Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Igazságot a népnek

A médiaadó bevezetése utáni napokban a tévétársaságok sorban állították le költségesebb műsoraikat. Egy héttel a törvény hatályba lépése után az ország összes nagyobb városában ezrek, tízezrek vonultak az utcára. A kormány nem reagált a tüntetésekre, és az útlezárások se jártak eredménnyel, ezért a tüntetők megindultak a főváros felé.
  Mire a parlament elé értek, a tömeg százezrekre dagadt. Piros-kék zászlókat vittek, András arcképét fekete keretben, s a legkülönbözőbb jelszavakat. A szónokok arról beszéltek, hogy a nép igazságérzete végre felébredt, és követeléseket hangoztattak, a felelősök megbüntetését és az ártatlanok további üldözésének beszüntetését. Egykettőre pontokba is szedték a nép akaratát.
  Mit kíván a magyar nemzet?
  1. Berényi Miklós és Barta Zsolt letartóztatását és bíróság elé állítását.
  2. Teljes körű kivizsgálást Berényi András halálának ügyében, az összes felelős megbüntetésével.
  3. Nevezzenek el utcát Berényi Zoltánról.
  4. Szabó Kende és Botond kerüljön állami gondozásba.
  5. Induljon gyűjtés Kertész Vili bácsi szemműtétjének költségeire.

  Kurucz Éva, a frissen kinevezett kormányszóvivő két napig magyarázta, hogy mindezek nem tartoznak a kormány ügykörébe, aztán megtört és adott ezer forintot a gyűjtésre. A tömeg ekkor már milliósra dagadt, egyesülve azokkal, akik azelőtt Jóban-rosszbant néztek.
  A harmadik napon Berényi Miklós, Barta Zsolt, Berényi Balázs és az Olaszországból visszatért Berényi Claudia megjelent a parlament lépcsein, meggyónták bűnüket a nemzetnek és arra kérték őket, vegyék tekintetbe, hogy ők mindig csak azt tették, amit a család érdekében a leghelyesebbnek tartottak. A nemzet nem bocsátott meg, s kétoldalt sorfalat állva nézték végig, ahogy a rendőrök a rabszállítóhoz kísérik őket.
  Amikor a Vili bácsi műtétjére összegyűlt pénz az árfolyam átszámításával meghaladta azt, amit Isaura felszabadítására gyűjtöttek össze, Orbán Viktor tévébeszédben méltatta a nemzeti összefogást a jó ügyért. A pénzt pedig felajánlotta egy újonnan létesítendő szemklinika építésére, amelyet Kertész Vilmosról neveznek el. Egy óra múlva azonban valaki véletlenül elkottyantotta Fekete Aliznak, hogy az épület valójában stadion lesz, ő pedig továbbpletykálta a nemzetnek.
  A felháborodás minden képzeletet felülmúlt. Az emberek országszerte gyümölcsösstandokat rohamoztak meg és darabokra szabdalták a narancsokat, kiöntötték még a Fantát is. Egyedül Novák Laci kisboltját nem bántották. Csakhamar új jelkép tűnt fel a transzparenseken: egy tábla csoki, áthúzott S betűvel, s a felirat: COKI, VIKTOR, VILI BÁCSI PÉNZÉTŐL! Vili bácsit diadalmenetben szállították kórházba.
  Orbán Viktor másnap lemondott. A Kossuth téren ötmillió ember követelte, hogy Balogh Nóra legyen a miniszterelnök.
  Az új kormány első intézkedéseként eltörölte a médiaadót, és a Barátok közt folytatódhatott.
  És nem volt benne Miki, Zsolt, Claudia meg Balázs, mert ők a börtönben ültek.


Láng Attila D., 2014.6.9.

Balogh Nóra Barátok közt Barta Zsolt Berényi András Berényi Balázs Berényi Claudia Berényi Miklós Berényi Zoltán Fekete Aliz Kertész Vili kormányzás Kurucz Éva narancs Novák Laci Orbán Viktor politika rendőrség rezsimek Szabó Botond Szabó Kende

A kerekasztal és a járulékfizetőkTisztelt Főbugyorvezetőség!

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: