Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Makrózok

A Dokuwiki és pluginjainak eredeti szerzői itt-ott már nem ismernének rá Vicky mostani kódjára. Szépnek nem mondhatók a kiegészítések, amiket írtam hozzá, viszont remélhetőleg működnek. Mostanára kisebb programnyelvvé nőtte ki magát az a Macros plugin, amit egyszerű szövegreprodukálásra szántak. Tettek bele ugyanis két előre definiált makrót, amik az oldalon nincsenek is dokumentálva, és ezen a ponton nekem lehetőséget adtak újakat írni. Nem egyszerű, mert mindenért föl kell túrni a teljes kódot, hogy különféle feladatokra milyen függvényeket írtak és azokat hogyan használják, de mindenesetre már vagy huszonöt parancsot írtam hozzá. Például kezelnek változókat, akár fejezeteket is sorszámoznak, 0., 1., 2., 3., én ide nem számokat írtam ám, hanem egy makróparancsot négyszer, Unicode-karaktereket írnak ki (இ), mindenféle adatokat megadnak Vicky oldalairól (ennek a mostaninak például blog:makrozok az azonosítója és Makrózok a címe), az oldalakat megszámolják, összegezik a méreteiket, szövegrészt számolnak bennük, ez utóbbiak segítségével a blog főoldalán (legalul) ki tudjuk már íratni, hogy a blog jelenleg mekkora, és remélhetőleg tényleg akkora. A jó múltkorában pedig megállapítottam, hogy a Dokuwikihez nincsen olyan plugin, ami azt tudná, ami a Kissy meg a Login oldalainak alján is van, egy olyan lapozóka, aminek én mondom meg, hogy az oldalak milyen sorrendben jöjjenek – ilyen van csak, de hát ez nem jó, az azonosító ábécérendje szerint lapoz, nekem meg úgy kell, ahogy a fejezetek logikusan következnek. Tehát írtam egy PAGING parancsot, akinek meg lehet adni a lapozásban részt vevő oldalak listáját meg némi formázási opciókat, és szépen megcsinálja.
  Korábban a Tag plugint bővítgettem, részben még a Vicky-blog publikálása előtt, mert sok minden nem tetszett a címkekezelésében, azt átírtam. A Címkefa készítéséért felelős parancsokat pedig lényegileg magam csináltam. De ennek előbb-utóbb ki kell találni valami újat, mert túl nagyra fog nőni a fa, amikor e sorokat írom, 2879 címke van 7970 példányban, és még 989 cikk nincs is újra-, illetve fölcímkézve. És ez az 1221. cikkünk, vagyis a nyolcvan százalékuk nincs még meg.
  Meg persze kapott saját pluginokat is, ez ügyben a kínai még nagy adósságom, a táblácskákkal valamit majd csinálnom kell, de eddig még nem tudtam elszánni magamat.
  Egyébként elég népszerűek vagyunk ám, ebben a hónapban ezer látogatónk van, akik huszonnyolcezer találattal pörgették meg a szervert és több mint háromszáz mega adatot töltöttek le. Főleg a blogot olvassák, egyes könyveinket és a Kissyt. Tudom, ezek a számok sehol sincsenek a 2006 eleji adatokhoz képest, de akkor botránykrónika voltunk, aki fogyatékos akadt a neten, az mind eljött megnézni, hogyan omlik össze a pártjuk, mostanra viszont ez elmúlt és a LAttilaD.org az lett, aminek lennie kell, „kedves kis naplóm” és a mi kis könyveink megjelenési helye.


Láng Attila D., 2015.5.23., 22:10:25

Dokuwiki fogyatékosok Fogyatékosok Pártja makró PHP programozás számtech Vicky

Kissy 21.Én is tanköteles vagyok

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: