Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Panta rhei

pantarhei.jpg
  Ez a kissé dölyfös tartású, rosszalló tekintetű úr valószínűleg (az arcok összehasonlítása alapján) Unkelhäusser Károly horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter. Minden oka megvan a dölyfre. Már két napja miniszter, amióta a miniszterelnök úr őméltósága (a kép jobb szélén) átszervezte kormányát és ő felválthatta zicsi és vásonkői gróf Zichy Aladárt, aki átkerült a király személye körüli miniszteri posztra; igaz ugyan, hogy a méltóságos úr már másnap, azaz a kép készítésének szemszögéből tegnap lemondott, de az új miniszterelnök, Wekerle Sándor úr őméltósága átveszi az összes kormánytagot. Legalábbis föltehető, hogy a kormány tagjaként Unkelhäusser úr már tudja, hogy továbbra is miniszter marad, és van oka a dölyfre.
  De mi lenne, ha a fényképezőgép lencséje hirtelen nem rögzítené, hanem vetítené a képeket, és Unkelhäusser úr a jövőt láthatná meg benne?
  A sajátját nem látná. Most ötvenegy éves, volt már főszolgabíró, alispán, a horvát bán helyettese, miniszteri posztjáról a következő évben elsöpri az őszirózsás forradalom. Aztán még él húsz évet, de hogy mit csinál, azt az utókor nem tudja. Mindenestül elfeledkeztünk erről az úrról, aki olyan tisztségeket töltött be, amiket már nem is értünk, hogy micsodák lehettek egy letűnt világban, poros, naftalinszagú elnevezések, mi már azt se tudjuk, mi volt az, hogy szlavón. Szlovén? (Nem.)
  Unkelhäusser úr bizonyára megértéssel fogadná, hogy nem ő a fontos ezen a képen az utókornak, akik ezt a képet kilencvenkilenc évvel később nézik – elvégre mégiscsak őméltósága a miniszterelnök úr a fontosabb. (A kép jobb szélén.) De ő sem. A mindössze harminchat éves, két és fél havi kormányzás után leköszönt miniszterelnök is visel naftalinszagú címeket: császári és királyi kamarás már tizenkét éve, egy éve az Osztrák Császári Lipót-rend nagykeresztese és valóságos belső titkos tanácsos, és neki sincsen sejtelme arról, hogy kilencvenkilenc év múlva az utókor nevetve fogja találgatni, hogy vajon léteztek-e képzeletbeli külső nyilvános tanácsosok is, és ugyan mi a fene az a kamarás, ő tartotta netán rendben a király éléskamráját?
  De a fiatal miniszterelnök még látni fogja a második világháborút, amelyben gróf létére is elhurcolják Mauthausenbe, majd hat évvel később Rákosi telepíti ki és sírásóként dolgozik. Ötvenhatban emigrál Bécsbe és ott hal meg hetvenkilenc évesen, egy gyökerestül megváltozott világban galántai és fraknói gróf Esterházy Móric volt miniszterelnök, császári és királyi kamarás, az Osztrák Köztársaságban.
  De nem ő a fontos. A fia sem, Mátyás, aki már jogász volt és nem gróf, azaz persze gróf, de nem ebből élt.
  De ha a miniszterelnök úr őméltóságának unokája nem hal meg kilencvenkilenc évvel később és én nem leszek kíváncsi, hogy voltaképpen milyen rokonságban állt a méltóságos ősökkel, akkor nem kerül elő ez a fénykép, és nem nézhetnék farkasszemet kilencvenkilenc év távolából Unkelhäusser Károly tárca nélküli miniszter úr őméltóságával, és nem mondhatnám neki: bocs, Károly bácsi, ha maga netán nem is méltóságos volt, hanem kegyelmes vagy excellenciás, de erre ma már nem emlékszik senki. Fogalmunk sincs az egészről, mi már lehülyézzük a kormány tagjait, nemhogy hajbókolás nincsen, de emberszámba se vesszük őket. Semmi sem maradt abból a világból, ahol maga nagyúr volt, Károly bácsi. Ausztria szövetségi köztársaság, a Habsburgok vállalkozók lettek vagy képviselők, Horvát-Szlavónországot beolvasztották Jugoszláviába, aztán kiolvasztották belőle, most az is köztársaság.
  És ma a gróf miniszterelnök úr őméltóságának vér szerinti unokáját többre tartják posztjának viselőjénél, pedig amit az az unoka tett, a maga értékrendje szerint, Károly bácsi, alighanem csak szépelgő firkálás, értelmetlenségek. Ha színész lett volna, csepűrágónak nevezné, az íróra talán a firkász a szitokszó. Maga olyannak látszik, Károly bácsi, aki ilyen szavakat használna, ha tudná, mi lett a gróf úr unokájából. És ha megmondanám magának, hogy annak az embernek többet köszönhet a nyelv, a kultúra, a haza, a nemzet, mint maguknak valamennyiüknek azon a fényképen egész életük során, pedig igazán nem tétlenkedtek, címek, rangok, megbízatások egész sorát nyerték el valamennyien – szóval ha ezt megmondanám magának, Károly bácsi, hát alighanem fölrúgná azt a kilencvenkilenc évvel ezelőtti fényképezőgépet, állványostul.
  Hát inkább nem mondom. Azt se mondom, hogy kilencvenkilenc év múlva egy szellemi utódom elővesz egy fényképet azokról az uraságokról, akik ma páváskodnak címekkel és rangokkal, és megnézi, mi lett az ő világukból.
  Pedig így lesz. Panta rhei.


Láng Attila D., 2016.7.21., 01:37:38

Esterházy Mátyás Esterházy Móric Esterházy Péter irodalom Mauthausen politika Rákosi Mátyás történelem Unkelhäusser Károly Wekerle Sándor Zichy Aladár

AkadálypályaIeva csak táncolni akart

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: