Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


Tartalom



Láng Attila D.

Internetes kérdezz–felelek

2000

Miről szól ez az írás?

Az Internetről, annak működéséről és használatáról gyakran felmerülő kérdéseket igyekszik megválaszolni a témában még egészen járatlanok számára; elsősorban azokat tartva szem előtt, akik otthonukból készülnek a világhálóhoz kapcsolódni a közeljövőben, avagy már meg is tették és az első lépéseknél tartanak.

1. Mi ez és mire jó?

Mi az az Internet?

Erre a kérdésre általában műszaki szemszögből szoktak felelni: számítógépek világméretű hálózata. Ez a válasz azonban semmitmondó. Jobb felelet az, hogy az Internet a jövő médiája, a könyv, az újság, a rádió és a televízió egyesítése, megtoldva olyan szolgáltatásokkal, amik a korábbi médiáknál elképzelhetetlenek voltak.

Mire jó?

Nagyjából ugyanarra, amire ősei, a könyv, az újság, a rádió és a televízió: szórakozásra, tanulásra sokféle módon. Ezenfelül olyan dolgokra is, amit ezek nem tesznek lehetővé: közvetlen kapcsolattartásra a világ távoli részén élő emberekkel és intézményekkel, saját személyünk és munkásságunk megismertetésére a nagyvilággal, üzleti vállalkozás indítására viszonylag kis befektetéssel, s így tovább. Ahogy az internetes technikák fejlődnek, mindezeket egyre hatékonyabb és kifinomultabb módon lehet megvalósítani.
  Az Internet (becenevén: a net) abban különbözik az összes többi médiától, hogy a közember is, aki nem újságíró, nem riporter, nem szerkesztő, kifejezheti rajta gondolatait és megoszthatja a világgal. Az összes többi médiának passzív élvezői vagyunk: azok közölnek velünk valamit, mi pedig olvassuk, hallgatjuk, nézzük. A net segítségével aktív hozzájárulói lehetünk a szolgáltatott „műsornak”: valamirevaló netes kiadvány ma már nem képzelhető el a felhasználók visszajelzései nélkül, számos netes fórum pedig egyébből sem áll.

Hogy lehet elképzelni?

Egy hatalmas város gyanánt, ami elnyúlik az összes kontinensen. Több városközpontja van, a legnagyobb és legzsúfoltabb az Egyesült Államok nagyvárosai között húzódik; nagy központok vannak Japánban és Angliában is. Ezekhez képest szinte kertvárosi jellegűek az olyan helyeken elterülő városrészek, mint Magyarország, de ezeknél is kijjebb esik Afrika, Szibéria, Óceánia; a város legtávolabbi csücske az Antarktisz. A város sajátsága, hogy a lakók soha nem közlekednek az utcákon, csak automata kocsikat küldözgetnek háztól házig, amik fénysebességgel száguldanak a csomópontok között, de a csomópontok bonyolult, forgalmas rendszereiben sokat kell várakozniuk. Utcanevek nincsenek, ehelyett a házaknak van nevük; senki se tudja, kik a szomszédai, csak a saját házát ismeri.

Hányan használják?

Ezt nagyon nehéz megbecsülni, ráadásul mire kimondom, már nem ugyanannyi. 1999-ben hallottam egy becslést százötvenmillió internetezőről világszerte. Ez a Föld lakosságának alig két és fél százaléka, de máris éppen elég nagy szám ahhoz, hogy az Internetet nagyon fontos világjelenségnek nevezhessük.

Mik a hátrányai?

Leginkább az, hogy ma még lépten-nyomon a technika korlátaiba ütközünk. Folyamatosan, jó minőségben zenét vagy beszédet közvetíteni sem a rádiónak, sem a tévének nem esik nehezére, az interneten azonban egyelőre nem nagyon lehet; a folyamatos tévéadás képpel, hanggal még kevésbé lehetséges. Vannak már ilyenek, de az otthonról internetezőknek nemigen adatik meg ezeket jó minőségben élvezni, egyszerűen nincs meg hozzá a kellő sávszélesség. Ez persze a technika előrehaladásával folyamatosan javulni fog.

Mi az a sávszélesség?

Annak mértéke, hogy adott idő alatt mennyi adatot tudunk szállítani a vezetéken; a korábbi példával élve: hogy hány autó fér át az utcán adott idő alatt. A számítástechnikában az adatmennyiségeket bitben és byte-ban mérik (1 byte = 8 bit = egy betű vagy írásjel), a sávszélességet pedig a másodpercenként átvitt bitek vagy byte-ok számában. Ha például az Internet-kapcsolatunk sebessége 56 000 bit/másodperc, azaz 7000 byte/másodperc, akkor egy ötmillió byte hosszúságú zenefelvétel átvitele 714 másodpercig, vagyis majdnem tizenkét percig tart; attól kezdve, hogy elkezdtük tölteni a felvételt, tizenkét percig kell várnunk, hogy magunkénak mondhassuk. (Legalább ennyi ideig, de ez az 56 000 bit/s csak a köztünk és az Internet közötti – a házunktól a kertkapuig vezető – sávszélességet mondja meg; fönt az Interneten a zenénknek esetleg több országon kell átutazni, mire mihozzánk ér, s eközben számos forgalmi dugóba ütközhet.) Ezután természetesen már akárhányszor meghallgathatjuk, amíg le nem töröljük a számítógépünkről.

Mekkora sávszélesség van az Interneten?

Kicsi. A gerincvezetékek, amelyek az egyes központokat összekötik, több millió byte-ot is átvisznek másodpercenként, de ezt a forgalom már régen kinőtte. Állandóan dolgoznak újabb és újabb technikák kifejlesztésén és üzembe állításán, így a sávszélesség folyamatosan nő, de a forgalom még ennél is gyorsabban.
  Van egy számítás, mely szerint a net bármely pontjáról maximum 13 századmásodpercen belül választ kell kapnunk, mivel az elektromos áram fénysebességgel halad, tehát a Föld felszínén mérhető legnagyobb távolságot, húszezer kilométert oda-vissza ennyi idő alatt járja meg. Mondanom sem kell: örülhetünk, ha sikerül 13 másodpercen belül választ kapnunk.

Mik az előnyei a többi médiához képest?

Elsősorban az, hogy lehetőséget biztosít a tanulmányozott kérdések részletesebb megismerésére. Ha például egy távoli városról szeretnénk adatokat megtudni, a hagyományos módszerekkel elmehetünk a könyvtárba és kereshetünk útikönyveket, de azokban csak annyi lesz, amennyit a szerzők szükségesnek láttak elmondani. Átnézhetjük az újságokat is, ahol esetleg lesz néhány hír abból a városból, de nagy valószínűséggel nem kapunk választ olyan kérdésekre, mint például a szállodai szobák árai. A tévé és a rádió esetében még rosszabb a helyzet, mert ha akad is olyan műsor, ami választ ad kérdéseinkre – ami valószínűtlen –, azt fel kell ismerni a műsorújságban és a megadott időpontban megnézni vagy felvenni a műsort. A könyveket és az újságokat meg is nézhetjük a könyvtárban visszamenőleg – de ez is rengeteg időbe és munkába kerül –, a tévé- és rádióműsoroknak viszont nincs nyilvánosan hozzáférhető archívuma.
  Az Internet első lépésben azzal könnyíti meg helyzetünket, hogy ha kérdéseinkre már megírta valaki a választ, azt nagy valószínűséggel viszonylag rövid idő alatt megtalálhatjuk. A könyvtárban rengeteg könyvet kellene átlapozni, hogy a választ megtalálhassuk, az Interneten azonban vannak keresőszolgáltatások, amelyek ezt elvégzik helyettünk, gyakorlatilag átlapozva az Internetet, s másodperceken belül közlik mindazon helyek listáját, ahol a téma szóba kerülhet. Így is nagyon sok olvasnivalónk lehet (egy olyan kérdésre, mint „szállodák Londonban”, több százezer címet is kaphatunk válaszul, nem mintha ennyi szálloda lenne Londonban, épp csak ennyi helyen van róluk szó), de nagy valószínűséggel rövidesen rátalálunk azokra a „házakra”, amiket a londoni szállodák építettek maguknak az Interneten, s ott lesz a legjobb esélyünk megtalálni a választ.
  Második lépésben akkor segít az Internet, amikor a választ nem találjuk meg rajta: lehetővé teszi a téma szakértőinek közvetlen megkeresését. Eddig is előfordult, hogy egy kérdésre nem lehetett megtalálni a választ a könyvtárakban, s akinek elég fontos volt és elég pénze volt levelezésre, az kiderítette, ki lehet képes a kérdés megválaszolására, levelet írt az illetőnek és vagy kapott választ, vagy nem. Az Interneten ez sokkal gyorsabb, mert sokszor nem is kell keresni a válasz ismerőjét, az valahol már fel van tüntetve, vagy ha nem, megvannak a kérdések feltevésére szolgáló szakmai fórumok. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy ingyen van és nem kell levélpapírral, borítékkal bíbelődni; ezért ha például egy professzor naponta félórát szán kérdések megválaszolására, nem mindegy, hogy ennek a felét címek lekörmölésével és borítéknyalogatással kell-e töltenie.

Mik a veszélyei?

Sokszor emlegetnek terroristákat és kábítószer-terjesztőket az Internettel kapcsolatban. Ezek természetesen megvannak, de igazából nem olyan fekete az ördög, mint lefestik. Sokkal könnyebben lehet találkozni ezekkel a valódi világban, és ha „odakint” (a valóságban) találkozunk velük, sokkal nagyobb a veszély. Interneten nem lehet valakit bekábítóztatni egy diszkóban, nem lehet a járókelőket véletlenül lelőni egy bandaháború során. Nincs olyan módja az ártásnak, ami csak Interneten lenne lehetséges és a valódi világban nem; a különbség csak mennyiségi, egy elferdült gondolkodású ember nem csupán a közvetlen környezetében élőkre gyakorolhat lelki ráhatást. S persze könnyebben el lehet bújni, de ha igazán komoly bűntettről van szó, a rendőrség akárkit meg tud találni, efelől nyugodtak lehetünk.
  Az Internetnek inkább olyan veszélyei vannak, amikről kevesebb szó esik a sajtóban, mert kevésbé látványosak. Mivel itt a kommunikáció sokkal felgyorsultabban zajlik, az abból fakadó sérelmek is gyakoribbak. Mivel nagyobbak a társadalmi és kulturális különbségek, az érintkezés pedig írásban folyik, több a lehetőség a félreértésre; s több a gorombaság is, mert sokan nem fegyelmezik magukat, hiába hangoztatják: „ne írj olyat az Interneten, amit nem mondanál ki élőszóval”.
  Van még az internetfüggőség veszélye is, ami kétségkívül szintén létezik, de sokkal kisebb, mint amilyennek lefestik. Aki használja az Internetet, annak szüksége van rá, hiszen ezért használja. Ez minden emberi találmánnyal így van az idők kezdete óta. Ez még nem függőség és nem is káros. Baj akkor van, ha valakinél az Internet minden egyébnek a rovására megy, nem él valódi társadalmi életet még a családjával sem, sokszor nem eszik, nem alszik, addig ül a gép előtt, amíg össze nem esik. Ilyen van, de olyan kis számban, hogy nem lehet komoly veszélynek tekinteni; azt hiszem, ha csak Magyarországon egy forinttal megemelnék a cigaretta árát, az így bejövő többletbevételből ki lehetne fizetni talán a világ összes internetfüggőjének gyógykezelését.

2. Hány éves?

Mikor lesz az Internet tizedik születésnapja?

Hát az bizony már nagyon régen volt. Csak a kilencvenes évek elején vált félelmetes gyorsasággal világjelenséggé, de ekkorra már évtizedes múlt állt mögötte, aminek nagy részét egyetemeken, kutatóintézeteken és katonai létesítményeken töltötte.
  Első születésnapjának 1957 tekinthető, amikor a szovjetek fellőtték a Szputnyikot. Erre válaszul az amerikai védelmi minisztérium létrehozta a Fejlesztett Kutatási Tervügynökséget (ARPA), aminek feladata volt technológiai újításokat keresni a honvédelem számára. 1966-ban készült az ARPA által működtetendő hálózat, az ARPANET első terve; ennek alapelve, ami a net mai struktúráját is meghatározza, az, hogy nincs „a központ”, csak kisebb-nagyobb helyi központok vannak, amelyek közül bármelyik (például atomtámadás miatti) kiesését a többi pótolni tudja. 1969. augusztus 30-án állt üzembe az ARPANET első „csomója” a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, egy 12 kilobyte-os számítógépen. Az első adatküldési kísérletet októberben hajtotta végre Charley Kline, akinek a gép lefagyott, amikor a LOGIN (bejelentkezés) szó G betűjét leütötte…
  De 1971-ben már tizenöt csomópontja volt a hálózatnak. 1972 márciusában Ray Tomlinson, az első emailprogram szerzője bevezette a @ jelet a postafiók és az intézménynév elválasztására az emailcímekben. 1973-ban 2000-re becsülték a felhasználók számát. 1974-ben Vint Cerf és Bob Kahn feltalálta a TCP protokollt, amelynek későbbi változata alapján kommunikálnak egymással a számítógépek ma is. 1975-ben feltalálták a levelezési listákat. 1979-ben létrejött a Usenet, az azonos témák iránt érdeklődő felhasználók ma is népszerű hírközlési rendszere. Ugyanaz év április 12-én Kevin MacKenzie a bal vállára hajtotta a fejét és fölfedezte az emoticonokat, más néven smileykat vagy vigyorikat… :-)
  1981-ben létrejött a BITNET hálózat, amely később az Internet egyik fő összetevőjét képezte. 1982-ben kialakították a TCP protokoll új változatát, a ma is használt TCP/IP-t, egyúttal bevezetve az internet és Internet kifejezéseket: kisbetűvel ez hálózatokból összekapcsolt hálózatot jelentett, nagybetűvel pedig a kisbetűs internetek összekapcsolását. 1984-ben létrejött a domainnevek rendszere, a DNS, amely alapján ma is működnek az internetes címek. 1985. március 15-én bejegyezték az első domaint, a Symbolics.comot. 1986-ban létrejött egy újabb nagyméretű hálózat, az NSFNET. 1987-ben az összekapcsolt számítógépek száma átlépte a tízezret, két év múlva már a százezret. 1988-ban Jarkko Oikarinen kifejlesztette az IRC-t, az internetes társalgás ma is használt módját, s ugyanebben az évben az amerikai NSFNET-et összekötötték Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Izland, Norvégia és Svédország hálózataival. 1989-ben újabb kilenc ország csatlakozott.
  1990-ben megszűnt az ARPANET, de újabb tizenegy ország csatlakozott az NSFNET-hez. 1991-ben megszületett a World Wide Web, a mai Internet képes-hangos, tarkabarka világa. Phil Zimmermann megírta nagy vihart kavart titkosítóprogramját, a PGP-t. Még tíz ország, köztük Magyarország csatlakozott az NSFNET-hez ebben az évben, amikor a havi forgalom már meghaladta az egybilliárd byte-ot. 1992-ben a számítógépek száma átlépte az egymilliót, Jean Armour Polly kitalálta a „szörfölni a neten” kifejezést, bekötöttek még tizenhárom országot, köztük az Antarktiszt is. 1993-ban az Egyesült Államok elnökének is lett emailcíme (president.gov), s immár harmadik világbeli országokat kezdtek bekötögetni. 1994-ben internetes bevásárlóközpontok jelentek meg, pizzát is lehetett már rendelni, a havi forgalom átlépte a tízbilliárd byte-ot. 1995-ben az NSFNET-et már Internetnek hívták, ekkorra a WWW volt a legnépszerűbb szolgáltatás.
  1998-ra már csak a piciny Naurut és a Comore-szigeteket lehetett bekötni a világhálóba, utolsóként.

Milyen gyorsan növekszik?

1969-ben négy hosttal, azaz adattároló, kiszolgáló, forgalmat lebonyolító számítógéppel indult. 1977-ig tartott, hogy számuk elérje a száz darabot. 1984-ben már ezren voltak, 1987-ben alig ötezer darabról huszonnyolcezerre ugrott a számuk, 1989-ben százharmincezerre, 1992-ben egymillióra, 1996-ban tízmillióra. Az utóbbi tíz évben tehát 2-4 évenként megtízszereződött a számuk.
  A bejegyzett domainek, internetes „birtokok” száma is gyorsan növekszik. A nyolcvanas években még csak néhány ezren voltak, 1991-ben számuk átlépte a tízezret, 1995-ben a százezret, 1997-ben az egymilliót.
  Ha a felhasználókat vagy még inkább az internetes üzletekben megforduló dollárokat számoljuk, a növekedés még szemkápráztatóbb.

Honnan származnak ezek a dátum- és számadatok?

A Hobbes’ Internet Timeline című kiadványból, ami a http://www.isoc.org/zakon/Internet/History/HIT.html címen található meg.

Hányan használják?

Ez az a kérdés, amit a Hobbes’ Internet Timeline sem válaszol meg, mert nagyon nehéz használható becslést adni. Mindenekelőtt el kell dönteni, ki számít Internet-felhasználónak: csak az, aki állandó jelleggel netezik és van postafiókja, vagy az is, aki csak néha-néha beugrik egy Internet-kávézóba. Aztán a hozzáférést biztosíthatja Internet-szolgáltató, munkáltató vagy iskola; ezek egyikét sem kötelezi semmilyen netes „központi bizottság” a felhasználók számának bejelentésére, no meg ezek a számok amúgy is folyamatosan változnak. Ne feledjük ezenkívül, hogy az otthoni felhasználók egy részének a családja is netezik, de sok családban csak egy személy érdeklődik iránta.
  Mindezeket tekintetbe véve a számok, amiket mondani tudok, csak nagyon durva becslések. A rendszeres felhasználók számát világszerte összesen százötvenmillióra becsülték 1999-ben; Magyarországon félmillióra.

Mit jelent az a rengeteg szakkifejezés, ami ebben a történeti összefoglalóban szerepelt?

Igyekszem többségüket megmagyarázni ebben az írásban.

3. Hogy működik?

Milyen részletesen kell ismerni az Internet működését ahhoz, hogy használhassuk?

Nem nagyon részletesen. Nem árt tudni például olyanokat, hogy ha a netes kommunikáció a TCP/IP protokoll segítségével folyik; azt már kevésbé kell tudni, hogy ez a protokoll mit is jelent (azt jelenti, hogy a különböző mondanivalóknak, mint például „szia”, „figyelj, küldök valamit”, „megkaptad?”, „megkaptam”, „nem kaptam meg” stb., különböző kódszámok felelnek meg); azt pedig, hogy egész pontosan, belülről hogyan működik, egy adott üzenet továbbítása milyen számok elküldését jelenti, egyáltalán nem kell tudni, ezt a dörzsölt öreg netrókák sem tudják.
  Nem árt tudni, hogy épülnek fel a domainnevek és milyen rendszerük van; azt már kevésbé kell tudni, hogy a domainnevek számokból álló IP-címeket takarnak; azt pedig, hogy melyik domain mögött milyen IP-cím húzódik meg, egyáltalán nem kell tudni. (Nem is lehet, hiszen millión felül van a számuk.)
  Még sorolhatnék példákat, a lényeg az: ha autóban ülünk, célszerű dolog nagyjából tisztában lenni azzal, hogy az autóban motor van, azt benzin hajtja, amit villamos szikra gyújt meg; de azt teljesen fölösleges dolog tudni, hogy hány milliméter a benzinvezeték átmérője. Ma már az Internet is egy modern autó, ahol elég ismerni az autóvezetés szabályait (vagyis az internetes programok használatát), valamint a közlekedési szabályokat (vagyis az internetes illemszabályokat és szokásokat), s annak érdekében, hogy mindezek között jobban eligazodjunk, célszerű, de nem feltétlenül szükséges tudni egypár dolgot a net működéséről.

Lássunk egy példát. Mit kell tudni ahhoz, hogy a holnapi tévéműsort megnézhessük az Interneten?

Elsősorban azt, hogy hol található. A net nem olyan, mint egy könyv, aminek van tartalomjegyzéke, vagy ha az nincs, végig lehet pörgetni a lapokat és előbb-utóbb rátalálunk a keresett helyre. A netet nem lehet így végiglapozni. Ha úgy kezdjük meg internetes pályafutásunkat, hogy egyetlen címet sem ismerünk, elég nehéz dolgunk lesz, mert nem fog történni semmi, s még arra se lesz lehetőségünk, hogy valamiképpen megismerkedjünk címekkel. No persze a szaklapokból, tévéműsorokból szerezhetünk címeket, amikkel már elkezdhetjük a net bebarangolását. A legfontosabb cím, amire szükség van, egy jó kereső címe, amivel a továbbiakban mindent megtalálhatunk; legjobb kettőt használni, egyet belföldi, egyet nemzetközi viszonylatban. Magyarországon a Heuréka (www.heureka.hu) az egyik legjobb kereső, nemzetközileg a Yahoo (www.yahoo.com). Mindazonáltal a magyar tévéműsorok címe http://www.port.hu/sql/tv.musor (hacsak meg nem változik, mire ez az írás az Olvasó kezébe kerül, mert az bizony lehetséges). Valamicskét a World Wide Web kezeléséről is tudni kell ahhoz, hogy kiválaszthassuk a holnapi napot és a minket érdeklő tévécsatornákat.
  A másik dolog, amire szükség van, annak ismerete, hogy mit kezdjünk ezekkel a címekkel: tudni kell, hogyan indul el egy böngésző azon a számítógépen, ami előtt ülünk (a legtöbb gépen elég könnyen meg lehet találni, már ha egyáltalán van már rajta), és a böngészőben hova kell írni a címet.

Akkor hát: hogy működik az Internet?

Ül két ember két számítógép előtt, esetleg a Föld két átellenes pontján, írásban „beszélgetnek”; amit a magyar beír, egy-két másodperc múlva megjelenik a japán képernyőjén és megfordítva. Hogyan lehetséges ez? A telefon a nyitja, de ez azért mégiscsak más dolog, mert a számítógépünkről nem japán telefonszámot hívtunk, hanem egy helyi számot ugyanabban a városban.
  Az otthoni számítógépünk az Internet-szolgáltatónkon keresztül kapcsolódik a netre. Az Internet-szolgáltató egy cég, amely pénzért Internet-hozzáférést ad. Nagyjából az Antenna Hungáriához hasonlít, amely Magyarországon a tévéműsorok földi továbbítását végzi – nem ők csinálják a műsort, ők csak továbbítják hozzánk. Az Internet-szolgáltató (röviden ISP) sem csinálja az internetes „műsort” (amit tartalomnak szoktunk hívni, elkészítőjét pedig tartalomszolgáltatónak), csak a lehetőséget biztosítja a hozzáféréshez. A számítógép az ISP telefonszámát hívja fel, s az internetezés egész ideje alatt ezzel a számmal folytat telefonbeszélgetést, amiért persze ennek megfelelően fizetünk.
  Amikor valamit akarunk a nettől, számítógépünk kiküld egy üzenetet, amit az ISP e célra fenntartott számítógépe, a szerver kap meg. A szerverek vagy kiszolgálók nagy teljesítményű számítógépek, amik a különböző Internet-szolgáltatóknál, egyetemeken és egyéb intézményeknél az Internettel kapcsolatos feladatokat látják el – a net tulajdonképpen ezeknek a világméretű láncolata, amelyet telefondrótok, optikai kábelek és műholdas kapcsolatok kötnek össze. (Pontosabban fizikailag ez a net, de a MÁV sem azonos néhány ezer kilométer vasúti sínnel és az azon szaladgáló szerelvényekkel; intézményi háttér, emberek munkája is van mindkettő mögött.) Üzenetünk ebben az áttekinthetetlenül bonyolult elektronikus dzsungelben halad szélsebesen mindaddig, amíg el nem éri célját; ekkor az ottani szerver visszaküldi a választ, ami hasonló módon rohan vissza a szolgáltatónk szerveréig, amely ideadja nekünk.

A szerverekről mit kell tudni?

Jóformán semmit, kivéve az Internet-szolgáltatónknak azt az egyetlen szerverét, amelyikhez csatlakozunk. Ennek esetleg lehetnek különféle rigolyái, amik azt eredményezik, hogy bizonyos beállításokat kell eszközölnünk a gépünkön; ezt persze a szolgáltató ügyfélszolgálata megmondja.

És az útvonalról, amin az adataink haladnak?

Erről sem kell tudni semmit, de akarhatunk. Traceroute-nak (útvonalkövetőnek) nevezik azokat a programokat, amik meg tudják mutatni, hogy a letöltött adatok milyen útvonalon haladnak éppen, vonalakat rajzolva a világtérképre. Érdemes egyszer kipróbálni egy ilyen traceroute-ot, de ha nem tesszük, akkor sem leszünk szegényebbek semmilyen nélkülözhetetlen ismerettel.

És mi az a domain?

Nos, erről viszont már többet kell tudni. Maga a szó földbirtokot jelent (a magyarban is megvan: domínium), az Interneten tartománynak szokás fordítani. Az Internet leginkább a középkori Németországra hasonlít, ami megszámlálhatatlan apróbb-nagyobb tartományocskából állt, csak ott azért nem voltak milliószámra.
  A net „területe” 253 toplevel, vagyis felső szintű domainre tagozódik: ebből 246 országdomain és 7 általános domain. Az országdomaineket kétbetűs rövidítés azonosítja: hu Magyarország, us az Egyesült Államok (bár ott ezt általában nem használják, csak az általános domaineket), ca Kanada, fr Franciaország, de Németország domainje stb. A gyarmatoknak, függő területeknek is saját országdomainjük van. A hárombetűs általános domaineket érdemes megtanulni: com: kereskedelmi (commercial), edu: oktatási (education), gov: kormányzati (government), int: nemzetközi intézmény (international), mil: katonai (military), net: netes intézmény, org: nonprofit szervezet (organization). A kereskedelmi domainek vannak a legtöbben, valószínűleg többen, mint az összes többi együttvéve. (2000 végén bevezettek további hét általános domaint, amelyek között hosszabbak is akadnak: aero, biz, coop, info, museum, name és pro.)
  A toplevel domainek (vagy fődomainek) alatt vannak ezrével-százezrével intézményi domainek, amik valamilyen cég, intézmény, esetleg magánszemély nevéből vagy más szóból származnak. Amikor egy címet leírunk, előbb az intézményi domain áll, utána ponttal elválasztva (de szóköz nélkül) a fődomain: mtv.hu a Magyar Televízió domainneve, ucla.edu a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, nokia.com a Nokia cég domainje stb. A két-hárombetűs fődomaineket akár meg is lehet tanulni, de a domaineket aligha; mint említettem, már 1997-ben egymillión felül volt a számuk.
  A domain alatt aldomainek helyezkedhetnek el – amik általában egy-egy gépet azonosítanak a domainen belül –, ezek rendszerét már a domain tulajdonosa dönti el. A leggyakoribb aldomain a www, amely az intézmény weboldalának megjelenítéséért felelős gépet azonosítja; ezért a legtöbbször így írjuk az intézmények címeit: www.mtv.hu, www.ucla.edu, www.nokia.com.// De ez alól is van kivétel; például az én honlapom címe nem www.lad.rentahost.net,// csak lad.rentahost.net, mert itt a névbetűimből képzett lad aldomain nem külön gép, csak egy logikailag létrehozott rövidítés a honlapom eredetileg hosszabb címe helyett. De azért vannak ilyen többszörös al-aldomainek is, például a Gutenberg Project FTP-címe uiarchive.cso.uiuc.edu, ahol az uiuc az intézményi domain, ez alatt található a cso aldomain, ami alatt az uiarchive al-aldomain van.
  A domainnevet igen gyakran / jel és további szöveg követi: ez a domainen vagy aldomainen belüli könyvtárstruktúrát adja meg. A honlapom egyik könyvtára például a lad.rentahost.net/tsz/lad/iras névre hallgat, vagyis a lad aldomain főkönyvtárából nyíló otthon könyvtárban található lad alkönyvtárban levő iras könyvtár; ezen belül pedig egy file-t a lad.rentahost.net/tsz/lad/iras/kitaszit.txt azonosít. Amikor ezt a file-t itthon nézem, a honlapnak a saját gépemen levő példányában, a neve c:\web\tsz\lad\iras\kitaszit.txt, amiből látható, hogy a weben a / törtvonalak ugyanúgy működnek, mint az otthoni gépen a \ törtvonalak, s a könyvtár- és file-nevek is azonosak.
  Végül pedig, de nem elsősorban mindezeknek a legelejére szoktuk írni a protokoll jelzését, ami a web esetén http://// – például a honlapom teljes címe ht‌tp:lad.rentahost.net, de ha a protokollt nem írjuk ki, azt is elfogadják a böngészők.

Hol van ebben a kukac?

Ebben sehol, mert a kukacot (@) tartalmazó címek nem web-, hanem emailcímek. Ezekben egy postafiók azonosítója és egy (al)domain neve van, a kettő között @ jellel, például az én címem is: lad.net. Itt a lad postafiók nem azonos a honlapomért felelős lad aldomainnel, csak egyformán hívják őket, hiszen mindkettő énhozzám tartozik. Más cégek általában a mail aldomainen helyezik el a postafiókokat kezelő szervert, így ha mondjuk a Datanetnél nyitottam volna postafiókot, annak lad.datanet.hu lehetne a címe.
  Ha tehát egy ismerősünk azt mondja, „tessék az internetes címem”, és odaad egy névjegyet, amin az áll, hogy www.akármi.hu/pistike, akkor világos, hogy ez a honlapjának a címe, mert nem tartalmaz @-ot – ha viszont az áll a névjegyen, hogy pistikeármi.hu, akkor ez a postacíme, ahova emailt lehet írni.

A rentahost.net milyen országban van?

Magyarországon, de ezt a címből nem lehet tudni. A hárombetűs domainek valamikor az USA privilégiumai voltak: ami com, edu stb., az az USA, ami országjellel van, az külföld. Az amerikaiak ma sem használják az us országdomaint, de ma már rengeteg hárombetűs domain üzemel a világ minden táján.

Mi az a web tulajdonképpen?

A web (a World Wide Web vagy világháló rövidítése, másképpen WWW) az Internet legismertebb szolgáltatása, amit általában „Internetként” ismernek. Ha egy tévéműsorban képet mutatnak az Internetről, az a webről szokott származni, hiszen ez a leglátványosabb és legkönnyebben kezelhető.
  Egy weboldal hasonló lehet egy könyv- vagy újságoldalhoz, szövegek és képek vannak rajta; vannak egészen spártai küllemű weboldalak, amik csak szöveget tartalmaznak, vannak csicsásak és agyondíszítettek, s vannak stílusos újságdizájnnal készítettek is. Akárcsak a nyomtatott médiában. A különbség az, hogy a weboldalon másféle dolgok is lehetnek: animációk, háttérzene, különböző appletek, s ami a legfontosabb: linkek.

Hivatkozás. A web egész rendszerét linkek kötik össze, semmi más. Mint mondtam, a webet nem lehet úgy végiglapozni, mint egy újságot, nincs első és utolsó oldala. Lehetne persze, hiszen sorba lehetne rakni az egészet például ábécérend szerint, de nem lenne értelme, mert olyan „újságot” kapnánk, aminek (egy nemrég készített becslés szerint) legalább nyolcszázmillió oldala van – továbbra se lehetne átlapozni. Egy helyet a weben kétféleképpen lehet megtalálni: úgy, hogy valahonnan (szaklapból, tévéműsorból, ismerős említéséből) tudjuk a közvetlen címét, vagy úgy, hogy találunk egy linket, ami oda mutat.
  Link lehet egy szövegrész, egy kép vagy egy képrészlet is. A szöveges linkeket eltérő szín (leginkább kék) és aláhúzás szokta jelölni, a képes linkeknek nincs külön jelük, de mindegyikre igaz, hogy ha az egeret egy linkre visszük, a nyíl alakú egérkurzor mutatóujjá változik, ezzel jelezve, hogy ott link van. Ha ekkor az egér bal gombjával egyet kattintunk, a böngésző hozzálát a link által mutatott weboldal letöltéséhez.
  Link mutathat ugyanazon a weboldalon belül egy másik helyre (például ha ez a szöveg weboldal volna, megtehetném, hogy ezt a zárójeles mondatot aláhúzzam, bekékítsem és mondjuk az előző bekezdésre mutató linkké alakítsam); ugyanazon a website-on (domainen) belül egy másik weboldalra; avagy egy másik domainen található weboldalra is, függetlenül attól, hogy az milyen messze van a kiindulástól, milyen országban vagy általános domainen. A neten nincsenek távolságok, ugyanannak a honlapnak a szomszéd oldala ugyanúgy egy kattintás, mint a világ túlsó csücske. S link mutathat természetesen bármilyen file-ra, nemcsak honlapra: képre, zenére, letölthető programra is, avagy a honlap tulajdonosának postacímére, aminek hatására a levelezőprogramunk megnyit egy üres levelet az illetőnek címezve, hogy hozzáírhassuk a szöveget és elküldhessük.

Mi az az applet?

Ez az applikáció (alkalmazás) becézett alakja. Honlapokon gyakran alkalmaznak különféle vizuális trükköket a nagyobb hatás keltésére. Appletekkel lehet megcsinálni például, hogy a honlapon megjelenő menüből, ha rávisszük az egeret, menüpontok csússzanak elő, amikből választani lehet; vagy hogy egy képet három dimenzióban lehessen forgatni, nagyítani, kicsinyíteni; de akár játéktáblát is lehet applettel készíteni, amin a honlapra egyidőben érkező látogatók játszhatnak egymással.

Mi az az animáció?

A weben általában kétféle animációt találunk. A legtöbb az animált GIF, ami egy képsorozatot ismétel a végtelenségig; így például a honlap készítője a saját postacímére mutató linket nemcsak úgy készítheti el, hogy kitesz egy kis levélborítékot a honlap sarkába, hanem ez a levélboríték például foroghat is. Animált GIF-fel működik a legtöbb banner is. A másik fajta animáció már terjedelmesebb: ezek a videóklipek, amiket ugyanúgy le lehet tölteni, mint egy zenét vagy egy programot, aztán lejátszani.

Mi az a banner?

Reklámcsík. Általában az oldalak tetején jelennek meg hosszúkás vízszintes csíkok, amelyekben valamilyen reklám képsorai futnak. Ha erre rákattintunk, a reklámozó honlapjára jutunk, egyúttal növelve annak az oldalnak a bevételeit, ahol a reklám megjelent.

Mi van még az Interneten a weben kívül?

Elsősorban az email, vagyis a postaszolgáltatás, amiről már esett szó; továbbá az FTP, ami programok és egyéb file-ok gyors letöltését teszi lehetővé, minden látványelem nélkül. Fontos, bár az utóbbi időben visszaszorult szolgáltatás a telnet, amivel úgy kezelhetünk távoli gépeket, mintha ott ülnénk előttük. Népszerű az IRC, ami a csevegőszolgáltatások legnépszerűbbje, írásos beszélgetések számára; az internetes telefonszolgáltatások pedig hangos beszélgetések számára. Van számos üzenetközvetítő szolgáltatás, ICQ, AIM és hasonlók, ezekkel azonnal megérkező üzenetet lehet küldeni azoknak, akik feliratkoztak ugyanerre a szolgáltatásra. Legutóbb pedig a mobiltelefonok tulajdonosait is bevonták az Internet pezsgő életébe, először volt az SMS, amivel nemcsak másik mobiltelefonról, de a netről, emailből is lehet üzenetet küldeni a mobiltelefonra, ami megjelenik annak képernyőjén; majd a mobilok megtanultak válaszolni, már emailt is lehet írni róluk; azután jött a WAP, amivel majdnem ugyanúgy lehet webezni a mobilról, mint egy rendes számítógépről, csak fekete-fehérben és kicsi képernyőn, speciálisan a mobilozók érdeklődésére számot tartható információk jelenhetnek meg.

4. Miből működik?

Honnan van pénz erre a rengeteg számítógépre, programra és az emberekre, akik működtetik őket?

Többféle forrásból. Amíg az Internet fejlesztése oktatási és katonai kutatások keretében folyt, a költségeket a kormányok állták az iskoláknak és a hadseregnek egyébként is juttatott forrásokon keresztül. Az egyetemi és katonai netközpontok ma is ebből táplálkoznak, de ma már a net legnagyobb részét a kereskedelmi cégek teszik ki. Ezeknek köszönhető, hogy a net legfőbb hajtóereje ma a reklám.
  Eleinte a valódi világban jelen levő cégek kezdték árukínálatukat, ismertetőiket feltenni a webre, majd a forgalom növekedésével egyre jobb üzlet lett a neten reklámozni. Ma már valamirevaló cég nem lehet meg szép kivitelezésű honlap nélkül, de egyre nagyobb azoknak a cégeknek a száma, amelyek csak egy honlapból és a mögötte levő infrastruktúrából állnak: ezek a netcégek, amelyek a valódi világban nem is folytatnak semmilyen tevékenységet. Némelyik már tízmillió dollárokban számolja az éves bevételét, szerepel a tőzsdén, felvásárol más cégeket vagy őt vásárolják fel.

A netes cégeket bejegyzik a netcégbíróságon?

Nem, ezeket a valódi cégbíróságon jegyzik be. Ugyanazok a szabályok érvényesek rájuk, mint más cégekre.

Milyen üzletágak vannak a neten?

Olyanok, mint a valódi világban, legfeljebb más technikákat használnak. A netes áruházak másképpen működnek, mint a valódiak: mivel a vevő nem tapogathatja meg, nem próbálhatja fel az árut, képekben és szavakban kell rábeszélni a vásárlásra.
  A net speciális üzletága az ingyenes szolgáltatás. Ma már a felhasználónak, azaz nekünk gyakorlatilag minden ingyen van a neten, kivéve magát a netezés lehetőségét (a hozzáférést): ingyen nézhetünk körül a hálózat legnagyobb részén, ingyen tölthetünk le olyan mennyiségű adatot, aminek a tárolásához egy nagy számítóközpont, végignézéséhez pedig ezer év sem elég, ingyen levelezhetünk, csinálhatunk saját honlapot, játszhatunk stb. Mindezért azzal fizetünk, hogy megnézzük az oldalakon található reklámokat, esetenként rájuk kattintunk és néha vásárolunk valamit.
  Az Internet-szolgáltatók külön csoportot képeznek a netes cégek között. Általában háromféle szolgáltatásuk van: az Internet-hozzáférés, a postafiók és a honlap tárolására szolgáló hely. Azok a cégek, amelyek hozzáférést adnak, mindig adnak postafiókot is (ez benne van az árban), és lehet kérni honlaphelyet felárért. Vannak cégek, amelyek csak postafiókot és/vagy honlapot adnak, de ezek ingyen. Bár az utóbbi időben nálunk is megjelentek az ingyenes hozzáférést nyújtó szolgáltatók.

Jó üzlet a net a cégeknek?

Nagyon jó üzlet; amióta a felhasználók száma milliókra, tízmilliókra rúg, folyamatos konjunktúra van. A net jövedelmezősége azon alapul, hogy minden mindennel összefonódik. Egy netes áruház például semmire se menne, ha nem hirdetne más cégek weblapjain, ezzel toborozva a látogatókat; erre pénzt ad ki, de ugyanakkor pénzt vesz be abból, hogy ő is megjelenteti más cégek reklámjait a saját weblapján. Mindenkinek érdeke másnál hirdetni, mert ebből származnak a látogatók. Egy keresőoldalon például tízmillió ember is megfordul egyetlen napon; ha itt száz cég hirdet, akkor egy cég reklámját százezer ember látja, miközben mind a hirdetőnek, mind a keresőoldal üzemeltetőjének sokkal kevesebbe került a dolog, mint például egy tévécsatorna esetén, ahol csak a reklámfilm leforgatása milliókba kerül.

És milyen üzlet a magánembernek?

Lesz arról szó, hogy mennyibe kerül netezni, most beszéljünk arról, hogy mit kapunk ezért. Készen kapjuk a kapcsolattartást az egész világgal, sokkal olcsóbban, mint bármilyen más hírközlő eszköz segítségével. Kapunk egy óriási ismerettárat, ami az élet minden területéről, a tudományokról és művészetekről, a politikáról, a sportról, az időjárásról és még rengeteg mindenről annyi információt kínál, mint még a legnagyobb könyvtárak sem, de nincs kölcsönzési idő, nincs olyan, hogy elviszik a könyvet az orrunk elől, nincs záróra; és ha valamit mégsem találnánk meg benne, megvan a mód rá, hogy megkeressük az embereket, akik tudnak válaszolni a kérdésünkre.
  A legtöbb embernek ez megér havi néhány ezer forintot, ha körülményei egyáltalán megengedik, hogy kiadjon ekkora összeget. Sajnos a magyar felhasználók nehéz helyzetben vannak, mert egész Európában nálunk a legdrágább az Internet, de szerencsére folyamatosan csökkennek az árak.

Miért csökkennek az árak?

Ez általános jelenség a számítástechnikában. A számítógépek, programok és minden egyéb ára is csökken, nemcsak a netezés költségei. Általában az újdonságot kell megfizetni, de ahogy a dolgok újszerűsége csökken, leesik az áruk is.
  Pár éve az Internet-szolgáltatók még dollárban számolták a havi díjakat itt Magyarországon, mert annyira új és exkluzív dolog volt. Voltak olyasmik, mint „kapcsolattartási díj”, amire ma már nem is emlékszünk; a forgalmi díj még megvan, de jóformán csak a nagyfelhasználók számára.

Mikor lehet majd ingyen internetezni?

Soha, mert ez egy szolgáltatás, amit valaki ad és ez őneki pénzbe kerül, amit megfizettet azzal, aki igénybe veszi. Számos cégnél, amelyeknek van Internet-hozzáférésük, netezhetnek az alkalmazottak, hasonlóképpen az egyetemistáknak is ad hozzáférést ma már minden egyetem, de ez sincs ingyen; annyival alacsonyabb a munkabér vagy magasabb a tandíj. (Persze ez nem komoly különbség, hiszen nekik nagy tételben olcsóbb az Internet.)
  Magyarországon is beindultak már ingyenes Internetet nyújtó vállalkozások. Ezek a cégek abból élnek, hogy ingyen adnak Internetet, s eközben igyekeznek a felhasználókat oldalukra csábítani és fizetős szolgáltatásokat is eladni nekik.
  Valószínűleg néhány éven belül drasztikusan leesnek az internetezés költségei Magyarországon is, de valami pénzbe mindig kerülni fog. Ha egy nap majd alanyi jogon lehet netezni, amint azt egypár országban már fontolgatják, akkor az adónkkal fizetjük meg. Ingyenes Internet nincs és nem is lesz, de ezzel nincs is semmi baj.

5. Mi kell hozzá?

Mire van szükség az internetezéshez?

Öt dolog kell: telefonvonal, egy számítógép, egy modem, a szükséges programok és egy előfizetés valamelyik Internet-szolgáltatónál. A modemet és a programokat azért mondom külön, mert akinek már van számítógépe, de eddig még nem netezett, annak általában nincsen modemje és nincsenek ehhez való programjai sem.

Milyen számítógép kell?

Gyakorlatilag bármilyen. Jómagam egy éven át 386-os géppel interneteztem, amiben 4 megabyte memória volt és Windows 3.1 futott rajta; ez 1997–1998-ban volt, amikor a web legtöbb szolgáltatása már kinőtte az ilyen gépen futtatható ósdi böngészőket. Nem is nagyon tudtam webezni, de az email és az FTP jól működött. A net nagyon meg tudja hálálni, ha komoly géppel közelítjük meg; vannak olyan szolgáltatások, amikhez a mai Celeron gépem is túl lassú és kevés a 64 megabyte memória, de türelemmel és kis igényekkel bármilyen géppel, akár egy özönvíz előtti XT-vel is netezhetünk.

Milyen modem kell és egyáltalán mi az a modem?

A modem az az áramkör, ami összeköti a számítógépet a telefonvonallal; segítségével a gép tud hívásokat kezdeményezni és fogadni, megfelelő program segítségével faxolni, üzenetrögzítőként működni és természetesen internetezni. A modem egyik csatlakozójába kell bedugnunk azt a telefonzsinórt, ami eddig a falból a telefonba vezetett, a másikba pedig egy további zsinórt, ami a telefonba vezet; így a számítógép beiktatódik a telefonhálózatba, de továbbra is tudunk telefonálni. (Akkor is, ha a számítógép ki van kapcsolva, mert a modemben a két csatlakozó között fizikai összeköttetés van, mindig átmegy a jel.)
  Ha balsorsunk arra kényszerít, hogy elavult géppel netezzünk – főleg ha abban kevés a memória –, teljesen fölösleges gyors modemre költeni, mert a memória lesz a szűk keresztmetszet, s a lassú gép képtelen lesz kiszolgálni a gyors modemet. Ez esetben a 14,4 k-s (vagyis másodpercenként 14 400 bit átvitelére képes) modem elegendő. Korszerűbb gépnél természetesen minél gyorsabb modemet érdemes választani. Jelenleg az 56 k-s modem a megfizethető csúcskategória; gyorsabbat már akkor se érdemes venni, ha telik rá, mert a legtöbb ISP csak 56 k-t tud biztosítani.

Milyen programok kellenek?

Elsősorban egy böngészőre és egy levelezőprogramra lesz szükségünk. A böngésző az a program, amellyel a web a tőle elvárt képes-hangos, tarkabarka formában jelenik meg, a levelezőprogram pedig emailjeink megírására, küldésére, fogadására és nyilvántartására való. Ezenfelül még rengetegféle netes program létezik, de ezek a legfontosabbak.
  Böngészőből általában a két legnépszerűbbet, a Microsoft Internet Explorert és a Netscape Navigatort ajánlják; én az elsőre szavazok, mert a Netscape-pel bajaim voltak, amikor programokat töltöttem le vele. Mindkét program ingyenesen letölthető a netről.
  Levelezőprogramot mindkét böngésző mellett találunk (Microsoft Outlook és Outlook Express, illetve Netscape Communicator), de a legjobb választásnak a The Bat! nevű, moldáviai gyártmányú levelezőprogramot tartom (www.ritlabs.com), ami kicsisége ellenére rendkívül fejlett képességekkel rendelkezik és könnyen kezelhető. Ezen fogom majd bemutatni a levelezőprogramok használatát.
  Az FTP kipróbálható a böngészővel is, de komolyabb használatához feltétlenül FTP-programot javaslok, leginkább a Windows Commandert.
  Az internetes csevegés szintén kipróbálható böngészővel (webes chat), de ezek semmit sem érnek az IRC-hez képest, amit leginkább a vezető IRC-program, a mIRC segítségével ismerhetünk meg.

Milyen szolgáltató kell?

Amelyik az igényeinknek megfelelő szolgáltatást nyújt. Nem könnyű a legjobb szolgáltatót kiválasztani, s ami az egyik embernek jó, a másiknak esetleg nem az.
  A jó Internet-szolgáltató ismérvei: alacsony árak, gyors hozzáférés, megbízhatóság, segítőkészség és képesség a segítségre. A hangsúly általában a legelsőre szokott helyeződni, tekintettel a mai árakra, de mielőtt ebbe részletesen belemennénk, nézzük meg a többi szempontot.
  A gyors hozzáférés azt jelenti, hogy az adatok nem vánszorognak lefelé a hálózatról, hanem a gépünktől telhető leggyorsabban jönnek. Egy adott letöltés sebessége sok mindentől függ: a távolságtól, amennyire az adatot tartalmazó szerver van, a szerver gyorsaságától és leterheltségi fokától, a közbeeső útvonal terheltségétől, végül a saját gépünk teljesítményétől – ebben a hosszú láncolatban a szolgáltatónk szervere csak egy pont, de nagyon fontos pont. (Hiszen a saját gépünket bővíthetjük, az útvonalak leterheltsége állandóan változik, de az ISP szervere mindig ott van közbül és nincs befolyásunk a teljesítményére..)
  A megbízhatóság például azt jelenti, hogy a szerver hívószáma ne legyen örökké foglalt; a magyar neten általában 22 óra után van csúcsidő, de ekkor is be kell tudnunk jelentkezni. Egy-két foglalt jelzés még elmegy, de ha hosszabb időn – félórán, órán – át állandóan foglaltakat kapunk, már érdemes jelezni a szolgáltatónak, hogy vegye fontolóra a kapacitások bővítését. Azt is jelenti a megbízhatóság, hogy ha már bejutottunk a netre, ne legyen szokása kidobálni minket. Van olyan szolgáltató, amelyik soha nem jelez foglaltat, mindig elsőre beereszti ügyfeleit, de ha a kapacitások már telve vannak, akkor egy újabb felhasználó belépésekor kidob valaki mást, vagyis se szó, se beszéd, bontja a vonalat. Ez elég utálatos és kártékony szokás.
  A segítőkészségről igazából nemigen kell beszélni, mert a szolgáltatóknál jóformán ismeretlen dolog, hogy a felhasználó panaszán ne akarnának segíteni; legfeljebb azt kell megemlíteni, nem mindegy, hogy a szolgáltatónál mikor van telefonos ügyfélszolgálat és az mennyire van leterhelve. Mivel a felhasználók elsősorban este neteznek – a telefondíjak miatt –, a szolgáltatónak is este kell ügyfélszolgálatot tartania. Azzal nem sokra megy az ember, ha este nem tud bejelentkezni és másnapig kell várnia a segítségre.
  A segítőképesség viszont már fontosabb kritérium, mert sok szolgáltatónál bajok vannak vele; akad szolgáltató, amelynek ügyfélszolgálata hiába érhető el napi huszonnégy órában, a kérdések többségére nem tudnak válaszolni, nem szakemberek ülnek ott, időpocsékolás felhívni őket.

Mennyibe kerül internetezni 2002-ben Magyarországon?

Nos, a kérdés pontos megválaszolásához először azt kell áttekinteni, milyen díjtételekből tevődik össze a netezés költsége. Háromféle költséggel számolhatunk: a telefondíjjal, az Internet-szolgáltató tarifájával és a netes szolgáltatások költségével.

Mennyi telefondíjat kell fizetni?

Amennyit telefonálunk. Ez az írás azokhoz szól, akik otthonról kapcsolódnak a netre, túlnyomó többségük pedig telefonról teszi ezt, tehát fizeti a telefondíjat. Amikor az Interneten vagyunk, telefonálunk, s ezért a telefonszolgáltató (Matáv, Vivendi, Digitel stb.) ugyanúgy szedi a díjat, mintha közönséges telefonbeszélgetést folytatnánk.
  Célszerű alaposan áttanulmányozni a telefontársaság tarifatáblázatát, megismerni a különböző kedvezményeket és figyelemmel kísérni azok változásait – óriási különbség lehet a telefonszámlában. Gondoljuk meg: egyórai telefonálás hétköznap délben a Matáv 2000. évi tarifái szerint 540 forint, éjszaka csak 160 forint, ami kedvezménnyel 150-re csökken. Ha naponta egy órát netezünk, az egy hónapban tizenhatezer forint is lehet – vagy csak 4500, ha éjszaka tesszük. Nem mindegy.
  Még kevésbé mindegy, hogy hova telefonálunk. Mint a Hogy működik? című fejezetből kiderült, az Interneten anélkül beszélgethetünk fülöp-szigeteki emberekkel, hogy a Fülöp-szigetekre kellene telefonálni: mi mindig a saját szolgáltatónk telefonszámát hívjuk, ami itthon van, Magyarországon. De nem mindegy, hogy azon belül hol, hiszen különböző távolsági díjszabások és kedvezmények vannak. Ha az említett módon naponta egy órát netezünk éjszaka, azt csak akkor tehetjük 4500 forintért, ha helyi számon hívtuk a szolgáltatónkat. Ha a harmadik távolsági díjzónában van a szolgáltató, akkor éjszaka 810 forint egy óra, ami havi huszonnégyezer forint, és erre semmilyen kedvezmény nincs, ki kell fizetni!
  Nagyon figyeljünk ezért, hogy a szolgáltatót mindig helyi hívással lehessen elérni. Főleg a vidékieknél fontos ez, akik sajnos nem tudják a körzetszámból egyértelműen megállapítani, hogy egy telefonszám helyi vagy első távolsági zóna. Utóbbi esetben is összehozhatunk tizenkétezer forintot éjjelenként egyórai netezéssel, ezért feltétlenül tájékozódjunk, hívjuk fel a telefontársaság ügyfélszolgálatát és járjunk utána, hogy a szolgáltatótól kapott szám valóban helyi-e.
  Sajnos a jelenlegi helyzetben Magyarország jelentős részéről csupán egy-két szolgáltatót lehet helyi hívással elérni. Egyelőre gyakorlatilag a budapestiek kiváltsága, hogy tetszés szerint válasszák ki a legjobb szolgáltatót.

Mennyi az Internet-szolgáltató díja?

Ez a legfontosabb az egészben: a telefonszámlát tudjuk befolyásolni azáltal, hogy többet vagy kevesebbet telefonálunk, de a havi alapdíj fix dolog, nem lehet takarékoskodni vele.
  Az ISP-k árai széles skálán mozognak aszerint, hogy milyen szolgáltatást kérünk; magára valamit adó szolgáltató legalább négy-öt díjcsomagot tart. Az Internet-hozzáférésnél két fő szempont van: az időtartam (például havi tíz óra) és az időpont (hogy ez mikor vehető igénybe). Például több szolgáltatónak van olyan díjcsomagja, amely havi tízórai netezést tesz lehetővé (ennyivel már lehet valamit kezdeni), 3-4 ezer forint körüli áron. Volt már dolgom olyan díjcsomaggal is, amely a havi tíz órát a hajnali órákra korlátozta, éjjel kettő előtt be se lehetett lépni. Másoknál olyan van, ahol nincs havi alapdíj, viszont a használat után percdíjat fizetünk, akárcsak a telefonálásért. S persze minden szolgáltató díjcsomagjai között szerepel a korlátlan hozzáférés, amivel annyit netezhetünk, amennyit csak akarunk, akkor, amikor csak akarunk – de ez kerül a legtöbbe. Van olyan szolgáltató, amelyik tizenkétezer forintot kér érte, de szerencsére nem kell ezt választani (ha az ember olyan helyen lakik, ahol van alternatíva), mert van korlátlan hozzáférés már ötezerért is. Sajnos csak Budapesten.

Rosszabb az ötezer forintos korlátlan hozzáférés a tizenkétezer forintosnál?

Nemigen. A szolgáltatók között persze vannak minőségbeli különbségek, de ezek csak úgy-ahogy tükröződnek az árakban. Történetesen a legdrágább szolgáltató, a Matávnet minőségileg egyáltalán nem a legjobb.

Akkor melyik a legjobb?

Nem tudom. Csupán néhány szolgáltatót volt módom kipróbálni, s azokat is különböző időpontokban; a Datanetet például 1997-ben, így a kép, amit akkor alkottam róla, ma már nem sokat mond. (Egyébként akkor elégedett voltam a szolgáltatás minőségével, csak az árával nem.)
  Egy évvel ezelőtt még azt feleltem volna erre a kérdésre, hogy a Kibernet a legjobb szolgáltató – amely csak Budapesten elérhető –, de azóta a szolgáltatásuk minősége drasztikusan visszaesett. Persze lehet, hogy később megint feljavították, de én már hónapokkal ezelőtt otthagytam a céget, így az újabb helyzetről nincs ismeretem.

Ha egy havi tíz órás díjcsomagot választok, mi történik a tizedik óra végén?

Ugyanúgy lehet netezni tovább, de fel fognak számítani egy túlhasználati díjnak nevezett összeget, ami díjcsomagonként változik, általában óránként 2-300 forint.

Honnan tudhatom, hány órás hozzáférésre lesz szükségem?

Ez nehéz kérdés, amikor az ember életében először készül netezni, hiszen nagyon keveset vagy éppen semmit se tud arról, amire szerződést köt. De éppen ez kínál egy megoldást: mivel először még nagyon keveset tudunk és keveset láttunk, adjunk lehetőséget magunknak, hogy jól kinetezhessük magunkat az első egy-két hónapban. Először válasszuk a lehető legtöbb időt kínáló díjcsomagot, amit még megengedhetünk magunknak – ha telik rá, a korlátlan díjcsomagot –, s aztán amikor már kialakultak szokásaink, megismerkedtünk a net minket legjobban érdeklő részeivel, akkorra az is kiderül, mennyi időt töltünk a neten és ehhez milyen díjcsomag alkalmazkodik legjobban. Ekkor átválthatunk arra a díjcsomagra.
  De van más megközelítés is: nézzük meg, mennyit tudunk egyáltalán a net előtt tölteni, hiszen az élet nem áll meg. Aki hétköznap nem is ér rá netezni, az már egy húszórás díjcsomaggal is végignetezheti a hétvégi délutánok felét (úgyse fog ráérni minden szombat-vasárnap délután). Ha pedig a kiválasztott szolgáltatónál vannak olyan díjcsomagok, amik hétvégén biztosítanak hozzáférést, érdemes azokkal kalkulálni.
  A legegyszerűbb választási módszer pedig a pénztárca szűkössége. Így például amikor először csatlakoztam a netre, egy 1500 forintos díjcsomagot választottam, mert a (gyakorlatilag találomra kiválasztott) szolgáltatónál ez volt a legolcsóbb. Sokára jöttem rá, hogy az ezért kapott havi két óra gyakorlatilag csak levelezést tesz lehetővé, ezt pedig ingyen is megtehetem.

Hogyan válasszak szolgáltatót?

Erre két jó módot tudok ajánlani. A gyorsabb, de nem mindig megvalósítható módszer az, hogy ismerünk valakit, akinek már van Internet-hozzáférése, tehát „benne van a dologban” és tud nekünk segíteni. Megkaphatjuk tőle a szükséges programokat (ezek ma már gyakorlatilag kivétel nélkül ingyenesek vagy szabadon terjeszthető shareware-ek, így jogsértést sem követünk el), megismertet minket a használatukkal és tanácsokat ad többek között a szolgáltató kiválasztásához is. Az Internet alapelve: ha tudsz segíteni, segíts, hogy neked is segítsenek.
  Ha viszont ilyen ismerősünk nincsen, akkor sem kell bemenni a legelső utunkba kerülő Internet-szolgáltatóhoz (hacsak nem nagyon sürgős a dolog): megtehetjük, hogy a szaklapok CD-mellékleteiről kerítünk egy levelezőprogramot, nyitunk egy postafiókot valamelyik ingyenes, Internet-hozzáférés nélkül is használható emailszolgáltatónál (bár tapasztalat nélkül ezt se lehet egykönnyen megtenni), majd segítséget kérünk az immár hozzáférhető levelezési listákon a szolgáltató kiválasztásához. Segíteni fognak, de időbe telik.

Mi van az internetes szolgáltatások költségeivel?

Három összetevőt említettem, ne hagyjuk ki a harmadikat sem. Az Internet-szolgáltatónk, amellyel csatlakozunk, nem azonos azokkal a cégekkel, amelyek honlapjait megtaláljuk a neten (szolgáltatónknak is van persze honlapja), tehát a neten igénybe vett szolgáltatásokért nem az Internet-szolgáltatónknak fizetünk. Ha például előfizetünk egy drága üzleti magazinra, az előfizetési díjat nem fogják ráterhelni sem az Internet-szolgáltató, sem a telefontársaság számlájára, hiszen fogalmuk sincsen, honnan csatlakozunk mi a netre. Az üzleti magazin kiadójával kell lebonyolítanunk a tranzakciót, ebben az Internet-szolgáltatónk kérésre sem fog segítséget vállalni. Bankszámla, hitelkártya nélkül a neten gyakorlatilag lehetetlen bármit is vásárolni, kivéve a házhoz szállított tárgyakat, amiket az átvételkor a postásnak fizetünk. Ez azonban azt is jelenti: nem fordulhat elő, hogy betévedünk valamilyen weboldalra, ahol aztán fizetnünk kell akaratunk ellenére, mert nem olvassuk el vagy nem értjük az idegen nyelvű feliratokat. Fizetni csak terjedelmes kérdőívek kitöltése után tudunk, ahol a hitelkártyánk számát is meg kell adni; aki pedig ezt kiadja, amikor nem is akar vásárolni, az meg is érdemli, hogy megterheljék a számláját.

6. Hogyan kezdjem?

Hova nyúljak először, ha Internetet szeretnék?

Be kell szerezni az előzőekben említett összetevők közül azokat, amelyek hiányoznak: telefonvonal; számítógép; modem; szoftverek; Internet-hozzáférés. Ebből az első kettő mindenképpen kívül áll ennek az írásnak a témakörén – telefonvonalat telefontársaságtól, számítógépet számítógép-szaküzletben kapunk, ez nyilvánvaló; egyébként az Olvasónak nagy valószínűséggel már meg is vannak ezek.
  A modemről sem szükséges hosszan értekeznem; a sávszélességet már említettem, még fél szóval megemlítem, hogy vannak külső és belső modemek. A külsők kis dobozban vannak, amit csatlakoztatni kell a számítógéphez, trafó segítségével a konnektorhoz, valamint az említett módon a telefonvonalhoz; a belső modem egy áramköri kártya, amit beteszünk a számítógépbe, így csak a telefont kell hozzákapcsolni. Szükséges továbbá a modem kezelőprogramjának telepítése, ami a modern Windowsoknál többé-kevésbé automatikus, de szükség lehet hozzá szakemberre.
  A szoftvereket illetően kicsit probléma, hogy minden le lehet ugyan tölteni a netről, de szoftver nélkül ugye nem lehet letölteni semmit, ez tehát kicsit a róka fogta csuka esete; de fel lehet oldani. Egyrészt a Windows 98-ban és a későbbi változatokban beépítve megvan az Internet Explorer, amivel már mindent megcsinálhatunk (a „megvan” azt jelenti, hogy rajta van a Windows CD-jén, de egyáltalán nem biztos, hogy fel is van már rakva a számítógépre). Másrészt számtalan netes programot találunk az újságok CD-mellékletein, amik nem drágák és a rajtuk levő programokat nyugodtan, jogszerűen használhatjuk. Harmadrészt az a szakember, akit majd elhívunk, úgyis ellát minket majd a szükséges ingyenes programokkal.

Szakembert kell hívni?

Meg lehet próbálni enélkül, de elég nehéz feladat egy gépet első alkalommal Internet-képessé tenni. Sajnos még nem tartunk ott, hogy az ember hazavigyen egy dobozt a boltból, megnyomjon rajta egy gombot és ott legyen az Internet – a tévék, rádiók, mosógépek egyből működnek a vásárlás után, de a számítógéppel nem így van. Apróbb-nagyobb problémák százai merülhetnek fel akár vadonatúj gép, akár korábban Internet nélkül már használt gép esetén, s némelyikkel bizony a szakembernek is meggyűlik a baja.
  Mindazonáltal a szakember nem azt jelenti, hogy valamelyik hangzatos hirdetésekkel dobálózó szaküzlet vagy szerviz emberét kell elhívnunk. Megtehetjük, nincs velük semmi baj, csak igen borsosak az áraik. Sokkal olcsóbb, ha ismeretségi körünkben keresünk egy Internetet már használó, a számítástechnikához kicsit jobban értő embert; mondjuk aki már nem egyszerű, laikus felhasználó, de nem szükséges, hogy programozó, rendszergazda vagy ki tudja, milyen öreg szaki legyen. A számítástechnika autodidakta tudomány, aki egyszer leül egy gép elé és néhány évig ott marad, profi lesz.
  Ha tehát találunk ilyen szakembert, ez össze fogja dugdosni a szükséges csatlakozókat, fölteszi és beállítja nekünk a programokat, megoldja a „most meg miért nem azt csinálja, amit csinálnia kellene?” típusú problémákat és ott lesz nekünk kulcsrakészen a net. Mindezt pedig ingyen teszi, mert a számítástechnika, különösen pedig a net így működik. Alapelve: segíts másokon, hogy rajtad is segítsenek.