Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Kissy 27.

Elkészült a Kissy huszonhetedik része. Boldog új évet és jó olvasást kívánunk.


Éppen befutott még néhány kölyök, amikor Nimby megint fölkapta a telefont.
  – Mondd, apa! Igen? Persze hogy tudom. Hát… csak Kissy. Egérke! – harsogta túl a zsivajt. – Itt van a jogsid?
  – Hol máshol lenne? – nézett rá Kissy, és megpróbált odajutni a társához, de a rengeteg egér kavargásában legalább harminc kutyát is végig kellett simogatnia. Nimby jött oda hozzá, letéve a telefont.
  – Gyere, egérke, akár kabátot se vegyél, ki se kell szállnod a kocsiból.
  – Cin-cin?!
  – Apa itthon hagyott egy szerszámos ládát, de mégiscsak kell neki. Csak te vagy itt, akinek van jogsija.
  Kissy szólni se tudott. Követte Nimbyt a garázsba, de azért a folyosón mégiscsak megtorpant, belenézett a tükörbe, megigazította haját és föltette bársonyfüleit. Akárki beláthat az ablakon, rendesen kell kinéznie.
  Nimby berakta a ládát a csomagtartóba. Közepes méretű láda volt, vagy tíz kilót nyomhatott.
  – Nem mondta ugyan, de szerintem ez is kelleni fog – Nimby berakott még egy dobozt. – Figyelmeztesd, hogy ott van.
  – Jó.
  Kissy beszállt, becsatolta magát, nagy összegű biztosítást kötött, az egereket… csak egy egér volt, és az nem volt útban, a garázsajtót nyitotta. Kissy elfordította a kulcsot, kigurult, kitette az indexet balra, körülnézett, kikanyarodott az utcára és ment. Vezette az autót, életében először igazi, vizsgázott sofőrként. A körforgalomnál sokan voltak, de hamar beengedték, nyilván látták a füleket és tudták, hogy segítségre van szüksége, vezetés közben nem tudja magát megvédeni, ha autós macska jönne.


– Hű, egérkék – szólalt meg Niala halk hangja. – Ez kemény volt. Meg hideg is, brrr… otthon fejest ugrok a kádba. Itt is a fürdőszobában vagyok, megmosakszom, teljesen össze vagyunk nyalva.
  – Inkább, mint cincálva – felelte húga.
  – Az biztos.
  – Hát te ki vagy? – hallottak egy gyerekhangot.
  – Szia – felelte Nimby –, én Paul vagyok. Téged hogy hívnak?
  – Jeannette. Hogy kerülsz ide?
  – Szívem, ezek a kedves fiatalok visszahozták Melanie-t, mert átugrott a kerítésen.
  – Átugrott? Melanie soha nem ugrott még át a kerítésen.
  – Hát most megtette – érkezett Nimby hangja, és egyidejűleg meglátták az arcát is –, ó, milyen késő van már, ideje indulnunk.
  Ahogy leengedte a karját, úgy fordította az óráját, hogy lássa a gyereket. Csakugyan a fényképeken szereplő kislány volt, most hálóingben.
  Niala kijött, Nimby bement, ő is megmosta a kezét és az arcát, és egykettőre elköszöntek.
  – Jól van, egérkék – mondta Nimby –, végrehajtottuk az évszázad helikómentését, mindenki óriási volt, de hogy most fölcsavarjuk a fűtést a kocsiban, az biztos. Cin-cin, FHQ!
  Kissy ekkor döbbent rá, hogy a csapat nagy része még föl sem öltözött, senki se reggelizett, a konyhában, a nappaliban, a folyosón, mindenfelé álldogálnak, ahol éppen elkapta őket a helikómentés és kutyakergetés láza, és a kutyák most vágnak olyan sértődött képet, mint normális körülmények között Macska, arra pedig nincsenek szavak, hogy Macska milyen sértődött képet vág, és ott ülnek mind az üres tányérok előtt.
  – Csinálok nekik fürdővizet – szólalt meg Vanessa –, valaki etesse meg az állatokat, az egér is az állatvilág része, főzzetek teát is, mielőtt megfáznak az egereim.
  Huszonegyen negyvenkétfelé szaladtak.


Kissyt egy pillanatig sem lepte meg, amit a társai a kórházban tettek, és nem értette, hogy madame Lavanant miért csodálkozik ezen. Amíg Mollyt vizsgálták, majd infúziót adtak neki, egy egér mindig jelen volt, kettő pedig kint őrködött a folyosón. Illetve csak egy, mert Pi háromszor is elment segíteni különböző betegeknek nehéz fizikai feladatokban, Niala elkísért egy idős nénit a büfébe, Vanessa pedig berohant az egyik kezelőbe egy beteg után, akinek összeomlott a keringése, ezért torakotómiát és oszteoporózist alkalmazott, megmutatva a tapasztalatlan fiatal orvosnak, hogy kell, majd renális drént kötött be és amniocentézist végzett, amíg a tapasztalatlan fiatal orvos rezekálta a szubdurális hematómát, azt ugyanis pont előző órán tanulta. A beteg megmenekült.


Kissy bólintott, és félórát töltött annak a nagy piros járműnek a tanulmányozásával, amit Tűzoltóság fecskendőnek nevezett, pedig autó volt. Nagyon emlékeztette Nimby barkácsműhelyére, sőt -műhelyeire, hiszen kettő volt már belőlük, a franconville-i padláson és a D’Aubisson-villa melléképületének padlásán. Akárcsak Nimby szekrényein, a tűzoltókocsi oldalán is mindenhol ajtók nyíltak, felhúzható redőnyökkel, és mögöttük rengeteg méretre csinált fiók, polc, doboz, minden megrakva felszereléssel, minden centit kihasználtak. A holmi kilencven százalékáról Kissynek fogalma se volt, mire szolgál.
  Közben jöttek-mentek körülöttük a tűzoltók, üdvözölték Kissyt, meg is nézték alaposan, mind férfi volt. A srác éppen a megközelítő ruhát mutatta meg, ami ma már nem azbesztszövet, hanem vákuumrétegzett alumínium, és ezerfokos forróságot is kibír, amikor odajött az egyik társa.
  – Főnök, Vincent nem tud bejönni.
  – Mi az, hogy nem tud? Tűzoltók vagyunk, itt nem kávét kell főzni. Hol van?
  – Valahol a város szélén, lerobbant a kocsija.
  – Akkor hívd vissza és mondd meg, hogy üljön taxiba vagy amit akar, élesek vagyunk, ha jön egy riasztás, kit vigyek? Két emberem amúgy is kiesett.
  – Hát elviszed a kislányt.
  Kissy hátracsapta füleit. Tüzet oltani? Hát persze! Boldogan!
  – Nagyon jó vicc volt, öreg. Oké, mondd meg neki, hogy a tűznek nem mondhatom, hogy neki nincs kocsija, szóval nyomás! Hát veled mi van?
  – Szóval nem viszel tüzet oltani? – konyult le Kissy füle.
  – Szerinted hány előírást kellene megszegni hozzá?
  Kissy füle már leért a válláig.


Kissy átszáguldott a színpadon, a gitáros előtt fékezett, egymás felé hajoltak, a srác belecsapott a húrokba, Kissy pedig kieresztette a hangját a refrénhez.

I could be the one to make you feel that way
I could be the one to set you free…

A közönség együtt tapsolt a szintivel és a dobbal, Kissy megpördült és fölszaladt a doboshoz, újabb két sor után a billentyűshöz, és végül, az utolsó sorhoz vissza középre, hogy karját magasba lökve zárja a dalt és köszönje meg a tapsot. Meghajolt, a tapsvihar valósággal rázuhant a fejére… fantasztikus érzés volt.
  Igen, ezt máskor is érezni akarja. Ezt az érzést akarja egész életében.


– A portás azt mondta, jöjjünk ide és keressük Jacques-ot.
  – Aaaa… ööö…
  – Szólalj már meg!
  – Igen, igen, oké, oké! Figyu, az uncsitesómat is így hívják, és ő melózott ott, olyan izét vezet, tudjátok.
  Nem tudták, de ez nem zavarta őket.
  – Itthon van?
  – Aha… itthon, igen… beszélni akartok vele…
  – Persze – mondta Kissy, a srác pedig téblábolt az ajtóban, amíg Maverick oldalba nem bökte egy ujjával. Akkor megugrott és berohant a lakásba.
  Vártak. Maverick néhányszor elhúzta a kezét a homloka előtt. Kissy bólintott.
  Végre megjelent a másik srác. Piros ing, fehér nadrág, rövid szakáll. Ez tényleg tudhat olyan izét vezetni.
  – Engem kerestek?
  – Te vagy Jacques, Jacques uncsitesója?


Láng Attila D., 2018.12.31., 19:02:31

irodalom Kissy

SegítőkészségKlases dienasgrāmata, otrais gads

Discussion

Enter your comment. Wiki syntax is allowed:
A hozzászólásokban sem webcím, sem HTML kód nem használható.