Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Tömegprobléma

Némely regényeim írásakor fölvetődött egy probléma. Adott egy kiindulópont, adott egy végcél, és a kettő között adott egy sor esemény, amiknek be kell következni a történet folyamán. Ez a cselekményvázlat. Igen ám, de ez mondjuk áll tíz pontból, és ésszerű mértékig részletezve őket egy-egy pont megfogalmazható mondjuk ezer szóban. Az tízezer szó. Igen ám, de nekem arról is van egy elképzelésem, hogy nagyjából mekkora regényt szeretnék, nem feltétlenül szószámra meghatározva, csak olyanformán, hogy ez kisregény legyen, közepes vagy mégis miféle. Az ember másképpen lát hozzá egy terjedelmesebb írásműhöz, mint egy kisregényhez, és megint másképpen egy novellához (azért valljuk be, a Kissy elején látszik, hogy eredetileg novella lett volna). Mármost megesik, hogy a becsülhető szószám alatta marad annak, amekkora regényt szeretnék – ez az eltérés különösen az idén nyáron írt regényemnél volt nagy –, én pedig ragaszkodom az elképzelésemhez, hogy annak a regénynek márpedig bizonyos méretre szert kell tennie. Bizonyos tömege kell hogy legyen. És ez nem akar kijönni. Igen ám (ez már a harmadik „igen ám”), de én nem tudok szerkeszteni. Voltam már szerkesztője könyveknek, de regényt, a saját regényemet nem tudom, minimális változtatásoktól, egy-egy mondat átfogalmazásától eltekintve a szövegnek olyannak kell maradnia, amilyennek először megírtam.
  Mi lehet ilyenkor tenni?
  a) Fölvenni újabb pontokat a cselekményvázlatba. Ez nagyon nehéz. Tessék elképzelni egy kriminél: 1. megtalálják a holttestet, 2. színre lép a nyomozó, 3. kérdéseket tesz föl, 4. ráhozza az idegbajt a tettesre, 5. rábizonyítja. Ez egy Columbo-vázlat. Petrocellinél annyi a különbség, hogy menet közben még meg is támadják valakik, akik nem akarják, hogy az igazság kiderüljön. Ezen kívül még mit lehetne beletenni? Itt a cselekmény fő sarokpontjairól van szó, amikből a Rejtelmes sziget hatszáz oldala tartalmaz hatot (megérkeznek a szigetre; berendezkednek; megtalálják Ayrtont; megküzdenek a kalózokkal; megismerkednek Nemo kapitánnyal; felrobban a sziget). Ezeket nem nagyon lehet már bővíteni, ha nem akarunk hollywoodi hatást kelteni (egyenként leöli az összes algonoszt és végül a főgonoszt, de kiderül, hogy a főgonosz hátrahagyott egy bombát, ami mindjárt elpusztít egy nagyvárost, de elsősorban a főhős kisfia van veszélyben, de ahhoz, hogy megmentse, el kell jutnia villámgyorsasággal egy megközelíthetetlen helyre, ahonnan aztán még vissza is kell jutnia még villámabb gyorsasággal, ráadásul csak egyvalaki tudja, hogy a piros drótot kell-e elvágni vagy a kéket, de az illetőt még meg kell győznie, hogy segítsen, és így tovább, és így tovább, a végtelenségig).
  b) Az egyes pontokat tovább lehet részletezni. Mondjuk mintha lett volna egy korábbi vázlat, ahol Verne nem írta le, hogy hogyan estek a déliek fogságába és szöktek meg, és egy későbbi vázlatban már ezt is leírta. Vagy mondjuk a korábbi változatban barlangot találnak, és csak a későbbiben lesz belőle a Gránit-palota föld alatti ürege, hogy annak birtokbavételét és a nitroglicerin előállítását is bele lehessen venni. De hát ugye ezt se lehet bármeddig, megvan annak a határa, hogy egy-egy pontot meddig lehet nyújtani.
  c) Egyik ponthoz sem tartozó szövegrészeket lehet beiktatni (fizikailag állhatnak az egyes cselekménypontok között, illetve egy-egy cselekménypont eseményein belül). Ezek a leírások, amik lehetnek tájképektől a szereplők gondolatain át valamely szerkezet, népszokás vagy ételrecept leírásáig bármik. Ransome például jelentős terjedelmet szentel Titty gondolatainak. (Viszont nem sorolnám ide A nyomorultak terjedelmének egyharmadát1 kitevő erkölcsi fejtegetéseket, mert azokat Hugo nem azért tette bele, hogy tömeget, terjedelmet nyerjen, hanem ezek képezik a regény lényegét. Ez a regény nem egy eseménysort akar leírni.) De persze annak is megvan a határa, hogy adott mennyiségű lényegi cselekménynél milyen mennyiségű mellékszálat lehet beiktatni, mielőtt vontatottá válik az egész. (A Kissynél ez a határ egyszerűen nem létezik, más a műfaja.)
  S persze lehet ezt a hármat kombinálni is. Így végül valamelyest megoldható, hogy tömege legyen a regénynek. De gyakran keserves munka elérni, hogy a kívánt terjedelem is összejöjjön, és mégse hígítsuk, ne legyen meg az olvasónak az az érzése, hogy pusztán a szószámláló felpörgetése kedvéért az író számos töltelékszó és többszavas kifejezés, esetleg szinonimák, rokonértelmű szavak beiktatásával nyújtotta meg a mondanivalót céltalanul és értelmetlenül, csak azért, hogy a regény hosszabb legyen, miközben a mondanivaló ezáltal szemernyit sem növekedett, vagyis a szerző csupán hígította közlendőjét – pont mint ebben a mondatban.

*

Mindez nem kizárólag arról a filmről jutott eszembe, amit ma láttam. Földi űrutazás (Capricorn One) a címe, és 1977-ben rendezte Peter Hyams. Nos, itt finoman szólva nagy mennyiségű tömeget kellett hozzáadni a filmhez, ahol ráadásul van egy előre megkívánt terjedelem, egy egész estés játékfilmnek másfél órásnak legalább lennie kell. Ezt két órára sikerült elnyújtani, azáltal, hogy az űrhajósok sivatagi szenvedéseit és a légi üldözést jó hosszan mutatta be. Kár volt.
  Ha én írom a filmet, az egész két órát alighanem besűrítettem volna egybe, a látszólag kalandos, de voltaképpen eseménytelen sivatagi menekülést szimplán kivágom, egyszerűen gépre ülnek és meglógnak – és a második óra már arról szólt volna, hogyan tör ki a botrány azáltal, hogy kipattan a hamis Mars-utazás és az eltitkolása érdekében végrehajtott gyilkosságok. Vagy a Mars-utazást részleteztem volna jobban, végül is az egész világ Mars-lázban kellett hogy égjen, erről csak lehetett volna valamit beszélni.
  Hasonló aránytévesztések gyakran vannak ám. A Vivát, Benyovszky! című sorozatra bizonyára emlékszik az olvasó. Ha emlékeim nem csalnak, Benyovszky Móric számos kalandot él át itt Magyar- és Lengyelországban, majd hirtelen elkeveredik Szibériába, a kettő között nem történik semmi, snitt. Számos kalandot él át Szibériában, majd hirtelen elkeveredik Madagaszkárra, a kettő között nem történik semmi, snitt. Beutazza a világot, de útközben nincsenek kalandjai, azokat mindig egyhelyben éli át. Hát aligha. Erre nem mentség az alacsony költségvetés, unalmas lett a sorozat. Ha már említettem a Rejtelmes szigetet, ennek 1973-as filmfeldolgozása az egyik legrosszabb film, amit a pleisztocén óta alkottak, többek között azért, mert Omar Sharif játssza Nemo kapitányt, ezt a fontos, de rövid epizódszereplőt – márpedig ekkora sztárnak komoly szerep dukál. Így is csak tíz percet van képen, de ez is sokszorosa annak, ami Nemo kapitánynak járna, a filmet ezért fel kellett hígítani Nemo-jelenetekkel, hogy Omar Sharif gázsiját legyen értelme kifizetni. Másra nem is költöttek. Persze az aggastyán Nemo kapitányt nem játszhatta el a negyvenegy éves színész (akkor meg sminkre kellett volna költeni), ezért Nemo kapitányt megfiatalították, ennek folytán át kellett írni mindent, amihez őneki köze volt, gyakorlatilag az egész filmet tönkretette az a döntés, hogy Omar Sharif legyen Nemo kapitány.
  Verne minden megfilmesítésénél olyan tömegproblémák merülnek föl, amilyenekről beszélek. Ugyanis nem való filmre. Oldalakon át tud arról mesélni, hogy a telepesek hogyan hoztak létre konyhakertet, hogyan fedezték föl szigetük tájait, hogyan alkottak távírót. Ezt nem lehet megfilmesíteni. Hogy miért nem? Mert másik műfaj. Vernét mindig kalandfilmnek akarják megfilmesíteni, rohan, átugorja, lelövi, lekaratélyozza, felrobban, lezuhan, összetörik, meghal, kigyullad, leomlik. De Verne nem ez. Tessék elképzelni egy főzőcskeműsort akciófilmen, nem arról szól, hogy fölverjük a tojást, serpenyőbe öntjük, fűszerezzük, kisütjük, hanem hogy az első tojás szétloccsan a földön, a második záp, a harmadikat (az az utolsó, és ha elhibázzuk, elpusztul az emberiség és külön a szakács kislánya) csodával határos módon sikerül feltörni és a serpenyőbe juttatni, de a gáz meggyújtására csak egyetlen szál gyufánk van, és persze nem szabad odaégetni, miközben a rivális szakácsok géppisztollyal lődöznek ránk! Vernét így megfilmesíteni nonszensz, őrület. A kopár sziget vagy maximum a Híd a Kwai folyón műfajában könnyebben célt lehetne érni.
  Ez sűrítésnek és hígításnak egyszerre tekinthető. Hollywoodban először is hatszáz oldal Verne-regényt összesűrítenek fél oldalba, aztán nekiállnak hígítani (birkózik, robban, ugrik, lő), hogy terjedelmet nyerjenek. Holott a terjedelem már megvolt az eredetiben, a Rejtelmes sziget (magyar kiadásban) közel száznyolcvanezer szó, csak ezzel Hollywoodban nem tudnak mihez kezdeni.
  Azt a döntést nem kellett volna meghozni, hogy megcsinálják a filmet. A Verne-filmek abból lesznek, hogy valaki ihell egy éceszt, hogy ne fizessünk szerzői jogdíjat, legyen a szerző hetven-száz éve halott. A Földi űrutazás abból lett, hogy a konteósok kitalálták, hogy a holdraszállás biztos kamu, ebből jött az ötlet, hogy akkor legyen film egy kamu űrutazásról, és senki se tette föl a kérdést: jó, és mi legyen a filmben?


Láng Attila D., 2017.12.11., 06:10:09

A kopár sziget A nyomorultak Benyovszky Móric Columbo Földi űrutazás Híd a Kwai folyón Hugo‚ Victor Hyams‚ Peter irodalom Nemo kapitány Petrocelli Ransome‚ Arthur Rejtelmes sziget Sharif‚ Omar Verne‚ Jules Vivát‚ Benyovszky! Walker‚ Titty

A könyvespolcAz ezerkettedik éjszaka

1 Az angol Wikipédia-cikk szerint több mint a negyedét, de ha az ott szereplő oldalszámokat elosztjuk egymással, 34% jön ki, vagyis egyharmadnál is több.

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: