Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Gabrielle

Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy közreadjam két éve írt regényemet. Címe: Gabrielle.

Ti tudjátok, mi a különbség élet és regény között? Ma van a huszonötödik évfordulója, hogy elkezdtem történeteket írni, de én is csak most jöttem rá. Nincsen semmi különbség. A regényekben a történet úgy alakul, ahogy az író jónak látja – és az életben is. Csak a saját életünk regényének sem mindig mi vagyunk az írói.
  Azt hiszitek, tudtok különbséget mondani? Hogy az élet az van, onnantól, hogy megszületünk, a regény pedig valahol elkezdődik, ahol az író belekezd az írásba? Hát ebben alaposan tévedtek. Ez a regény is akkor kezdődött, amikor Gabrielle megszületett, és tartott már, amikor óvodába járt, aztán elkezdte a sulit. Sokat beszélgettünk akkoriban, bár azt nem beszéltük meg, hogy meg fogom írni az életét. Neki is meglepetés lesz. És persze nincs vége az utolsó oldalon. Én csak ennyit írtam meg Gabrielle életéből, de az folytatódik.
  Hogy Gabrielle nem is létezik? És ha létezne, akkor se beszélhettem volna vele, mert nem tudok se németül, se franciául, és soha nem jártam Svájcban? Jaj, ne már. Ezek nevetséges kifogások. Ha két ember igazán érti egymást, akkor a nyelvi nehézségek egyáltalán nem számítanak, a földrajziak még kevésbé, sőt az se számít, hogy mindketten léteznek-e. De megnyugtatlak benneteket: Gabrielle nagyon is létezik. Létezik a ház, ahol él, létezik a Reuss folyó, létezik a szikla a hegyoldalban, ahol Gabrielle éppen üldögél, létezik mindaz, amit leírtam.
  Hogy ez a könyv éppen úgy kezdődik, mint
Sophie című regényem, egy lánnyal, aki szomorúan ül egy sziklán? Klassz, hogy észrevettétek. Elárulom, hogy ez a hasonlóság szándékos. Afféle tiszteletadás Sophie Vaudrois-nak, akinek az életét tizennyolc évvel ezelőtt írtam meg – hű, de rég volt –, mert kettejük életének sok közös vonása van, még ha a részletek annyira eltérnek is. Kezdhettem volna egy másik pillanatban is a regényt, de nekem is feltűnt, hogy Gabrielle egészen úgy gubbaszt a sziklán, mint annak idején Sophie. Csak az ő sziklája nincs hatvan méter magasan és nincsen tengerpart, folyópart van.
  Néha eljön a lányok életében (de a fiúkkal sincs másként), hogy csak ülnek és néznek maguk elé: hát most mit csináljak? És ha valaki olyan vidéken lakik, ahol pont van sziklafal, akkor esetleg ott gubbaszt. A sík vidéken élők meg esetleg a szobájukban. Vagy akárhol. Mindegy, ha megtalálják a megoldást arra, ami elromlott. És ha nem találják meg, akkor se számít.
  Egy könyv elején a szerző néha köszönetet mond azoknak, akik segítségével a könyve megszületett, s én is ezt teszem most, de nem sorolok föl mindenkit név szerint. Nagyon sokan vannak – egy regény mindig csapatmunka –, a felsorolással pedig csak untatnálak benneteket, hacsak azt is el nem mondom, hogy ki miben segített. De még inkább azért sem, mert ezt a könyvet csak egyvalakinek szeretném ajánlani: neki magának, Gabrielle-nek, köszönettel sokéves barátságunkért.
  Ti még mindig gyanakodtok. Látom rajtatok. Szerintetek ő csak regényalak, és nem lehet évek óta a barátom. De nézzétek meg alaposan, hogy lehetne ő csak kitalálás, ahogy ott ül azon a zöld hegyoldalból félig kiálló sziklán tíz méter magasan a folyó fölött, derékig érő barna haja lobog a szélben, fekete nadrág van rajta és fekete dzseki, a hegyeket nézi a völgy túloldalán, és már megint ugyanarra gondol…


Láng Attila D., 2019.9.26., 17:58:27

Gabrielle irodalom

LágyanItt a Greta-kor

Discussion

Enter your comment:
A hozzászólásokban sem webcím, sem HTML kód nem használható.