Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Kószó Krisztina
Láng Attila D.

Akkumulátorhitlerizmus

Írásunkat egy riport leiratával kezdjük. Pánovics András, Völgyi Gyula és Perjési Ildikó riportja az M1 Sorstársak műsorában volt látható, 2003. április 8-án. A szöveget a siketek számára készített feliratok alapján jegyeztük le. Jegyzetszámokkal jelöltük meg azokat a helyeket, ahol az elhangzottakkal kapcsolatban mondandónk van.

*

Az eredeti probléma

Négy agyvérzés, három tüdőembólia, agyérgörcs, trombózis, gerincműtét, cukorbetegség, magas vérnyomás és a pacemakere: ezek mind Sevecsekné Bujdosó Erzsébet betegségéhez tartoznak. A részlegesen bénult asszony az évek során már nemcsak az állandó gyógyszerre utaltságához, hanem az elektromos kerekesszékéhez is hozzászokott. Az azzal kapcsolatos nagy gond viszont akkor érte, mikor a jármű nemrégiben defektet kapott. Kiderült: a két hátsó kerék1 megjavításához Erzsébetnek receptet a szakfőorvostól kell szereznie; ő pedig Kerepestarcsán dolgozik, Tatárszentgyörgytől 80 kilométernyire.

Sevecsekné Bujdosó Erzsébet
  – Előadták először nekem azt, hogy be kell írni a Pálfi főorvos úrnak, levélben kell kérni,2 hogy két darab hátsó kerék3 az elektromos székemhez kellene. Én írtam egy szép levelet Kerepestarcsára a Pálfi főorvos úrnak.4 Nem kaptam rá választ.5 Utána felvettem a telefont – ami nem kis pénzembe került a mobil, mire egy ilyen beszélgetésnek vége van6 –, hát nem mondhatom el, hogy szépen beszélt velem.7 Ingerülten beszélt velem, hogy mit képzelek én – ilyen hangnemben; menjek be minden héten szerdán 9-től 2-ig,8 nagyon szívesen kezembe adja a receptet.9

Dr. Pálfi István szerint10 a szakfőorvosoknak ilyenkor ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy ne csupán a javítandó eszközt, hanem magát a beteget is személyesen lássák.11 Ennek az egyik oka az, hogy a betegek egyébként ritkán keresik fel őket.12 A másik még egyszerűbb.

Dr. Pálfi István osztályvezető főorvos, Kerepestarcsa
  – Itt nagyon drága segédeszközöket nyújtunk a betegeknek, illetve rendelünk, de a beteget itt kell látni:13 nem kell-e kiegészíteni,14 állapotromlása volt-e,15 és jó-e az az eszköz, amit utána javaslunk a betegnek.16

Erzsébet azonban – betegsége és a használhatatlan elektromos kerekesszéke miatt – nem tudott elutazni Kerepestarcsára.17 Személyautóval ez nem lett volna megoldható. Mentőt pedig egy orvos sem kért a számára,18 így pedig az is több tízezer forintjába került volna. Az asszony három hétig családjára hagyatva, kiszolgáltatottan feküdt otthon.19 Hogy nem tovább, az kizárólag annak köszönhető, hogy a gyógyászati segédeszközöket javító cég – különleges esetként – recept nélkül is segített rajta.20

Barcsay Árpád üzletág-igazgató, Rehab Rt.
  – Minden ügyfelünkkel folyamatos kapcsolatot tartunk, és ez a lehetőség volt éppen ennél a hölgynél, hogy segítettünk neki azért, mert tudtuk azt, hogy annyira helyhez kötött lett volna a kerekesszék használata nélkül, hogy szükségét éreztük ennek a támogatásnak, ennek a segítségnek a megadásához.

Erzsébet problémája – úgy tűnt – szerencsésen megoldódott. Ám mint kiderült, korántsem végleg.

Az újabb probléma

Nem sok telt el – egy-két hét csupán –, és a beteg asszony élete ismét megnehezült. Ezúttal a kerekesszék két akkumulátora romlott el.

Sevecsekné Bujdosó Erzsébet
  – Akkumulátor nélkül nem megy a gép. Akkumulátor nélkül nem tudok közlekedni.
  – És ez mit jelentett akkor?
  – Azt jelentette, hogy a lakásból is csak úgy tudtam kimenni, hogy ötször-hatszor be kellett dugni, mire kimegyek a konyhába meg vissza.21
  – És különben akkor ágyhoz van kötve?
  – Igen. Teljesen akkor ágyhoz vagyok kötve.

Annyi öröm viszont akadt az ürömben, hogy ezúttal legalább sikerült mentőt szereznie ahhoz, hogy eljusson a kerepestarcsai kórházba a javítási receptért.

Benkovics József mentőtiszt
  – Azt javasoltuk, hogy a rendelőintézet belgyógyász főorvosát próbálja meg elérni ebben az ügyben, hogy talán egy érvényes szállítási utalvánnyal – akkor mi mindenképpen fel tudjuk vállalni a szállítást. Ezt nemegyszer megtettük már előző esetekben is, így aztán most is. Kicsit furcsállottuk a helyzetet, hogy a kocsi javítása miatt magát a beteget is fel kell vinni,22 de hát ha érvényes szállítási utalvánnyal rendelkezik a beteg, akkor természetesen nekünk kötelességünk a szállítást ugyanúgy kezelni, mint hogyha csak a betegsége miatt szállítanánk a beteget.

Erzsébet így végül személyesen is eljutott a szakfőorvosához. Ha már ott volt, még a múltkor meg nem kapott receptet is kérte a két hátsó kerékhez, hogy utólag elszámoljon vele a javítócég felé. Ám az orvos sem ezt a papírt, sem az új akkukhoz szükségeset nem írta fel neki.23 Pálfi doktor arra a rendeletre hivatkozott, amely szerint a keréknek például 60 hónap az úgynevezett „kihordási ideje”.24 Az akkumulátornál ugyanez 24 hónap.25

Dr. Pálfi István
  – Azt jelenti, hogy ha egy betegnek ne adj’ Isten elromlik az akkumulátora – hát hogy lehet javítani vagy sem, azt én nem tudom megítélni, mert nem vagyok szakember.26 Nem tudom megítélni, viszont új akkumulátort csak 24 hónap után írhatok fel, tehát két év után.27

Ez alapján Erzsébetnek az új akkumulátorokra még három és fél hónapot kellett volna várnia. A kerekekre sem kapta meg a receptet, csak egy általános papírt egyéb javításokhoz.28 A szakfőorvos szerint neki és kollégáinak a gyógyászati segédeszközök idő előtti alkatrészcseréivel azért kell vigyázniuk, mert azok akár jogtalan visszaéléseket is takarhatnak.29 Hiszen nagy pénzekről van szó, egy akkumulátor például 16-20 ezer forint.30 Azt pedig, hogy valami tényleg elromlott-e, a szakfőorvosok gyakran nem tudhatják megállapítani.

Dr. Pálfi István
  – Mert akkor nem orvosok lennénk, hanem autószerelők vagy – mit tudom én – ilyen elektromos szerelők, tudja akkor?! Végül is van egy szakmánk, viszonylag elég kevesen tanultuk meg ezt. Nem tanultunk hozzá sajnos elektromoskocsi-javítást.31

Az orvos szerint ezért az alkatrészjavításokban és -cserékben érintett Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a javítócégekkel kellene intéznie az ilyen ügyeket, az orvosokat kihagyva.32 Az OEP egyik vezetője mindezt másképp látja.

Kőrössy Péter főosztályvezető
  – Olyan szinten, hogy egy kereket kell cserélni vagy egy akkumulátor elromlik, ezt mindenképpen el tudják dönteni az orvos kollégák is.33 És talán nem lenne célszerű, hogy az kezdeményezze a javításokat, aki ezért elszámol utána az OEP-pel.34 Tehát itt az orvos felelősségére van bízva – szakmai és anyagi felelősségére –, hogy megfelelően történjenek a cserék, illetve a javítások.35

A szakember elmondta azt is, hogy az alkatrészek javításának, illetve cseréjének eljárása szinte ugyanaz. A garanciaidőn belül a gyártó látja el a feladatokat és ő állja a költségeket is.

Kőrössy Péter
  – Ha ezen túlmenően történik, például egy kerekesszék esetében ugye 10 év a kihordási idő, tehát tízévenként lehet egy új kerekesszéket felírni, nyilvánvaló, hogy itt is – mint más műszaki termék esetében – történnek meghibásodások. Akkor, ha lejárt már az úgynevezett szavatossági idő, akkor a javítás díjtételeit a biztosító fizeti, illetve vállalja.

Hát ennyit a szabályokról. Esetünkben azonban csupán ismét az jelentett megoldást, hogy a korábban már említett javítóvállalat – Erzsébetnek újabb szívességet téve – a kerekek után az akkumulátorokat is recept nélkül megjavította.

Sevecsekné Bujdosó Erzsébet
  – Ez rettenetes jó érzés volt, ugye, mikor beletette az akkumulátort. Rögtön beleülni, minden, és akkor kész. „– Na, Erzsébet, jó? – Jaj, ragyogó!” Nagyon örültem. Másnap reggel az volt az első utam, hogy irány a polgármesteri hivatal, mert rengeteg ügyintéznivalóm van.

Most már intézheti őket. De hogy a hiányzó recepteket mikor kapja meg utólag?36 Megkapja-e egyáltalán? Hogy mi lesz legközelebb vele és mi lesz a sorstársai hasonló problémáival? Erzsébet azt mondja, ő személy szerint nem bízik abban, hogy a javítási eljárás a közeljövőben leegyszerűsödik. Szerinte hiába is próbálkozik becsületesen az OEP.37 Mert még az új rendelet is csupán egy dolog. Annak alkalmazása a mindennapi életben – nos, az teljesen más történet.

*

1. „A két hátsó kerék” – mondja a narrátor, s egész idő alatt a két hátsó kerékről van szó. Furcsának találjuk azt, hogy egy tolókocsinak egyszerre mind a két hátsó kereke defektet kapjon. Érzésünk szerint nem erről van szó, hanem pusztán arról, hogy a páronként egyforma kerekeket nem lehet darabonként cserélni, csak párosával. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy csak. Valószínűleg így olcsóbb az OEP-nek.

2. A levelet a posta ideális esetben másnapra juttatja célba. Nem ideális esetben napokba telik. Ezután a címzett válaszol; mivel a címzett egy feltehetően elfoglalt kórházi főorvos, ez ideális esetben is napokig tart. Nem merünk utánagondolni, mennyi időbe telhetik nem ideális esetben. Mármint ha egyáltalán válaszol.
  Miért fontos ez? Csupán azért, mert amíg ez meg nem történik, a tolókocsi nem használható, tulajdonosa nem tud mozogni. S még ezt követően sincs azonnal segítség.

3. Nem derül ki a riportalany szavaiból, vajon csakugyan két kereket kért-e levelében, s amikor a kocsit végül megjavították, tényleg két kereket cseréltek-e ki. Ha ugyanis egy gumi defektet kap, akkor elegendő a külső és a belső gumiabroncsot kicserélni. Sokkal olcsóbb és gyorsabb.

4. Érdemes felfigyelni ennek a két mondatnak a megfogalmazására. Kitűnik belőlük, hogy rögtön a kezdet kezdetén Erzsébet kér. Szép levelet ír, azt írja, hogy két kerék „kellene”, és szemlátomást a jó állampolgár birkatürelmével várja a választ „fentről”.
  Vajon miért kér Erzsébet? Félreértés ne essék, nem hibáztatni kívánjuk azért, hogy ezt teszi, ugyanis nincs más választása. Ha nem kér, hanem elvár, óhajt, követel, akkor végképp esélye sincsen, hogy kapni fog. Egyetlen ember van e teremtett világon, akitől a segítséget várhatja, dr. Pálfi István osztályvezető főorvos Kerepestarcsán. Senki máshoz nem fordulhat. Ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, csak nagyon szépen kérni.
  De miért is állt elő ez a helyzet, hogy Erzsébetnek nagyon szépen kelljen kérnie? Miért van egy osztályvezető főorvosnak döntési joga afölött, hogy egy tőle nyolcvan kilométerre élő, vadidegen asszony fölkelhet-e az ágyból vagy sem? Akarjuk mondani, miért van bárki emberfiának döntési joga ilyesmi fölött?

5. Nem kapott rá választ. Vajon miért nem kapott rá választ? Ha a törvény döntési jogot ad a főorvos kezébe afölött, hogy a fogyatékos emberek fölkelhetnek-e az ágyból, miért nem ad hozzá kötelezettséget is, hogy akkor azt a döntést viszont meg is kelljen hoznia?

6. Mi sem természetesebb, mint hogy a fogyatékos embernek kell utánamennie, hogy „hát ugye, drága főorvos úr, ez lenne a problémám”, és akkor előalázatoskodja az ő problémáját. Demokrácia? Ne tessék képtelenségeket beszélni. Demokrácia csak országokban lehetséges, egészségügyben nem. Az, hogy kilyukad egy gumi, két esetben egészségügyi probléma. Ez a másik eset.

7. Igazából nem kellene elvárásnak lennie, hogy egy orvos szépen beszéljen a betegével. Semmi ilyesmi nincsen az orvosi etika kódexeiben előírva; ott az áll, hogy ha behozzák a beteget, akkor neki kell esni fejszével, kalapáccsal, pajszerrel, és meggyógyítani, ha beledöglik is. Szépen beszélni? Egyáltalán beszélni? Ugyan már. Először is nem ember, csak beteg. Másodszor pedig már nem is egyszerűen csak beteg, mert annak van rá esélye, hogy meggyógyul, és megint ember lesz, hanem fogyatékos. Annak nincs rá esélye, hogy emberré váljon. Akárcsak a harmadik birodalomban a zsidónak.

8. Menjen be! Persze hogy menjen be, hiszen a problémája a legkevésbé sem arról szól, hogy nem tud menni sehova, őneki kifejezetten az a problémája, hogy nem tud egy helyben megmaradni, állandóan rohannia kellene. Igaz? Nem igaz. Az egy másik betegség, amitől állandóan rohanni kell valahová.

9. Érdemes megjegyezni ezt a félmondatot, ugyanis a későbbiekből ki fog derülni: a főorvos úr hazudott.

10. Igen, dr. Pálfi István szerint. A főorvos úrnak magánvéleménye van. Joga van hozzá? Joga van. Jelen írás szerzőinek is joguk van a magánvéleményükhöz? Joguk van. A szerzők magánvéleménye az, hogy őket a legkevésbé sem érdekli a főorvos úr magánvéleménye.

11. Mégis mire föl? Vajon a főorvos úr személyesen tolja be gépkocsiját a legközelebbi (nyolcvan kilométerre levő) szervizbe, ha az elromlik? Vajon ott ül a főorvos úr a szervizben, amíg a főautószerelő úr eldönti, hogy engedélyezi-e a kocsi megjavíttatását, avagy kötelezi a főorvos urat, hogy biciklivel járjon, mert az ő állapotának az a megfelelőbb?

12. Csodálkozik? Más orvos örül annak, ha a betegei ritkán keresik fel, mert akkor egészségesek. Ezzel a bánásmóddal őt az a beteg se keresi föl, aki már halálán van. Keres másik orvost, elvégre szabad orvosválasztás van. Kivéve, ha az ember fogyatékos és segédeszközöket használ. Olyankor van egy darab központilag kijelölt rehabilitációs főorvos, akinek korlátlan jogköre eldönteni, hogy a beteg mit akar. Tehát azt parancsol neki, amit csak óhajt. Óhaja ellenére tenni semmit sem lehet, neki ellentmondani nem lehet, mert akkor nincs recept, nincs alkatrész, nincs javítás, semmi sincs. Lehet ülni vagy feküdni az ágyban és várni, hogy majd valamelyik családtag hazaér a munkahelyéről, és végre eljuthatunk a mellékhelyiségbe.

13. Valamikor réges-régen létezett egy háziorvos nevezetű intézmény. Ez hívásra kiment a beteghez, megnézte a beteget a helyszínen, és aztán vizsgált, javasolt, intézkedett. Ezzel az intézménnyel jelen írás szerzői alig pár hete találkoztak személyesen. Kénytelenek feltételezni, hogy Tatárszentgyörgyön ez már elavult, nem létezik, megszüntették.
  De akkor ki írja fel Erzsébetnek azt a rengeteg gyógyszert?

14. Nem derült ki a főorvos úr nyilatkozatából, hogy mivel szeretné Erzsébetet kiegészíteni, de csüggünk szavain.

15. Hölgyek korát nem illik találgatni, de Erzsébet megítélésünk szerint már van annyi idős, hogy el tudja dönteni, rosszabbul érzi-e magát.

16. Jó. Ez nagyon egyszerűen megállapítható: használja, egész álló nap üzemelteti, és éppen javíttatni szeretné. Ez nem az az eszköz, amit a főorvos úr most javasolt volna a betegnek, hanem az, amit a főorvos úr valamikor régebben javasolt és föl is írt neki. Ha a főorvos úr felnőtt embernek tekintené Erzsébetet, akkor egyszerűen megkérdezné tőle, hogy jó-e neki az eszköz – sőt meg sem kérdezné, hiszen föltételezhető, hogy ha nem szól, hogy rossz, akkor jó. Legfeljebb ha a technika újabb vívmányai kerülnek föl a közgyógylistára, akkor értesíti őt erről.
  Erzsébet ugyanis nem valamiféle légpárnás csodát kért, ami kávét is tud főzni és aranyból van. Pusztán annyit szeretett volna, hogy egy lyukat ragasszanak meg a kereke gumiján, vagy adjanak másik gumit. Szeretett volna ugyanúgy elmenni az egyik szobából a másikba, mint tette azt a defekt előtt. Nem derül ki, hogy a főorvos úr ezt akkor engedélyezné-e számára, ha nem volt állapotromlása, illetve akkor, ha volt.

17. Minden részvétünk azé, aki ezen meglepődik. Valamint Erzsébeté.

18. Miért is nem? Ugyanis két eset lehetséges. Vagy a tolókocsival és a lyukas gumival foglalkozunk, vagy a beteggel. Ha a lyukas gumival foglalkozunk, akkor semmi szükség nincsen a beteget berángatni egy kórházba, postára is lehet vele adatni a rossz gumit, vagy kiküldeni egy szerelőt a helyszínre, mert a gumi nem tud odamenni. Ha a beteggel foglalkozunk, akkor miért is nem kaphat mentőt? Hiszen éppen a főorvos úr mondta el, hogy ő nagyon szívesen felírja a javítást (9. jegyzet), de menjen oda a beteg (8. jegyzet), ő csak akkor hajlandó erre. Tehát mint orvos kötelezett egy beteget arra, hogy orvosi vizsgálatra menjen. Miért nem jár egy fogyatékosnak az orvosi vizsgálathoz mentő?

19. És még gratulálhat is a szerencséjéhez, mert van családja, aki ez idő alatt ellátta. Ha nincsen családja, talán túl sem éli a tolókocsi defektjét. Közutakon is gyakori, hogy emberéletbe kerül egy defekt. Csakhogy olyankor a fizika törvényei uralkodnak, amiket nem lehet megváltoztatni. Egy funkcionáriust nagyon könnyű. Csak egy másikat kell tenni a helyére.

20. Megint az történt tehát, hogy a hivatal, illetve a magát hivatalnak képzelő funkcionárius addig packázott a kisemberrel, amíg jöttek más kisemberek és segítettek rajta. Ki segít legközelebb ezeken a kisembereken? Más kisemberek. De akkor mire való a hivatal és mire való a funkcionárius?

21. Nem célunk e társadalompolitikai írást műszaki tanácsadással terhelni, de az a gyanúnk támadt, hogy az akkumulátor hibája némi desztillált víz beletöltésével házilag is javítható. Pontosan ez történt velünk alig néhány hete. Jelen írás egyik szerzőjének elektromos tolókocsija pontosan ugyanezt a hibajelenséget produkálta. A szakember nem tudott segíteni. A nem szakember kérésünkre kivette az akkumulátorokat, megnézte a desztillált víz mennyiségét, teletöltötte a cellákat, s a kocsi azóta is tökéletesen működik.
  Recept nélkül.
  Vajon a szakember miért nem gondolt erre a hibalehetőségre?

22. Lám, a mentőtiszt is furcsállja, hogy egy kocsijavítás miatt a beteget is vinni kell. Pedig mindennapos lehet gyakorlatában. Vagy mégsem? Ez csak Sevecsekné Bujdosó Erzsébettel történt? Talán csak a kerepestarcsai kórházra jellemző ez a magatartás?
  Szeretnénk hinni, hogy így van, ámde nem így van. Pontosan ugyanezzel találkozunk magunk is az ország egy másik pontján, ugyanúgy meg kell jelennünk a szakfőorvos színe előtt, ha kilyukad a tolókocsi gumija, elromlik az akkumulátora vagy bármi baja van. Nem visz oda a mentő. Taxival kell mennünk.

23. Itt érdemes visszalapozni a 9. jegyzethez, ahol a főorvos úr megígérte a receptet. Történt azóta valami változás? Aligha, hiszen Erzsébet vizsgálata közben nem derült ki semmi olyasmi, amiből a főorvos úr arra következtethetett volna, hogy állapota a lyukas gumi használatát indokolja. Ha ilyesmi derült volna ki, a főorvos úr erre hivatkozott volna. De nem – lásd a következő jegyzetben.

24. A rendelet érvényes volt már akkor is, amikor a főorvos úr megígérte a receptet. Miért ígérte meg? Bizonyára nem tudta, hogy Erzsébet gumijai még nincsenek ötévesek. Ezt nyilván csak akkor tudta meg, amikor megjelentek színe előtt Erzsébet és a gumijai, no meg a vonatkozó bejegyzés a számítógépben, és ez utóbbit megvizsgálva felfedezte, hogy a gumik még túl fiatalok a cseréhez. Kérdés azonban, hogy erről az az éles tárgy is tudott-e, ami kiszakította a gumit. Kérdés továbbá, hogy egy ilyen tényállás megállapításához miért kell egyfelől Erzsébet és a gumik, másfelől a főorvos jelenléte. Tökéletesen elegendő volna egy hivatalnoknak megvizsgálni a kérdéses bejegyzést a számítógépben.
  Miért kellett volna Erzsébetnek és a guminak több tízezer forintot kifizetni azért, hogy a hivatalnokká lealacsonyított orvos megnézzen egy olyan számítógépes bejegyzést, ami egyébként is egész álló nap ott van az irodájában?
  Miért kellett Erzsébetnek és a guminak százhatvan kilométeres, fáradságos utat megtenni az állam pénzén, hogy a hivatalnokká lealacsonyított orvos megnézhesse azt a bejegyzést? És ha már így történt, akkor miért kaptak elutasító választ? Miért nem kaphatta meg ezt az elutasítást telefonon, az állam pénzének pocséklása nélkül?
  Avagy miért nem lehetett azt a gumit egyszerűen kiutalni? Ha már letelt volna a kihordási idő, Erzsébetnek akkor is be kell utaznia. Százhatvan kilométerre a két mentős és a kocsi lefoglalása, az üzemanyag és az amortizáció több tízezer forintba kerül az államnak (az OEP-nek). Akár fölírja a főorvos úr a gumit, akár nem. Erzsébet idejével természetesen nem számolunk, hiszen az idő pénz, de nem a fogyatékos ideje. Neki van. Úgysincs egyéb dolga.

25. Ejtsünk egy-két szót erről a bizonyos kihordási időről is. Van egy segédeszköz, például egy tolókocsi, aminek vannak különböző alkatrészei, többek között a gumiabroncsok. Ezek egy idő után tönkremennek. A törvény meghatároz egy időtartamot, amit kihordási időnek nevez: ennyi idő elteltével lehet új segédeszközt vagy alkatrészt felíratni a régi vagy a tönkrement helyett. Így például az akkumulátort két, a gumiabroncsot öt év elteltével lehet felíratni, komplett tolókocsit pedig tíz év után.
  Mindez nagyon szép és jó lenne, ha nem az lenne a helyzet, hogy ha és amikor nem lehet új segédeszközt vagy alkatrészt felíratni, akkor az állampolgárnak nem lesz ilyenje, mert nincs rá pénze. Gumiabroncsra talán még lenne, ha történetesen ugyanazok az állampolgárok, akiknek tolókocsihoz való gumira van szükségük, nem élnének egyúttal – az esetek túlnyomó részében – az átlagnyugdíjnál jóval alacsonyabb rokkantnyugdíjból, rokkantjáradékból, fogyatékossági támogatásból, egyszóval olyan juttatásokból, amik összeadva is messze alatta maradnak a mai magyar átlagnyugdíjnak. (Nem lehet persze összeadni őket, hiszen ugyanaz a személy egyszerre nem kaphat rokkantnyugdíjat és rokkantjáradékot is.) És ha ugyanazok az emberek, akiknek új gumira van szükségük és akik az átlagnál jóval alacsonyabb bevételekből élnek, nem lennének egyszersmind ugyanazok az emberek, akik jövedelmük túlnyomó részét a gyógyszertárban kénytelenek hagyni. Éppenséggel Erzsébet, mint a riportból is megtudtuk, folyamatosan gyógyszerre utalt ember – egész patikára való gyógyszert láthattunk az asztalán.
  Egyszóval a gumit még csak-csak megveheti a fogyatékos átlagpolgár, hiszen enni nem muszáj. Egy pár gumi elektromos tolókocsihoz két-ötezer forint körül van. Kérdés persze, hogy miképpen találja meg tatárszentgyörgyi házacskájának szobájában ülve azt a helyet, ahol ilyen gumihoz hozzájuthat, és kérdés, hogy ha már megtalálta, hogyan jut el oda. Ugyanis gumi nélkül nem tud közlekedni. (Esetleg szóba jöhet, hogy utánvéttel leküldik postán, de jó esély van rá, hogy a postás csak egy értesítést fog kihozni, a csomagot nem.) De mi a helyzet, ha maga a tolókocsi romlik el? Az már nem gumiabroncs. Az elektromos tolókocsik ára hatszázezertől 1,2 millió forintig terjed; Erzsébet kocsija ránézésre körülbelül hétszázezer forintos (plusz áfa). Amikor felírták neki és ő kiváltotta, a tébé ezt az összeget kifizette. Ha Erzsébetnek másik kocsi beszerzésére szottyanna kedve, mielőtt a tíz év lejár, akkor a teljes hétszázezer forint plusz áfát ki kellene fizetnie.
  Ami még mindig tökéletesen rendben is volna, ha a tolókocsik nem ember alkotta szerkezetek volnának, amik időnként elromlanak. Néha javíthatóan, néha véglegesen tönkremennek. Mint minden gép a világon. Azt pedig, hogy ez mikor következik be, nem a törvényben lefektetett határidő dönti el, hanem a véletlen. A véletlen pedig nem olvassa a törvényeket.
  Erzsébet példáján láthatjuk, mi történik, ha egy segédeszköz előbb megy tönkre, mint ahogy a törvényben leírt kihordási idő letelik. A hivatalos emberek nem állnak szóba vele, nem segítenek, elutasítják, megalázzák.
  Jelen írás szerzőinek az a véleménye, hogy a gyógyászati segédeszközök kihordási idejének ilyetén meghatározása – finoman fogalmazva – képtelenség. Kizárólag károkozásra képes. Ugyanis a régi segédeszköz vagy előbb romlik el, mint a kihordási idő, és ez esetben a fogyatékos szenved kárt: nem tud létezni, amíg a kihordási idő le nem telik. Vagy pedig később romlik el, és ez esetben az állam szenved kárt: a fogyatékos felírathatja az új eszközt, miközben a régi még használható.
  A kettő között persze vannak nagyságrendi különbségek. Az állam a legrosszabb esetben is az OEP költségvetésének milliomodnyi töredékével károsodik, a fogyatékos ellenben általában nagyon súlyos károkat szenved. Az állam pénzére rettenetesen vigyázunk, nem vagyunk hajlandóak egy kétezer forintos gumiabroncsot felírni sem, nehogy az államot kár érje. A fogyatékos érdekére nem vigyáz senki. Az államot az esetek többségében csak érheti, de nem éri kár, mert ha a kihordási idő leteltekor a régi eszköz még jó, a fogyatékosok általában nem íratják föl az újat. Ezt a megalázó, embertelen tortúrát csak akkor vállalják, ha már muszáj.
  Úgy gondoljuk, itt a törvénykezés mielőbbi megváltoztatására van szükség. A tárgyak nem tisztelik azt, hogy valahol valaki leírta, hogy őnekik adott ideig működőképesnek kell lenniük. Ez akkor sem lenne tartható állapot, ha könnyen nélkülözhető holmikról lenne szó, amilyen egy strandpapucs vagy egy zsebrádió. Azok a segédeszközök azonban, amiket a törvény ilyen módon, meghatározott időközönként utal ki az embereknek, a szó szoros értelmében nélkülözhetetlenek sok-sok ember mindennapi életéhez, sokszor életben maradásához.
  Néhány évvel ezelőtt rendelettel kívánták csökkenteni az önállóan lélegezni nem tudó betegek oxigénfogyasztását. Akkor ezek az emberek kimentek tüntetni az utcára. Lehet, hogy ez a megoldás?

26. A főorvos úr nem tudja megítélni, ám mint tudjuk, a törvény az ő hatáskörébe utalja, hogy ítélje meg. A törvény utasítja őt erre. Ennek ellenére nem tudja megítélni, sőt fülhallomást nem is tartja feladatának. Ő csak azt tudja, hogy új akkumulátort két év után írhat fel. A javítást nem hajlandó felírni. Miért is nem? Mi történne, ha ő felírná a javítást, a szerelő – aki ért hozzá – megvizsgálná az akkumulátort és kiderülne, hogy mi a helyzet?
  Jó tudni, hogy semmilyen rendelkezés nem korlátozza a segédeszközök javításának gyakoriságát. Erzsébet akár hetente javíttathatná a tolókocsiját, ha az orvos hajlandó ezt fölírni neki; soha sehol senki nem kéri számon. Éppen csak új alkatrészt nem szabad betenni, amíg a réginek le nem telik a kihordási ideje. A javítás felírása arra való, hogy a szerelő kijöjjön Erzsébethez és elszámolhassa az útiköltségét. Ha Erzsébetnek lenne egy receptje két új akkumulátorról, akkor azzal fölmehetne Pestre a GYSGY-be és kiválthatná a két akkumulátort, akárcsak a patikában a kalmopirint. Ahhoz, hogy kivigyék neki Tatárszentgyörgyre, neki föl kell mutatnia egy receptet tolókocsi javítására.
  Természetesen ez a rendszer a legcsekélyebb mértékben sem ad módot visszaélésre. Új alkatrészt csak adott időközönként lehet fölírni, javítást bármilyen gyakran. Az embernek föl sem merül képzeletében a bizarr kép, hogy egy szerelőnek például egy távoli városban lakik a nagynénikéje, és hogy hetente meglátogathassa, az ismerős orvossal recepteket írogattat ottani javításokról. Az sem gyakorlat – egészen biztosan –, hogy ha egy szerelőnek valamely napon három javítást kell végeznie mondjuk Celldömölkön, akkor reggel leutazik, elvégzi a javításokat, délután visszamegy Pestre, a három celldömölkivel pedig egyenként aláíratja a három Pest–Celldömölk–Pest kiszállás papírjait. Kizárt dolog, hogy ez így menjen. A szerelők természetesen lemennek Celldömölkre, megjavítanak egy tolókocsit, fölmennek Pestre, azonnal sarkon fordulnak, mennek vissza Celldömölkre, megjavítják a második tolókocsit, föl Pestre, sarkon, vissza, javítanak, és másnap reggelre otthon vannak Pesten. Ez egészen biztosan így megy. Hiszen a szerelőink becsületesek.
  De akkor miért kell ez az agyonbonyolított ellenőrzési rendszer?

27. Érdemes megjegyezni ezt a mondatot; a későbbiekben fontos lesz.

28. Általános papír egyéb javításokhoz. Nem tudni, mit takar ez a misztikus kifejezés; részünkről akár azt is el tudjuk képzelni, hogy az irat kifejezetten megtiltotta gumik és akkumulátorok javítását, minden más javítást azonban engedélyezett. Ugyanis arról nem szól a riport, hogy a javítócég megpróbálta volna ennek a papírnak alapján megjavítani az akkumulátort, illetve ezzel a papírral elszámolni a korábban elvégzett gumicseréhez szükséges kiszállást. A kiszállás többe kerül a cégnek és a biztosítónak, mint maga a gumi.
  A riport végén látni fogjuk, hogy a cég recept nélkül javította meg az akkumulátorokat. Nem világos számunkra, miért nem volt alkalmas ez a papír arra, hogy a javítást ezzel számolják el – csak arra gondolhatunk, hogy maga a papír volt oly módon megfogalmazva, hogy ez ne legyen lehetséges.
  Nem értjük, hogy a főorvos úr miért nem írhatta föl a javítást – nem „általános papírt egyéb javításokhoz”, hanem konkrétan az akkumulátorok, illetve már korábban a gumik javítását –, amikor ezt a törvény megengedi, sőt kötelezővé teszi számára.

29. Jó tudni, milyen világban él az ember. Olyan világban élünk, ahol az orvosoknak az a dolguk, hogy az állam pénzére vigyázzanak. Ezek szerint a hivatalnokok fogják gyógyítani a betegeket.

30. Óriási pénz, szentigaz. Két akkumulátor kell a tolókocsiba, ez negyvenezer forint, két évre leosztva napi 54 forint 80 fillérbe kerül az akkumulátorhasználat. Más szavakkal: az, hogy Erzsébet ki tudjon menni a szobából a konyhába, a mellékhelyiségbe, az utcára, a hivatalokba, napi 54 forint 80 fillérjébe kerül az államnak. Az orvos igyekszik megkímélni az államot ettől a kiadástól, ehelyett inkább emberhez méltatlan helyzetbe hozza Erzsébetet, akinek csak az a szerencséje, hogy van családja, akire támaszkodhat. Ha nem lenne, akkor kérhetne házigondozót az önkormányzattól; ez a szerzők településén háromszáz forint óránként. Ez legfeljebb napi egy óra hosszat segít Erzsébetnek, tehát 540%-os kiadás fejében Erzsébet napi huszonhárom óra hosszat ellátatlan, mozgásképtelen, elhagyatott ember. Ha huszonnégy órás gondozást szeretne, az általában nyolcvanezer forintos havi bérrel megy (és odaköltözik hozzá a gondozó), persze nem önkormányzati vagy állami alapon, tébétámogatás nélkül. Ez 1460-szorosa az akkumulátor költségének. No de persze így az államnak csakugyan nem kell kifizetni a napi 54 forint 80 fillért, hiszen a havi nyolcvanezer forintot Erzsébet fizeti. Ha tudja. Így az állam kecskéje is jóllakik és Erzsébet káposztája se marad meg.

31. E sorok szerzői sem tanultak elektromoskocsi-javítást, de még csak nem is orvosok. Ennek ellenére felelősséggel merik állítani, hogy bármely elektromos tolókocsiról, sőt a mindennapokban előforduló bármely gépezetről meg tudják állapítani, hogy működik-e vagy sem. Ennél többre nem képesek, nem tudják megjavítani ezeket a berendezéseket, de szívesen segítenek a főorvos úrnak annak megállapításában, hogy készülékek elromlottak-e vajon vagy még működnek. Kellő díjazásért oktatást is vállalnak ezen a területen.

32. Ezen a ponton a főorvos úrral kell egyetértenünk. Mindaddig, amíg a rádióm vagy a porszívóm működésképtelenségének megállapításához nincs szükség vérnyomásmérésre és terheléses EKG-ra, véleményünk szerint a tolókocsi defektje sem függ attól, hogy a benne ülő embernek milyen a vércukorszintje. De attól sem, hogy tudna-e közlekedni másfajta tolókocsival. Ezek nem ide függő dolgok. Ha a kocsi elromlott, meg kell javíttatni. Ha alkatrészt kell cserélni, akkor azt kell tenni. Ha az egész kocsi tönkrement, akkor azt kell kicserélni. Ez ilyen egyszerű, ehhez az orvosoknak a világon semmi köze, semmi feladata nincsen. Tessék visszaküldeni őket betegeket gyógyítani, mert azt tanulták.

33. Tagadhatatlanul el tudják dönteni, ámbár a főorvos úr köti az ebet a karóhoz, hogy ő erre nem képes. Mindenki maga méri fel képességeinek határait. De aki nem tudja vagy nem hajlandó eldönteni, hogy egy gumi lyukas-e vagy sem, az ne legyen gyógyászati segédeszközök felírására (egyedül) feljogosított rehabilitációs orvos.
  Ha az orvos nem képes dönteni ilyen dolgokban, és mégis őrá kényszerítik a döntéshozatalt, akkor legyen mellette egy műszaki ember, aki segít neki. És akár vállalhatja az az ember a felelősséget is.

34. A főosztályvezető úr szemlátomást a rendszer hű embere: iszonyodik attól az eshetőségtől, hogy kár érheti az államot, de nem zavarja, ha emberek nyomorát okozza ezzel.

35. Nyilvánvaló, hogy a főosztályvezető úr vakon megbízik az orvosokban, de senki másban. Jelen írás szerzői számos orvossal találkoztak fogyatékos mivoltukból kifolyólag, és sajnos nem tudnak osztozni a főosztályvezető úr vallásos buzgalmában.
  Ehelyett azt javasolnák, hogy kezdeményezze a javítást az, aki benne él a dologban. A fogyatékos, aki éppen nem tud létezni, mert elromlott egy készülék, ami számára létfontosságú.
  Ne kényszerítsük az általában nehezen közlekedő, de most esetleg teljességgel mozgásképtelenné vált fogyatékost arra, hogy orvos után rohangáljon, miközben éppen most nem tud, és ráadásul semmilyen egészségügyi panasza nincsen. Ne ruházzunk föl megyénként, körzetenként egy orvost korlátlan döntési jogkörrel arról, hogy valaki közlekedhet-e, hallhat-e, láthat-e, lélegezhet-e, hanem tekintsük a fogyatékost felnőttnek! Bízzunk meg abban, hogy a fogyatékos nem fog nyakra-főre fölíratni negyvenezerért akkumulátorokat, és nem írat föl egymilliós tolókocsit, ha egy pár akkumulátor elegendő. Ha ugyanis a fogyatékos ezt akarná tenni, az orvos közreműködésével is megteheti. Ha pedig megteszi, és nem volt indokolt, az állam gépezete úgyis le fog rá sújtani büntető intézkedéseivel.

36. Soha. Ez nyilvánvaló. A főorvos úr ugyanis örömét leli abban, hogy megalázhatja Erzsébetet és megkárosíthatja a javítócéget. Mert ezáltal érzi, hogy hatalma van.

37. Becsületesen? Aligha. Az OEP ebben az esetben két kiszállás és két alkatrészcsere komplett költségeit spórolta meg azáltal, hogy a főorvos úr nem írta meg a recepteket. Szívesen megkérdeznénk, vajon mennyi lehet az az összeg, amit az OEP évente megspórol azáltal, hogy az orvosok nem írják fel, amit fel kellene írniuk, így az OEP-nek nem kell kifizetnie. Ezt a pénzt részben a fogyatékosoktól veszi el az OEP, hiszen ők maradnak ellátatlanul, részben a szívességből ingyen dolgozó javítócégektől. Szívesen megkérdeznénk, honorálja-e valamivel az OEP azoknak az orvosoknak a fáradozását, akik nem dolgoznak, ezáltal nem okoznak költséget. Már csak azért is szívesen megkérdeznénk, mert ez kétszeresen is a mi pénzünk. Mi, adófizetők adtuk ezt a pénzt az OEP-nek azért, hogy minket, fogyatékosokat lássanak el belőle.

*

„Én … esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi működésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését előmozdítsam.”

*

Jelen írás szerzői kialakítottak egy koncepciót, ami véleményük szerint jobb a jelenlegi gyakorlatnál. A fogyatékosok számára mindenképpen. Amiatt a szerzők nem aggódnak, hogy ha koncepciójukat bevezetnék, az államot kár érné ettől. Az állam mindig képes volt rá, hogy maradéktalanul megvédje érdekeit. A fogyatékosok sose voltak rá képesek. A szerzők tehát a fogyatékosok érdekeit helyezik előtérbe.

1. Ha egy fogyatékosnak javításra, új alkatrészre vagy új segédeszközre van szüksége, először is szólhasson a háziorvosának. A háziorvos az, aki ott van a közelben, aki ismeri a fogyatékos problémáit, aki házhoz tud menni, és megy is. A fogyatékos mindenekelőtt a háziorvosával beszélhesse meg, hogy mire van szüksége.
  2. Miután ez megtörtént, a háziorvos írjon egy papírt, amit elküld a segédeszközök felírására feljogosított orvosnak (röviden: felíróorvos). De persze a fogyatékos fordulhasson a felíróorvoshoz közvetlenül is, hiszen nem hozhatjuk a háziorvost sem olyan helyzetbe, hogy egy személyben dönthessen a segédeszközökről.
  3. A felíróorvos ne egy személy legyen, hanem egy team. Ilyen teamekből célszerű minden megyeszékhelyen, de még inkább minden városban létrehozni egyet. A teamben legyenek olyan orvosok (teamenként legalább kettő), akiknek joguk van segédeszközöket felírni, valamint műszaki szakemberek (szintén legalább kettő), akik meg tudják állapítani, hogy – például egy elromlott tolókocsi esetében – milyen alkatrészt kell javítani, esetleg cserélni.
  4. A teameket lehessen elérni telefonon, emailben, mindenfajta modern kommunikációs eszközzel. Valamint persze hagyományos levélben, illetve személyesen is.
  5. Ha a teamhez megkeresés érkezik egy fogyatékostól (háziorvoson keresztül vagy anélkül), akkor a team ügyeletese az erre vonatkozó szabályok szerint eldönti, hogy kell-e műszaki vizsgálat. (Ez az ügyeletes nem feltétlenül orvos és nem is feltétlenül műszaki ember. Lehet egy telefonnál ülő asszisztens is, hiszen szabályok vonatkoznak arra, hogy mikor kell műszaki vizsgálat és mikor nem.) Ha kell, az ügyeletes műszaki szakember kimegy a helyszínre és megvizsgálja a segédeszközt.
  6. Ha a szakember a helyszíni vizsgálat során azt tapasztalja, hogy a hibát ő maga, ott helyben meg tudja javítani, akkor megteszi, és a továbbiakban nincsen tennivalója senkinek; ez a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás. Érdemes a teamek műszaki szakembereit ellátni némi felszereléssel, hogy lehetőleg minél több hibát legyenek képesek saját maguk elhárítani. Az ilyen kiszállásokról és javításokról a teambeli felíróorvosok később receptet írnak.
  7. Ha a műszaki szakember nem tudja javítani a hibát, jelenti azt a team orvos tagjának. (Természetesen mobiltelefonon, hiszen a műszaki szakember mozog a környéken, a felíróorvos pedig az irodájában van vagy éppen a betegeivel foglalkozik.) Az orvos ezután kiállít egy receptet a javításra. A műszaki szakember egyúttal értesíti azt a javítócéget (szintén mobiltelefonon), amellyel a team szerződésben áll a hibák (vagy azok egyes fajtáinak) javítására, új alkatrészek és segédeszközök leszállítására, egyszóval mindenfélére.
  8. A javítócég az értesítésből megtudja, hogy hol és milyen javítást kell végeznie, s a hiba típusából azt is tudni fogja, hogy az mennyire sürgős. Ennek megfelelő időzítéssel kimegy a fogyatékoshoz és elvégzi a javítást.
  9. A javítócég átveszi az orvostól a kiállított receptet és annak alapján elszámol az OEP-pel.

Természetesen lehetséges, hogy a teamek és a javítócégek összeszövetkezzenek az állam megkárosítása céljából. Ez azonban a mostani rendszerben is ugyanúgy megtörténhet. Ezért a szerzők lényegtelennek érzik Kőrössy Péter 34-es jegyzetszámmal megjelölt mondatát; ez ellen az itt kifejtett koncepció ugyanúgy nem véd, mint a meglevő gyakorlat. Tehát ezzel az erővel akár be is lehetne vezetni.

Itt kifejtett koncepciónk a következő előnyökkel jár:
  Nincs orvosi vizsgálat. Semmilyen értelmes érvvel nem indokolható, hogy egy kilyukadt gumi vagy tönkrement akkumulátor miatt orvosi vizsgálatot kellene elrendelni. A fogyatékos tehát nem kényszerül szükségtelen vizsgálatok eltűrésére, a biztosítónak pedig nem kell szükségtelenül elvégzett vizsgálatokat kifizetni. Nem beszélve azokról az esetekről, amikor a biztosítónak szükségtelenül el nem végzett vizsgálatokat kell kifizetnie, mert azokat csak felírták, de a valóságban nem végezték el.
  Nincs kihordási idő. Ezt a fogalmat koncepciónk nem azért nem tartalmazza, mert említésre méltatlan, apró részletnek tekinti, hanem mert szakít vele. A kihordási idő bürokratikus csökevény, amit meg kell szüntetni. Új segédeszközt, új alkatrészt akkor kapjon a fogyatékos, amikor szüksége van rá, ne pedig akkor, amikor a törvényhozó általánosságban jónak látja.
  Nincs korlátlan hatalmú orvos. A teamnek több orvosa van, akik közül bárki fölírhatja, amit föl kell írni. Az orvosok ellenőrizhetik is egymást, ezt kötelességükké lehet tenni.
  Meggyorsul az ügyintézés, a fogyatékosok nem maradnak hosszabb időre ellátatlanul, segédeszköz és segítség nélkül. Ha a rendszer jól üzemel, a hiba bejelentését követően órákon belül megérkezhet a segítség.
  Nem kell többé nagyon szépen kérni, mert a fogyatékos is olyan állampolgár lesz – legalábbis ebből a szempontból –, mint bárki más. Ha elromlik valamije, akkor egyszerűen megjavíttatja.
  A fogyatékos hosszas és megalázó tortúrától, az állam viszont értelmetlen költségtől menekül meg. Önmagában az, hogy egy kilyukadt gumi miatt egy embert százhatvan kilométeren át kelljen mentővel utaztatni orvosi vizsgálatra, azt jelenti, hogy a fogyatékosnak legkevesebb egy nap megy tönkre az életéből, az OEP pedig tízezreket fizet ki a mentőre, további tízezreket a vizsgálatokra. A semmiért.