Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






In memoriam esélyegyenlőségi törekvések

Nem az esélyegyenlőségnek írok nekrológot, hiszen esélyegyenlőség sose volt. Csak valaha voltak olyan kívánalmak, hogy hát hiszen, tisztelt honfitársaim, a nyomik állítólag emberek, és nemmagyarok lakta országokban vannak olyan hacacárék, hogy őket is emberszámba akarják venni – hát akkor utánozzuk mi is, véreim, magyarok, mert akkor majd azt mondják rólunk, hogy milyen derék gyerekek vagyunk.
  És lett akadálymentesítési törvény, hatályba lépett 1999. január elsején, és előírta az akadálymentesítést. Aztán határidőre nem lett meg az akadálymentesítés, úgyhogy kitolták a határidőt. Ez már csak így megy, ha az olvasó nem fizeti be az adóját határidőre, akkor csak be kell telefonálnia az APEH-hoz, hogy kitolta a határidőt, ők pedig udvariasan megkérdezik, hogy mit írjanak a kis naptárukba, mikor fogja az olvasó befizetni az adóját. Az olvasó bemondja a dátumot, ők felírják és köszönik szépen. Aztán ha a második határidőre se érkezik meg az olvasó adója, akkor az az APEH apechje, de ők tudják a kötelességüket és már tolják is ki a határidőt megint.
  Általában ugyan az a szokás Magyarországon, hogy ha valaki nem tartja be a törvényt, akkor megbüntetik, de ez alól van két kivétel. Az egyik az, ha állam bácsi nem tartja be. Ha állam bácsi egy ember, akkor mentelmi joga van. Ha szerv, akkor meg a jogsértés úgyis elvész az aktatologatók zűrzavarában. Például a parlamentnek elméletileg kötelessége meghozni némely törvényeket, de időnként nem teszi, ez mulasztásos törvénysértés. Illetékesek megállapítják, hogy a parlament mulasztásosan törvénysért, a parlament rábólint, törvénysértés marad, illetékesek előveszik a következő aktát.
  A másik eset az, ha a törvény egy alacsonyrendű fajt véd, amilyenek a fogyatékosok. Az ilyen törvényt egyszerűen nem kell betartani és kész.
  Szóval esélyegyenlőség sose volt, csak jópofizás. A kormány megcsinálta a fogyatékosszervezeteket, mert klassz dolog volt megmutatni a nyugati imperialistáknak, hogy nálunk ilyen is van ám, a szocializmus egy ennyire fejlett rendszer, mi még a nem emberek érdekeire is mennyire vigyázunk, yeah. A szervezeteknek pedig ki lett adva, hogy az a dolguk, hogy idomítsák a nyomikat, nehogy a pofájuk valahogy ki legyen nyitva. Aztán a rendszer megbukott, a szervezetek maradtak. Orbán arról szónokol, hogy nem is volt rendszerváltozás mindaddig, amíg az ő aranyozott szobra nem áll a parlament tetején, de a tény az, hogy a fogyatékosok számára csakugyan nem volt rendszerváltozás. A fejünkön ott trónolnak a szervezetek, most már a MEOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ meg SINOSZ mellé van FESZT is, és a rengeteg helyi tagszervezet gondoskodik róla, hogy szabályszerűen meg is kapjuk a FESZT a seggünkbe.
  Mostanáig. Mostantól már jópofizás sincsen. Az esélyegyenlőséget nem temethetem, mert az sose volt, de volt az embernek valami olyan érzése, hogy pomádétörvény azért legalább mégis van. Mármint olyan, amit mint törvényt a hajamra kenhetek, de hivatkozásnak jó. Most már ez az érzés sincs meg.

Mindez abból derült ki, hogy adót kell fizetnem a kocsinkért. A súlyadó helyett most teljesítményadó van, jövőre bizonyára sebességadó lesz, aztán meg hengerűrtartalom-adó, de kit érdekel, hogy hívják, a lényeg az, hogy valamelyik buzgó maocsiangnak eszébe jutott, hogy a rohadék nyomik csak vágják a rengeteg támogatást zsebrefele, adót meg még a kocsiik után se fizetnek. Hát fizessenek!
  Nem az összeg a lényeg, ámbár amikor kijött a parancs, hogy fizessek huszonötezer forintot, akkor egy kissé megmakkantam; aztán kiderült, hogy azért van ám mozgikedvezmény, és így már csak tizenkettő, az is két részletben. De az összeg másodlagos. A tény számít, hogy az állam pénzt akar azokért az autókért, amiket azért kellett megvenni, mert ő, az állam nem biztosítja a mozgik közlekedését, nem ad tömegközlekedést, nem ad akadálymentes épületeket, FESZT.
  Sok éve mondjuk, hogy úgy élünk Magyarországon, mint a Harmadik Birodalomban a zsidók, de arra sose gondoltunk, hogy a hatalom komolyan veszi és nekilát kizsákmányolni minket. Aztán nyilván jöhet a megsemmisítés.

A huszonötezer forintos ukáz két órával azután jött, hogy pont került a minapi közjegyzős történet végére. A közjegyző, aki először kijelentette, hogy márpedig ő nem mehet házhoz – házhoz jött. Mert hát ő nem gondolta. Általában nem gondolják. Soha senki nem gondolja. A gondolkodás olyan adomány, ami megtagadtatik a hivatalnokoktól. Délután négykor kihúzzák belőlük az áramot és reggel nyolckor visszadugják.
  Szóval házhoz jött, mert nálunk ilyen előzékenyen bánnak ám a nyomikkal. És még kegyet is gyakorolt, mert a házhoz jövésért nem számított föl száz százalékos pótdíjat, pedig annyit kellene, csak huszonkétezer forintot, nevetséges összeg, egyhavi fogyatékossági támogatásom, igazán bágátell. És köszönjük meg.
  Megköszöntük. Azt nem kérdeztük meg, hogy ha ő Márpedig Nem Jöhet Házhoz, akkor kicsoda-micsoda ír elő pótdíjat erre a soha elő nem forduló esetre. Nem mindegy? Azt se kérdeztük meg, hogy miért mi fizetünk azért, hogy az ő irodája törvényellenesen működik. Még mit nem, Kohn is megkérdezte, hova lett a Grün, nem őrültünk meg.
  Akadálymentesítés tehát nem lesz. Eddig se volt rá sok esély, mert pénzbe kerül, és csak a nem emberek úgynevezett jogait védi, de most már pláne nem lesz. Mert az akadály bevételi forrás! A közjegyzői iroda huszonkétezer forintot keresett azon, hogy egy mozginak volt ott elintéznivalója, majd bolondok lesznek akadálymentesíteni!
  LOFESZT.


Láng Attila D., 2011.2.28.

! adó akadályok APEH autó ÉFOÉSZ esélyegyenlőség FESZT fogyatékosok Harmadik Birodalom jog kormányzás közjegyző MEOSZ MVGYOSZ nyomor Orbán Viktor országgyűlés politika rendszerváltás SINOSZ szervezetek szocialista zsidó

A nagy ő (vagy a kicsi)A Nagy Hecc

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: