Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Retró modern adminokkal

mrretro.jpgLehet, hogy megvolt annak a haszna is, hogy valaha csak meglehetős munka árán lehetett netes közösséget építeni, mármint a számítástechnikai infrastruktúrát megteremteni hozzá. Nem volt még százféle szolgáltató, ahol csoportokat, fórumokat, szebbnél szebb kommunikációs rendszereket lehetett létrehozni, és végképp nem volt Facebook – levelezőlisták voltak, lassan a szót is elfelejtjük, és valaha azokat se úgy kellett csinálni, hogy kitöltöttünk egy egyszerű, csinos űrlapot a weben. Egy pillanatig se gondolom, hogy a kezdetleges technika jó dolog volt, viszont annyit mégiscsak számíthatott a mai korral összehasonlítva, hogy nem hozhatott létre csoportot akárki. Az abban levő munkát talán valamelyest megbecsülték, és ha volt száz tagjuk, örültek, mint majom a farkának, hát hol lehetett száz embert föllelni az egész Interneten (nagy kezdőbetűvel), akiket ugyanaz a dolog érdekel?
  Ma nem így van, és ez alapjában véve jó. Semmiség találni akár több tízezer embert a neten (kis kezdőbetűvel), akiket ugyanaz érdekel, és akárki nyithat oldalt vagy csoportot a Facebookon. Meg is teszi akárki. Például az az akárki, akinek épületes kis írásművét mellékeltem.
  Úgy tűnik, egyre több az olyan admin, akik nem tudnak problémákat kezelni. Ha például összehasonlítok egy-két mai admint azokkal, akikkel tíz éve különféle listákon meggyűlt a bajunk, azt látom, hogy amazokkal sokszor elég nehéz volt a kommunikáció, és gyakran megesett, hogy nem tudtunk zöld ágra vergődni – de volt kommunikáció. Legtöbbször úgy jutottunk el odáig, hogy nem tudunk szót érteni egymással, hogy előtte órákon, napokon át téptük a szánkat. (Nem volt cset, levelezés volt, naponta csak néhány levélváltás követte egymást, tehát könnyen eltarthattak a viták napokig.) Ma pedig – letiltjuk, kitiltjuk, betiltjuk és kész. A probléma megoldva. Kérdések nem lesznek, mert a Facebook trükkösen megoldja, a kitiltott egyén nem is kérdezhet többé, legfeljebb így, mint a képen, közvetítő által, aki persze kockáztatja, hogy az admin megharagszik és őt is kitiltja.
  A tiltásnak persze éppen ez a lényege, megszabadulni a kellemetlen egyéntől, magam is alkalmazom szükség szerint, csak van egy kis trükköm, amit használok még mellette. Szívből ajánlom minden kezdő adminnak, és csakis azért árulom el, mert Mr. Retró nem fogja olvasni. Lehet velem beszélni. Eleve azzal kezdődik, hogy figyelmeztetem a renitens egyént, általában kérdésként: „ez ide tartozik?”, „tényleg ezt akartad írni?”, vagy ami éppen adekvát. Nem csapkodom rögtön a tiltógombot. Az a legkönnyebb, csak éppen énrám nézve veszélyes. Akit kitiltok, annak nem probléma, keres más helyet, ahol teheti, amit akar, viszont ha gátlástalanul alkalmazom a tiltást, akkor tönkremehet bele a csoport, amit fáradságos munkával alapítottam és tartok fenn, avagy amit mások alapítottak fáradságos munkával és megbíztak az adminolásával. Láttam már csoportokat elnéptelenedni, mert az adminnal nem lehetett bírni. Volt, ahol ellencsoport alakult (néhány esetben én magam alakítottam), és megesett, hogy a korábbi csoport hangadói átköltöztek az ellencsoportra, az eredeti csoport adminja meg pukkancskodhatott egy üres vagy majdnem üres csoportban.
  Persze Mr. Retrót nem fogja elhagyni több mint tizenhatezer lájkolója, hiszen a facebookos környezetben a viták nyomtalanul eltűnnek, csak töröljük a problémás szálat és kész. Márta kérdése sincs már fönt az oldalon. A levelezőlistákon ez másképpen működött, ha egyszer a renitens egyén megírt egy levelet és az kiment a tagságnak, utólag már nem lehetett eltüntetni többé, ha kizárták az illetőt, ha nem. Azért sem fogja elhagyni több mint tizenhatezer lájkolója, mert ez nem egy kommunikáló oldal, gyakorlatilag minden poszt kép vagy videó, és egynek-egynek legfeljebb egy-két hozzászólása van, olyasmik, hogy „nekem is volt ilyen játékom” meg „az enyém még megvan, csak letörött a füle”. Ide azért járnak az emberek, hogy megnézzenek egy-egy képet, aztán továbbmennek, esetleg egy-két lájkot meg mosolyt hagynak ott. Nem zavarja őket, hogy az admin hatalmi mámorban szenved-e. Felőlük nyugodtan.
  De voltak csoportok, amik bezártak a túlmozgásos adminok miatt, és voltak, amik fizikailag mindmáig léteznek, de nincs valóságos életük; némelyikre az admin kiküld valamit negyed-, félévenként vagy még ritkábban, és esetleg jön vissza valami, annak jeleként, hogy van még élet odakint. (Onnan tudom, hogy ezek közül némelyikhez valaha érdekünk fűződött, hogy tagok legyünk, mert hasznos infók jelentek meg, ezért amikor a túltengő adminok kizártak, feliratkoztunk illegálisan – aztán ez úgy is maradt, egész sor titkos regisztrációnk van ezekben a csoportokban, és az értesítések persze megjönnek mindmáig.) Volt olyan csoport is, ami nagyon emlékeztet erre, Retró Meseklubnak hívták, illetve hívják, ma is megvan. Illetve már megint megvan, mert egyszer már bezárt. Három éve volt egy kis összezördülésünk az adminnal, akinek akkor megjósoltam, hogy ha nem változtat a magatartásán, szét fog zülleni a csoportja. Persze elküldött a fenébe, de mit tesz Isten, valamennyi idő után megszűnt a csoport, magamtól nem is tudtam, szóltak. Most indult újra, idén január 29-én, ezt meg onnan tudom, hogy megjelent a linkje Mr. Retrónál, és most letekertem az oldalon a legaljára. Nem kellett sokat.
  Az ottani admin se tudott kezelni problémákat – remélem a mostani tagok kedvéért, hogy azóta megtanult.
  Ja igen. Én voltam a probléma mindkét helyen. Meseklubnak az volt a baja, hogy engem a retró film mint olyan érdekel, nem kizárólag a mese, sőt nem elsősorban a mese. Engem egyéb művek is érdekelnek, a színészek, akik játszanak bennük, az írók, akik írták őket, egyszóval egy kicsit teljesebb világképet próbálok kialakítani annál, hogy „csütörtök délben lesz egy jó mesefilm a CBU csatornán, nézzétek meg”. Meseklub így képzelte el annak idején, ő föltesz meséket, és az emberek ámuldoznak, hogy ő mi mindent tud. Ez engem nem zavart, érdeklődéssel figyeltem én is, csak hát emellett más dolgokról beszélgetni sem tartottam ördögtől valónak – így például a medvebocsok azért lettek pont finnek, mert megkérdeztem ebben a bizonyos csoportban, hogy milyen nemzetiségűek legyenek, és ők tettek javaslatokat. Kis irodalomtörténeti adalék. Meseklubnak annak idején még azt is fölajánlottam, hogy én csinálok egy csoportot ugyanezen célra, jöjjön át a meséivel és a tagságával, én intézem az adminkodást, kommunikációt esetleges nehezen kezelhető egyénekkel, ő csak rakogasson ki meséket, mert abban verhetetlen. Föl volt háborodva. Ma már föl nem ajánlanék ilyet a világ minden kincséért, egész sor helyen leköszöntem az adminságról, túl sok időt emészt föl. De akkor még megtettem a retró iránti elkötelezettségből, de mondom, Meseklub föl volt háborodva, mert azt hitte – ki tudja, talán máig hiszi –, hogy az admin a csoport lelke, összetartó ereje, az adminban testesül meg a csoport szellemisége, és adminnak lenni a legnagyobb rang. Elárulok egy titkot. Az admin az igásló. Az admin az, aki mindennap, sőt a Facebook-korszakban naponta többször végignézi a csoport friss forgalmát, hogy nem pottyant-e be spam vagy valami oda nem való dolog, nem estek-e a tagok egymásnak – tessék elképzelni ezt olyan csoportokban, ahol húszezer tag van és naponta száz új poszt. Az admin áll oda érvelni, ha valaki el se tudja képzelni, hogy a legújabb focieredmények miért ne lennének egy nyelvtanuló csoportba valók, amint az megtörtént egy esetben, vagy ha valaki okvetlenül meg akarja magyarázni, hogy egyedül Jézus, Allah, Lenin, akárki tanítása helyes. Az admin tartja a hátát, ha ezek közül valamelyiket túl hamar találja kiröpíteni és ez valakinek nem tetszik, és az admin magyarázza el a tulajdonosnak, hogy tényleg azt csinálta, amivel megbízták. S mindezt persze ingyen, társadalmi munkában.
  Sose fogom elfelejteni azt az esetet, még az ezredforduló körül, amikor valaki olyan levelet küldött az egyik listánkra, ami nem volt odavaló, és amikor ezt kitettem a szokásos magyarázó szöveg kíséretében (igen, az is kellett ám annak idején, szó nélkül csak spamet töröltünk), akkor nekiállt bebizonyítani, hogy igenis odavaló, és én kellő ismeretek nélkül döntöttem helytelenül. Ekkor én nekiálltam bebizonyítani, hogy megvoltak az ismereteim és a döntésem helyes volt. Egy hétig írogattunk egymásnak, sokszor több tízezer karakteres leveleket, mert neki is megvolt ám a beszélőkéje, és én sem maradtam adósa. Végül arra jutottunk, amire a kezdet kezdetén kellett volna, oda küldte a levelet, ahova a szabályok szerint tartozott, és – ezért jegyeztem meg leginkább – elismerését fejezte ki aziránt, ahogy kezeltem az ügyet. Azért jegyeztem meg, mert ez párját ritkítja, általában inkább elküldik az admint a jó édes anyjába.
  Bizony, annak idején az admin (illetve moderátor, mert az admin akkor még külön volt és valóságos adminisztrátori feladatokat végzett – voltaképpen a facebookos adminok is csak moderátorok, a rendszer által nekik juttatott jogok nem többek moderátori jogoknál) keményen helyt kellett hogy álljon a döntéseiért. A netes társadalomban ez a retrókorszak, a levelezőlisták világa, abban is a kezdeti korszak, amikor nem csinálhatott bárki listát, s aki tudott, annak nem mindig jutott energiája moderálni is. Hát felkért moderátorokat, akiknek az akkori, valamiképp szenvedélyesebb világban néha kutya keményen meg kellett küzdeniük a döntéseikért, és nemegyszer azt kellett mondani: tévedtem, bocsánatot kérek. Sokszor mondtam én is, és volt, hogy azt is hozzátettem, hogy lemondok. (Nem fogadták el.) Akkoriban a legtöbb moderátor nem azért lett moderátor, mert ő hozta létre a listát és ezáltal automatikusan moderátori jogokra tett szert – ő is létezett, természetesen, de a napi moderálási feladatokra olyan embereket kért fel, akik élvezték a közösség bizalmát. Vagy nem. Ha nem, akkor parázs viták keletkeztek, aminek legtöbbször a problémás moderátor lemondása vetett véget. Átéltem ilyen vitákat három oldalról is: mint a helytelenül viselkedő moderátor kritizálója, mint a vita érdektelen szemlélője, és mint helytelenül viselkedő moderátor. Ugyanis én se vagyok tökéletes, de be szoktam látni a hibáimat.
  Mármint ha figyelmeztetnek rá. Mr. Retró nem próbálkozott effélével, bár kétségtelen, hogy Mártának elmondta bűnlajstromomat, tehát nem titok, csak én nem érdemeltem, hogy először szóljon. Elsős anyag a képzeletbeli moderátorképzőben: a renitenst először is figyelmeztetjük, hogy ő renitens, és megkérjük, hogy ne csinálja. Az esetek kilencven százalékában a renitens azonnal fölhagy ezzel és megjavul, nem ismerte a szabályokat, elnézést. Kilenc százalék további okításra szorul, de ez általában csak két-három üzenetváltás, és egy százalék troll.
  Csak hát ugye – hogy is szólhatott volna Mr. Retró, amikor nem volt miről?
  Olvassuk végig. Napi kötözködéseimet kifogásolja, bár jó, ha hetente jártam az oldalán. Vesszőhibákról sose szóltam… rég nem vacakolok én már ilyesmivel. Most is van kettő a szövegében, és ha most szólnék, az én bűnöm lenne, hogy ő nem tanulta meg tisztességesen a helyesírást. Hogy melyik szót ismerem vagy nem ismerem, ez így tömören nem érthető, de tényleg megesett, nem is egyszer, hogy a retrólkodás közben olyan, rég elfelejtett szavak kerültek elő, amiket még én sem ismertem, pedig hát ugye regényíró meg amolyan nyelvészféle vagyok, énnekem a szavak fontosak, kérem szépen, én digitalizáltam A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát, és kijavítottam mind a tizennyolcmillió betűt, vagyis végigolvastam a négyezer oldalt elejétől végéig. Ha egy szót még én sem ismerek, az szerintem kicsikét említésre méltó, de ezzel nyilván nincs mindenki így. Mr. Retró Juhász Gyulát is kitiltotta volna, mert csodálatosnak tartotta a szavakat (békítenek, lázítanak). Itt is összehordtam már belőlük több mint ezerhétszázat.
  Hanem bizony írtam én emlékeket is. Az oldal mottója: „Emlékeket ébresztünk a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből. Én adom a képet, TI a kommentárban az emlékeket.” Ehhez képest ha én megírtam az emlékeimet az ő valamelyik fotójáról, az őt zavarta, legalábbis a legutolsó biztosan:
  mrretro2.jpg
  Erre azt feleltem, hogy „egykor” legfeljebb készlet lehetett, mert a kutya nem ismerte azt a szót, hogy szett. Mr. Retró lájkolta a hozzászólást, de aztán rájött, hogy őneki itten most szólva lett, hogy fölöslegesen használ idegen szavakat, amik helyett van tisztességes magyar szó is, és a zsigeri reakció mellett döntött. Ahelyett hogy megtanulná a tisztességes magyar szót, büntet, kitilt, szankcionál. Mert hatalma van hozzá.
  Akkor persze még nem zavartam, amikor beszkenneltem Az idő urai képeskönyvet – január 21-éről kelteződik a pdf –, és az előzéklapot egy sor képpel elküldtem neki. Törölte a hozzászólást és kitette a képet saját posztként. Megkérdeztem, hogy ezt mégis hogyan, lájkolta és nem válaszolt. Ez már nincs meg; visszatekertem, megkerestem. De ez megvan:
  mrretro3.jpg
  Ezt is én szkenneltem, tetszenek tudni, tizenkét oldalpár van ott a könyvből most is. Az idő uraiból kapott képet törölte, de arra már nem emlékezett, hogy ezt is én küldtem (meg hát más dolgokat is). Ez az 1985-ös Tévékönyv, a 248. oldaltól kezdve, még nyers szkennelés, az enyém szebb (bár azon is látszanak a szkennerem csíkjai, amiket képtelen vagyok eltüntetni), és persze nekem megvan az egész. Azért Mr. Retró is hozzátette a keze munkáját: az utolsó képre, Novák Henriette, Juhász Előd és Apró Attila képe alá odamásolt egy fotót egy stúdióbelsőről (az eredetiben itt egy poén-összeállítás van), és mellétett egy képsort tévébemondókról, azt hiszem, azt is én szkenneltem valahol máshol.
  De az valahogy nincsen ott, hogy Attila, ki vagy rúgva, de ezt azért kösz. Én amúgy ezt a könyvet meg Az idő urait is a saját kicsi pénzecskémen megvettem, némi munkával beszkenneltem, pár oldalt odaadtam Mr. Retrónak, mert ugye miért is ne, ő pedig törölte azokat a hozzászólásokat, amikből kiderülne, hogy én is csináltam itt valamit, nem ő szakajtotta a fáról. Egyébként is rendszeresen ezt teszi. Csak tetszik tudni, ahol az áll, hogy Annának, Bélának, Csabának köszönjük a képet, ott nem lehet megtalálni az eredeti készítőt, akit esetleg megilletne a jog, hogy ő kapja az elismerést, és ne Mr. Retró, aki végeredményben semmit se csinált azon kívül, hogy rátette a logóját (ez egyébként sérti a szerzői jogot) – hiszen a Facebook csak az ember saját posztjaira érkező lájkokról és hozzászólásokról értesíti az embert, arról nem, ha a képe önálló életre kelve megjelenik valamivel arrébb és ott lájkolják, hozzászólnak, kérdéseket tesznek föl róla. Az idő urainál véletlenül fedeztem föl, hogy elmozdította a képet, akkor már nagyszámú lájk volt alatta, akiknek fogalmuk se volt, hogy a képet én csináltam. Nem engem lájkoltak, hanem Mr. Retrót.
  Az a dologban a vicc, hogy amikor fölfedeztem a kitiltást, éppen emléket akartam küldeni. Éppen Fülest szkenneltem, s gondoltam, odaadom neki az 1975. október 9-i szám hátsó belső borítóját, kilenc fiatal magyar színész fényképével, az a rejtvény, hogy kik vannak a képen. De nem sikerült, mert csak látnom lehet az oldal tartalmát, hozzászólnom már nem. Úgyhogy kiraktam a saját Facebook-oldalamra.
  Ott az én munkámért engem lájkolnak, és nem Mr. Retrót.
  Aki elteszi szépen a képeket, és ha valami nem tetszik neki, akkor oda se bajszintva kipöccinti a készítőiket, szóra se méltatva őket, mintha bogarak lennének, nem emberek. Erre ki-ki vérmérséklete szerint elég sok mindent gondolhat. Én azt gondolom, John McClane-nel, hogy le van szarva a felismerhetetlenségig.


Láng Attila D., 2016.3.31., 04:05:16

Apró Attila Az idő urai Facebook Füles Juhász Előd Juhász Gyula McClane‚ John Medvebocsok moderálás Mr. Retró Novák Henriette retró Retró Meseklub szerzői jog Tévékönyv

Meghalt Pozsgay ImreKutya

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: