Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Levél a bérgyilkosnak

Hosszas levelezést folytattunk az említett párttaggal, aki megpróbálta bezáratni a LAttilaD.orgot, s végül felhomályosítottam egypár apróságról. Alább következik miheztartás végett neki írott levelem, a személye azonosítására alkalmas részletek törlésével.  
  Van itt egy pont, amit talán érdemes tisztázni. Nem azért mondom, hogy eladtad magadat Goldnernek, mert aljas ösztöneimnek így esik jól, hanem mert erre mutatnak a jelek. Összeraktuk a mozaikkockákat.
  Első kocka: Te voltál az, aki árulónak nevezte Goldnert és kisbetűvel írta a nevét.
  Második kocka: felismertük a kezed munkáját a fogyatekosokpartja.hu oldalon. Amikor Goldner közzétette, hogy létezik ez a domain, azonnal rákattintottunk és megnéztük. A vizuális megjelenés stílusát Krisz azonosította a Tieddel, a file belső szerkezetének stílusát én azonosítottam a Te munkáid szerkezetével. Árulkodó volt a Flash-animáció, szintúgy a webmester nevének szándékos elhagyása. Levontuk a következtetést, hogy beléptél a pártba.
  Harmadik kocka: Goldner emlékszik arra, hogy Te őt árulónak tartottad és nevezted, Neked tehát most mindent meg kell tenned, hogy megerősítsed pozícióidat a Vezérnél. Az a minimum, hogy csináltál egy honlapot a pártnak ingyen.
  Negyedik kocka: csatlakoztál a Láng-ellenes bosszúhadjárathoz, méghozzá olyan lépéssel, amiről tudnod kellett, hogy ha sikerül, akkor Goldner elé kerülsz az ellenségeink listáján. A LAttilaD.org elpusztításáért perek sorozata szakadt volna a nyakadba, nem kizárt, hogy börtön lett volna a dolog vége. Te nem az az ember vagy, aki az ilyesmit megkockáztatja, mert túl sok a veszítenivalód. Egy hatjegyű kártérítési összeg már lehetetlen helyzetbe hoz az egész családoddal együtt, arról nem beszélve, hogy akiről folyamatosan cikkeznek a sajtóban egy szegény, szerencsétlen mozgássérült házaspár honlapjának elpusztításáért, az az életben nem kap több megbízást honlapkészítésre, vagy csak fillérekért. Intelligens ember vagy, mindezt tudtad, amikor levelezésbe kezdtél X-szel. Csak úgy tehetted, hogy volt hátországod: Goldner. Gyanítom, hogy minimálisan azt felajánlotta, hogy fedezi a költségeidet, netán papíron megbíz a párt honlapjának gondozásával, és akkor legálisan utalhat Neked havi fix pénzt. Kilátástalan anyagi helyzetedben ez már önmagában elég ok lehet, hogy vállald mindezt, de Goldner azt is megcsillogtathatta – ostoba lett volna, ha nem teszi –, hogy ha sikerül minket levakarnod róla, azt komoly szolgálatnak értékeli majd, és nemcsak jóra hozod magadat az árulózásért, de magas pártpozícióra és/vagy komoly juttatásokra számíthatsz.  
  Két baj van csupán. Az egyik az, hogy Goldner rossz embert választott. Te nem vagy alkalmas a LAttilaD.org hóhérának, mert túl átlátszó a szituáció, túl egyértelmű, hogy miért teszed, amit teszel. Úgyhogy ha sikerül megvalósítani a tervedet, akkor nem attól lesz hangos a net és többi média, hogy [teljes név] elpusztította egy mozgássérült házaspár honlapját, hanem attól, hogy – [teljes név] kezével – a Fogyatékosok Pártja tette ezt. Ekkora botrány túléléséhez nagyobb párt és sokkal több pénz kell, Goldnernek nem fog sikerülni. Még az se biztos, hogy megússza szabadlábon. Úgyhogy máris lőttek a hátországodnak, Goldner nem fog tudni Téged megvédeni, még örülhetsz, ha nem Téged dob oda áldozatnak, hogy a bőrét mentse. A Láng nevű medvével egyedül kell majd megküzdened.  
  A másik baj az, hogy Goldner túlságosan önhitt és buta, ugyanabba a hibába esik, amibe példaképe is beleesett, amikor megtámadta az oroszokat: alábecsülte az ellenséget. Megdöbbentő az a feltételezés, hogy ha megszüntetik a LAttilaD.orgot, akkor vége a dalnak, nincs többé probléma, élhettek vígan. Komolyan azt hiszed, hogy nem bukkan föl az egész blog félórán belül egy másik szerveren, megspékelve az újabb események leírásával? Neked pontosan tudnod kell, milyen egyszerű dolog honlapot regisztráltatni valahol külföldön, sőt az EU határain túl. Emlékszel a bonsaikitten.comra? Ez a site évek óta költözködik a neten, mindig bezáratják és mindig feléled, méghozzá a domainnevének megtartásával, holott régesrég lefülelték a srácokat, akik csinálták, és nem egy Goldner meg egy X harcol ellenük, hanem az FBI. Azt hiszed, hogy amit ők meg tudnak csinálni egy hülye vicc kedvéért, azt én nem tudom megcsinálni azért a nemes ügyért, hogy a magyar fogyatékostársadalmat megmentsem az eddigi legkártékonyabb önjelölt népvezértől?  
  Azt is pontosan tudom, hogy Goldner semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha arról van szó, hogy megtarthassa a hatalmát (majd emlékezz vissza ezekre a szavaimra, amikor ráébreszt, hogy az útjában vagy), úgyhogy amikor felismertem, hogy el akar hallgattatni, gondoskodtam róla, hogy ne tehesse. Éppen elég krimit láttam, tudom, mi a teendő. Régen megbízható barátokkal csinálták, most már elég egy megbízható szerver, aminek nem akadtok a nyomára, de ha igen, akkor se tehettek ellene semmit, a tulaj túl nagy cég ahhoz, hogy Ti pert nyerjetek ellene. Ezen el lehetett helyezni a New Age, a portál, a fórum és a magánlevelezések tartalmát, ez a levél is előbb került oda, mint Tehozzád. Az egész anyag titkosítva van, a gépekről eltüntettem minden nyomot, amivel ráakadnátok; azóta wincsiformat is volt, nincs az a számítástechnikai zseni, aki ebből bármit visszafejtene. És van egy pici script, aki ott csücsül az archívum mellett, van a keze ügyében egy jól összeválogatott címjegyzék, és ha bizonyos időközönként nem kap meg bizonyos jelzéseket… szerintem a többit már tudod.
  Persze, tudom, paranoiás vagyok. Ti csak a LAttilaD.orgot akarjátok elhallgattatni, azt is csak egyetlenegyszer, amint átviszem másik szerverre, többé nem léptek föl ellene. Ez tök totál abszolúte így van. Csak, tudod, ha a Vezérnek szabad volt paranoiából megalapítani egy pártot, akkor nekem is szabad paranoiából megtenni egy-két sokkal kevésbé látványos lépést.
  Azt is tudom, hogy blöffölök, ilyen scriptet nem is lehet írni, vagy ha lehet, én úgyse tettem meg, fölösleges elmondanod. Ha valaha egyértelműen megtudod, hogy blöfföltem-e, az úgy fog történni, hogy különböző cikkeket olvasol különböző on- és offline napilapokban, aztán rendőrök csengetnek a kertkapun. Erre az esetre jó üldögélést kívánok Neked és Goldnernek.
  Ja, és kérlek, ne fárassz azzal, hogy a „zsarolás” szót leírod. Amit X-szel leveleztél, az már kimeríti a zsarolás fogalmát: megzsaroltál, hogy bepereled, ha nem változtatom meg a blog tartalmát a tetszésed szerint. Ha az ügynek nem lesz folytatása, akkor eltekintek a feljelentéstől, ámbár azt persze nem tudom garantálni, hogy X nem tekinti-e úgy, hogy őt is megzsaroltad, szabad ember, nem írhatom elő neki, hogy mit tegyen.  
  Mindazonáltal nekem sokkal jobban tetszene, ha Vezéreddel együtt belátnád, hogy Nektek én túl nagy medve vagyok, és nem terveznétek ellenem több merényletet, sem on-, sem offline eszközökkel. Mindenkinek sokkal jobb lenne. Az összes többi párt képes együttélni azzal, hogy vannak, akik kígyót-békát rájuk kiabálnak, általában színigazat persze – Ti is legyetek képesek együtt élni ezzel. Lesz Nektek még kritikusotok bőségesen. Főleg amikor az emberek rájönnek majd, hogy ez a párt sem akar tenni értük semmit. Nem irigyellek azért a percért, amikor erre saját személyedre vonatkoztatva is rájössz, de sajnos nem segíthetek benne, hogy átvészeld.
  Szóval maradjunk abban, hogy Te webmesterkedsz a pártnak, én pedig mesterkedem a párt ellen. Helyes?


Láng Attila D., 2006.1.11.

Édeni fogyatékosokÚgyis mindig otthon vannak

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: