Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Nehéz ügy

Én lennék az utolsó, aki kétségbe vonja gyerekeknek vagy már nem egészen azoknak azt az érzését, hogy ők már felnőttek vagy majdnem azok. És én lennék az utolsó, aki visszasírja a „kezét csókolom, bácsi kérem, a bácsinak rossz színben tetszik lenni, betegnek tetszik a bácsinak lenni?” nyavalygást, amit egykor a korszellem rákényszerített a gyerekekre, és kész röhej volt. Még nem múlt el teljesen, a csókolom mindenképpen megvan belőle, a kezet már nemigen mondják hozzá, főleg nem férfiaknak, akiknek antediluvialice se csókolt senki kezet. De a fiúk már egyre gyakrabban köszönnek nekem jó napottal, amire ha résen vagyok (nem mindig vagyok), ugyanúgy felelek. Egyre fiatalabb fiúkkal fordul elő, elnézést az alliterációért.
  Csakhogy ma gomba voltam. Egy kislány köszönt nekem jó napot, elég gyerekforma, tíz-tizenkét éves, már amennyire láthattam, a hátam mögül jött biciklin, volt egytized másodpercem kitalálni, mit feleljek. Kénytelen voltam egy sziával megkérdőjelezni bimbózó nőiségét, merthogy mi egyéb marad? Jó napottal nem köszönhetek vissza, mert ha gyereknek nézem, akkor nem ez jár, ha felnőttnek nézem, akkor sem ez jár, a nőknek csókolomot köszönök. De ahhoz még kicsi lett volna, és megvan az esély, hogy kiröhög.
  De nem vagyok elégedett a választásommal. Akad egypár lány, akiket direkt megkértem, hogy ugyan tegezzenek már vissza, mert még egy-két év és belenőnek a csókolomba, én már csókolomot köszönök nekik mint nőknek, ők még csókolomot köszönnek nekem mint felnőttnek, oszt mindenki rajtunk fog röhögni. De ők akkor már voltak tizenöt-hat-hét évesek, és egyébként is évek óta ismertük egymást, legfőbb ideje volt a tegeződésnek. Alapjában véve híve vagyok, hogy a gyerekek tegezzék a felnőtteket, mármint akik nem vadidegenek nekik, mert nem szeretem az aszimmetrikus, pontosabban értelmetlenül aszimmetrikus kapcsolatokat. Srácok vadultak a szobában, pasas rájuk szólt, hogy tiszteljenek engem. Én pedig rámondtam, hogy ne tiszteljenek. Azért, mert előbb születtem, semmilyen tisztelet nem jár, ahogy ők sem érdemelnek tiszteletet azért, mert később születtek. Ha olyasmit csinálok, ami őszerintük tiszteletet érdemel, akkor tisztelhetnek, mert akkor én azt valamivel kiérdemeltem. (Bizonyos alapszintű tisztelet persze mindenkinek kijár mint egyik embertől a másiknak.) Vadulni pedig nem azért nem kellett volna, mert én olyan tiszteletreméltó vagyok, hanem mert mindenkit zavartak vele, engem és a többieket is.
  Ha nem hiszünk benne, hogy a gyerekeknek valami haj de nagy tiszteletet kellene tanúsítaniuk minden felnőtt iránt, akkor logikus, hogy az ismerős felnőtteket tök nyugisan tegezzék – mert azok ugye tegezik őket, s ha ők vissza nem, az egy értelmetlenül aszimmetrikus kapcsolat. (Sajnos volt, akivel eléggé elrontottam, mert erőltetni próbáltam ezt, sutának és értelmetlennek találva a magázást, de nem tudtam és nem jöttem rá, hogy őneki egyszerűen ez a stílusa, nem szeret tegezni felnőtteket. Én akkor már maradtam a tegezésnél, mert kicsi kora óta ismerem, ő a magázásnál, elvagyunk valahogy; mondjuk ebben az esetben az is segít, hogy ő alapjában véve eléggé kiérdemelte már az én tiszteletemet meg még sokakét, így mégsem aszimmetrikus a kapcsolat. De hát ez egyedi.)
  A „jó napot kívánok, nagyságos uram” és a „csá, öreg, feláll még?” között számtalan nüansz van, és a gyerekek ezt tudják. Ha nem teszünk úgy, mintha tótumfaktumok lennénk, akiknek minimum kijár az, hogy verbálisan letörölgessék a széket, mielőtt helyet méltóztatunk foglalni, akkor normális gyerek nem fog úgy tenni, mintha tízpercben együtt játszottunk volna velük seggreverősdit. Normális hangon beszéltünk velük, tehát normális hangon fognak válaszolni.
  De a köszönés… az bizony még nehéz ügy.


Láng Attila D., 2015.11.11., 19:58:21

Az ábécé fontosságaAz arany út

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: