Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Műfajt változtatok

Regénysorozatba kezdek egy vaskos termetű egyénről, akinek hosszú, vörös szakálla és kopasz feje van, csatos nadrágban jár, mint Hófehérke törpéi, de két méter húsz centi magas, és egy olyan sarlót hord a derékszíjába tűzve, mint egy gall druida. Csak nem bűvöset, hétköznapit. Mord, nyers stílusa van, soha nem köszön, nem mosolyog, és az neki a foglalkozása, hogy ha találkozik eggyel a rossz fiúk közül (valami kémek vagy hasonlók lesznek, még nem döntöttem el), akkor földre teríti őket, rájuk lép csípőig érő bőrcsizmájával, kihúzza a sarlóját és alkalmanként három-négy oldal terjedelemben lesz részletezve, hogy hogyan cincálja őket szét aprólékra, élve. Szóval van neki egy szépen berendezett kis élete, csak megvan az az idegesítő szokása, hogy ha bármiféle gyereket lát, akkor viszont a sarló mellől egy pisztolyt húz elő, és szó nélkül agyonlövi őket. Néha próbálják erről lebeszélni, de csak morcos morranásokat kapnak válaszul, és ha erősködnek, akkor őket is agyonlövi.
  Volt egy Bodó Béla nevű magyar író, akit börtönbe csuktak, amikor a Sztálin betegségéről szóló cikkben a mélységes megrendülés véletlenül mélységes megrendelésként jelent meg; a történetet részletesen feldolgozza az Urban Legends, a különféle szövegváltozatokkal, tanúk visszaemlékezéseivel. Ellentmondásosak az adatok arról is, hogy Bodó Béla mennyi időt töltött az ávó börtönében. De attól fogva, hogy onnan kikerült, nem foglalkozott többé politikai irodalommal. Ehelyett megszületett Brumi, a kismackó, aki egy mackóvilágban él, ahol mézen és cukorkán kívül semmi nem létezik, problémák végképp nem. Az óvodások imádták, én is sokat olvastam óvodás koromban.
  Csak ennek az volt az ára, hogy tönkretettek egy írót.
  Nos, én nem várom meg a börtönt. Átváltok a horrorra. Mostantól kizárólag horrorral foglalkozom, van egy történetem egy rendőrfelügyelőről is, aki elégedetlen azzal, hogy a bűnözők olyan enyhe ítéletekkel megússzák, ezért nem viszi őket bíróság elé, hanem a helyszínen kínozza őket halálra, jó lassan. Mindenki férfi lesz és legalább negyvenéves. Ezzel és az összes ifjúsági regényem elérhetetlenné tételével remélhetőleg megérem a békés öregkort, amit jelenleg veszélyeztet, hogy reggel arra nyitom ki a netet, hogy rám ír egy vadidegen faszi Nagy-Britanniából, hogy én kislányokat csábítok a neten és az egyik máris a barátom, ocsmány pedofil vagyok!
  Ha én őt beperelném valami csodabonyolult nemzetközi eljárással, az első tárgyalásig nem jutna el az ügy, felperes hiányában. Ugyanez lenne, ha ez a pöcs vagy valamelyik hasonszőrű társa beváltaná a fenyegetőzést és ő perelne be engem. Nekem már nem kell többé összeszednem a pénzt a bíróságra.
  2016 novemberében a kardiológusom világosan megmondta, hogy több infarktus ne legyen, mert a következő lesz az utolsó. Azóta meghaltak a gyerekeim, hogy hogyan éltem túl, fogalmam sincs. Elvesztettem két embert, akik nem haltak meg, csak nem állnak velem szóba, de nagyon sokat jelentettek nekem, és mellesleg tönkretettek egy másik írót, engem. (Hármat vesztettem el, de egyet már korábban.) Tönkrement még egy párkapcsolatom, de az életéért mindennap huszonnégy órában retteghetek, mert ő még nálam is betegebb.
  Nekem ez már nem fér bele. Nem lettül fogok tanulni, hanem szaúdi arabul, mert ott ember nem lát egy lánygyereket, csak fekete szemeteszsákokat, így hátha nem kapok több lebaszást, hogy te rohadék pedofil. Gyilkosokról és gengszterekről fogok írni, és gyilkosokat és gengsztereket keresek barátaimnak, a neten megtalálom őket is. Lehet, hogy nem fogom szeretni a munkámat, lehet, hogy Bodó Béla se szerette Brumit írni, de valamit csinálni kell az embernek. De legalább hátha nem kapok több lebaszást, hogy te rohadék pedofil.
  Amire egyébként az a válaszom, hogy aki felnőtt fejjel abban éli ki magát, hogy idegenekre támad a neten másodkézből fölszedett félinformációk és az ocsmány rasszista előítéletei miatt, az repüljön ide Pestre és szopja le a bajerzsót faszát. Amennyi jön, annyit tiltok le.

Láng Attila Dávid vagyok, magyar ifjúsági regényíró, aki huszonhét éve gyerekekről és gyerekeknek ír, és ezt fogom folytatni halálom napjáig, ha a sörgyár kéménye esik rátok, akkor is. A gyerek barátaim a barátaim maradnak, és ha lesznek további gyerekek, akik barátkozni akarnak velem, akkor barátkozni fogok velük. Cikkeket írtam, írok és fogok írni gyerekekről, mert megérdemlik, és még számos okból, amit nem vagytok képesek felfogni, mert az értelmetek annyiból áll, hogy pina, fasz, duda meg segg. És ha még baszakodtok velem, akkor legfeljebb leborotválom a hajamat, hosszú vörös szakállat növesztek és beszerzek egy borotvaéles sarlót.
  De ugyanezt az irodalmat fogom csinálni.


  
  


Láng Attila D., 2019.7.20., 01:57:21

Bodó Béla Brumi irodalom

Dzsudihar manténeTituszjáték

Discussion

Enter your comment:
A hozzászólásokban sem webcím, sem HTML kód nem használható.