Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Megvannak az új szabályok

Nem probléma többé, hogy a vevők kivették az üdítőt a hűtőből, de nem fizethették ki vasárnap – jelentette be sajtótájékoztatóján a Vasárnapi Nyitvatartásügyi Minisztérium, a Vanyitás államtitkára. Az új minisztérium harmincöt emeletes székházának aulájában hétfőn délelőtt tartott tájékoztatón Szatmáry Kristóf a következőket mondta:
  – Nagyszámú panaszt kaptunk a kereskedőktől, akik sérelmezték, hogy a vevők ilyenkor azt felelik: „jó, akkor majd holnap hozom az árát” és kisétálnak az áruval. Elmondásuk szerint tényleg hozták az árát, de nem lehetett eldönteni, hogy melyik napra könyveljék az adásvételt. Ennél is nagyobb gondot jelentettek a keresztények, akik vasárnap mindenre azt felelik: „Isten fizesse meg”, és viszik az árut. Ezeket a panaszokat kívánja orvosolni az új minisztérium, a következő rendelkezésekkel, amelyek holnap lépnek hatályba, tehát a mostani hétvégén már kötelezően alkalmazandók. Először is azoknak az árucikkeknek a tárolóit, polcait, hűtőit, amelyeket vasárnap tilos értékesíteni, szombaton éjfélkor acélráccsal el kell zárni a vevők szabad hozzáférésétől. Az acélrácson lakatnak kell lennie, amelyhez két kulcs lehet, az egyik a tulajdonosnál vagy a segítő családtagjánál van, aki eladhatja ezeket az árukat vasárnap is, a másikat pedig letétbe kell helyezni a rendőrség vasárnapi nyitvatartást ellenőrző ügyosztályán. Ilyen ügyosztályok minden megyében és Budapesten is működni fognak. A kulcsokat éjfél és hajnali négy között bármikor le lehet adni, és hétfőn éjfél és hajnali négy között lehet értük menni. Amennyiben az illető megyében még nem nyílna ilyen ügyosztály, a kulcsokat ideiglenesen közjegyzőnél is letétbe lehet helyezni, de természetesen csak pénteken tizenhat óráig. Az acélrácsoknak meg kell felelniük a törvényi szabályozásnak, jelenleg három cég gyárt ilyen rácsokat, igen sokféle kivitelben: a Tiborcz és Rétvári Kft., a Mészáros és Társa Ketrecek Kft. és az Orbán Győző Üzleti Rácsok Kft. Van azonban egy második rendelkezésünk is, ami még ennél is hatékonyabban fogja segíteni a kereskedők munkáját. A szombati zárást követően mindazon árucikkeket, amelyeket vasárnap csak a tulajdonos és a segítő családtag adhat el, teljes leltározásnak kell alávetni, majd a hétfői nyitás, illetve áruátvétel előtt ismét leltározni kell ezeket. Minden egyes üdítőitalról vagy egyéb árucikkről, ami a szombati leltárban szerepel, de a hétfőiből hiányzik, fel kell mutatni azt a bizonylatot, amit a vasárnapi eladásnál a vevő, az eladást végző tulajdonos vagy segítő családtag és két tanú aláírt, valamint közjegyző hitelesített. Minden olyan árucikkért, ami bizonylat nélkül hiányzik a leltárból, tízmillió forint bírságot szabunk ki. A vásárlók ezért nem fognak vásárolni tilalmi árucikket mástól, csak a tulajdonostól vagy a segítő családtagtól, hiszen nem akarják, hogy bezárjon a kedvenc boltjuk. Éppen azért, hogy ez a veszély ne fenyegessen, harmadik szabályként előírjuk, hogy a rendelkezések szövegét ki kell helyezni a boltokban, a bejárattal szemközt, jól láthatóan, kétszázszor kétszáz centiméteres nagy táblán, amelyet neoncsövek világítanak meg. Ilyen neoncsövekkel ellátott táblákat már a hétvégén keresni fognak az ellenőreink, és ahol nem találnak, ott bírságolni fognak, akkor is, ha az üzlet zárva van. Érdemes tehát idejében beszerezni a figyelmeztető táblákat. Ezeknek meg kell felelniük a törvényi szabályozásnak, de többféle színben kaphatók a pályázaton nyertes Kósa és Lázár Kft., illetve Matolcsy Kft. üzleteiben. Mindezek alól felmentést is lehet kérni, de eddig még csak egy cég kapta meg, a CBA. Azt hiszem, mindent elmondtam, tessék kérdezni.
  – Senki Pál a Kereskedők Lapjától. Államtitkár úr milyen javulást vár a bejelentett intézkedésektől?
  – Legelsősorban is azt, hogy a kereskedők nem foglalkoztatnak majd alkalmazottakat vasárnap, hanem azok a családjukkal lehetnek majd.
  – Ostobovszky Péter a Televíziótól. Államtitkár úr, kérem, amikor ezeket a ragyogó intézkedéseket meghozták, az államelnök úr is részt vett az alkotó folyamatban?
  – Nem, kérem, ő a saját munkáját végzi. Még egy kérdést.
  – John Doe a CNN-től. Mr. Christoph, please, mondani meg nekem, maguknál Hungaryben ez általános lenni vagy önöknek miniszthérium különleges thulajdonság?
  – Micsoda?
  – Hogy maguk csinálni dájrekt a néppel, hogy is mondani magyar… kibaszni, ez lenni jó szó?


Láng Attila D., 2015.3.26.

! kormányzás politika rezsimek

A nemzet hangja, ha hamis isA saját szobra volt benne

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: