaszkodó civil ruhások egyikéhez.
  – Nem adhatunk felvilágosítást. Kérem, oszoljon tovább, nincs itt semmi látnivaló!
  – Csak nem egy hulla van odabent? – kérdezte tréfás hangon.
  – A hullát már elszállították, a pénztáros kilétéről nem adhatunk felvilágosítást. Ismétlem, tessék továbboszlani, ellenkező esetben őrizetbe vételének elrendelését fogjuk foganatosítani!
  Ekként meggyőződve róla, hogy a vendégek mit sem sejthetnek, a hadnagy újszerű ötlettel látott munkához: azt találta ki, hogy szállóvendégnek fogja kiadni magát, így elegyedik beszélgetésbe a vendégekkel. Arról kérdezi majd őket, hogy érzik magukat a kempingben, mivel töltik az időt, így próbál közelebb férkőzni hozzájuk. A biztonsági őrtől megtudta, hogy valamennyien beszélnek angolul; szerencsére Kolompos hadnagy is értette a nyelvet, mert sok amerikai krimit nézett és olyan régi tévéje volt, ami nem tudta fogni a magyar hangot.
  A vendégek lent röplabdáztak a strandon. Valamennyien fürdőruhában voltak, ezért a hadnagy is levetette gyűrött ballonját, s fesztelenül, csak zakóban és nyakkendőben sétált le a partra. Egy pillantással felmérte, hogy e kisportolt férfiak bármelyike képes lehetett a gyilkosság elkövetésére.
  – Jó napot – üdvözölte őket –, én is itt fogok lakni.
  (1) – Well, isten hozta – vetette oda egyikük, aki piros fürdőnadrágot viselt –, csak ne engedje, hogy a hetes sátorba tegyék. Egy éjszaka holtbiztos elszabadul a hatosból ennek az őrültnek a kígyója.
  – Kígyója? – pislogott a hadnagy riadtan.
  (2) – Az – felelte a fehér nadrágos –, én is féltem tőle a fehér egeremet.
  (3) – Te beszélsz, Gio? – kérdezte a fekete nadrágos. – Az egeredtől képtelenség egy jó nőt idehozni, halálra rémülnek.
  A hadnagy gyorsan utánanézett tökéletes detektívmemóriájában, hogy az olaszt hívják Giovanninak.
  (4) – Az pedig nagy baj – nevetett a piros nadrágos –, titeket franciákat csak a lányok érdekelnek. A múltkor is hiába hívtalak biliárdozni.
  (5) – A biliárd hülyeség – felelte a kék nadrágos –, azt még a macskám is meg tudja tanulni. Bezzeg a sakk!
  (6) – …ahhoz már a kutyám esze kell – vágta rá a lila nadrágos.
  (7) – Hát eszes, azt nem mondom – mondta a piros nadrágos –, de úgy horkol minden éjjel a szomszéd sátorban, mint egy ember, alig lehet aludni tőle. Az én nyulam bezzeg meg se nyikkan. De a legrosszabb ennek a papagája – bökött valaki felé a tömegbe, a hadnagy nem látta, kire mutat. – Az egész nap locsog.
  (8) – Te beszélsz? – kérdezte a fehér nadrágos. – Hisz a sor végén laksz, csak egy szomszédod van, nekem meg kettő.
  (9) – Viszont neked mindegy, hogy hányan horkolnak, egész éjjel internetezel – szólalt meg a zöld nadrágos.
  (10) – Értelmesebb elfoglaltság, mint a te fél éjszakán át tartó kártyacsatáid – mondta a fehér nadrágos –, vagy mint Bill folytonos rohangászása a kemping körül.
  A detektívmemória ismét hűségesen jelentette, hogy Bill az amerikai.
  (11) – Az nem rohangászás, hanem kocogás – mondta a kék nadrágos –, nagyon egészséges dolog, egyszer én is kipróbálom. Csak a négyes sátor alatt olyan kemény a föld, hogy reggelenként örülök, ha fel tudok kelni.
  (12) – Az ötös alatt se jobb – legyintett a fekete nadrágos –, bezzeg Giovanninak a hármas jutott, ahol vastag a fű.
  (13) – Engem nem zavar a kemény fekhely – hallatszott valahonnan a labdázók közül, a hadnagy nem látta, ki beszél –, sokkal inkább az, hogy nem találok olyan biliárdpartnert a faluban, aki tud angolul. Mindenki csak németül beszél, én meg nem tudok németül.
  A hadnagy elérkezettnek látta az időt, hogy társalgásba elegyedjen velük.
  – Mondják, hogy telt a tegnap estéjük? – kérdezte.
  (14) – Kösz, jól – felelte a piros nadrágos. – Magának mi a keresztneve?
  – Hadnagy – szólta el magát Kolompos, szerencsére magyarul. – Mit csináltak záróra után?
  Tízkor volt záróra, ekkor ment el az őr.
  (15) – Én zenét hallgattam ővele – bökött a fehér nadrágos a kék nadrágosra – az ő sátrában egész éjszaka.
  (16) – Semmi különöset – mondta a piros nadrágos –, én a sátramban feküdtem és olvastam éjfélig, aztán lefeküdtem.
  (17) – Én átmentem Olafhoz kártyát tanulni – mondta a fekete nadrágos –, de elég unalmasnak találtam.
  A detektívmemória most is csalhatatlannak bizonyult: a svédet hívják Olafnak.
  (18) – Egyikőtök se hallotta a kiabálást? – figyelt föl a lila nadrágos. – Az ám, már akartam is mondani. Tizenegy óra lehetett, amikor kiabálást és csattanásokat hallottam az étterem felől. Oda is mentem megnézni, de zárva volt minden, odabent sötét. Senki se hallott semmit?
  A hadnagy hátranézett. Csakugyan, a kemping étterme ugyanabban az irányban volt a sátraktól, mint a pénztáros szobája, ahol a gyilkosság történt. Könnyen azt lehetett hinni, hogy onnan jön a zaj.
  (19) – Várjon csak – mondta a fekete nadrágos. – Mi hallottunk valami kiabálást kártyázás közben, de azt hittük, hogy a szomszéd sátorból jön, a zenéhez tartozik. Nem is jutott eszünkbe kinézni.
  (20) – Fogadok, hogy betörtek az éjszaka – mondta a zöld nadrágos. – Maga is azért jött, felügyelő úr, ugye?
  – Hadnagy – mondta Kolompos ezúttal már angolul. – Igen, azért jöttem. De már megyek is. Megengedik, hogy körülnézzek egy kicsit?
  (21) – Persze – felelték a kempingezők.
  Kolompos körbesétált a kempingben. Visszament az étterem sarkáig, majd onnan indult a sátrak felé, megnézve a fák tövét, a füvet, de nem látott semmi különöset. Végighaladt a sátrak előtt sorban, megnézte őket, csak kívülről, hisz nem volt sátorkutatási parancsa. Az utolsó sátorból egyszer csak valami sziszegést hallott. Eszébe jutott, hogy itt lakik a kígyó, és szaporán visszasietett a gyilkosság helyszínére.
  – Körülnézett, hadnagy úr? – fogadta a helybeli erők vezetője. – Hadnagy úr!
  – Tessék?… ó, igen, hogyne… mondja, van egy tolla? – tapogatta végig a zsebeit.
  – Persze, tessék. A takarítónőt közben tisztáztuk. Balkezes, az ütés irányából pedig egyértelmű az elkövető jobbkezűsége. Azt hiszem, utánanézünk a falubelieknek, hátha tudnak valamit a gyilkosról.
  – Mit?… nem, nem, fölösleges. A gyilkos itt van a kempingben.
  – Hogyan? Ön már tudja, ki a gyilkos?
  – Még nem! – rikkantotta vidáman és helyet foglalt a pénztáros egykori székén. – De mindjárt megmondom. Egyvalami biztos: a szalámis szendvicseknek semmi köze a gyilkossághoz. Azokat akár a pénztáros is megehette, mielőtt megölték!
  Elővette zsebéből kis magnóját, ami pontosan rögzítette a kempinglakók szavait. Ellenőrizte, hogy a felvétel sikerült, erre nagy szükség lesz majd a bizonyításnál; aztán újra szivarra gyújtott és kikövetkeztette, melyik sátorban milyen nemzetiségű vendég él, milyen színű fürdőnadrágot hord, milyen állatot tart és mi a hobbija. Amint ezt megállapította, odaküldött két rendőrt a labdázókhoz, hogy hozzák el a gyilkost. Megmondta, milyen színű nadrág van rajta.

Mondja meg az olvasó is!