Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Leng a hinta, meg nem áll, gyerekeket szegregál

Kapaszkodjon meg az olvasó: egészséges gyerekek használják a margitszigeti kerekesszékes hintát. Nem, nem én mondom, a Vastagbőr mondja, az olvasó sejtheti, hogy ekkora esztelenséget én nem írok le.
  Csak jelezzük mindenekelőtt, hogy az nem kerekesszék, hanem tolókocsi, és nem egészséges, hanem ép. Egészséges az, aki nem beteg, tolókocsisnak lenni viszont nem betegség, hanem állapot. És akkor beszéljük meg, hogy is megy ez.

– Apu, kipróbálhatom a hintát?
  – Mi van odaírva, kislányom?
  – Tudom, tudom. De apu, nézz már körül, egyetlen iafia tolókocsis ide se bajszint, lehet, hogy az egész Margitszigetre egy se jött ki egész álló nap. Majd ha jön egy és kéri a hintát, akkor leszállok, jó?
  – Kislányom, nem érted az alapelvet. Ez nem neked készült. Mi lesz holnap, apád nadrágját akarod majd hordani?
  – De hát az nagy rám, apu!
  – Ez is.
  – Apu, te olyan hülye vagy, hogy elmehetnél képviselőnek. Nem gondolod, hogy a személyiségfejlődésemnek jót tenne némi empátiagyakorlat, hogy ha netán éppen erre jönne egy tolókocsis, akkor átérezhessem, milyen lehet azzal a korlátozással élni, hogy ő az egész országban egyedül ezt a két hintát tudja használni, a Mexikói útról furikázott át a fél városon, hogy hintázhasson, és amikor átadom neki, és esetleg segítek is a használatában, akkor toleranciát és a másság megismerését gyakorolom?
  – Nem.
  – Akkor mit gondolsz, apu? Akarsz róla beszélni?
  – Ide állunk, oda állunk, most egy kicsit szegregálunk. Hogyisne, kislányom, a tévében is bemondták, hogy nem tolókocsisoknak balesetveszélyes.
  – Ez egy másodlagos rizikófaktor, apu, ami nem érinti a lényeget.
  – No jó, gyere attól a hintától, kislányom. Még a végén összefertőzöd magadat tolókocsi-bacilussal, aztán csinálhatok helyetted másikat.

Mert ez itt a probléma. Áció, gáció, szegregáció. Eleve fura ötlet, hogy a Csillagház Alapítvány a Mexikói útról a Margitszigetre hordja a tolókocsisokat hintázni (dehogy hordja, majd egyszer-kétszer, aztán saaaajnos nem lesz rá pénz), ahol ép gyerekek veszik őket körül. Nálunk ez abszurdum, a fogyatékos gyerekek évtizedekig eldugott kastélyokban cseperedtek, tolókocsist kilométerszám nem lehetett látni Pest utcáin, felnőttet se, nemhogy gyereket. Egy hatvanezer lakosú lakótelepen cseperedtem, egy tolókocsis gyerekről tudtam rajtam kívül, tegyük fel, hogy a kilencven százalékkal szimplán nem futottam össze, akkor voltunk húszan. Hatvanezer ember között.
  A normál magyar módi szerint ezt a Mexikói úton kellett volna felépíteni, biztos van a mozgi iskolának valami kertje vagy udvara, ott. Esetleg akkor nem a hintára kell kitenni az áthúzott „egészséges” gyereket ábrázoló táblát, hanem a kapura. Azok be se jöjjenek. Mellesleg ennek meglett volna az az előnye, hogy a mozgi gyerekek kimennek a kertbe és hintáznak, nem pedig a sofőr bácsi hordja őket alapítványi mikrobusszal, alapítványi benzinnel át a fél városon, ha éppen telik rá. Vagy ha már el akarjuk játszani az integrációt, akkor ott a Városliget, egy csöppet közelebb van, gyalog át lehet sétálni. A bárhol máshol élő mozgi gyerekeknek meg tökmindegy, hogy hova furikáznak naphosszat, hogy hintázhassanak, a Szigetre vagy a Sligetbe.
  Igen, a mozgihinta ép gyereknek balesetveszélyes, mert csak állni tud benne, másképp nem tudja hajtani, és ha kibillen az egyensúlyából, beveri a fejét. Ahogy a rendes hinta is balesetveszélyes, mert azt meg jó nagy lendülettel hajtják, a legtöbb sérülést nem a hintázó gyerekek szenvedik el, hanem akik véletlenül arra tévednek. Amúgy a nagyobbak nem is beleülnek a biztosítólánccal zárt ülésbe, hanem felállnak rá, és ha véletlenül leesnének, akkor betonra, a fűre vagy bármilyen puhább felületre épített hinta csak néhány éve jelent meg. Szóval a balesetveszéllyel tessék engemet békibe hagyni, először is a gyerekek imádnak szembenézni a veszéllyel (mert a felnőttek talán nem, mi?), másodszor ez nem függ össze azzal, hogy elvesszük-e a tolókocsisoktól az ő saját külön hintájukat.

– Kisfiam, állsz fel onnét rögtön? Az nem a te padod!
  – De apu, négy ember is elférne rajta, és senki nem akart leülni.
  – Az mindegy. Gondolj bele, hogy szerencsétlen niggerek egész Johannesburgban csak öt helyen ülhetnek le. Te fehér vagy, több ezer pad közül választhatsz. Még egyszer meg ne lássam, hogy ilyet csinálsz!

És tessék engemet békibe hagyni azzal is, hogy az a gyerek, aki ilyen orvul osonva cseni el a roki gyerekek saját hintáját, az majd felnőttkorában beáll a fenntartott parkolóba, fuj. Először is az a két hinta hat hete van ott, fenntartott parkolóban pöffeszkedő kétajtós szekrények pedig azóta vannak, amióta léteznek fenntartott parkolók. Másodszor az egész parkolósdival tessenek engemet lógva hagyni, igen? Ostobaság úgy, ahogy van. Egy átlagos magyar tolókocsis egymillió problémája közül valahol a kilencszázhetvenezredik helyen szerepel, ha egyáltalán, hogy esetleg elfoglalják előle a fenntartott parkolót. Erről elég sokszor írtunk már, most hadd ne részletezzem. Fütyülök rá, hogy beállnak-e a parkolóba. Találok magamnak másikat. A fenntartott parkoló nem azt jelenti, hogy én köteles vagyok oda beállni, én is bárhová beállhatok, és be is állok. Azért van fenntartva, hogy oda csak én állhassak, meg a többi tolókocsis. Ha Nagy Döbrögi Bölömbér kivagyisági főtanácsos beáll a fenntartott helyre, akkor büntessék meg emberül, csináljanak, amit akarnak, csak engem hagyjanak békén ezzel az egésszel. Mert jelenleg arról szól a történet, hogy a főtanácsos ott pöffeszkedik a terepjárójával, senki nem meri megbüntetni, engem meg orrba-szájba büntetnek, ha úgy tartja kedvük, mert tudják, hogy nem tudok visszapofázni. (Mármint nem engem, Attilát, engem még sose büntettek meg, addig élnek. Engem, a nyomi nagyközönséget.) Nekünk állandóan bizonygatni kell, hogy még mindig nem nőtt ki a karunk vagy a lábunk, csak mert a Kis Guczi Balazsak beállnak a szaros kis parkolókba, és emiatt üldözni kezdenek engem olyanok, akiknek viszont a fejük nem nőtt ki.

Gabi történetesen alig pár hónappal kisebb, mint a cikkíró, laspalmas kislánykája, és tegnap is jól eljátszott mindenfélével itt a szobában. Pedig itt minden az enyém, nem külön nekem készültek ugyan, de tulajdonomat képezik, és amikor békésen heverészett az ágyamon, akkor olyasmit használt, ami kimondottan nekem készült méretre, és engem nyilvánvalóan megfosztott a lehetőségtől, hogy én feküdjek oda. Viszont ha meg akartam volna tenni, akkor közlöm ezt vele és fölkelt volna. Laspalmas szegregált világában Gabi egész nap hozzá se nyúlhatott volna semmihez egy tolókocsis fazon szobájában, mert neki van egy csomó játéka, nekem meg csak ezek vannak.
  Tovább is van, mondom még. Tolókocsiban is ült, pont tegnap. Kettőben is, egy rendes, joystickos kocsiban meg a mopeden. A mopedet ő kérte, menni akart vele, ahogy azt megtette már korábban is. A joystickos kocsiba pedig én ültettem bele, mert ki kellett hozni egy szűk helyről, majd később oda visszavinni, kézhosszító pedig nem volt nálam, amivel ezt máskor csinálom. Van itthon még egy kocsi, amit tegnap nem vezetett, de korábban igen, az enyémet kivéve a ház összes még működőképes mozgiautóját vezette már, és csesszus, nem lett tőle senkinek semmi baja! Se ő nem fertőződött össze tolókocsi-bacilussal, se mi nem lettünk megfosztva attól, hogy ezeket az autókat használhassuk, pedig nekünk istók zicsi tök frankón semmiféle más eszköz nincsen helyváltoztatásra (csak még a rendes autó, de ahhoz se tudunk kimenni a garázsba tolókocsi nélkül), ellenben Gabiból kétségkívül olyan felnőtt lesz, akinek a tolókocsis ugyanolyan ember, mint akárki más, laspalmas gyerekéből meg aligha.


Láng Attila D., 2014.7.7.

! akadályok fogyatékosok parkolás

Jaj, Szilárd, ne márAkinek nem marketinge, ne vegye magára

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: