Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




OpenTTD

Ha azt mondom, az OpenTTD a Transport Tycoon Deluxe nyílt forráskódú változata, akkor rögtön kétfelé osztottam olvasóimat. Azokra, akik tudják, mi az a Transport Tycoon Deluxe, és azokra, akik nem.
  Kicsit megpróbálhatunk közelíteni a két csoporton. A Transport Tycoon a Microprose játékprogramja, írta Chris Sawyer, megjelent 1994-ben. A Deluxe változat egy évvel későbbi.
  A játék célja a szerző tévképzete szerint az, hogy egy közlekedési társaság vezetőjeként kiszolgáljuk az ipar és a városok szállítási igényeit, és jó menedzsment segítségével magunk alá gyűrjük versenytársainkat. Ez tévhit, csacska balgaság. A játék célja valójában az, hogy egy közlekedési társaság vezetőjeként kiszolgáljuk az ipar és a városok szállítási igényeit, pont. A versenytársakat ki kell kapcsolni a játékban, mert a számítógép által irányított versenytársak idióták, és egyedül játszani tökéletesen elegendő. A Transport Tycoon egy nagyszerű terepasztal, ahol jókat lehet vonatozni. (Meg buszozni, teherautózni, repülőzni és hajózni is, de elsősorban vonatozni.)
  
  Íme a program képernyője egy frissen indított játékból. 1930. január elseje van, és Senway városkát látjuk, ami 1843 lakossal igen nagynak számít ebben az időben, de nem terjedelmesnek. Most kezdjük a játékot kétszázezer euróval (amiből rögtön látható, hogy ez az OpenTTD, hiszen az 1995-ös TTD-ben ilyen pénznem még nem szerepelhetett).
  Mi a teendőnk? Pénzt keresni. Indíthatunk például buszjáratokat, amik utasokat szállítanak a város utcáin. Vagy vihetünk mindenféle iparcikkeket. Például szenet a szénbányából az erőműbe.
  
  A képet elforgattam, hogy kevesebb helyet foglaljon. De persze általában nem ilyen könnyű a feladatunk, az összetartozó ipartelepek messze vannak egymástól.
  A szénen kívül szállíthatunk fát (az erdőből a fűrészmalomba), olajat (olajmezőről, illetve tengeri fúrótoronyról a finomítóba), vasércet (a bányából az acélműbe), gabonát és élő állatot (a farmról a gyárba), acélt (az acélműből a gyárba), készterméket (a fűrészmalomból, a finomítóból és a gyárból a nagyobb városokba), postát és utasokat pedig a városokon belül, illetve között.
  Legalábbis a mérsékelt égövön; én ott szoktam játszani, de van még háromféle scenery. Ez a sarkvidéki:
  

Ez a trópusi:
  

Ez pedig a szemfájdító és játszhatatlan „játékvilág”:
  

Mindegyiknek megvan a saját gazdasági rendszere. A játékvilágban például az elemfarm termeli az elemeket, amiket a játékgyárban lehet eladni, a műanyagforrástól hozott műanyaggal együtt.

Térjünk vissza Senwaybe. A kisváros közelében van egy erdő és egy fűrészmalom, nem messze egymástól. Érdemes lesz itt kezdeni.
  
  A képen éppen az erdő melletti állomást teszem le. Fent látható a vasúti építkezés eszköztára, ami a síndarab ikonra jött elő; mellette a talajmunkálatok eszköztára, amire most nincs szükség, de én bekapcsoltam egy opciót, hogy ez is automatikusan jöjjön. Sokszor kell. A Rail Station Selection ablakban pedig az állomás küllemét adjuk meg. Az irányát, a sínpárok számát és hosszát (a rendes TTD-ben mindkettő legfeljebb négy lehetett). Legalul pedig bekapcsoltam, hogy mutassa a lefedett területet. Az állomás erről a területről fogja begyűjteni a megtermelt árut. Az állomás mellé kell egy depó is, mert ott vesszük meg a járműveket, amik aztán oda járnak szervizre. Célszerű, ha minden vonal végén van egy depó, sőt a hosszabbaknak mind a két végén, mert a vonatok adott időközönként szervizt igényelnek, és ha a sín végén nem találnak depót, csak állomást, akkor visszafordulnak, végigzakatolnak a sínen a depóig, aztán újrakezdik az utat.
    Itt még új a sín eleje, a frissen megmozgatott föld barna, de nemsokára visszazöldül. Építsük meg a fűrésztelepi állomást is. Indítsunk el egy vonatot. A depót kell megnyomni, mármint az erdőnél levőt, hiszen onnan indul a szerelvény. A depónak is van egy ablaka, ahol meg lehet venni és el lehet adni a vonatokat (persze eladni csak úgy, hogy előzőleg odaküldjük a depóba). Az ablakban megnyomjuk a New Vehicles gombot és kiválasztjuk a járműveinket. Itt a legelején még nem nagy a választék, egy Kirby Paul Tank nevű gőzmozdony a teljes kínálat, meg persze vagonok minden árufajtához.
  
  Itt látjuk a depóablakot, a járműlistát és a vonat külön ablakát. Vettem egy Kirbyt és két fa fuvarozására való vagont, aztán az egyiket rögtön el is adtam, ezért látható a zöld Income felirat. Két példányban, mert a járműablakok mindig mindent mutatnak, ami a jármű közelében van.
  Ha a vásárlás megvan, ki kell jelölni a vonat menetrendjét. Ezt a vonatablakon levő sárga nyilas gomb csinálja; megkapjuk a menetrend ablakát, amiben a Gotot kell nyomogatni, kijelölni, hogy melyik állomásokra menjen, és esetleg a Full Loadot is beállítani, hogy telerakodja a vagonokat, mielőtt elindul. Aztán csak meg kell nyomni a vonatablak alján levő hosszú gombot, és indulhat a sihuhu.
    Már meg is érkezett egy rakomány fával, és bevételt is hozott. Ha a sín és a járművek megvannak, már minden automatikus, leszámítva, hogy a forgalom függvényében esetleg új vagonokat kell vennünk, netán újabb szerelvényeket is. A nagyon forgalmas helyeket csak úgy lehet kiszolgálni, hogy többvágányos állomást építünk és hosszú szerelvényeket járatunk a vágányokon.
    Az állomásoknak is van ablakuk; az erdei állomáson pár hónap múlva már a jobbra látható kép fogadott, ami kicsit túlzás, tekintve, hogy az egyetlen vagonunk harminc tonna fát tud elvinni. Úgyhogy vettem még három vagont.
    Több vagon, több áru, több pénz. Viszont hosszabb menetidő, a súly miatt. És a menetidő is beleszámít a fizetségbe, ezért érdemes gyorsabb mozdonyokat venni.
  Eddig a gyorstalpaló. A közúti járművek hasonlóak, a városi utcákon és az általunk épített utakon közlekednek. Az eredeti TT-ben és TTD-ben csak olyan buszmegálló van, ami külön kockát foglal el, így város közepén nehéz felépíteni. Az OpenTTD a képen jobb oldalt látható típust is ismeri, amit a meglevő útra építünk fel. Sajnos kanyarban és kereszteződésben nem lehet.
  A repülőgépeknek még útra és depóra sincs szükségük, átrepülnek bármi fölött, a depók pedig a repterek beépített tartozékai. A hajóknak viszont kell depó is, amit vízre kell építeni. Kis dokkokban kötnek ki, és az Openben a szárazföldön is tudnak közlekedni, mármint csatornán, ha építünk ilyet. Nem tanácsolom, mert a hajó lassú, és a csatorna által elfoglalt helyet nem lehet másra használni. A vonat jobb. A vonat mindennél jobb, mert csak új vagonokat kell venni, és máris bővítettük a kapacitást.

Már beszéltem pár dologról, amit az Open szerzői tettek a játékhoz, most figyeljünk kimondottan ezekre.
  Van egy gyorsított mód, amit életveszély megnyomni, minden rohanni kezd, csak az F1 (szünet) gomb segít. De azért hasznos lehet. Van iparilétesítmény-jegyzék, amiben minden erdő, fűrészmalom, gyár stb. megtalálható. Van villamosított vasút és maglev, mágneses lebegővasút; az eredeti játékban a rendes vasúton kívül csak egysínű vasút (monorail) van. Van vasútátalakító eszköz, amivel a vonalak gyorsan átépíthetők más típusúra. Többféle vasúti jelző és repülőtér. Waypoint, a sínre helyezhető megállóhely, amit föl lehet venni a menetrendbe, hogy a bonyolult síndzsungelekben el ne tévedjenek a mozdonyok. Többjátékos üzemmód, neten át játszhatunk bárki ellen, sőt nézőként is lehet csatlakozni. És van egy csomó patch, például bármilyen hosszú hidakat lehet építeni, átlátszóvá lehet tenni a fákat (az eredetiben csak az épületeket), építeni lehet a lejtőkre is, és még rengetegfélét.

De mindez semmiség a NewGRF-ekhez képest!


Láng Attila D., 2008.5.31.

! játék OpenTTD Transport Tycoon

VécékulcsHamisítják az okirat

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: