Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Lidl

Még 16-án jártunk a Lidlben, csak azóta nem volt érkezésem megírni. Már minden más, mint legutóbb. Gombot nem találtunk, de nem is hiányoltuk, mert a kar magától kinyílt előttünk. A pénztáros nyitotta ki távirányítással, mert a tükörből látott minket. A tükröt lefényképeztem.
  
  Engem kicsit zavar, hogy nincs mód arra, hogy az ember jelezzen, amikor megérkezik, hanem a pénztáros vizuális appercepciójára van bízva minden, de ha működik, akkor működik. Majd meglátjuk menet közben.
  Tegnap kaptunk egy levélkét, amiben értesítenek, hogy az áruház akadálymentesítése „a helyszínen egyeztetettek szerint” elkészült. Ez akár azt is jelentheti, hogy azóta gomb is van meg minden, de nem fogunk most ezért odamenni. Viszont annak idején elhangzott, hogy náluk minden áruháznak egyformának kell lennie, legfeljebb a bal-jobb irány van fölcserélve – és a levél konkrétan megnevezi a Makkosházi körúti üzletet, ami azt is jelentheti, hogy a többinél nem csinálták meg. Ha az olvasó alkalomadtán megfordul egy másik Lidl-üzletben, akárhol az országban, megtenné, hogy a bejáratnál fölnéz és megkeresi a tükröt?


Láng Attila D., 2007.10.28.

tagpage

BondrentésA pósfai tevenyergek

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: