Néha vettünk csokis pudlingot – így hívta –, mindkettőnknek egyet. Van olyan fajta, a Liegeois, aminek tejszínhab van a tetején, én viszont nem szeretem a tejszínhabot, úgyhogy azt mindig ő ette meg. Az enyémről levettem a habot, odaadtam neki, az övét meg összekevertem a habbal, úgy szerette.
Most vettem két csokis pudlingot, és az elsőt megettem tejszínhabbal együtt. Lehet, hogy a másikat majd összekeverem.
Láng Attila D., 2010.6.17.
← Azért pedig fonni kell | Élet a Palm után? → |