Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Elmaradt interjú

Őszintén szólva eleinte még reméltem, hogy interjút készíthetek vele. Ha már úgyis itt vagyok a városban, gondoltam, megkeresem. Először a Janáček színházba mentem, azért is, mert ahogy beértem a belvárosba, egyből ott találtam magamat. Szép, modern épület, a hatvanas évek stílusa szerint; még nem is volt sok történelme ennek a színháznak, amikor ő a kapu előtt állt és arról ábrándozott, hogy egyszer itt léphet majd föl. De nem találtam odabent, csóválták a fejüket. Örömmel adnak tiszteletjegyet a művésznő barátjának, de hát ő maga – hogy is gondolhatom, hogy még fellép, az ő korában…
  Úgyhogy kisétáltam a konzervatóriumba, pontosabban a tánckonzervatóriumba, mert van zenei is, nagyhírű intézmény, ugyanaz a Leoš Janáček alapította, de én nem oda mentem, hiszen én most akarom őt megkeresni. Amikor felvételizett, még ugyanott voltak a balettosok és a hegedűsök.
  Kimentem Brno-Lesnába, ott van a tánciskola, óriási épület egy lakótelep közepén, rengeteg zöld között, el lehet tévedni. Az arra sétáló, szemlátomást balerinanövendék tiniknek már tanárnőt mondtam, elővigyázatosan, hátha a művésznőt nem értik, de nagy tisztelet ült ki az arcukra. Egykettőre meg is találták. Rögtön megismertem, pedig mindig csak hátulról láttam, ráadásul rajzon. A mozgásán, a tartásán ma is meglátszik a balett, ahogy az ő tanárnőjén is meglátszott. De azért fölötte is eljárt az idő. Akkor tizenhét volt, ma… legalább ötvenhárom, talán több, megkérdezni nem illik.
  Örült nekem, bár meglepte, hogy valaki még emlékszik erre a régi történetre. Az egész környéken egyetlen kávézó volt, ott ültünk le, egy ultramodern, golfozóknak kitalált hely, ahol egyikünk sem érezte jól magát, de mindegy lett volna, ha elkészülhet az interjú.
  De hát nem készülhetett el. Már beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy hiszen nem is értjük egymás nyelvét. Én nem is vagyok Brnóban, ötszáz kilométerrel távolabb fekszem az ágyamban, hajnali hat óra van, a kávézó még ki se nyitott. S hiába volt Martina Fischerová éveken át a csehszlovák balett csillaga, ha egyszer ő regényalak, és nem adhat nekem interjút.
  Mindezt ő is nagyon fájlalta. Így aztán nem mesélhetett az életéről, pedig érdekelt volna, hogy férjhez ment-e, lettek-e gyerekei, egyáltalán kialakult-e végül Igorral valami tartósabb kapcsolat, s hogyan alakult a karrierje; hogy vannak az unokatestvérei, második családja. Sajnálta, hogy nem tudja elmondani. Sok kérdést tettem volna föl, és örömmel válaszolt volna, ha tud. De hát nem tudott.
  Én is szerettem volna neki mesélni, főként egy csehszlovák tévésorozatról, amit mostanában kezdtem írni, és ő annak idején, huszonéves korában láthatta is esténként a tévében. Nálunk nem mutatták be, de náluk igen, és érdekelt volna a véleménye – ha emlékszik még rá egyáltalán –; az ilyesmi sok erőt ad az íráshoz. De hát erre sem volt mód.
  Búcsúzóul kezet szorítottunk és megállapodtunk, hogy benézek még hozzá, ha erre járok.


Láng Attila D., 2015.11.29., 06:21:36

Fischerová‚ Martina irodalom Martina újra táncol

Kérjük, szépen kérjük, igazánCsingiling, előre, télapisták!

Hozzászólások

Hozzászólás írása. Wikiszintaxis használható: