Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Arcok

Őrá nem mondhatom, hogy most találtam, mert már a nyáron, az elsőként látott Laulupesa-dalok klipjein ott volt. Az Eesti lapson figyeltem föl rá. Szólót nem énekel, de a legtöbb csoportképen ott van. És még egy csomó felvételen. Például a kétéves Kõigil oma-előadáson az Eurojūrmalán, ott is olyan tipikusan ő maga, és még igazibb a nemrégen elkészült Soengusambán, az ő arcává változik át a végén Loore All. Tagja az iskola Sõbrad, más források szerint (vagy más időszakban) Kaheksa Sõbrad együttesének. Rengeteg mindent tudok róla, egyetlen apróság kivételével. A nevét nem tudom. Arra pedig szükségem van. Ezért végigtúrom a fél netet, átkutatom Észtországot, amíg rábukkanok.
  Lisette Koiduaru.

Ezért kellenek a nevek. Mert be lehet írni őket a keresőbe, és megtaláljuk a szólófelvételeket, ha vannak olyanok, amiken az iskola neve nincs rajta. Márpedig nem ritkán vannak. Az arcokat nem lehet beírni a keresőbe.
  És másért is kellenek a nevek. A név tesz valakit egyéniséggé, a névvel válik valaki azonosíthatóvá. Látok egy arcot. Ismerem én ezt az arcot valahonnan? Mintha már láttam volna… de hol is? Nem vagyok biztos benne. De a névvel kötni tudom. Itt van a Tantsukingad, ami már szerepelt kis blogunkban. Ki a szólistája? A Youtube-on nincs ráírva, nekem kellett kideríteni, és azóta egész sor felvételen üdvözlöm ismerősként Stella Ristioját, szólistaként, kísérőként, vokálban, kórusban. És megérte az odafigyelést, mert így már megvolt a kulcsom hozzá, amikor októberben a Hääled megjelent, eddigi legjobb mesterműve, amit Krislin Sallo már NANDO-szintű harmóniává egészít ki, ezek ketten valahogy úgy illenek össze, mint Terēze és Keita. Krislin egyébként is univerzális, mindent tud a hangjával, de kell a neve ahhoz, hogy a pályafutását végig tudjam követni a hat és háromnegyed évvel ezelőtti Saladustól és a megejtően keitás Jonntól a felejthetetlen Unenäoriiken át az irányokat kijelölő, sorsokat megfordító Lumelillig, a Tormi ja tuulegáig és a két napja klipben is megjelent Koduteelig. És ezek csak a szólófelvételek. Itt ez az egyhetes felvétel a Népi múzeumban tartott karácsonyi koncertről, a Seitse pühapäeva. A kamera folyton közeliket vág Krislin, Stella és Lisette arcára, de ha nem tudnám a nevüket, akkor talán még ez a három nagyon jellegzetes gyerekarc is elveszne a sokaságban, mert hát rengetegen vannak a Dalfészek-gyerekek. De akkor is, ha kevesen lennének.
  S akkor elvész az egyéniség is. Vagyis nem vész el, csak én nem tudom érzékelni. Akkor pedig az egésznek semmi értelme. Akkor csak zene és kész.


Láng Attila D., 2019.12.19., 03:42:32

All‚ Loore Eesti laps Eurojūrmala Hääled Jonn Kaheksa Sõbrad Koduteel Koiduaru‚ Lisette Kõigil oma Krūmiņa‚ Keita Laulupesa Lumelill NANDO Pogiņa‚ Terēze Anna Ristioja‚ Stella Saladus Sallo‚ Krislin Seitse pühapäeva Sõbrad Soengusamba Tantsukingad Tormi ja tuulega Unenäoriik zene

Fordítás magyarról magyarraLáng Attila D. blogja




Fordítás magyarról magyarra

A tecsó webáruházának eredeti szövege, amikor kiveszünk valamit a kosárból:

Termék törlésre került

Nyelvtani javítással, mert magyar nyelv használja névelőt:

A termék törlésre került

Még egy nyelvtani javítással, mert a magyarban igék kerülnek felhasználásra, nem álsegédigék:

A terméket töröltük

Az adott helyzetben céltalan számítástechnikusi szemlélet megszüntetésével:

A terméket kivettük

A helytelen szóhasználat megszüntetésével, mivel ezeket a dolgokat a tecsó nem termeli, hanem árulja:

Az árut kivettük


Láng Attila D., 2019.12.18., 17:06:30

magyar nyelvészet Tesco

Határok, azmiaz?Arcok




Határok, azmiaz?

Megint találtam valakit – megint egy újabb ország. Kriszija Todorova Bulgáriából. Idén készült egy egészen jó kis dala, remekül érteni mindent, pedig öt szót se tudok bolgárul.

Úgy jött, hogy volt neki korábban egy még ennél is sokkal jobb dala, amit Haszan és Ibrahim Ignatov zongorakíséretével a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon adott elő, aztán készült belőle egy még annál is jobb klip.

Ez pedig úgy derült ki, hogy Roman Sztahniv lefordította ukránra, és most készült abból is egy klip, ami megjelent nekem a Youtube értesítései között, mivelhogy a Majbutnye csatornájának előfizetője vagyok.

Mármost én persze imádom Veronika Macihint, a hangját, a habitusát, az egész művészetét, vitaju. De Kriszijáék változata még ennél is klasszabb. Azóta persze sok víz lefolyt a… a… a Beli Lomon, ki lehetett deríteni, mert Kriszijának Wikipédia-cikke is van, angolul is, Razgradban él, ott az folyik. A Dunába, szóval szomszédok vagyunk. Igazi nagy sztár, és még mindig fiatalabb, mint a kisunokám.

Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a gyerekzenei felfedező út, ami 2016-ban Rīgában kezdődött (és onnan többé nem is mozdul, amíg élek), aztán folytatódott Moldáviában, Ukrajnában, Észtországban és most Bulgáriában, az folyton kapcsolódik valahonnan valahova. Moldáviába úgy vetődtem el, hogy Valērija Satibaldijeva Topmodeléjének kerestem más előadásait, és kilyukadtam Ruslana Galeatánál, aki egy azonos című, de teljesen másik dalt énekelt, és ha már ott voltam, körülnéztem. Ukrajnába Despacito-feldolgozásokat követve jutottam el, és most onnan Bulgáriába. Egyedül Észtországot nem tudom pontosan meghatározni. Mindenfelé kattingattam aznap a Youtube-ban, de ami nagyon nem tetszik, azt törölni szoktam a vēsturéből, hogy később ne kínáljon föl egymillió hasonlót. Egy Pukšs-dal az utolsó (jó, ez se tetszik, de nem töröltem, ehhez hasonlót így is, úgy is milliót kínál a Youtube), aztán jön az Iga ilmaga, és ezzel kezdődik a tartui kaland. De arra emlékszem, hogy megláttam valahol, hogy Észtországba való zene, én emlékszem halványan egy gyerekkoromban látott és beazonosíthatatlan filmből valamely észt népzenére, ami tetszett, mondom, rákattintok, aztán erre-arra csalinkázok és hátha kilyukadok valami hasonlónál. Hogy az mi volt, amire először kattintottam, nem tudom, nyilván nem ez, ez a többedik lehetett, ezt hagytam meg. És azóta meghallgattam százszor.

Utóirat. Írásban tényleg minden jobban érthető, tessék a Gyerekbolygó eredeti bolgár szövege, legalább a felét simán értem.

Планетата на децата

Искам да съм някой ден
фея или супергерой –
всички хора по света
искам да превърна във деца.

И повярвай ми,
че съвсем сами
този свят ще променим!

Ще бъде детска планета –
без глад и страх и война.
Ще бъде детска планета –
нашата земя.

Ще бъде детска планета –
надежда, мир, светлина.
Ще бъде детска планета –
най-красивата мечта.

Не е само сън това,
не е малка приказка една.

О, повярвай ми,
че съвсем сами
този свят ще променим!

Ще бъде детска планета –
без глад и страх и война.
Ще бъде детска планета –
нашата земя.

Ще бъде детска планета –
надежда, мир, светлина.
Ще бъде детска планета –
най-красивата мечта.

Ez pedig a másik. No, ennek nem annyira.

Витамин

Отварям очите си, нов ден е бързам,
не искам да губя минута време слагам
тениска, дънки, кецове излизам да обърна света.
Хей, чуваш ли аз избирам какво да се случва
хей, запомни стъпка встрани от всички правила.
Да, аз зная как да, и мога пак, танцувай с мен.
И преди да падне нощта улови мига.

Давай play на ритъма,
не го мисли стъпка две и смело въздуха като стрели
копирай всяка част от себе си и хубавите дни в живота си.

Харесвам живота си, цветен е допусна ли грешка вървя напред не,
не питай какво ще ми струва това да изпълня всяка своя мечта.
Хей, чуваш ли аз избирам какво да се случва
хей, запомни стъпка встрани от всички правила.
Да, аз зная как да, и мога пак, танцувай с мен.
И преди да падне нощта улови мига.

Давай play на ритъма,
не го мисли стъпка две и смело въздуха като стрели
копирай всяка част от себе си и хубавите дни в живота си.

Толкова съм свежа като витамин ако свят ти се вие вземи си един
изостанеш ли на старта,
аз съм пас шото квото и да прая, прая го от раз.
Шах и мат, кой, кой е на върха много си повярваха,
ше стигнат до ръба моето е мое,
а твойто го деля без извинения, стреснах ли ви а?

Давай play на ритъма,
не го мисли стъпка две и смело въздуха като стрели
копирай всяка част от себе си и хубавите дни в живота си.


Láng Attila D., 2019.12.17., 02:28:56

Despacito Dityacsa planeta Galeata‚ Ruslana Iga ilmaga Ignatov‚ Haszan Ignatov‚ Ibrahim Junior Eurovíziós Dalfesztivál Laulupesa Macihin‚ Veronika Majbutnye Maza‚ maza vārniņa Planetata na decata Pukšs Satibaldijeva‚ Valērija Sztahniv‚ Roman Todorova‚ Kriszija Vitamin zene

A gyerekeinkértFordítás magyarról magyarra




A gyerekeinkért

Péterfi András írása

Képzeld el, hogy a gyerekeiddel, az unokáiddal állsz egy pusztaságon, és valami hatalmas, arctalan, irgalmatlan, elképzelhetetlenül erős dolog közelít felétek, és el akar pusztítani benneteket. Nem fog megállni, nem fogod kidumálni magad ebből a helyzetből: a halál az, ami mindnyájatokra vár. És nálad nem sok minden van: mondjuk a józan eszed meg talán egy rozsdás kard.
  Mit tennél?
  Megmondom. Azt mondanád nekik: fussatok. És utána megtennél mindent. Mindent, amire csak képes az elméd, a tested meg a rozsdás kardod. Hős lennél.
  És fel sem merülne, hogy van-e remény. Mindent odaadnál, mindent feláldoznál, hogy akár csak egyetlen másodperccel meghosszabbíthasd az életüket. Semmi más nem számítana. És arra a rövid időre, amíg szembefordulnál a gonosszal, önmagad legcsodálatosabb, legnagyszerűbb verziója lennél.
  Hát, most pontosan valami ilyesmi következik.
  Tudod, mi az a permafroszt? Valószínűleg elég olvasott vagy, ezért már sejted. A szibériai meg kanadai tundrák felszíne alatti, örökké fagyott talaj. Ebben a talajban annyi metán van, ami elképzelhetetlenül megküldheti a globális felmelegedés sebességét, és ez a talaj rohamos gyorsasággal olvad. Sok tudós vizsgálgatja és találgatja, de igazából senki sem tudja, mi lesz ebből: talán akadnak olyan tényezők, amik lassítják vagy enyhítik a folyamatot. De igazából elég jó esélyünk rá, hogy valamikor a közeljövőben, mondjuk 5 vagy 50 év múlva mindnyájan nagyon keserves körülmények között meg fogunk dögleni attól, hogy a permafrosztból felszabaduló óriási mennyiségű metán hihetetlen gyorsasággal felmelegíti a légkört. És most nem köztudatban is elterjedt, hétköznapi verziójú globális felmelegedésről beszélek, ami miatt mondjuk 5 év múlva eltűnik újabb jó pár állatfaj, állati drága lesz a kávé meg a csoki, sokkal erősebbek lesznek a viharok, és szörnyülködve olvasunk majd róla, hogy Velence meg Szingapúr meg New York térdig a tengerben áll. Olyan melegedésről beszélek, amikor először megszűnik minden emberi élet a Ráktérítő és a Baktérítő között, aztán mindenütt máshol is, amikor nem lesz többet kávé meg csoki meg városok, és te sem leszel, amikor egy februári délutánon mondjuk 54 fok lesz a kertedben, és amikor az utolsó éveidben simán odaadod 3 marcona alaknak a feleségedet 2 liter vízért.
  Introvertált, kényelmes és gyáva ember vagyok. Utálok nyilvánosság előtt megszólalni. Viszolygok mindenféle agitációtól, és mindig úgy gondoltam, hogy úriember nem politizál. Eljött azonban az idő, amikor meg kell állnom, meg kell fordulnom és szembe kell szállnom a gonosszal, és önmagam legjobb verziójává kell válnom, ha ezzel akár egyetlen perc időt is nyerhetek a gyerekeimnek.
  Igazából senki sem tudja, mennyi időnk van, hogy 3 év vagy 50, de az elég valószínű, hogy a mi generációnkon múlik a Föld sorsa. És hát leszarnám a Földet: de a gyerekeim is ott vannak rajta.
  Nem sokat beszélek, de sokat olvasok és évek óta figyelem a világot. Most volt elég, gyerekek. Nem számít, hogy győzhetünk-e. Erkölcsi kötelességünk mindent megtenni, hogy időt nyerjünk a gyerekeinknek. Nincs gyereked? De biztos akad legalább egy körülötted, akit nagyon szeretsz. Ha másért nem, küzdj őérte.
  Szerinted azok, akik vezetnek minket, nem tudják, amit én tudok? Dehogynem. De úgy gondolják, ők megúszhatják. Hogy amikor eljön a pusztulás, akkor legfeljebb felszállnak arra a mi pénzünkből vett, a hadügyminisztérium dicső légiflottájába besorolt luxusgépre, és elrepülnek abba a norvégiai vagy izlandi ingatlanba, amit ezekben a hónapokban vásároltak meg jóelőre, miközben neked fennhangon tagadták a klímaváltozás létét, és ott majd tovább élnek. És valóban tovább fognak élni: mondjuk 4 évvel. Aztán megdöglenek ők is, de ez neked már sovány vigasz lesz.
  Azon a forró, nem is olyan távoli februári napon, amikor a csonttá soványodott gyerekeid nézik, hogy odaadod a három torzonborz ismeretlennek az anyjukat két liter vízért, el fogsz gondolkodni azon, hogy mennyire fontos Trianon, meg a Puskás-stadion, meg a nemzeti lobogó, meg a kormányhű önkormányzatodhoz megbízhatóan ömlő, EU-támogatásból elcsalt támogatás, amiből újabb parkokat lehet letérkövezni. El fogsz gondolkodni azon, hogy ha a középosztálybeli kényelmednek csak pár százalékát feladod pár évvel korábban, azzal értékes időt nyerhettél volna a gyerekeidnek. El fogsz gondolkodni azon, hogy miért hagytad, hogy a kényelmes és gyáva agyadat migránsokkal meg magyarságtudattal meg sorosgyörggyel etessék, amikor még tehettél volna valamit. El fogsz gondolkodni azon, miért hagytad, hogy templomokat, emlékműveket és stadionokat építsenek abból a pénzből, amiből szélerőműre, új erdőkre, tisztább vízre, környezetbarát mezőgazdaságra, új technológiák kutatására és az emberek pontos tájékoztatására is futotta volna.
  Sajnálom és utálom ezt az egészet. Bárcsak 1975-öt írnánk, és leszarhatnám, ki és mit csinál a pártokban és a nagyvállalatok élén. Szeretnék a Balaton partján marhapörköltet enni, enyhén rasszista vicceket pufogtatni, nézni a csajokat, és leszarni a nagyvilágot. Lopjanak csak a gazdagok, amíg nekem is jut egy sör meg egy Trabant!
  De olyan idő jött el, amikor harcolnunk kell. Az összes szemüveges, enyhén úszógumis, tévésorozatok előtt kávézgató, irodában pihengető introvertált, kényelmes és gyáva faszinak harcolnia kell. A gyerekeinkért. Hogy van-e remény? Nem tudom. De azt tudom, hogy időt, azt nyerhetünk nekik.
  Hogy mit tehetsz? Az első, amit jobb, ha megértesz, hogy nincsenek országok. Az emberiség ezt csak úgy élheti túl, ha összefog, és kilép abból a sötét és primitív középkorból, amit a nemzetállamok és a fosszilis energiahordozók használata jelent. Egyetlen ország van, a zászlaja kék, és a neve Föld. Mindenki, aki színes nemzeti lobogók alatt lényegtelen faszságokkal etet téged, hogy milyen bajnokságot rendezünk meg, hogy száz éve melyik ország milyen területet csatolt el melyik országtól, és hogy a magyar kultúrát hogyan kell megvédeni, az hazudik neked. Néhány év, és nem lesznek történelemkönyvek, nem lesz népitánc és nem lesznek focimeccsek. Csak sivatag lesz, rajta esztétikus kis halmokban csontvázakkal.
  Úgyhogy rúgjuk seggbe a lelkünkben üldögélő, politikusaink által erősített, törzsi gondolkodású, ostoba ősembert, és lépjünk szintet. Nem a románok az ellenség. Nem a melegek. Nem a migránsok és nem a zsidók. Azok a gazdag és gonosz emberek az ellenség, akiket mi emeltünk hatalomra, és akik a közelgő vészről kényelmesebb és pitiánerebb problémák felé terelgetik a gondolatainkat, hogy a Föld utolsó aratásainak gyümölcsét is lefölözhessék még, mielőtt elmenekülnek az összerabolt pénzzel a meleg elől északra.
  Ott állsz a pusztaságban a gyerekeiddel, az unokáiddal, és jön feléd az arctalan iszonyat. Mit teszel? Hogyan mented meg őket? Tehetsz bármit is?
  Igen, tehetsz.
  Minden emberrel, akit meggyőzöl, hogy foggal-körömmel küzdenie kell az arrogáns, kövér, feleségverő kelet-európai maffia-oligarchák meg a Trump-féle buta, gonosz, lelőnivaló, James Bond-főgonosznak is nevetséges söpredék ellen, minden megosztott bejegyzéssel a mocskosul szennyező mátrai szénerőműről, minden egyes nem kivágott vagy elültetett fával és bokorral, minden perccel, amikor inkább leállítod a motort a vasúti átjárónál várakozva, minden egyes deka marhahússal, amit nem veszel meg, minden egyes nappal, amikor fél fokkal lejjebb veszed a fűtést, és inkább pulóvert veszel, minden egyes cigivel, amit nem a földre dobsz, minden repülőúttal, amiről lemondasz, minden egyes „carbon offset”-re költött forintoddal, ha mégiscsak felültél arra a repülőre, minden olyan alkalommal, amikor rászólsz valakire, aki szemetel, és minden leírt és kimondott szóval, amivel ellenszegülsz a gonosznak – értékes másodperceket nyersz a gyerekeidnek. És a másodpercekből percek lesznek, órák és napok. Ha a szemed előtt haldokolna a gyereked, mit adnál oda, hogy legyen még egyetlen szép napja?
  Harcoljunk, és adjunk még nekik, ahány napot csak tudunk! Napokat, amikor még úgy élhetnek egy kicsit, ahogy mi éltünk, az utolsó generáció, akinek természetes volt a reggeli madárdal, a tiszta víz, a bokrok a kertben, a hópelyhek karácsonykor. Nyerjünk nekik egy kis időd, amíg még emberhez méltó életük lehet!
  Micsoda időket élünk! A mi kényelemben felnevelkedett generációnk... Legóztunk, néztük a Birodalom visszavágot, Gerald Durrellt olvasgattunk, és azt hittük, mi sosem lehetünk hősök. Hát nem nagyszerű, hogy mi lehetünk azok, akik kiállhatunk a fény nevében, és megvívhatjuk a történelem legnagyobb csatáját?
  Az országunk neve Föld. Harcoljatok.


Láng Attila D., 2019.12.13., 13:42:29

környezetvédelem politika

Nem gondoltam volna…Határok, azmiaz?




Nem gondoltam volna…

…hogy kimegy a firnire. Szaisz hívására?! Hogyhogy? Miért? Hogy van ez? Elpusztíthatatlannak hiszi magát? Nirn illiar miért nem lett volna jó? Az nem Szaisz?
  Nem, ezt most én sem értettem, de ő egyszerűen kijelentette, hogy megy. Senki sem érti, egyedül talán Szinensi, de még nem tudom, hogy valóban ért-e bármit, vagy csak tökéletesen bízik Nindában. Annyit tudok, hogy nem eshet baja, hiszen a csoport még csak a távoli jövő, csakhogy vigyáznom nekem kell ám rá. Mondjuk azt igazán nem mondhatom, hogy gyakran keveredik bajba. Ez a második eset négy év alatt, de hát a derkunra persze föl voltak készülve, sokszor előfordult már, elő is fog még. Az nem az én felelősségem volt. De az, hogy kimegy a firnire egy herriben…
  No persze, szindor gyerek, értem én. Mert ő ott van otthon, mi?
  Nem, ezt nem veszem be ilyen könnyen. Vagy értelmetlen vakmerőség volt, vagy most mutatkozott meg ismét, másféle formájában, hogy – – –

Nem, ez nem játék és nem vicc. Ha adhatok egy tanácsot kezdő íróknak: soha ne akarjátok irányítani hőseiteket. Persze nektek kell mozgatni a szálakat, hogy az események úgy bonyolódjanak, ahogyan a cselekmény szempontjából kívánatos, de ha valamit a fejükbe vesznek, akkor igenis hagyjátok nekik megcsinálni, úgy, ahogy ők akarják. Nem csecsemők. Önálló akarattal bíró emberek. Némileg mégis olyanok, mint a gyerekek: ők döntik el, mit fognak csinálni, de a mi vállunkon van a felelősség. Ha megoldhatatlan élethelyzetbe kormányozzák magukat, nem az ő regényük megy tönkre, hanem a miénk. És nekünk kell aztán kínlódni vele, hogy rendbehozzuk. Nem nekik. Ők csak állnak és várják, hogy mi megoldjuk a helyzetet.
  Ninda is meghozza a maga döntéseit, én pedig nem tehetek mást, mint hogy figyelek és leírom, ami történik.


Láng Attila D., 2019.12.3., 01:42:46

irodalom Ninda

Remekül eljátszom veleA gyerekeinkért


↞korábbi cikkek | újabb cikkek↠

A blog mérete: 1739 cikk, 8424541 betű, 1697772 szó